Ideggyógyászati Szemle

A diencephalon működésének vizsgálata időskori (involutios) depressióban

LÁNG Sándor1, HAITS Géza1

1967. MÁRCIUS 01.

Ideggyógyászati Szemle - 1967;20(03)

A szerzők involutiós depressióban megfelelő kontrollal végzett és matematikai-statisztikai számításokkal is ellenőrzött vizsgálataikról számolnak be. Időskori depressziós állapotokban biochemiai változások mutathatók ki a betegek szervezetében. Ezek a változások elsősorban a szénhidrát-terhelést követő cukorgörbék kóros lefutásában és a mellékvesekéreg működésének csökkent reactio-készségében nyilvánulnak meg. Gyógyulás után a kóros tünetek nagyobb része megszűnik.

AFFILIÁCIÓK

  1. BOTE Psychiatriai klinika

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ideggyógyászati Szemle

Adatok a hátsó-skála meningeomák műtéti megoldásának kérdéséhez

ZOLTÁN László, FÉNYES István

Szerzők 41 saját betegük adatai, valamint az irodalmi közlemények alapján az infratentorialis meningeomák műtéti megoldásának kérdéséhez igyekeztek néhány adatot szolgáltatni. Tapasztalataik, valamint a rendelkezésükre álló irodalmi adatok javasolják a hátsó-skála meningeomák műtéti megoldásánál a lehető legnagyobb radicalitás keresztülvitelét. Tudatában vannak annak hogy az idegsebész bármilyen, de különösen az extracerebralis daganatok eltávolításánál eddig is igyekezett a lehetőség határain belül teljes kiírtást végezni. A radicalitás lehetőségének megítélése azonban nem abszolút fogalom. Függ – elsősorban és főképpen – azoknak a saját és irodalmi tapasztalatoknak az adott helyzetben való értékesítésétől, amelyek az addig elvégzett hasonló műtétek halálozási arányát, ill. gyógyulásának módját és minőségét meghatározzák. A hátsó-skála meningeomák műtéti megoldásának jövőbeni mérlegelésénél ajánlják szerény tapasztalataikat: a műtéti szituáció értékelésében a választott módszer lehetőleg a radicalis exstirpatio legyen, még akkor is, ha ez az adott helyzetben túlságosan nagy kockázatot látszik jelenteni.

Ideggyógyászati Szemle

A succinimidek szerepe a gyermekkori epilepsia kezelésében

KISZELY Katalin, MÁTTYUS Adorján

42 Zarontinnal (Suxinutinnel), ill. Celontinnel kezelt, addig minden therapiával dacoló epilepsiás gyermekről számolunk be. 11 „klasszikus” petit malból (3 c/s tüske-hullám) 9 rohammentes, 2 nagymértékben javult. 13 petit mal varians EEG-t mutató gyermek közül 7 vált rohammentessé, 4 javult nagyfokban. 9 ,egyéb generalizált” EEG-jű esetből (klinikailag többségükben vegyes GM és PM) 4-nek nincsenek, 1-nek erősen megritkultak a rohamai. 8 focalis epilepsiából 1 közepesen, 2 nagymértékben javult. A mellékhatások kellemetlenek, de csontvelő-, máj- vagy veselaesio nem for dult elő. A succinimideket a therapiás eredmények alapján igen hatásos és relative kevéssé toxikus vegyületeknek tartjuk, feltéve, hogy megfelelő javallat alapján, állandó felügyelet mellett vezetjük be, ill. adjuk.

Ideggyógyászati Szemle

Acut necrotizáló, zárványtestes herpes-virus encephalitis gyermekkorban

CSERMELY Hubert

Szerző 3 és fél éves leánygyermek 14 nap alatt fatalisan végződő encephalitisének histopathologiai képét mutatja be, melynek 4 jellegzetessége van: 1 kiterjedt meningocorticalis massiv infiltratio, 2. a kéreg diffus coagulatiós necrosisa, 3. reactiv gliás-mesenchymalis proliferatio, 4. zárványtestek. A klinikai és pathologiai kép együttes mérlegelése alapján észlelését herpes virus encephalitisnek tartja.

Ideggyógyászati Szemle

A Melkersson-Rosenthal-syndromáról

KOMÁR József, LEHOCZKY Tibor

Szerzők 5 Melkersson-Rosenthal-syndromában szenvedő beteget ismertetnek. A klasszikus tünet-triason kívül egyéb neurologiai tünetet nem észleltek. Áttekintik a betegség klinikai tüneteit és histologiai elváltozását, foglalkoznak az aetiologia és therapia kérdéseivel. Ezúton mondunk köszönetet Dr. Czappán György adjunktus úrnak az 5. eset szíves átengedéséért.

