Ideggyógyászati Szemle

Benignus kezdetű akut disszeminált encephalomyelitis: két eset ismertetése

EYLEM Degirmenci, CAGDAS Erdogan, OGUZHANOGLU Attila, LEVENT Sinan Bir

2013. MÁJUS 30.

Ideggyógyászati Szemle - 2013;66(05-06)

Az akut disszeminált encephalomyelitis jelei és tünetei heterogének, a gyulladásos folyamat helyétől és súlyosságától függenek. A meningoencephalitis megjelenésekor jelen lehet meningismus, tudati károsodás (néha kómáig súlyosbodhat), rohamok és zavartság vagy viselkedészavarok. A többgócos neurológiai jellemzők közé tartozik az opticus neuritis, a látótérdefektusok, a cranialis neuropathia, a szenzomotoros károsodás, az ataxia, az aphasia és az akaratlan mozdulatok kombinációja. Az akut disszeminált encephalomyelitis egyik meghatározása szerint „kezdődő klinikai esemény feltételezett gyulladásos és demielinizációs okkal, akut vagy szubakut kezdettel, amely a központi idegrendszer több gócát érinti”. Akut disszeminált encephalomyelitis esetén a betegek gyakran szenvednek rohamoktól, tudatzavaroktól, jelen van láz és fejfájás, illetve esetenként gócjelek és -tünetek. Két esetet ismertetünk, akik különböző tünetekkel jelentkeztek, de a klinikai eredmények benignus betegséget mutattak.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ideggyógyászati Szemle

Neurorehabilitáció, neurológia, rehabilitációs medicina

URBÁN Edina, SZÉL István, FÁY Veronika, DÉNES Zoltán, LIPPAI Zoltán, FAZEKAS Gábor

Az elmúlt két évben számos, a neurológiai szakma neves személyisége által megfogalmazott, helyzetértékelésekkel egybekötött véleményt olvashattunk a klinikai neurológiáról, a neurológiai betegellátás újraszervezésének szükségességéről. A közlemények szervesen érintették a neurorehabilitáció ügyét is. A szerzők, akik napi szinten foglalkoznak neurológiai alapbetegség miatt fogyatékossá vált emberek rehabilitációjával, rövid összefoglalást adnak a rehabilitációs medicina fogalomrendszeréről, bemutatják a rehabilitációs szakma által képviselt neurológiai rehabilitáció rendszerét.

Ideggyógyászati Szemle

Folyamatos dopaminerg stimuláció Parkinson-kórban: lehetõségek 2013-ban

ASCHERMANN Zsuzsanna, KOVÁCS Norbert, KOMOLY Sámuel

Jóllehet a betegség első orvosi leírása 1690-re visszavezethető1 és a jelenleg is leghatékonyabbnak számító levodopakezelés is már közel fél évszázada rendelkezésünkre áll, az előrehaladott Parkinson- kór kezelése továbbra is nehéz feladat elé állítja az orvosokat.

Ideggyógyászati Szemle

Hatékony, biztonságos stroke-prevenció pitvarfibrilláció esetén új típusú orális antikoagulánsokkal. Fókuszban a dabigatran

SZAPÁRY László, FEHÉR Gergely, BOSNYÁK Edit, DELI Gabriella, CSÉCSEI Péter

A nem valvularis eredetű pitvarfibrilláció a leggyakoribb szívritmuszavar, előfordulása az életkorral párhuzamosan nő. A pitvarfibrilláció az ischaemiás stroke független rizikófaktora, annak kockázatát körülbelül ötszörösére növeli, a stroke legtöbbször súlyos tünetekkel jár, halálozása nagy. A stroke kockázatát a ritmuszavar mellett számos egyéb kockázati tényező befolyásolja, a kockázat adott beteg esetében megbecsülhető. A legveszélyeztetettebb csoportot a már korábbi ischaemiás cerebrovascularis eseményt elszenvedett, pitvarfibrilláló betegek jelentik. A PF okozta stroke prevenciójának évtizedek óta leghatékonyabb gyógyszerei a Kvitamin- antagonisták, melyek terápiás tartományú INR mellett igen hatékonyan csökkentik a stroke kialakulásának kockázatát. Alkalmazásuknak azonban számos korlátja van. Használatukat a klinikai gyakorlatban jelentősen alulindikálják a korlátok, valamint a miatt, mert félnek a vérzéses mellékhatásoktól. A kezeltek csak 50%-a éri el stabilan a szükséges INR-tartományt. Az elmúlt évtizedek strokeprevenciójának egyik legnagyobb áttörését a trombin, illetve a Xa-faktor gátlása révén ható, új típusú orális antikoagulánsok megjelenése jelentette. A rendelkezésre álló adatok alapján az új szerek a K-vitamin-antagonista kezeléssel azonos mértékű, illetve napi 2×150 mg dabigatran vagy 2×5 mg apixaban esetén azt meg is haladó prevenciót biztosítanak. Alkalmazásuk esetén a kezeléshez köthető intracranialis vérzések előfordulása szignifikánsan csökken a warfarinhoz képest. Fix dózisban adhatók, INR-kontrollt nem igényelnek, így használatuk mind a beteg, mind a kezelőorvosa számára jóval kényelmesebb, mint a K-vitamin-antagonisták alkalmazása. Klinikai előnyeik alapján az elmúlt évben az Európai Kardiológiai Társaság ajánlásában már mint a pitvarfibrilláció okozta stroke választandó, preventív antikoaguláns készítményei szerepelnek, szemben a jelenleg még uralkodó K-vitamin-antagonistákkal. Várhatóan néhány éven belül a klinikai gyakorlatban is a pitvarfibrilláció okozta stroke prevenciójának vezető gyógyszerei lesznek.

