Ideggyógyászati Szemle

Az új antiepileptikumok alkalmazásának szempontjai felnőttkori epilepsziákban

NIKL János

2018. JÚLIUS 30.

Ideggyógyászati Szemle - 2018;71(07-08)

DOI: https://doi.org/10.18071/isz.71.0249

Az új antiepileptikumok nem változtatták meg az epilepsziák gyógyszeres kezelésének alapelveit, de több választási lehetőséget biztosítanak mind a fokális, mind a generalizált formakörökben. Nem szükségszerűen hatékonyabbak a hagyományos szereknél, de kedvezőbbek farmakokinetikai tulajdonságaik, kevesebb az interakciójuk, jobb a mellékhatásspektrumuk a terápia kezdetén és a krónikus fázisban is. Magzatkárosító hatásuk általában alacsonyabb a standard antiepileptikumokénál, bár a régi szerek közül terhességben a carbamazepin használható, az újak közül például a zonisamid kerülendő. A fenti jellemzők miatt jól használhatók antiepileptikus biterápiában, de monoterápiában is. A nemzetközi és a hazai ajánlások alapján a lamotrigin és a levetiracetam elsőként választható szer. Jobb tolerálhatóságukkal javítják a betegek együttműködését, az adott terápiához való kötődésüket. A kis teratogenitás miatt különösen alkalmasak fogamzásképes nők kezelésére. Speciális betegcsoportokban szintén eredményesen alkalmazhatók, így post-stroke, poszttraumás, agydaganatokat kísérő, valamint időskori epilepsziákban. Többnyire előnyösek azon betegekben, akiknél pszichiátriai, valamint kognitív károsítottságra utaló tünetek észlelhetők, illetve azok kockázata magas.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ideggyógyászati Szemle

[Strukturált koponya-MR-leletezés neonatalis hypoxiásischaemiás encephalopathiában - a fejlesztés speciális kérdései és első tapasztalatok]

LAKATOS Andrea, KOLOSSVÁRY Márton, SZABÓ Miklós, JERMENDY Ágnes, BAGYURA Zsolt, BARSI Péter, RUDAS Gábor, KOZÁK R. Lajos

[Célkitűzés - Célunk klinikai és kutatási célokra egyaránt használható, bizonyítékon alapuló, standardizált, strukturált koponya-MR-leletezési rendszer kidolgozása volt neonatalis hypoxiás-ischaemiás encephalopathia (HIE) leletezésére. Módszerek - A strukturált MR-leletező rendszer tervezése az irodalmi adatok széles körű áttekintésén alapult. A leletező rendszer fastruktúrája részben az „asphyxia MR-protokoll” alapján épül fel, mely T1- és T2-súlyozott, hemosziderin-érzékeny (T2* vagy SWI), illetve diffúziósúlyozott szekvenciákból, valamint MR-spektroszkópiás (MRS) mérésekből áll. A rendszer további alcsoportjai a HIE ra-diológiai megjelenésén alapulnak, így akár részletekbe menően karakterizálható a HIE-re jellegzetes perifériás és a basalis ganglion-thalamus mintázat, illetve a traumás szülés kapcsán kialakuló, a HIE-hez gyakran társuló intracranialis vérzés. A rendszer tervezése és tesztelése kapcsán, etikai engedélyünk birtokában, a TOBY-kritériumok alapján 2013-2015 között közepes vagy súlyos apshyxiával diagnosztizált, hypothermiával kezelt és az első két élethétben legalább egy MR-vizsgálaton átesett 106 kora- és érett újszülött koponya-MR-leleteit rögzítettük retrospektív adatbázisunkban, majd az adatokat leíró statisztikai mód-szerekkel elemeztük. Eredmények - A vizsgálatban szereplő betegek átlagosan a 38,3±2,2 gestatiós héten születtek; a koponya-MR-vizsgálat az esetek 78%-ában a terápiás hypothermiát követően, átlagosan az 5,8±2,9 életnapon történt. Az MR-vizsgálatok leletezése során lényegében az irodalmi adatokkal megegyező eltéréseket azonosítottunk, ráadásul megfigyeltük a diffúziós eltérések érdekes időbeli változását is. Az MR-vizsgálatok és klinikai adatok összevetésénél azt tapasztaltuk, hogy a hűtött, klinikailag asphyxiásnak tartott újszülöttek 18%-ánál (n=19/106) a HIE MR-jelei hiányoztak, viszont izolált állomány- vagy extraaxialis vérzés volt kimutatható. Megbeszélés - Közleményünk a strukturált MR-leletezés újfajta megközelítését mutatja be, mely a tesztelés során alkalmasnak bizonyult az újszülöttkori koponya-MR-leletek pontos és szükség szerint részletekbe menő rögzítésére. A tesztelés során végzett adatelemzés érdekes eredményeket mutatott, mint például a diffúziós eltérések evolúciója (pszeudonormalizációval egyetemben). Az izolált intracranialis vérzések magas száma, illetve a diffúziós mintázat időbeli változása kiemeli a korai képalkotás jelentőségét HIE-ben. ]