Ideggyógyászati Szemle

Alkoholizmus és endogen psychosisok

KARDOS György, MÁRIA Béla

A chronikus alkoholizmus nem nosologiai kategória, hanem klinikai gyűjtő fogalom: a habitualis iszákosság, illetve a valódi és a symptomás alkoholizmus különböző, co-pathogen faktorok együttes hatására felépülő syndromáit foglalja össze. Szerzők a symptomás alkoholizmus azon eseteit tették vizsgálat tárgyává, ahol a mindennapos vagy a periodikus alkohol-abusus egyéb pszichiatriai kórképekhez társul. Ezúttal az endogen psychosisok és az alkoholizmus coincidentiáira irányuló tanulmányaikról számoltak be. Az irodalmi adatok és az általuk észlelt 23 eset alapján a schizophrenia és az alkoholizmus közti pathoplastikus kölcsönhatások tipikus formáit illetően ötféle lehetőségre figyeltek fel, amit leírtak és egy-egy példán is bemutattak. Eseteik psychopathologiai elemzése alapján rámutattak egyfelől arra, hogy az atypusos alkoholos psychosisok klinikai képét hogyan módosítja a lappangó schizophrenia, másfelől arra, hogy az idült alkoholmérgezés okozta, sajátos emotionalis incontinentiához és személyiségváltozáshoz vezető organikus psychosyndroma az esetek egy részében elfedi vagy elhárítja a súlyosabb emotionalis eltompulást, az autizmus elmélyülését és a társas kontaktusok kialvását. Ezért az „alkoholista” schizophrenek prognosisa kedvezőbbnek látszik, mint a nem kezelt schizophreneké. A cyclothymia és az alkoholizmus coincidentiáinak a gyakoriságát az eddigi adatoktól eltérően a cyclothymia felől közelítették meg. 100 nem-selectált esetből álló maniás-depressiós beteganyaguk 19 esetében találkoztak alkohol abusussal, s ezek közül nyolc esetben a két kórkép között olyan kölcsönhatás állott fenn, ami alkohol-megszokáshoz, azaz habitualis iszákossághoz vezetett. Az általuk észlelt betegeken a cyclothymia és a dipsomaniás syndroma között szoros, pathogenetikus jellegű kapcsolatra figyeltek fel, valamint arra, hogy az imminens fázishoz társuló abususok és részegségek maniás vagy depressiós exaltatióra emlékeztető, különös formái a helyes diagnosis felismerése és a betegek kellő időben történő gyógykezelése szemponjából is igen fontos jelek. Kiemelték azt, hogy a schizophrenia és az alkoholizmus coincidentiáitól eltérően, ahol az esetek egy részében a kettős betegség prognosisát is módosító, de feltehetően akkor is mindössze pathoplastikus kölcsönhatások állapíthatók meg, az emotionalis élet endogen és endoreactiv zavarai az alkoholizmus-syndromák pathogenesisében is szerepet játszanak, főként a nők körében.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

Mi történik a szédülő beteggel a sürgősségi osztály elhagyása után?

MAIHOUB Stefani, MOLNÁR András, CSIKÓS András, KANIZSAI Péter, TAMÁS László, SZIRMAI Ágnes

Bevezetés – A szédülés a fájdalom mellett az egyik leggyakoribb panasz, amellyel a beteg felkeresi az orvosi ellátást. A modern diagnosztika ellenére a szédülés okának diagnosztizálása napjainkban is nehéz feladat, számos buktatót rejt magában. Célkitűzés – Kérdőíves felmérésünk célja annak vizsgálata, hogy mi történik a szédülést panaszoló beteggel a sürgősségi ellátást követően. Kérdésfelvetés – A sürgősségi osztályon felállított diagnózis és a későbbi kivizsgálás eredménye között mennyire volt összefüggés? Hogyan alakult a betegek életminősége az idő függvényében? A vizsgálat módszere – A Semmelweis Egyetem Sürgősségi Betegellátó osztályán megjelent 879, szédülést panaszoló beteghez juttattuk el kérdőívünket. A vizsgálat alanyai – A kitöltött kérdőíveket 308 betegtől (110 férfi, 198 nő, átlagéletkor 61,8 ± 12,31 SD) kaptuk vissza, ezeket elemzésnek vetettük alá. Eredmények – A sürgősségi diagnózisok megoszlása a következőképpen alakult: centrális eredetű (n = 71), szédülékenység (n = 64) és BPPV (n = 51) voltak a leggyakoribb diagnózisok. A végleges diagnózis tisztázásáig eltelt idő leggyakrabban napokat (28,8%), illetve heteket (24,2%) igényelt, kiemelendő azonban, hogy 24,02%-ban végleges diagnózis sosem született. A sürgősségi és a végleges diagnózis között csupán 80 beteg esetén (25,8%) volt egyezés, amelyet alátámaszt a kvalitatív statisztikai elemzés (Cohen-féle Kappa-teszt) eredménye (κ = 0,560), moderált összefüggést indikálva. Megbeszélés – A sürgősségi osztályon felállított diagnózis és a későbbi kivizsgálás eredménye közötti korreláció alacsony, de az eredmények a nemzetközi irodalomban is hasonlónak mondhatók. Emiatt fontos a betegek követése, beleértve az otoneurológiai, illetve esetlegesen neurológiai kivizsgálás fontosságát. Következtetések – A szédüléssel jelentkező betegek sürgősségi diagnosztikája nagy kihívás. A pontos anamnézis és a gyors, célzott vizsgálat a nehézségek ellenére tisztázhatja a szédülés centrális vagy perifériás eredetét.