Ideggyógyászati Szemle

Új biomarkerek azonosítása, transzlációs vizsgálatok

KOMOLY Sámuel

A neurológiai betegségek a leggyakoribb betegségcsoportok közé tartoznak. Az agyi érkatasztrófák (stroke), traumás agysérülések, a sclerosis multiplex és a degeneratív betegségek (például Alzheimer-kór, Parkinson-kór) felelősek számos esetben a korai rokkantságért és halálozásért (traumás agysérülések), folyamatos betegségprogreszszióért, az életminőség jelentős rosszabbodásáért (például sclerosis multiplex, Parkinson-kór, epilepszia).

Ideggyógyászati Szemle

A cortex és hippocampus génterápiájának lehetőségei rekombináns adenovírussal

KOSKA Péter, VALIKOVICS Attila, KISS-TÓTH Éva, SZALAI Adrienn, NAGY Zoltán, FODOR Bertalan

Cél és tudományos háttér - Az ischaemiás stroke a kognitív és a motoros funkciók súlyos károsodását okozza, ráadásul az egyik leggyakoribb halálozási ok. Hatékony farmakoterápia hiányában a génterápia jelenthet megoldást a neuroprotekcióra stroke esetén. A génterápia során expressziós vektorokkal antiapoptotikus vagy növekedési faktor géneket juttathatunk különböző agyi régiókba a neuronalis apoptózis gátlásának céljából. Így amennyiben a terápiás ablak időtartamán belül (két óra) végezzük a beavatkozást, elvi lehetőség van az ischaemiás stroke következtében kialakuló agyi infarktus és a neuronalis sejtpusztulás csökkentésére. A hatékony génterápiának elengedhetetlen feltétele a vektorok célba juttatása. Jelen vizsgálatainkkal a corticalis és hippocampalis régiókba történő génbevitel hatékonyágát vizsgáltuk β-galaktozidáz reporter gént tartalmazó adenovírus intraciszternális beadásával, normál- és postischaemiás körülmények között. Az ischaemiás inzultusra érzékeny sejtekben a riboszóma eIF2α-alegység foszforilációja transzlációs gátlást okozhat, amely csökkentheti a bevitt gén expressziójának hatékonyságát. Módszerek - A β-galaktozidáz gént tartalmazó adenovírust a cisterna magnán keresztül injektáltuk a kontroll- és postischaemiás gerbil liquorterébe. Negyvennyolc órával az infekció után X-gal hisztokémiát végeztünk, amely a β-galaktozidázt expresszáló sejteket kék színnel jelöli. A tranziens globális ischaemát a carotis és a vertebralis artériák ötperces leszorításával idéztük elő. A phospho-eIF2α immunhisztokémiát 48 órával az ischaemia után végeztük. Eredmények - A hippocampus CA1, CA2, CA3 régiója, valamint a cortex pyramidalis sejtrétegeiben β-galaktozidázexpressziót detektáltunk. Postischaemiás körülmények között csak a hippocampalis CA1, CA2 régióban nem mutattunk ki β-galaktozidáz-aktivitást, míg a CA3 régióban és a cortexben továbbra is detektáltuk azt. Postischaemiásan a riboszomális eIF2α foszforilációját detektáltuk a hippocampalis CA1, CA2, CA3 régiókban, valamint a corticalis pyramidalis sejtrétegekben. Konklúzió - Az alkalmazott adenovírus-vektor cisterna magnán keresztüli bejuttatása a cortex hatékony génterápiáját biztosíthatja. A hippocampalis CA1 és CA2 régiók génterápiája az alkalmazott adenovírus-vektorral preventív jelleggel lehetséges. A CA1 és CA2 régiók postischaemiás transzfekciójának megvalósíthatósága további vizsgálatokat igényel.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Klinikai Onkológia

