Ideggyógyászati Szemle - 2022;75(01-02)

Ideggyógyászati Szemle

2022. JANUÁR 30.

[A datolya- és sótartalmú diéta hatása a Covid-19 következtében kialakult ízérzékelési zavarokra]

ALTUN Yasar , BULBULOGLU Semra

[Ezt a vizsgálatot azért végezték, hogy megvizsgálják a só- és datolyafogyasztás hatását Covid-19-betegek ízérzékelésére. Ezt a vizsgálatot randomizált, kontrollált módszerrel végezték. Az adatgyűjtéshez beteg- és beteg­séginformációs űrlapokat, valamint vizuális analóg skálát használtak. Két különböző kísérleti csoportban sót és da­tolyát használtak az ízérzékelés stimulálására. A kont­roll­csoportban a klinikai betegellátás gyakorlatán kívül más eljárást nem végeztek. Az eredményeket az SPSS 25-ös verziójával elemezték. Minden csoport átlagéletkora 43,42 ± 8,60 és 47,22 ± 12,04 év között volt. Láz, torokfájás, szájszárazság, köhögés, izomgyengeség és hasonló tünetek minden csoportban jelen voltak. A hypoageusia és az ageusia a datolya és a só alkalmazása után szignifikánsan javult (p < 0,01). Covid-19 okozta ízérzékelési károsodás esetén a datolya és nagyon kevés só terápiás célú fo­gyasz­tása segíthet az ízérzés javításában. A tanulmány eredménye arra utal, hogy meg kell vizsgálni a datolya- és a sófogyasztás ízérzékelési komplikációkra gyakorolt hatásának patofiziológiáját.]

ENG 2022;75(01-02)

Ideggyógyászati Szemle

2022. JANUÁR 30.

[Neurogén szívizombénulás akut ischaemiás stroke-ban]

ILERI Cigdem , DOGAN Zekeriya , BULUT Burcu , SUNBUL Murat , SAYAR Nurten , MIDI Ipek , OZBEN Beste

[A neurogén szívizombénulás az autonóm idegrendszer diszregulációjának eredményeképpen alakul ki. A jelen vizsgálat célja az volt, hogy feltárja az emel­kedett troponinszint és a dinamikus ST-szakasz/T-hullám változások gyakoriságát és ezek összefüggését a bal kamrai szisztolés funkcióval akut ischaemiás stroke-ban szenvedő betegek körében. Százhuszonöt akut ischaemiás stroke-kal felvett beteget (átlagos életkor: 65,1 ± 15,2 év, n = 76 férfi) vontunk be a vizsgálatba. 12 elvezetéses elektrokardiogrammal értékeltük a dinamikus ST-szakasz/T-hullám változásokat, és konvencionális transthoracalis szívultrahang-vizsgálattal határoztuk meg a bal kamrai ejekciós frakciót (LVEF). A nagy érzékenységű cardialis troponin I (hs-cTnI) szintjét akkor értékeltük emelkedettnek, ha meg­haladta a 0,04 ng/ml értéket. Huszonhét betegnek (21,6%) volt emelkedett hs-cTnI-szintje, és 60 betegnél (48%) figyeltünk meg dinamikus ST-szakasz/T-hullám változásokat. A normál troponinszintű betegekkel összehasonlítva, az emel­kedett hs-cTnI-szintű stroke-betegek esetén szignifikánsan magasabbak voltak az NT-proBNP-értékek (2302 ± 3450 pg/ml vs 799 ± 2075 pg/ml; p<0,001) és nagyobb gyakorisággal fordult elő ST-szakasz/T-hullám változás (85,2% vs. 37,8%; p<0,001), továbbá alacsonyabb volt körükben az LVEF (52,2 ± 13,6% vs. 61,0 ± 8,5% p = 0,002). Az ST-szakasz/T-hullám változással rendel­kező betegek körében szignifikánsan gyakrabban fordult elő hyperlipidaemia (31,7% vs. 15,4%; p = 0,031) és koszorúér-betegség (CAD) (43,3% vs. 13,8%; p<0,001), emelkedett hs-cTnI-szint (0,19 ± 0,55 ng/ml vs. 0,02 ± 0,01 ng/ml; p<0,001) és emelkedett NT-proBNP-érték (1430 ± 2564 pg/ml vs. 842 ± 2425 pg/ml; p = 0,016), valamint alacsonyabb LVEF-érték (56,1 ± 11,7% vs. 61,9 ± 8,3%; p = 0,009). A lineárisregresszió-analízis azt mutatta, hogy a CAD jelenléte a hs-cTnI-szint független prediktora (p = 0,034), az ST-szakasz/T-hullám változás azonban nem. Az életkor, a nem és az ST-szakasz/T-hullám változás illesztése után az LVEF a hs-cTnI (p = 0,003) Az akut ischaemiás stroke-ban szenvedő betegnél, különösen CAD esetén, a troponinszint-növekedés és az ST-szakasz/T-hullám változások neurogén szívizombénulás jelei lehetnek. ]