Ideggyógyászati Szemle

Szemléletváltás a szédüléssel és egyensúlyzavarral járó kórképek ellátásában

MIKE Andrea, TAMÁS T. László

A szédülés az orvoshoz fordulás egyik leggyakoribb oka. A szédülő beteg mind a háziorvosi, mind a sürgősségi, mind a szakambulanciai ellátás számára kihívást jelenthet, mert a látszólag homogén klinikai megjelenés mögött számos eltérő etiológiájú kórok állhat. Az utóbbi két évtized kutatásai számos új ismerettel szolgáltak a vestibularis rendszer élettani és patofiziológiai működéséről. Bővebb tudás áll rendelkezésre a fejmozgásokat és a gravitációt érzékelni képes labyrinthről, a vestibularis afferens információ idegi feldolgozásáról, a reflexes szemmozgás- és testtartás-szabályozásról, a vestibularis rendszer regenerációs képességéről. Az elméleti ismeretek birtokában új, betegágy melletti vizsgálómódszerek kerültek kidolgozásra, ilyenek az egyes félkörös ívjáratokba jutott ectopiás otolithkristály igazolására szolgáló pozicionális provokációs tesztek, a vestibuloocularis reflex működését vizsgáló fejimpulzusteszt, vagy a perifériás és centrális eredetű akut vestibularis szind-rómák elkülönítését szolgáló HINTS+ teszt. Technikai fejlesztésnek köszönhetően a videookulográfiás szemüveggel és a vestibularis kiváltott myogen potenciálokkal lehetséges mind a hat ívjárat és a két otolithszerv működésének szelektív, oldalspecifikus vizsgálata. A szédüléssel és egyensúlyzavarral járó kórképek patomechanizmusának pontosabb ismerete, a diagnosztikai lehetőségek fejlődése több vestibularis kórkép esetében (vestibularis migrén, Ménière-betegség, benignus paroxysmalis pozicionális vertigo, perzisztáló posturalis-perceptuális szédülés, bilaterális vestibulopathia) új diagnosztikus kritériumrendszer felállítását vagy annak pontosítását tette lehetővé. Bővült a vestibularis kórképekben alkalmazható terápiák skálája is, magába foglalva a benignus paroxysmalis pozicionális vertigo kezelésére szolgáló különböző repozíciós manővereket, új gyógyszeres kezelési módokat, a vestibularis rehabilitációt, és pszichoterápiás lehetőségeket. A szerzők célja a legújabb otoneurológiai ismeretek összefoglalása.

Ideggyógyászati Szemle

Online kiegészítő ábra a Strukturált koponya-MR-leletezés neonatalis hypoxiásischaemiás encephalopathiában - a fejlesztés speciális kérdései és első tapasztalatok című közleményhez

LAKATOS Andrea, KOLOSSVÁRY Márton, SZABÓ Miklós, JERMENDY Ágnes, BAGYURA Zsolt, BARSI Péter, RUDAS Gábor, KOZÁK R. Lajos

Online kiegészítő ábra a Strukturált koponya-MR-leletezés neonatalis hypoxiásischaemiás encephalopathiában - a fejlesztés speciális kérdései és első tapasztalatok című közleményhez

Ideggyógyászati Szemle

[Lehet a magas húgysavszint a nagyér-atherosclerosis következtében kialakuló akut ischaemiás stroke független rizikófaktora?]

