Nemzetközi szinten az APN ápoló szerepe a magas vérnyomás kezelésében sokat bővült. Az ápolók bevonása a vérnyomás kezelésébe, a szakszerű vérnyomásmérés elsajátításával és a betegoktatással kezdődött és a leghatékonyabb stratégiává vált a vérnyomáscsökkentés terén. Az egyetemi végzettségű APN ápolók feladatai közé tartozik a felmérés, nyomon követés, diagnosztika, gyógyszeres kezelés, egészségnevelés, betegeducatio, ellátás koordinálása, teljesítményellenőrzés és a minőség javítása. Hazánkban a hypertoniások ellátását és gondozását az alapellátásban háziorvosok végzik. A napi szinten ellátandó betegek száma miatt az egy főre jutó ellátási idő folyamatosan csökken. A magas számú akut betegek ellátása miatt kevesebb idő jut a krónikus betegek gondozására. Hazánkban 2017 őszén indult az egyetemi végzettséget adó APN képzés. Az első egyetemi végzettségű APN közösségi szakápolók 2019 februárjában kerültek ki a rendszerbe. Képzettségüknek megfelelően alkalmasak háziorvosi praxisokban, praxis közösségekben a kompetencia szintjüknek megfelelően krónikus betegek gondozására és nyomon követésére.

Szakirodalmi adatok szerint-, ma Magyarországon a postoperativ fájdalomcsillapítás gyakorlata fejlesztendő terület. A nem megfelelően csillapított fájdalom a szervezetre gyakorolt negatív hatása révén számos problémát, szövődményt idézhet elő, meghosszabbítva ezzel a beteg gyógyulási folyamatát, illetve növelve a kórházi ápolás költségeit. Ez a tevékenység nemcsak jogszabályban előírt kötelezettség, hanem alapvető emberi, humánus cselekedet. A fájdalom menedzsment jelenlegi helyzetét több hazai intézményben elemeztük. Kérdőíves vizsgálatot folytattunk egészségügyi dolgozókkal, áttekintettük az intézményi protokollokat, vizsgáltuk a feltárt problémák mögött meghúzódó okokat. A kapott eredményeket összevetettük a szakirodalmi ajánlásokkal, mely alapján elmondható, hogy számos javítanivaló van még a postoperativ fájdalomcsillapítás terén. Eredményeink alapján a gyakorlat fejlesztésére irányuló ajánlásokat tettünk, melyek a vizsgált intézményeken túl más műtéti beavatkozásokat végző egészségügyi szolgáltató számára is tanulságokkal bírnak.

Az utóbbi néhány év kutatási eredményei arra utalnak, hogy a hagyományos EEG-vizsgálat diagnosztikai feladatai jelentősen megszaporodtak az ideg- és elmegyógyászat területén. A feladatok elsősorban a már jól ismert epileptiform tranziens elemek regisztrálására vonatkoznak, amelyek számos központi idegrendszeri betegségben gyakrabban fordulnak elő és nagyobb patoplasztikus jelentőségűek, mint eddig gondoltuk. Újabb, egyelőre hivatalosan még nem „epileptiform”-nak minősített EEG-jelenségek is felbukkantak a látóhatáron, amelyek epilepsziához való viszonya még pontosításra szorul; de ez is csak a megfelelő regisztrálási technika kidolgozása és elterjesztése után lehetséges. Az új kihívásokra a mai „standard EEG” vizsgálat ritkán ad megfelelő választ. Hatékonyságának növeléséhez a már kidolgozott technikai fejlesztések széles körű elterjesztése szükséges, így az elektródok számának növelése, a felvételek időtartamának jelentős megnyújtása és lehetőség szerint az epileptiform aktivitások automatikus, gépi fel­ismerése. A szerzők e munkájukban röviden összefoglalják az „epileptiform” aktivitások fogalmának kiterjesztését, azok neurofiziológiai jelentőségét, epidemiológiáját és klinikai jelentőségét ideg- és elmegyógyászati kórképekben. Kitérnek arra, milyen technikai háttér szükséges ezek re­giszt­rálásához. Fontosnak tartják hangsúlyozni, hogy ismereteink pontosításához számos beteg vizsgálata szükséges, ezért javasolják az említett technikai háttér minél több elemének megteremtését minél több EEG-laborató­riumban, amelyekben megvannak a személyi és tárgyi feltételek a „hagyományos” EEG-diagnosztika tovább­fejlesztésére.

Surviving Sepsis Guideline (SSG) egy olyan dokumentum, ami merőben új megoldásokat javasolt a szepszis diagnosztikában és az ellátásban. Ilyenek voltak az 100%-os oxigénterápia, folyadékpótlás, haemokultura és mikrobiológiai mintavétel, kombinált és empirikus intravénás antibiotikum adása, laktát, CRP és PCT vizsgálata, illetve a sebészi feltárás. Az eljárásban foglaltak használata igazoltan javítja a betegek biztonságát és a minőségi szepszis ellátást. A program elemei közül a szerzők a Szepszis-6 protokoll elemeit emelik ki, amelyek kis ráfordítással bevezethetők és egyértelműen előnyösek. Az ajánlást, különös tekintettel a nem sürgősségi osztályon dolgozó ápolóknak is ismerni kell, a szepszis korai felismerésének, preanalitikai vizsgálatának és a kompetencián belüli lehetőségeinek figyelembevételével.

Szakirodalmi adatok szerint Magyarországon a postoperativ fájdalomcsillapítás gyakorlata fejlesztendő terület. A műtét utáni fájdalom központi kérdés a betegek körében. A felmérések azt mutatják, hogy a betegek több mint 59%-a aggódik a műtét utáni fájdalom kialakulása miatt. Aggodalmuk nem alaptalan, mivel a közelmúltbeli vizsgálatok is következetesen az mutatják, hogy a fájdalom nem megfelelően kezelt műtét után. Az is bizonyított, hogy a műtét utáni fájdalom a betegek életminőség romlását okozhatja. Vizsgálatunk célja volt a betegek műtét utáni fájdalommértékének és a fájdalomcsillapítással kapcsolatos elégedettségének felmérése. Személyes megkeresésen alapuló interjúkat készítettünk, összesen 168 beteggel, három hazai intézmény egyes műtétes osztályainak bevonásával. Az eredményeink alapján megállapítottuk, hogy a betegek jelentős fájdalomról számolnak be a műtétet követően, tehát a postoperativ fájdalomcsillapítás gyakorlata sok esetben nem kielégítő. A talált eredmények és a nemzetközi szakirodalom összevetése alapján a postoperativ fájdalomcsillapítás gyakorlat fejlesztendő területnek tekinthető.