A 65 éves vagy idôsebb korúak aránya emelkedik a világban, és ezen belül egyre nô a 75 éven felüliek száma. Az athero­sclerosis az idôskorúak egyik legfontosabb, leggyakoribb megbetegedése, a legnagyobb mértékben felel az idôskori halá­lozásért, szellemi hanyatlásért és az élet­minôség romlásáért. A megfelelôen al­kal­mazott lipidcsökkentô kezeléssel a halálozások nagyobb részét kitevô cardiovascularis események kialakulásának esélye visszaszorítható, meghosszabbítható a be­te­gek élete, javítható az életminôségük. Dié­tás kezeléssel a cardiovascularis kockázat csökkentése ugyanolyan jó hatású, mint fiatalkorban. A 65 év vagy a feletti életkorban végzett rendszeres fizikai aktivitás férfiakban 26%-kal, nôkben 20%-kal csökkenti a cardiovascularis és az összes halálozás kockázatát. Ha a betegek kórtörténetében nincs érrendszeri betegség, a statinokat a 65 évesnél idôsebb egyéneknél is egyértelmûen javasoljuk elsôdleges megelôzésre. Statinokat primer prevenciós célra 75 éves vagy annál idôsebb felnôtteknél a kockázat és haszon egyéni elemzésével javasolt alkalmazni. Nagyobb kockázatcsökkenést lehet elérni 65–75 év között, mint a 75 éven felülieknél. Szekunder prevenció szempontjából a statin adása idôskorban kiemelten nagy jelentôségû, alkalmazása bizonyítottan kedvezô. A célérték eléréséhez mind primer, mind szekunder cardiovascularis prevencióban a statin- és ezetimibkezelés ajánlott.

Az atherosclerosis nemcsak a leggyakoribb halálesetet okozó cardiovascularis betegségek legfőbb okaként, hanem az erek rugalmasságának korral járó elvesztésében mindenkiben lényeges szerepet játszó tényezőként is fontos napjaink egészségügyi ellátásában. Az utóbbi két évtized nagy vizsgálatai kimutatták, hogy a magas koleszterinszint kezelésével csökkenteni lehet a car­diovascularis események gyakoriságát és az összhalálozást, valamint igazolódott az is, hogy a már kialakult atheroscleroticus plakk nagysága is csökkenthető. Ez utóbbi a gyógyszeres kezelésben szinte egyedül­álló. Lipidcsökkentéssel nemcsak megelőzhetők az éresemények, hanem gyógyítani is tudjuk az atherosclerosist, ha megfelelő módon végezzük azt. Jelenleg három gyógyszercsoport (statinok, ezetimib és PCSK9-gátlók) mögött áll teljes értékű evidencia arra, hogy alkalmazásukkal csökkenteni lehet a cardiovascularis események számát és plakkregresszióra is képesek. A számos meggyőző klinikai vizsgálat ellenére a lipidcsökkentő terápia a cardiovascularis prevenciós palettán a megtűrt vagy kényszeredetten alkalmazott kategóriában áll. Ahhoz, hogy a benne rejlő lehetőségeket megfelelő szinten kiaknázzuk, objektíven, tényleges súlyának megfelelően kell nekünk, orvosoknak is közelednünk hozzá, és a betegeink felé azt kell sugároznunk, hogy olyan, élethosszig tartó kezelésről van szó, mellyel nemcsak a cardiovascularis események fellépésének valószínűségét csökkenthetjük, hanem ereink öregedését is lassítani tudjuk.

A korai atherosclerosis és csökkent érfali tágulékonyság meghatározása kiemelt jelentőséggel bír a szív- és érrendszeri károsodás korai felismerésében a fokozott kockázatú betegcsoportok esetén. A 90-es évek óta mintegy 630, az érfalrugalmasság- csökkenéssel kapcsolatos közlemény látott napvilágot felnőtt- és gyermekgyógyászati vonatkozásban. A felnőttek esetében a korai kockázatfelismerés eszközeit az ajánlásokban pontosan megfogalmazzák. E közlemény célja a noninvazív módszerek alkalmazásának ismertetése fiatal felnőttek és gyermekek esetében az American Heart Association ajánlása szerint, ami támpontot adhat a jövőben a cardiovascularis kockázatfelmérést célzó vizsgálatok során alkalmazott mérési metodikák megválasztásához. Távolabbi célunk kell legyen olyan többcentrumos vizsgálatok elvégzése, amelyek végső célja a Framingham-pontrendszerhez hasonló kockázatbecslési stratégia létrehozása, amely a primer prevenció hatékonyan alkalmazható eszköze lehet a veszélyeztetett gyermekpopuláció szűrésére a mindennapi gyakorlatban.

Az erectilis diszfunkció - régebbi terminológiával: potenciazavar - az utóbbi években nemcsak a beteg férfiak körében, az orvostudományban is az érdeklődés középpontjába került. Ma az erectilis diszfunkciót a cardiovascularis betegségek prediktoraként fogjuk fel. Míg régebben elsősorban pszichés eredetű zavarnak tekintettük a problémát, mára egyre nyilvánvalóbb az összefüggés az érrendszer változásával. Ugyancsak a korábbi évek jellemzője volt az erectilis diszfunkció és az obliteratív érsclerosis összekapcsolása. Időnként valóban tapasztalható a hímvesszőt ellátó artériák valódi átáramlási zavara, ám az esetek döntő többségében az ok az artériás rendszer endotheldiszfunkciója, az érfali remodelling folyamata és a következményes atherosclerosis. Ez az egységes patológiai alapja annak, hogy - mivel e vascularis folyamatok a szervezet egészét érintik - az erectilis diszfunkció mellett más szervek, a coronariarendszer, a perifériás erek funkciózavara, illetve betegsége is föllelhető. Ugyanakkor közösek az érsclerosisra hajlamosító „klasszikus” rizikótényezők is: hypertonia, dyslipidaemia, diabetes mellitus, dohányzás. Klinikai értelemben hosszabb ideje ismert, hogy a hypertonia, a diabetes mellitus és az infarctus myocardii kitüntetett helyen szerepel az erectilis diszfunkció „okai” között. Ennek hátterében a kóreredet - vascularis megbetegedés - azonos volta áll. Cukorbetegség esetén ez neurogén faktorokkal egészül ki.

A menopauzát követő években a nőknél meredeken növekszik a cardiovascularis megbetegedések előfordulási gyakorisága. A hormonpótló terápia az ösztrogén pótlását jelenti, amely enyhíti a posztmenopauzális tüneteket, és visszafordítja a kalcium- és lipidanyagcserében bekövetkező változásokat. Emellett az ösztrogén több támadásponton is gátolja a magas vérnyomás kialakulását. A korai megfigyelések azt sugallták, hogy menopauza után lévő nők hormonpótló kezelését követően a cardiovascularis kockázatuk szignifikánsan csökkent. Azonban a primer és szekunder prevenciós, randomizált klinikai vizsgálatok azt igazolták, hogy a magas kockázati csoportba tartozó nők esetén a hormonpótló kezelés inkább kockázatot, mint hasznot jelent. Az ellentmondások a megfigyelések és a randomizált klinikai tanulmányok eredményei között részben az ismeretlen genetikai háttérnek is betudhatók. A szerzők összefoglalják az ösztrogénnek a lipidekre, a gyulladásos folyamatokra, a véralvadási paraméterekre, a vérnyomásra és az érfalra gyakorolt hatásait. Ismertetik az ösztrogén hatását befolyásoló genetikai faktorokat és a hormonpótló kezelésről szóló ajánlásokat magas kockázati csoportba tartozó nők esetén.