ENG 2022;75(01-02)

Ideggyógyászati Szemle

2022. JANUÁR 30.

A mechanikus thrombectomiát megelőző intravénás thrombolysis szerepe az akut agyi nagyérelzáródások kezelésében

KALMÁR Péter János, TÁRKÁNYI Gábor, KARÁDI Zsófia Nozomi, BOSNYÁK Edit, NAGY Csaba Balázs, CSÉCSEI Péter, LENZSÉR Gábor, BÜKI András, JANSZKY József, SZAPÁRY László

Az intravénás thrombolysis (IVT) haté­kony­sága a nagyérocclusio (NÉO) okozta akut ischaemiás stroke (AIS) ellátásában mérsékelt, szemben a mechanikus thrombectomiáéval (MT). Az MT-t megelőző IVT kontra­indi­­kációval nem rendelkező betegek esetében jelenleg evidencián alapuló eljárás, melynek szükségességét az elmúlt évek vizsgálatai megkérdőjelezték. Vizsgálatunk célja a centrumunkban akut agyi NÉO miatt végzett direkt mechanikus thrombectomia (dMT) és a kombinált terápia (KT) hatékonyságának és biztonságosságának értékelése volt. Vizsgálatunkba 4,5 órán belüli tünetkezdetű, NÉO okozta AIS-os betegeket választottunk be, akik 2017 novembere és 2019 augusztusa között MT-n estek át centrumunkban. A betegek adatait stroke-regiszterünkbe rögzítettük. A betegeket két csoportba osztottuk, attól függően, hogy dMT vagy KT került elvégzésre. Elsődleges végpontként a 30. és 90. napon felvett módosított Rankin-skála (mRS) alapján mért funkcionális kimenetelt tekintettük. Másodlagos kimeneti végpontként a 30. és 90. napos mortalitást, a rekanalizáció mértékét és a szimptómás vérzéses transzformációk előfordulását értékeltük. Vizsgálatunkba összesen 142 (életkor: 68,3 ± 12,6 év, 53,5% nő), 4,5 órán belüli NÉO-t el­szen­vedett beteget vontunk be, közülük 81 (57,0%) esetében dMT történt, 61 (43,0%) beteg pedig KT-ban ré­szesült. A dMT-val kezelt csoportban szignifikánsan ma­gasabb volt a vascularis rizikófaktorok és a komorbiditások aránya. A 30. napon a kedvező kimenetelek aránya 34,7% volt a dMT-ban, míg 43,6% a KT-ban részesültek körében (p = 0,307), a 90. napra 40,8% vs. 46,3%-ra (p = 0,542) változott ez az arány. A 30. napon a mortalitások aránya 22,2% és 23,6% (p = 0,851), a 90. napon 33,8% és 25,9% (p = 0,343) volt. Az eredményes rekanalizáció aránya 94,2% volt a dMT-val kezelt betegeknél, illetve 98,0% a KT-ban részesülteknél (p = 0,318). A dMT-val kezelt betegek 2,5%-ánál, míg a KT-ban részesültek 3,4%-ánál (p = 0,757) mutatott szimptómás vérzéses transzformációt a 24 órás képalkotó vizsgálat. Vizsgálatunk eredményei a KT-ban részesült betegek mérsékelten jobb funkcionális kimenetelére utalnak. Az MT-t megelőzően alkalmazott IVT nem növeli szignifikánsan a szimptómás intracranialis vérzések gyakoriságát.