ACAR Türkan, ARAS Guzey Yesim, GÜL Sinem Sidika, ACAR Atılgan Bilgehan

[Háttér és cél - Ismert, hogy a húgysav természetes antioxi-dánsként viselkedik az akut oxidatív stressz (például akut ischaemiás stroke/AIS) körülményei között. Habár eddig számos tanulmány vizsgálta a szérum húgysavszintjének prognosztikus értékét, különösen AIS esetében, annak szerepe - különösen ischaemiás stroke esetében - egyelőre ellentmondásos. Célunk annak vizsgálata volt, hogy használható-e prognosztikus biomarkerként a szérumhúgy-savszint a nagyér-atherosclerosis következtében kialakuló AIS esetében. Anyagok és módszer - A Sakarya Egyetem Oktatókórhá-zának Neurológiai Osztályán 2017 januárja és 2017 novembere között AIS diagnózissal kezelt, húgysavszintlelettel rendelkező 91 beteg adatainak retrospektív elemzése. A diabetes mellitus, a hypertonia, a dohányzás, az elhízás, a köszvény, a hyperlipidaemia és a veseelégtelenség kizáró tényezők voltak. A betegeket az alapján osztályoztuk, hogy az elülső vagy a hátulsó rendszerben következett-e be az infarktus, illetve hogy milyen mértékű volt a Doppler-USG-vizsgálat által kimutatott arteria carotis interna stenosis (ICA > vagy < 50%), majd összehasonlítottuk a csoportok szérumhúgysav-, teljes bilirubin-, direkt és indirekt bilirubinértékeit. Eredmények - Az ICA >50% stenosis és az ICA <50% stenosis csoport szérumhúgysavértékeinek összehasonlítása statisztikailag szignifikáns (p<0,000) különbséget mutatott, azonban nem volt szignifikáns különbség a teljes, direkt és indirekt bilirubinértékek között (p>0,05). Következtetés - A magas húgysavszint a nagyér-atherosclerosis következtében kialakuló akut ischaemiás stroke független rizikófaktora.]

Ideggyógyászati Szemle

[Atipikus Hirayama-kór: betegségkezdet a felső végtag proximalis részén]

AYAS Özözen Zeynep, ASIL Kıyasettin

[A Hirayama-kór ritka, benignus mozgatóneuron-betegség. Az elképzelések szerint a kórkép kialakulását az okozza, hogy az érintetteknél az alsó cervicalis régióban nem eléggé elasztikus a dura mater hátsó fala, emiatt flexió során a megfeszült durarész elcsúszik előrefelé. A betegség általában az egyik oldali felső végtagot érinti distalis kezdettel. Tanulmányunkban egy olyan, Hirayama-kórral diagnosztizált, 45 éves férfi beteg esetét ismertetjük, akinek végtagja proximalis részén jelentkezett gyengeség és izomsorvadás. A proximalis betegségkezdet a Hirayama-kór ritka típusát jelenti. A klinikusoknak ismerniük kell a proximalis betegségkezdet lehetőségét; a diagnózist elektrofiziológiai és flexiós MR-vizsgálatokkal kell igazolni.]

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

Status epilepticus és kezelése - Update 2013

GYIMESI Csilla, JUHOS Vera, HORVÁTH Réka, BÓNÉ Beáta, TÓTH Márton, FOGARASI András, KOMOLY Sámuel, JANSZKY József

