Ideggyógyászati Szemle

[A neuroblastomák molekuláris biológiája]

JEAN Bénard1

1997. NOVEMBER 20.

Ideggyógyászati Szemle - 1997;50(11-12)

Referáló rovat

[A neuroblastomákkal kapcsolatban számos genetikai eltérésre derült már fény: az 1. kromoszóma rövid karjának deletiójára, az N-myconkogén amplifikációjára vagy a CD44-gén expresszálódásának kiesésére. Ezeknek az eltéréseknek egyrészt prognosztikai értékük van a körülírt daganatok szempontjából, másrészt hozzájárulnak a kezelés javításához, így előbbre visznek a legmalignusabb formák kemoterápiájának kidolgozása terén, ugyanakkor azt is lehetővé teszik, hogy a nem agresszív daganatok esetében elkerüljük ezt a kezelési módot.]

AFFILIÁCIÓK

  1. Unité des Marqueurs Génétiques des Cancers, Institut Gustave Roussy, Villejuif France

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ideggyógyászati Szemle

Az igen kis súlyú újszülöttek életkilátása

BEKE Anna, FEHÉRNÉ Szekszárdi Márta, CSIKY Erzsébet, KUCSERÁNÉ Gráf Rózsa, NÉMETH Tünde, SZABÓ Györgyné

A szerzők 1989. január 1. és 1996. szeptember 30. között született 357 igen kis súlyú, azaz 1500 g-os és ez alatti születési súlyú koraszülött utánvizsgálatának eredményeiről számolnak be. A 357 igen kis súlyú koraszülött közül kilencen a 28. életnapon túl meghaltak, ez 2,5 %-os késői halálozást jelent. A 348 túlélő gyermeket a születési év alapján két csoportra osztották, az 1989-től 1992 végéig terjedő időszakban (168) és az 1993-tól 1996. szeptember végéig (180) születettekre. A két négyéves időintervallum a szülészeti és neonatológiai ellátás vonatkozásában részben különbözik. A szerzők összehasonlították a két betegcsoport összetételét, a neonatalis adatokat, valamint az utóképek előfordulásának időbeni változását. Az utánvizsgálatokat megfelelő protokoll szerint, teammunkában végezték. A korai ellátás javulásának köszönhetően a túlélés 61%-ról 78%-ra nőtt a második négyéves időtartamban, különösen az extrém kis súlyúak (1000 g alattiak) túlélési aránya javult, 19,8%-ról 41%-ra. Az idegrendszeri károsodások aránya lényegében változatlan maradt, míg lényeges javulás történt a súlyos látásromlások előfordulásában. Megállapítható, hogy az igen kis súlyú koraszülöttek túlélésének növekedésével nem következett be még minden területen e csecsemők és kisgyermekek életminőségének lényeges javulása.

Ideggyógyászati Szemle

Előzmények és epilepszia dyskineticus/dystoniás cerebralis paresisben

BALOGH Erzsébet, KOZMA Gyuláné, VARGÁNÉ Kiss Anna

A cerebralis paresis gyakorisága (1-3/1000) nem, de az athetosis prevalenciája csökkenni látszik. A közlemény 234, 1972–1992 között született, athetosisban szenvedő gyermeknél és fiatal felnőttnél foglalja össze az alacsony születési súly, az icterus, a perinatális hypoxia és/vagy a neonatalis konvulzió, valamint a későbbi epilepszia előfordulási gyakoriságát retrospektív feldolgozás alapján. A gyermekek Budapesten (n=149) és Londonban (n=85) részesültek konduktív nevelésben. A gyermekek többsége 2500 g feletti súllyal született. Hypoxiára utaló klinikai jeleket a budapestiek között 43,8%-ban, a londoni betegcsoportban 75,3%-ban találtak. Magicterus egy esetben sem igazolódott. Hypoxia és icterus együtt alig fordult elő. Az érett újszülöttek hosszú hypoxiás károsodása az alapja a későbbi epilepsziával (Budapesten 29,5%, Londonban 23,5%) vagy a nélkül megjelenő súlyos cerebralis paresisformának.