HUN 2022;75(01-02)

Ideggyógyászati Szemle

2022. JANUÁR 30.

Balesetben súlyos agysérülést szenvedett betegek rehabilitációjának eredményei

DÉNES Zoltán, MASÁT Orsolya

Balesetes súlyos agysérült betegek rehabi­litációs eredményének vizsgálata az osztályos kibocsátást követően, majd 5 évvel később. Retrospektív leíró vizsgálat a kórházi rehabilitáció után, majd prospektív vizsgálat 5 évvel később. A vizsgálat alanyai – 2013-ban az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Agysérültek Rehabilitációs Osztályán kezelt balesetes súlyos agysérült betegek. A vizsgált időszakban 232 esetet kezeltek, ebből 99 volt a baleset következtében súlyos agysérült, mely­ből 66 beteg adatait sikerült feldolgozni. Az után­kö­vetés 50 esetben volt eredményes, 37 férfi és 13 nőbeteget sikerült elérni, megvizsgálni, 3 beteg elhunyt. A betegek át­lag­életkora 42 év (22–72) volt. A betegek többsége (36/50) közlekedési balesetben sérült. A kómás állapot átlagos ideje 19 nap (1–90), a poszttraumás amnézia átlagos ideje 45 nap (5–150) volt. A páciensek a balesettől számolva a 44. (11–111.) napon kerültek át rehabilitációra, amely 95 na­pig (10–335) tartott. Az első kórházi rehabilitáció során ön­el­lá­tóvá 38 beteg vált, és az utánkövetés idején változatla­nul 38 beteg volt önellátó, 2 páciens közepes, egy kis segítséget igényelt. Az utánvizsgálat idején négyen felsőfokú ta­nul­má­nyokat folytattak, 24-en dolgoztak (6 védett, 6 a bal­eset előtti munkakörben, 12-en másik munkahelyen). Nem dolgozott 22 korábbi páciensünk, közülük kettő nyugdíjas volt. Vizsgálatunk alapján súlyos agysérülést követően a betegek kórházi rehabilitációja eredményes volt, többségük sikeresen visszailleszkedett családjába és a munka világába. Kiemelkedően jó rehabilitációs ered­mény­nek tartjuk, hogy a sikeresen rehabilitált páciensek kö­zel fele dolgozott, és négyen továbbtanultak. Az eredmé­nyes rehabilitáció a közel 40 éves tapasztalatnak és a sike­res multidiszciplináris csapatmunkának köszönhető.

HUN 2022;75(01-02)

Ideggyógyászati Szemle

2022. JANUÁR 30.

[A pramipexol és a ropinirol összehasonlítása a Parkinson-kór kezelésében]

