Ideggyógyászati Szemle

Balesetben súlyos agysérülést szenvedett betegek rehabilitációjának eredményei

DÉNES Zoltán1,2, MASÁT Orsolya1,2

2022. JANUÁR 30.

Ideggyógyászati Szemle - 2022;75(01-02)

DOI: https://doi.org/10.18071/isz.75.0031

Eredeti közlemény

Journal Article

Balesetes súlyos agysérült betegek rehabi­litációs eredményének vizsgálata az osztályos kibocsátást követően, majd 5 évvel később. Retrospektív leíró vizsgálat a kórházi rehabilitáció után, majd prospektív vizsgálat 5 évvel később. A vizsgálat alanyai – 2013-ban az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Agysérültek Rehabilitációs Osztályán kezelt balesetes súlyos agysérült betegek. A vizsgált időszakban 232 esetet kezeltek, ebből 99 volt a baleset következtében súlyos agysérült, mely­ből 66 beteg adatait sikerült feldolgozni. Az után­kö­vetés 50 esetben volt eredményes, 37 férfi és 13 nőbeteget sikerült elérni, megvizsgálni, 3 beteg elhunyt. A betegek át­lag­életkora 42 év (22–72) volt. A betegek többsége (36/50) közlekedési balesetben sérült. A kómás állapot átlagos ideje 19 nap (1–90), a poszttraumás amnézia átlagos ideje 45 nap (5–150) volt. A páciensek a balesettől számolva a 44. (11–111.) napon kerültek át rehabilitációra, amely 95 na­pig (10–335) tartott. Az első kórházi rehabilitáció során ön­el­lá­tóvá 38 beteg vált, és az utánkövetés idején változatla­nul 38 beteg volt önellátó, 2 páciens közepes, egy kis segítséget igényelt. Az utánvizsgálat idején négyen felsőfokú ta­nul­má­nyokat folytattak, 24-en dolgoztak (6 védett, 6 a bal­eset előtti munkakörben, 12-en másik munkahelyen). Nem dolgozott 22 korábbi páciensünk, közülük kettő nyugdíjas volt. Vizsgálatunk alapján súlyos agysérülést követően a betegek kórházi rehabilitációja eredményes volt, többségük sikeresen visszailleszkedett családjába és a munka világába. Kiemelkedően jó rehabilitációs ered­mény­nek tartjuk, hogy a sikeresen rehabilitált páciensek kö­zel fele dolgozott, és négyen továbbtanultak. Az eredmé­nyes rehabilitáció a közel 40 éves tapasztalatnak és a sike­res multidiszciplináris csapatmunkának köszönhető.

AFFILIÁCIÓK

  1. Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet, Agysérültek Rehabilitációs Osztálya, Budapest
  2. Semmelweis Egyetem, Rehabilitációs Medicina Tanszék, Budapest

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ideggyógyászati Szemle

[A datolya- és sótartalmú diéta hatása a Covid-19 következtében kialakult ízérzékelési zavarokra]

ALTUN Yasar , BULBULOGLU Semra

[Ezt a vizsgálatot azért végezték, hogy megvizsgálják a só- és datolyafogyasztás hatását Covid-19-betegek ízérzékelésére. Ezt a vizsgálatot randomizált, kontrollált módszerrel végezték. Az adatgyűjtéshez beteg- és beteg­séginformációs űrlapokat, valamint vizuális analóg skálát használtak. Két különböző kísérleti csoportban sót és da­tolyát használtak az ízérzékelés stimulálására. A kont­roll­csoportban a klinikai betegellátás gyakorlatán kívül más eljárást nem végeztek. Az eredményeket az SPSS 25-ös verziójával elemezték. Minden csoport átlagéletkora 43,42 ± 8,60 és 47,22 ± 12,04 év között volt. Láz, torokfájás, szájszárazság, köhögés, izomgyengeség és hasonló tünetek minden csoportban jelen voltak. A hypoageusia és az ageusia a datolya és a só alkalmazása után szignifikánsan javult (p < 0,01). Covid-19 okozta ízérzékelési károsodás esetén a datolya és nagyon kevés só terápiás célú fo­gyasz­tása segíthet az ízérzés javításában. A tanulmány eredménye arra utal, hogy meg kell vizsgálni a datolya- és a sófogyasztás ízérzékelési komplikációkra gyakorolt hatásának patofiziológiáját.]