Tanulmányunkban összefoglaló képet adunk a status epilepticus kezelésére vonatkozó elmúlt öt évben publikált eredményekről és irányelvekről. A tudományos megfigyelések és adatgyűjtések hatására az elmúlt években módosult a status epilepticus definíciója, ellátásának szemlélete, továbbá újszerű kezelési módok is megjelentek. Az aktualizált irányelvek vezérfonalat nyújtanak a mindennapi ellátás számára. A status epilepticus vonatkozásában azonban viszonylag kisszámú véletlen besorolásos vizsgálat áll rendelkezésre, különösen az ellátás 2. és 3. lépcsője során, amely megnehezíti a legújabb módszerek beillesztését a klinikai alkalmazásba és a protokollok megújítását. A betegség jellegéből és epidemiológiájából adódóan a status epilepticus kezelése továbbra is a mindennapok egyik nagy kihívása marad a betegellátók számára. Az eredményes kezelés kulcsfontosságú momentumai: a sürgősséggel megkezdett adekvát kezelés, az antikonvulzív kezeléssel párhuzamos oki terápia, a nonkonvulzív status epilepticus korai felismerése, a „túlkezelés” és a mellékhatások kerülése.

Ideggyógyászati Szemle

Antiepileptikumok alkalmazása az epilepszia kezelésében és hatásosságuk követése

GYIMESI Csilla, BÓNÉ Beáta, TÓTH Márton, HORVÁTH Réka, KOMOLY Sámuel, JANSZKY József

Az epilepszia az egyik leggyakoribb, általában hosszan tartó kezelést igénylő neurológiai betegség. A kezelés célja a tartós rohammentes állapot a mellékhatások elkerülésével. A terápiás döntések sikerének kulcsa a beteg állapotának megismerése. Lényeges a pontos diagnózis, mivel az antiepileptikum-választást alapvetően a rohamtípus és az epilepsziaszindróma határozza meg. Az antiepileptikumok sokfélesége és bővülő palettája számos terápiás szituációban teremt lehetőséget az előnyös választásra, hiszen a széles spektrumú szerek mellett egyre több, szelektív, szindrómaspecifikus antiepileptikum áll rendelkezésre, továbbá az új szerek farmakológiai tulajdonságai megkönnyíthetik klinikai használatukat. Cikkünkben rövid összefoglalást szeretnénk adni a jelenleg hazánkban alkalmazott terápiás lehetőségekről, ajánlásokról.

Lege Artis Medicinae

Generikumok alkalmazása az epilepszia gyógyszeres kezelésében

RAJNA Péter

A szerző a klinikus oldaláról megkísérli vázolni az eredeti (innovatív) és az utángyártott (generikus) gyógyszerek viszonyát az epilepsziaellenes gyógyszeres kezelésben. Részleteiben mutatja be a generikumokkal szemben támasztott regisztrációs követelményeket, utalva az úgynevezett bioekvivalencia megkívánt és tényleges szintje közti, többnyire csekély különbségre. Fontos és kevésbé köztudott, hogy ezek a különbségek azonban a generikumok között, illetve a betegek fokozott kockázati csoportjaiban már klinikailag is jelentősek lehetnek. Mivel a generikumok gyártásának és forgalmazásának mindenekelőtt gazdasági oka van (tehát nem orvosszakmai döntés), a hatékonyság mellett a biztonságosság kérdése is különleges hangsúlyt kap. Ebből a szempontból jelentősek a sajátos betegcsoportok, mint az idősek, a gyermekek, az egyéb betegségben szenvedők, illetve egyéb gyógyszert is szedők. Ezen magasabb kockázatú populációk közül - összetett volta miatt - az időskorú betegek sajátosságai, mint a szervi működésváltozások, valamint az idősek gyógyszer-mellékhatásokkal szembeni fokozott érzékenysége részletesebb tárgyalásra kerül. A szerző rövid említést tesz az epilepsziabetegség azon sajátosságairól, amelyek a gyógyszerválasztásban szerepet játszhatnak, majd az általános bevezető rész zárásaként áttekinti az antiepileptikus szerek kifejlesztésének állomásait. Ezt követően tér rá a generikumok alkalmazásának tárgyalására. A klinikai gyakorlatban három lehetséges alkalmazás körvonalazódik: a generikum első szerként való adása vagy hozzáadása; az eredeti (innovatív) készítmény cseréje generikumra; valamint a generikumok cseréje egymás között. A megfontolást igénylő szempontok között kitér a gyógyszercsere jogi vonatkozásaira is, kritikusan értékelve azt a néhány országban érvényben lévő rendelkezést, amely szerint a vény szerint rendelt gyógyszer automatikusan helyettesíthető generikummal. A szerző bemutatja a generikus antiepileptikumokkal végzett összehasonlító klinikai vizsgálatok eredményeit, valamint az orvosok és betegek véleményének megismerését célzó kérdőíves felmérések adatait. Összeveti az irodalmi adatokat a hazai orvosi alkalmazásmódokkal és saját tapasztalataival is. Az epilepszia gyógykezelése során a generikumok alkalmazásának ajánlását és a megfontolást igénylő szempontokat 12 pontban foglalja össze.