GENCLER Onur Serdar , OZTEKIN Nese , OZTEKIN Fevzi Mehmet

[A Parkinson-kór motoros és nem motoros tünetekkel járó, progresszív neurodegeneratív betegség. A betegség tüneti kezelésében a levodopa a leghaté­ko­nyabb gyógyszer. A dopaminreceptor-agonisták tartós dopaminerg stimulációt biztosítanak, és a tapasztalatok szerint késleltetik a levodopakezelés bevezetésének szükségességét, valamint csökkentik a hosszú távú levodopa­kezelés következtében kialakuló motoros mellékhatások gyakoriságát. A jelen vizsgálat elsődleges célja az volt, hogy összehasonlítsa két po­tens nem ergolin dopamin­agonista, a pramipexol és a ro­­pi­nirol hatékonyságát dopaminagonista monoterápiás csoportokban, valamint hozzáadott levodopa terápiás csoportokban. A másod­lagos cél a pramipexol és a ropinirol dep­resszióra gya­korolt hatékonyságának és biztonságos­sá­gának meg­állapítása volt. Módszerek – A randomizált, párhuzamos csoportos kli­nikai vizsgálatba 44, 36 és 80 éves kor közötti, idio­pa­thiás Parkinson-kórral diagnosztizált beteget vontunk be a török egészségügyi minisztérium ankarai Diskapi Yildirim Beyazit Oktató- és Kutatókórház neurológiai klinikáján. A betegek két csoportba randomizálva dopaminagonista pramipexol- vagy ropinirol-monoterápiában, vagy hozzá­adott levodopa terápiában is részesültek. A pramipexol, illetve a ropinirol maximális napi dózisa 4,5 mg, illetve 24 mg volt. A betegek utánkövetése 6 hónapig tartott, ezalatt rögzítésre kerültek az Egységesített Parkinson-kór Pontozó Skála, a Betegségsúlyosságra Vonatkozó Klinikai Összbenyomás és a Klinikai Összbenyomás javulása értékeiben történő változások, valamint az előrehaladott állapotú betegeknél a levodopadózisokban történő változás. Rögzítésre és összehasonlításra kerültek a gyógy­szer­alkal­mazással összefüggő nemkívánatos események is. Eredmények – A dopaminagonista monoterápiás csoportban szignifikánsan javult az Egységesített Parkinson-kór Pontozó Skála összes alcsoportjának pontszáma és összpontszáma, szignifikánsan javult továbbá a prami­pexolcsoportban a Betegségsúlyosságra Vonatkozó Klinikai Összbenyomás, különösen a hatodik hónap végére. A hozzáadott levodopa- és pramipexolkezelésben része­sülő csoportban szignifikáns mértékben növekedett a Be­tegségsúlyosságra Vonatkozó Klinikai Összbenyomás- és a Beck Depresszió Kérdőív-pontszám, továbbá a 6. hónap végén szignifikáns javulás volt kimutatható a ropinirol­kezelésben részesülő alcsoport Betegségsúlyosságra Vonatkozó Klinikai Összbenyomás-pontszámában is. Számos korábbi vizsgálat demonstrálta már a pramipexol és a ropinirol Parkinson-kór elleni hatékonyságát mono­terápiában és hozzáadott levodopa kezeléssel, továbbá a hozzáadott levodopa kezelés hatékonyságát a motoros komplikációkkal kapcsolatban. A vizsgálat támogatja a pramipexol- és a ropinirol-monoterápia, valamint a hozzáadott levodopa kezelés hatékonyságát és biztonságosságát Parkinson-kórban.]

ENG 2022;75(01-02)

Ideggyógyászati Szemle

2022. JANUÁR 30.

[A húgysavnak a Parkinson-kór kórélattanában és a diagnózis előrejelzésében betöltött szerepe – török populáción alapuló vizsgálat]