Ideggyógyászati Szemle

Új eredmények a spinalis izomatrophia diagnosztikájában

KARCAGI Veronika, HERCZEGFALVI Ágnes, TÍMÁR László

A gyermekkori megjelenésű spinalis izomatrophia 3 típusa különíthető el: spinalis izomatrophia I., illetve Werdnig-Hoffmann-kór, spinalis izomatrophia II., illetve intermedier forma és spinalis izomatrophia III., illetve Kugelberg-Welander-szindróma. A klinikai tünetek jellegzetesek, hypotonia, petyhüdt paresis, areflexia. Az intellektus megtartott. A spinalis izomatrophia mindhárom formája autoszomális recesszív öröklődésű. A mindhárom típusért felelős gént az 5q11.2-q13.3 kromoszómális régióban lokalizálták. Magyarországon 1993 óta 87 család DNS-mintáit gyűjtöttük össze. A családtagokat a még ma sem pontosan ismert génhez legközelebb eső, informatív microsatellita DNS-markerekkel haplotipizáltuk. Ezen túlmenően direkt mutációanalízist végeztünk a survival of motor neuron (SMN) génben a betegek, valamint a hordozó családtagok DNS-mintáiban. Eddig 28 esetben végeztünk prenatalis vizsgálatot spinalis izomatrophia I. és II. típusú családok kérésére. A prenatalis diagnózis lehetősége nagy előrelépést jelent az érintett családoknak, mert ezen súlyos, gyógyíthatalan betegség ismétlődési kockázata 25%.

Ideggyógyászati Szemle

A 99 MTC-HMPAO spect jelentősége a terápiarezisztens epilepsziás gyermekek kivizsgálásában

BORBÉLY Katalin, NEUWIRTH Magdolna, KOPCSÁNYI Zsuzsanna

Tanulmányunkban azt vizsgáltuk, hogy a HMPAO SPECT milyen információt ad a terápiarezisztens parciális epilepsziás gyermek műtét előtti kivizsgálásában. 31 gyermeknél (1-18 éves) végeztünk ictalis és interictalis SPECT-vizsgálatot. 18 betegnél körülírt, 4-nél több lebenyre, illetve az egész féltekére kiterjedő epileptogen zónát feltételeztünk. A SPECT 18 betegből 15-nél erősítette meg az EEG által jelzett epileptogen zónát, közülük mind a 9-en temporalis epilepsziásak. A kiterjedt epileptogen zónájú esetek közül Rasmussen szindrómában a SPECT már akkor jelezte a nagy kiterjedésű perfúziós zavart, amikor még az MR felvételen nem látszott a jellemző cerebralis hemiatrophia. 3 betegünknél az MR-felvételen nem mutatkozott strukturális elváltozás, az EEG-vel nem sikerült az epilepsziás zóna meghatározása, ellentétben az ictalis SPECT-tel. Tapasztalataink alapján a SPECT értékes adatokat nyújt az optimális műtéti megoldás megválasztásához a gyermekkori terápiarezisztens parciális epilepsziákban.

Ideggyógyászati Szemle

Digitális szubtrakciós angiográfia és MR-angiográfia összehasonlító vizsgálata gyermekkori ischaemiás stroke-ban

VELKEY Imre, LOMBAY Béla

A szerzők tíz, CT-vel igazolt ischaemiás stroke miatt kezelt gyermeknél végezték el a digitális szubtrakciós angiográfiát (DSA) és az MR-angiográfiát (MRA). Az utóbbival 5 esetben mutatták ki a digitális szubtrakciós angiográfiánál látható szűkületeket és elzáródásokat. Negatívnak bizonyult az MRA moyamoyás betegeikben, valamint egy-egy betegnél, akiknél a DSA spasmust, illetve stenosist igazolt. A DSA-t és az MRA-t összehasonlítva megállapítják, hogy az MRA hasznos noninvazív vizsgáló módszer lehet az ischaemiás gyermekkori stroke diagnosztikájában elsősorban a nagyobb erek occlusiójának kimutatásával.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Lege Artis Medicinae

Az interleuktin-6 jelentősége és molekuláris szabályozása az akut fázis reakcióban

FALUS András, BÍRÓ Judit, RÁKÁSZ Éva

Az interleukin-6 (IL-6) egy hormonszerűen ható citokin, melynek széles körű hatása alap vető jelentőségű a szervezet számos immunológiai, neuroendokrinológiai és gyulladási aktivitásának szabályozásában. Ebben az össze foglalóban az IL-6 gén és szabályozása, illetve a gyulladásra ható citokinhálózat jelentősége az akut fázis reakció (AFR) szempontjából kerül megtárgyalásra. Az AFR egy olyan komplex, élettani, biokémiai, immunológiai, endokrinológiai irányítású folyamat, amelyet a molekuláris biológia és a genetika eszközeivel ma egyre jobban ismerünk. Az IL-6-tal kapcsolatos molekuláris események manipulálása eddig nem hozzáférhető lehetőségeket nyújthat a gyulladásszabályozás biotechnológiai, farmakológiai eljárásaihoz.