Ideggyógyászati Szemle

Az epileptogenezis és a megelõzés kérdései tüneti epilepsziákban

NIKL János

A tüneti epilepsziák általában jóval az agysérülést követõen, az úgynevezett latens periódus után jelentkeznek. Ebben az idõszakban az agyban progresszív szerkezeti és működési változások játszódnak le, amelyek végeredményben fokozott excitátoros állapotot okoznak. Az epileptogenezis folyamata állatkísérletekben vizsgálható, így a kindling, a status epilepticus, a hypoxiaischaemia, a traumás agysérülés modelljeiben. Az itt nyert adatok azt a hipotézist támasztják alá, hogy az elsõ sérülés alacsonyabb görcsküszöböt eredményez, de az epilepszia kifejlõdéséhez hozzájárulnak genetikai és környezeti faktorok, valamint valószínű, hogy második inzultus is szükséges. Az epilepszia kialakulása több okra vezethetõ vissza. Ennek ellenére a latens periódus lehetõséget teremt arra, hogy az epilepsziát megelõzzük vagy az epileptogenezist oly módon befolyásoljuk, hogy a kezelés a késõbbiekben eredményesebb lehessen. A megelõzésre a mindennapi klinikai gyakorlatban is törekedni kell. A jelenleg alkalmazott gyógyszerek azonban inkább antikonvulzívak - antiepileptogenitásuk kérdéses. Emiatt szükség van új vegyületek kifejlesztésére, amelyhez új elméleti megfontolások is kellenek. Az utóbbi években az epilepszia elõfordulására a legnagyobb hatást a neonatalis ellátás fejlõdése gyakorolta. Ez arra hívja fel a figyelmet, hogy az agysérülés akut szakaszában olyan optimális ellátást kell biztosítani, amely megszünteti vagy mérsékli az epilepszia kockázati tényezõit is.

Ideggyógyászati Szemle

Az időskori epilepsziák

NIKL János

Idősek körében, a népesség leggyorsabban növekvő részében minden korcsoporténál nagyobb az epilepszia incidenciája. Időskori epilepsziában a rohamok típusosan tüneti vagy cryptogen parciális rohamok, melyek hosszú távú kezelést igényelnek. Az időskori epilepsziák hátterében gyakran található patológiás eltérés, az etiológiáját, klinikai megjelenését, prognózisát tekintve különbözik a fiatalkori epilepsziáktól. Az epilepszia diagnózisának felállítása időskorban a differenciáldiagnosztikai nehézségek, a kísérő betegségek miatt nehezebb, mint fiatalkorban. Bizonyos életkorban a fiziológiás és patofiziológiás történések megváltoztatják az antiepileptikumok farmakokinetikáját, farmakodinámiáját, mely emeli a polypragmasia miatti gyógyszer-interakciók kockázatát. Az idős emberek különösen érzékenyek az antiepileptikumok mellékhatásaira, így a kognitív zavarokra, az osteoporosisra. Számos új szer biztonságosan alkalmazható, kedvező a kognitív mellékhatásprofilja, nincs gyógyszer-interakciója. A terápiás stratégiák összetettek: figyelembe kell venni a kísérő betegségeket, az ezek miatti gyógyszerelést, a gyógyszerek megváltozott metabolizmusát, hatását az öregedő szervezetre. Az időskori epilepsziák kezelése nagy kihívást jelent, de jól megválasztott gyógyszeres kezeléssel az idős betegek jelentős része rohammentes marad.