ARI Cagla Buse , TUR Kobak Esma , DOMAC Mayda Fusun , KENANGIL Ozgen Gulay

[Az oxidatív stressz lényegesen hozzájárul a neurodegeneratív betegségek kialakulásához. A Par­kin­son-kór (PD) kórélattanában a közelmúltban bekövetkezett fejlemények nyomán ismét megnőtt a téma iránti érdeklődés. A közelmúltban derült fény a húgysav potenciális idegvédő szerepére is. Elképzelhető, hogy a magasabb húgysav-koncentrációk csökkentik a Parkinson-kór kiala­ku­lásának kockázatát és megelőzik annak progresszióját. Mindazonáltal, ez a felvetés egyelőre nem bizonyított, mivel e korábbi vizsgálatok eredményei ellentmondáso­sak. A jelen vizsgálat célja, hogy a betegek demográfiai és klinikai adatai közötti kapcsolat elemzésével megvizsgálja, létezik-e összefüggés az alacsonyabb szérumhúgy­sav-koncentrációk és a PD megnövekedett kockázata között, és meghatározza, hogy a korábbi vizsgálatok eredményei megegyeznek-e a török populációból származó betegek adataival. További cél volt annak meghatározása, hogy használható-e a húgysavszint a korai stádiumú betegség diagnosztikai markereként. 305 beteget és 100 egészséges kontrollt vontunk be a vizsgálatba. A betegek és a kontrollok szé­rumhúgysav-koncentrációit összevetettük klinikai ada­taik­kal. A betegeket három motoros alcsoportra osztottuk, és betegségük súlyosságát módosított Hoehn & Yahr értékelő skálával (mH&Y), valamint egységes Parkinson-kór érté­ke­lési skálával (UPDRS) határoztuk meg. A kognitív mű­kö­dést standardizált Mini-Mentál Teszttel (MMSE-TR) értékeltük. A beteg- és a kontrollcsoport tagjainak életkora, nemi összetétele nem különbözött szignifikánsan (p = 0,030, p = 0,132). A betegek átlagos szérumhúgy­savszintje 5,06 ± 1,33 mg/dl, a kontrolloké 5,46 ± 1,44 volt; az eltérés statisztikailag szignifikáns (p = 0,022). Az átlagos MMSE-TR-pontszám a betegek körében 24,83 ± 4,35, a kontrollok körében 27,09 ± 2,13 volt; az eltérés statisztikailag szignifikáns (p = 0,001). A betegség fenn­állásának átlagos időtartama 6,31 ± 4,16 év, az UPDRS-skála átlagos pontszáma 59,74 ± 22,33, az átlagos mH&Y-pontszám 2,29 ± 0,91 volt. A bináris összehasonlítás szerint a tremordomináns motoros alcsoportba tartozó PD-betegeknek alacsonyabb volt a húgysavszintje, mint a kontrolloknak (p = 0,014). A ROC-görbe elemzése ≤9,15 mg/dl-es vágópontot határozott meg, a specificitás 99,3, a szenzitivitás 10,0, a görbe alatti terület pedig 0,576 (p < 0,005) volt. A regresszióanalízis feltárta, hogy az életkor a húgysavszint független kockázati tényezője. Az oxidatív stressz közreműködhet a PD kialakulásában, a húgysavszint pedig védőfaktorként működhet a betegség klinikai lefolyása során, habár a betegségsúlyosságot nem befolyásolja. Eredményeink alátámasztják, hogy PD esetén alacsonyabb a húgysavszint, azonban az a PD betegségkockázatának nem eléggé erős indikátora. Ahogy a további kutatások réven egyre többet tudunk meg a húgysavszint hatásáról, annak szignifikáns hatásai is jobban körvonalazódnak majd.]

ENG 2022;75(01-02)

Ideggyógyászati Szemle

2022. JANUÁR 30.

[Alsó/felső végtagi F-hullám-arány alkalmassága a diabeteses neuropathia korai kimutatására]