Metaanalízisek felhasználása az emlőrákok kialakulásának, kimenetelének és terápiás hatékonyságának előrejelzésébe

MENYHÁRT Otília, GYŐRFFY Balázs

Világszerte az emlő rosszindulatú daganata a leggyakrabban előforduló malignus elváltozás nőknél, amelynek előfordulása növekvő tendenciát mutat. A nagy beteganyagon alapuló, genetikai elváltozásokat és a klasszikus klinikopatológiai paramétereket egyesítő metaanalízisek fontos eszközt nyújtanak a betegség létrejöttének, lefolyásának és a kezelésre adott válasz előrejelzésének a modellezésében. A klinikai, patológiai és molekuláris technológiák fejlődésével egyre nő a rendelkezésre álló adatmennyiség, amely lehetővé teszi innovatív elemzőrendszerek fejlesztését a hatékonyabb prognosztikus és prediktív biomarkerek azonosítására irányuló kutatások során. Jelen összefoglaló célja a rosszindulatú emlőtumorok kialakulásának kockázati becslésére (Gail-modell, Claus-modell, BRCApro, IBIS, BOADICEA), valamint a terápia hatékonyságának, illetve a betegek várható túlélésének előrejelzésére (PREDICT, Magee) alkalmas klinikai és/vagy genetikai paramétereken alapuló metaanalízisek bemutatása. Összefoglalónk utolsó részében olyan bioinformatikai rendszereket mutatunk be (KMplot, ROCplot), amelyek nagyszámú betegmintához való viszonyítás alapján új biomarkerek azonosítását, illetve független beteganyagban való igazolását teszik elérhetővé.

Ideggyógyászati Szemle

Az atípusos antipszichotikumok hatékonysága és a dopamin D3-receptor polimorfizmusának kapcsolata schizophreniában

SZEKERES György, JUHÁSZ Anna, KÉRI Szabolcs, RIMANÓCZY Ágnes, SZENDI István, SZABÓ Zoltán, JANKA Zoltán

Célkitűzés - A genetikai vizsgálatok számos neurotranszmitter receptor génjének polimorfizmusát igazolták schizophreniában. Amellett, hogy a dopamin D3-receptor (DRD3) génjét szuszceptibilitási faktorként tartják számon, Ser9Gly polimorfizmusának szerepe a terápiás válasz befolyásolásában is felmerül. A szerzők naturalisztikus vizsgálatukban e polimorfizmus és az atípusos antipszichotikumok hatékonyságának összefüggését vizsgálták. Módszer - DSM-IV szerinti schizophrenia diagnózissal kezelt 75 beteg és 45 egészséges kontrollszemély vett részt a vizsgálatban. Az atípusos antipszichotikumot szedő pácienseket a terápiás válasz alapján reagáló és nem reagáló csoportra osztották. A terápiás választ adó csoportba sorolás kritériuma a globális funkcióbecslő skála szerinti legalább 20 pontos javulás volt. Polimeráz láncreakció révén meghatározták valamennyi résztvevő DRD3 genotípusát. Eredmények - A DRD3 Ser9Ser homozigóta genotípusa gyakrabban fordult elő (64%) a terápiára nem reagáló csoportban a jó terápiás válaszú betegeknél tapasztalthoz képest (28%, p=0,0018). A Ser allél frekvenciája szintén nagyobb volt (82%) a nem reagáló csoportban a terápiára jól reagáló betegekéhez képest (p=0,0172). Következtetés - A kapott adatok szerint az atípusos szerekre adott gyengébb terápiás válasz a DRD3 Ser9 variánsával társul.

Lege Artis Medicinae

Eosinophil granulomatosus polyangitis

WITTMANN Zsófia, KARDOS Magdolna, FINTHA Attila, KERKOVITS Lóránt, AMBRUS Csaba

Nefrológiai centrumokban a veséket érintő jellegzetességük miatt gyakrabban találkozhatunk szisztémás autoimmun betegségekkel, melyeknek egy részét kisérvasculitisek teszik ki. A szisztémás vasculitisek definíció szerint olyan, elsősorban az ereket érintő autoimmun betegségek, melyek közös jellemzője, hogy az erek falában leukocyták mutathatók ki, melyek érfalkárosodást okoznak. Az érfalkárosodás következtében vérzés, az erek elzáródása, emiatt pedig az ellátott területek ischaemiája, nekrózisa alakulhat ki. Utóbbi miatt nevezik őket nekrotizáló vasculitiseknek is. Jelen közleményben a kisereket érintő vasculitisek közül az ANCA-vasculitisek legritkább formáját, a korábban Churg-Strauss-szindrómaként ismert eosinophil granulomatosus polyangitis (EGPA) egy esetét mutatjuk be. Esetünk érdekessége, hogy az általános tünetek miatt felvett beteg vasculitisre utaló tünetei kivizsgálása során fokozatosan, lényegében a szemünk előtt alakultak ki, így segítettek a mielőbbi helyes diagnózisalkotásban. Az immunszerológiai és szövettani vizsgálat alapján idejében megkezdett immunszuppresszív terápia mellett a beteg tüneteinek nagy része visszafordítható volt.