Hypertonia és Nephrologia

A cyclothym affektív temperamentum és a hypertonia kapcsolata

NEMCSIK János, BATTA Dóra, KŐRÖSI Beáta, RIHMER Zoltán

Az affektív temperamentumok (cyclothym, hyperthym, depresszív, szorongó, ingerlékeny) a személyiség stabil részét képezik, serdülőkor után csupán kismértékű változatosságot mutatnak. Kapcsolatuk a pszichopatológia több területével is leírásra került; a depresszív temperamentum szerepet játszik a major depresszió, a cyclothym a bipoláris II-es betegség, a hyperthym a bipoláris I-es betegség kialakulásában. Emellett az utóbbi évtized kutatásainak eredményei azt igazolják, hogy az affektív temperamentumok a szomatikus betegségekkel is összefüggésbe hozhatók. A hypertoniával, úgy tűnik, legszorosabb kapcsolatban a cyclothym temperamentum áll. A hypertonia prevalenciája és a domináns cyclothym temperamentum kapcsolata mellett a kórelőzményben előforduló cardiovascularis események is gyakoribbnak bizonyultak a domináns cyclothym temperamentum jelenléte mellett. Krónikus hypertoniás betegekben a cyclothym temperamentum mértéke magasabb szisztolés vérnyomásértékkel, nőbetegeknél a hypertonia korábbi kialakulásával függött össze. A kapcsolatok hátterében elsősorban a közös rizikófaktorok (dohányzás, elhízás, alkoholizmus) cyclothym temperamentum melletti gyakoribb jelenléte állhat. A személyiségtípusok, ezeken belül is az affektív temperamentumok és a szomatikus betegségek kapcsolatának vizsgálata segíthet a nagyobb rizikójú alcsoportok azonosításában.

Ideggyógyászati Szemle

[Myasthenia gravis-betegek autonóm rendellenességeinek elektrofiziológiás vizsgálata: prospektív tanulmány]

NALBANTOGLU Mecbure, AKALIN Ali Mehmet, GUNDUZ Aysegul, KIZILTAN Meral

[A myasthenia gravis (MG) a neuromuscularis junctio autoimmun típusú megbetegedése. Az auto­nóm rendellenességeket nem gyakran társítják myasthenia gravishoz. A vizsgálat célja az volt, hogy megállapítsuk, milyen autonóm működés jellemzi az MG-betegek különböző alcsoportjait, és megvizsgáljuk az acetilkolinészteráz-inhibitorok hatásait. A vizsgálatba 30 autoimmun MG-beteget és 30 egészséges önkéntest vontunk be. Az autonóm műkö­dés tesztelése érdekében szimpatikus bőrreakció (SSR) és R-R intervallumvariáció analízis (RRIV) vizsgálatokat végez­tünk. Az acetilkolinészteráz-inhibitor-kezelésben részesülő betegek körében kétszer végeztük el a vizsgálatokat. Az RRIV hiperventiláció alatti növekedése nagyobb (p = 0,006) és a Valsalva-arány alacsonyabb (p = 0,039) volt a kontrollcsoport tagjainál. Az SSR-amp­litúdók alacsonyabbak voltak a gyógyszer bevétele után (p = 0,030). A gyógyszer bevétele után eltelt idő növeke­dé­sével megnyúlt SSR-látenciákat kaptunk (p = 0,043). A Valsalva-arány alacsonyabb volt az AchR antitestre negatív csoportban (p = 0,033). Mind az okuláris, mind a generalizált MG-betegek körében szubklinikus paraszimpatikus rend­ellenesség mutatható ki, különösen az AchR antitestre nega­tív csoportban. A piridostigmin perifériás szimpatikus ko­linerg nonkumulatív hatással rendelkezik.]