Klinikai Onkológia

Az EGFR receptorcsalád jelentősége az onkológiai gyakorlatban

MÉHES Gábor

A normális hámsejtek kommunikációja a külső környezettel többek között tirozinkinázaktivitású sejtfelszíni receptorokon keresztül történik. Az EGFR fehérjecsalád négy jelentős homológiát mutató tagja (EGFR1, EGFR2/HER2, EGFR3/HER3, EGFR4/HER4) a sejtaktivitás szempontjából az egyik legfontosabb ilyen közvetítő receptor. Jelentőségük a hámeredetű daganatok kialakulásában és progreszsziójában, valamint ezen keresztül a daganatellenes terápiában is kimagasló. A receptor expressziójában és aktivitásában bekövetkező változás a tumorsejtek környezetéből érkező stimulus hatását, illetve a jelátvitel intenzitását döntően befolyásolja. Mindezek mellett a receptorok mutációi a tirozinkináz-gátló kezelés hatékonyságát is meghatározzák. Összefoglalónkban a receptorcsalád egyes tagjainak szerepe, valamint klinikailag is fontos genetikai és biológiai eltérései kerülnek áttekintésre.

Lege Artis Medicinae

A sarcopenia – izomfogyás – patomechanizmusa, klinikai képe és metabolikus társbetegségei

HODINKA László, VERECKEI Edit

A sarcopenia, vagy időskori izomerő- és izomtömeg-csökkenés napjaink demográfiai változásainak, azaz a hosszabb élettartam miatt az idősebb korosztály nagyobb számának köszönhetően is igen komoly népegészségügyi probléma. Az életkor elő­rehaladtával az izomszövet fokozatosan leépül, a folyamat eredményeként pedig csökken az izom tömege és ereje. Ezt az ál­lapotot ne­vezzük sarcopeniának. A sarcopenia az izomtömeg, az izomerő és a funk­cionális füg­getlenség egyidejű csökkenése. Ezzel párhuzamosan a fizikai teljesítmény romlik (gyengeség, lassúság, egyensúlyvesztés). Ezek halmozódó hiányok, következményük a fáradtság, az öregviselkedés, a fogyás. Többnyire szellemi ha­nyatlással jár, és fokozódó elszigetelődéshez vezet. A sarcopenia elsődleges formája az izomsejtek energiatermelésének csökkenése, majd az életkorral arányos pusztulása. Másod­la­gosan a hormonális kiesések, az idegrendszer betegségei, a kevés mozgás, a tápanyagok felszívódásának zavarai, éhezés, idült fertőzés gyorsítja ezt a folyamatot és súlyosbítja az érintett állapotát. A sarcopenia kialakulásában összetett genetikai, biokémiai, hormonális mechanizmusok vesznek részt. Involúciós folyamat, amelyben az izomzatot felépítő tényezők és a lebontás egyensúlya megbomlik. A sarcopeniás állapot kockázatainak felismerésére, szűrésére és kórismézésére kérdőívet és algoritmust dolgoztak ki, amely konkrét határértékek mentén választja el a sarcopeniásokat a nem sarcopeniásoktól. A 65 év felettiek járásának sebessége, a kezek szorítóereje és a mért vagy számított izomtömeg azok a vágáspontok, amelyek alapján a sarcopenia kimondható. A sarcopenia addig tekinthető az „élet­tani” öregedés részének és azután válik betegséggé, amikor a diagnosztikus határértékek átlépé­sekor az érintett által megélt funkcionális akadályok és az életminőség romlása bekövetkezik. A sarcopenia megelőzése és kezelése, az elesés kockázatának csökkentése a rendszeres erőkifejtést igénylő aktív tornagyakorlatok és mozgáskoordinácós gyakorlatok végzésén alapul. A gyógyszeres kezelés lehetőségei korlátozottak, a kínálkozó molekuláris terápiás célpontok ellenére nincs a látóhatáron meggyőzően hatásos innovatív terá­piás eszköz. A mozgásterápia mellett az izomfejlődést serkentő aminosavak, így a leu­cin, illetve a β-hidroxi-metilbutirát ana­lógja alkalmazásának hatásossága mellett szólnak gyenge bizonyítékok.

1.

Lege Artis Medicinae

Októberi Szám Melléklete
OKT 15.

2.

Lege Artis Medicinae

Novemberi Szám Melléklete
OKT 15.

3.

Lege Artis Medicinae

Március Szám Melléklete
OKT 15.

4.

Lege Artis Medicinae

Júniusi Szám Melléklete
OKT 15.

5.

Lege Artis Medicinae

Júliusi Szám Melléklete
OKT 15.