ÜNLÜTÜRK Zeynep, TEKIN Selma, ERDOĞAN Çağdaş

[A konvencionális idegvezetési vizsgálatok eredményei a normális határokon belül lehetnek korai diabeteses neuropathia esetén. Korábbi vizsgálatok bizonyították, hogy az F-hullám-latencia alkalmas lehet a korai neuropathiás folyamatok kimutatására. A jelen vizsgálat célja, hogy igazoljuk: az alsó/felső végtagi F-hullám-latenciák aránya alkalmas a diabeteses neuropathiás fájdalommal küzdő betegek körében a neuropathia korai kimutatására. 44, diabeteses neuropathiás fájdalommal (DNP) küzdő beteget és 44 olyan kontrollszemélyt vontunk be a vizsgálatba, akiknél a konvencionális idegvezetési vizsgálatok és az F-hullám-latenciák vizsgálata egyaránt a normális határokon belüli eredményt adott. Összehasonlítottuk a csoportok idegvezetési paramétereit és az alsó/felső végtagi (tibialis/ulnaris) F-hullám-latenciák arányait. A kontrollcsoporttal összehasonlítva, a DNP-csoportban szignifikánsan megnyúlt a tibialis F-hullám- la­ten­cia és szignifikánsan magasabb volt a tibialis/ulnaris F-hullám-latencia-arány. Eredményeink azt mutatják, hogy az F-hullámok mérése használható a korai diabeteses neuropathia kimutatására, és értékeinek kontrollcsoport ér­tékeivel való összehasonlítása akkor is képes különbséget detektálni, amikor az egyének F-hullám-latenciái a normális határértékeken belül vannak. A tibialis F-hullám-latencia-ér­tékek különbsége szignifikáns volt, azonban az ulnaris érté­keké nem, ami azt támasztja alá, hogy az idegrostok hossza lényeges tényező. A tibialis/ulnaris F-hullám-latenciák aránya szignifikánsan magasabb volt a DNP-csoportban, ami azt mutatja, hogy ez a mérőszám is hasznos lehet a neuro­pa­thia korai diagnosztizálásában, és hogy a háttérben álló kórfolyamat az alsó végtagon kifejezettebb. ovábbi vizsgálatok kiegészítő eredmé­nyekkel szolgálhatnak ennek az aránynak a neuropathia korai diagnosztizálásában való hasznosságával kapcsolatban, még olyan esetekben is, amikor az F-hullám-latenciák a normális határértékeken belül vannak.]

ENG 2022;75(01-02)

Ideggyógyászati Szemle

2022. JANUÁR 30.

Minimálisan invazív és O-arm asszisztált en bloc gerincdaganat-reszekciók

SZABÓ Viktor, LAKOSI Ferenc, NAGY Máté, DÓCZI Tamás, BÜKI András, SCHWARCZ Attila

A gerincdaganatok en bloc eltávolítása szükséges primer gerincdaganatok, illetve metasztázisok válogatott eseteiben, amikor az alapbetegség jó prognózisú, onkológiailag jól kontrollált. Három esetet mutatunk be, amelyekben az en bloc reszekciót O-arm asszisztált navigációval vagy minimálisan invazív ventralis feltárással végeztük. O-arm navigáció segítségével végzett osteotomiákkal, az ép csigolyarészek megkímélésével egy emlődaganatos beteg szoliter Th.V. metasztázisát távolítottuk el en bloc. Egy chordomás (L.IV.) és egy carcinoid tumoros (L.V.) betegnél kétoldali minimálisan invazív retroperitonealis feltárásból corpectomiát végeztünk mikroszkóp segítségével. Az emlődaganatos betegnél morbiditás nem következett be, 1 évvel a műtét után lokális recidíva nem ábrázolódott, azonban több csigolyában is metasztázisok jelentek meg az aktív onkológiai kezelés ellenére. Az L.IV. chordomás betegnél a műtét után morbiditást tapasztaltunk, bal alsó végtagi paresis, járásnehezítettség jelentkezett. Másfél évvel a műtét után lokális recidíva nem ábrázolódott. A csak ventralis feltárásnak köszönhetően a gerinc dorsalis, ép struktúráit meg tudtuk őrizni. A carcinoid tumoros beteg esetében morbiditást nem tapasztaltunk. A kontrollvizsgálatokkal lokális recidíva 1 évvel a műtét után nem ábrázolódott. Mind az O-arm navigáció, mind a minimálisan invazív elülső gerincfeltárások segíthetnek a sebészi morbiditás csökkentésében és az ép, nem daganatos gerincstruktúrák megőrzésében. Ez utóbbi fontos szerepet játszhat a gerinc hosszú távú stabilitásának biztosításában. Az új módszerek alkalmazása csak akkor fogadható el, ha onkológiai szempontból, hosszú távon, legalább azonos eredményt tudnak elérni a hagyományos megközelítésekhez képest.

HUN 2022;75(01-02)