Ideggyógyászati Szemle

[Késői kezdetű Sandhoff-betegség atípusos jelentkezése: esetismertetés]

SALAMON András , SZPISJAK László , ZÁDORI Dénes, LÉNÁRT István, MARÓTI Zoltán, KALMÁR Tibor , BRIERLEY M. H. Charlotte, DEEGAN B. Patrick , KLIVÉNYI Péter

[Bevezetés – A Sandhoff-betegség egy olyan ritka, here­ditaer GM2-gangliosidosis (autoszomális recesszív), amit a HEXB gén mutációja okoz. A hexózaminidáz (Hex) enzim β-alegységének károsodása miatt mind a Hex-A, mind a Hex-B izoformák működése zavart szenved. A betegség súlyossága, valamint a tünetek kezdete (infantilis vagy klasszikus, juvenilis, felnőttkori) a residualis enzimaktivitás függvénye. A késői kezdetű formát szerteágazó tünettan jellemzi. Jelen lehetnek többek között motoneuronbeteg­ségre utaló eltérések, ataxia, tremor, dystonia, valamint pszichiátriai és neuropathiára utaló jegyek is. A 36 éves nőbeteg 9 éve tartó, progresszív, szimmetrikus alsó végtagi gyengeség miatt jelentkezett klinikánkon. A részletes neurológiai szakvizsgálat enyhe fokú szimmetrikus gyengeséget igazolt a csípőflexorokban, a többi izomcsoport megkíméltsége mellett. Mind­két oldalon a Patella-reflex renyhe volt. A laboratóriumi vizsgálatok releváns eltérést nem mutattak. A rutin elektro-encefalográfiás, valamint a koponya-MR-vizsgálatok a beteg panaszait magyarázó eltérést nem detektáltak. Az elektroneuronográfiás, valamint az elektromiográfiás vizsgálatokon szenzoros neuropathiának megfelelő eltérések látszottak. Az izombiopsziás minta elemzése kapcsán enyhe fokú neurogén károsodásra derült fény. A beteg öccse (32 éves) hasonló tüneteket mutat. Páciensünk részletes genetikai vizsgálata során két ismert patogén eltérést találtunk a HEXB génben, egy missense mutációt, valamint egy 15 008 bázispár hosszúságú deletiót (NM_000521.4:c.1417G>A; NM_000521:c.-376-5836_669+1473del; kettős hete­ro­zigóta állapot). A szegregációanalízis, valamint a családtagok hexózaminidáz-vizsgálata a késői kezdetű Sandhoff-betegség diagnózisát megerősítették. A jelen esetismertetés célja, hogy felhívja a figyelmet a késői kezdetű Sandhoff-betegség differenciáldiagnosztikai jelentőségére felnőttkorban kezdődő, proxi­mális predominanciát mutató szimmetrikus alsó végtagi gyengeség esetén.]

Nővér

A műtői hatékonyság vizsgálata perioperatív APN szemszögből

MADARÁSZ Ildikó, VÁRADYNÉ HORVÁTH Ágnes, PUSZTAI Dorina, ROZMANN Nóra, BERTA Gábor, HARANGOZÓ Csilla, KOZMANN Krisztina

Az egészségügyi ellátórendszeren belül a műtőknek is folyamatosan nagy hangsúlyt kell fektetni a biztonságos, hatékony, minőségi munkavégzésre. A hazai és nemzetközi szakirodalomban a műtők optimális kihasználtságát feltáró kutatások eredménye számos tényezőre hívja fel a figyelmet. A perioperatív időszakok hatékonyabb kihasználásának következtében több operációt lehetne végrehajtani és ezáltal csökkenteni a várólisták idejét. A folyamatok hatékonyságának növelése érdekében több ponton is kiemelkedő szerepet kaphatnak az APN-ek. A tapasztalatok szerint jelentősen növekszik az egészségügyi szolgáltatást igénybe vevő emberek száma, illetve a műtétre várakozók száma is egyre emelkedik, amit tovább növel a jelenleg is tartó SARS-CoV-2 (Covid-19-) járvány kialakulása. Mindezek következménye, hogy csökken a betegek elégedettsége. A műtéti ellátás során a perioperatív APN munkája nagymértékben képes hozzájárulni a betegelégedettség pozitív irányú változásához, tudásából és képzettségéből adódó többfunkciós szerepét kamatoztatva aktívan részt vesz a műtői munkában, az előjegyzett napi műtéti program zavartalan lebonyolításában, és hozzájárul az elmaradt, tervezett műtétek számának csökkenéséhez.