Klinikai Onkológia

A célzott terápiák hatékonyságának megítélése képalkotó eljárásokkal

KALINA Ildikó, OSZLÁNSZKY György

Az onkológiai betegek kezelésében alapvető fontosságú a tumorterhelés változásának objektív értékelése. A radiológiai tumorválasz kvantitatív meghatározása számos változáson ment keresztül. A szolid tumorok konvencionális kemoterápiájának értékelésére 2000 óta a RECIST volt a standard eljárás. A célzott terápiák más patofi ziológiai változásokat idéznek elő a sejtekben, mint a citotoxikus szerek, ennek megfelelően a morfológiai változások is új képet mutatnak. A célzott terápiák megjelenése új értékelő rendszert kíván, mely a tumorméret mellett a denzitás változását, az élő sejtek arányát is fi gyelembe veszi. A célzott terápiákkal jelentős klinikai eredményeket tapasztaltak szignifi káns morfológiai tumorméret-csökkenés nélkül is, vagyis a hagyományos méretalapú kritériumrendszer alulértékeli az új típusú kezelések hatékonyságát. Ennek kiküszöbölésére a különböző tumortípusok és kezelési módok fi gyelembe vételével több kritériumrendszert dolgoztak ki, melyek közül néhány fontosabbról adunk áttekintést. A korai tumorválasz meghatározása a célzott terápiák esetében is alapvető fontosságú. A válasz értékelésében egyre inkább hasznosítják a funkcionális képalkotó eljárásokat is. A PET szerepét számos tumortípus esetében meghatározták, ugyanakkor több ígéretes funkcionális vizsgálat helyének megítéléséhez még további átfogó vizsgálatok szükségesek.

Ideggyógyászati Szemle

Akut disszeminált encephalomyelitis gyermekkorban

LIPTAI Zoltán és munkatársai

Háttér és célkitűzés - Az akut disszeminált encephalomyelitis ritka gyulladásos demyelinisatiós betegség, amelyet gyakran infekció vagy vakcináció előz meg. Célunk a Szent László Kórházban kezelt gyermekek klinikai, radiológiai és mikrobiológiai profiljának egységes feldolgozása, irodalmi adatokkal történő összevetése volt. Módszerek - Az 1998. január 1. és 2008. június 30. között kezelt és követett betegek demográfiai, infekcióra vonatkozó, klinikai, radiológiai, laboratóriumi és mikrobiológiai adatait elemeztük. Eredmények - Tizenkilenc gyermek felelt meg a diagnosztikai kritériumoknak. Átlagéletkoruk 6,8 év volt. Prodroma - többnyire lázas vírusinfekció, felső légúti hurut vagy varicella - 17 esetben előzte meg a neurológiai tüneteket. Minden beteg poliszimptómás encephalopathiában szenvedett, két gyermeknek spinalis tünetei is voltak. A liquor egy kivételével valamennyi esetben kóros volt. Vírusetiológiát hét esetben igazolni, nyolc esetben valószínűsíteni lehetett. Az MR-vizsgálat 18 esetben mutatott fehérállományi, 16-ban kérgi és mély szürkeállományi, hatban cerebellaris, 14-ben agytörzsi és kettőben gerincvelői érintettséget. Az átlagosan négy hónappal későbbi kontroll hat esetben teljes, 11-ben részleges radiológiai regressziót mutatott. Tizenhárom beteg kapott nagy dózisú metilprednizolont, ketten részesültek plazmaferézisben is, egyikük immunglobulint is kapott. Kilencen igényeltek gépi lélegeztetést. Két gyermeket elveszítettünk. Tízen maradvány nélkül, heten maradványtünettel gyógyultak. Két esetben jelentkezett újabb demyelinisatiós esemény: sclerosis multiplex, illetve multifázisos disszeminált encephalomyelitis. Következtetés - A klinikai, radiológiai és követéses vizsgálatok eredményei az irodalmi adatokkal egybecsengők, kimagasló arányban sikerült azonban igazolni vagy valószínűsíteni a folyamatot beindító vírust.