Ideggyógyászati Szemle

A mechanikus thrombectomiát megelőző intravénás thrombolysis szerepe az akut agyi nagyérelzáródások kezelésében

KALMÁR Péter János, TÁRKÁNYI Gábor, KARÁDI Zsófia Nozomi, BOSNYÁK Edit, NAGY Csaba Balázs, CSÉCSEI Péter, LENZSÉR Gábor, BÜKI András, JANSZKY József, SZAPÁRY László

Az intravénás thrombolysis (IVT) haté­kony­sága a nagyérocclusio (NÉO) okozta akut ischaemiás stroke (AIS) ellátásában mérsékelt, szemben a mechanikus thrombectomiáéval (MT). Az MT-t megelőző IVT kontra­indi­­kációval nem rendelkező betegek esetében jelenleg evidencián alapuló eljárás, melynek szükségességét az elmúlt évek vizsgálatai megkérdőjelezték. Vizsgálatunk célja a centrumunkban akut agyi NÉO miatt végzett direkt mechanikus thrombectomia (dMT) és a kombinált terápia (KT) hatékonyságának és biztonságosságának értékelése volt. Vizsgálatunkba 4,5 órán belüli tünetkezdetű, NÉO okozta AIS-os betegeket választottunk be, akik 2017 novembere és 2019 augusztusa között MT-n estek át centrumunkban. A betegek adatait stroke-regiszterünkbe rögzítettük. A betegeket két csoportba osztottuk, attól függően, hogy dMT vagy KT került elvégzésre. Elsődleges végpontként a 30. és 90. napon felvett módosított Rankin-skála (mRS) alapján mért funkcionális kimenetelt tekintettük. Másodlagos kimeneti végpontként a 30. és 90. napos mortalitást, a rekanalizáció mértékét és a szimptómás vérzéses transzformációk előfordulását értékeltük. Vizsgálatunkba összesen 142 (életkor: 68,3 ± 12,6 év, 53,5% nő), 4,5 órán belüli NÉO-t el­szen­vedett beteget vontunk be, közülük 81 (57,0%) esetében dMT történt, 61 (43,0%) beteg pedig KT-ban ré­szesült. A dMT-val kezelt csoportban szignifikánsan ma­gasabb volt a vascularis rizikófaktorok és a komorbiditások aránya. A 30. napon a kedvező kimenetelek aránya 34,7% volt a dMT-ban, míg 43,6% a KT-ban részesültek körében (p = 0,307), a 90. napra 40,8% vs. 46,3%-ra (p = 0,542) változott ez az arány. A 30. napon a mortalitások aránya 22,2% és 23,6% (p = 0,851), a 90. napon 33,8% és 25,9% (p = 0,343) volt. Az eredményes rekanalizáció aránya 94,2% volt a dMT-val kezelt betegeknél, illetve 98,0% a KT-ban részesülteknél (p = 0,318). A dMT-val kezelt betegek 2,5%-ánál, míg a KT-ban részesültek 3,4%-ánál (p = 0,757) mutatott szimptómás vérzéses transzformációt a 24 órás képalkotó vizsgálat. Vizsgálatunk eredményei a KT-ban részesült betegek mérsékelten jobb funkcionális kimenetelére utalnak. Az MT-t megelőzően alkalmazott IVT nem növeli szignifikánsan a szimptómás intracranialis vérzések gyakoriságát.

Ideggyógyászati Szemle

Minimálisan invazív és O-arm asszisztált en bloc gerincdaganat-reszekciók

SZABÓ Viktor, LAKOSI Ferenc, NAGY Máté, DÓCZI Tamás, BÜKI András, SCHWARCZ Attila

A gerincdaganatok en bloc eltávolítása szükséges primer gerincdaganatok, illetve metasztázisok válogatott eseteiben, amikor az alapbetegség jó prognózisú, onkológiailag jól kontrollált. Három esetet mutatunk be, amelyekben az en bloc reszekciót O-arm asszisztált navigációval vagy minimálisan invazív ventralis feltárással végeztük. O-arm navigáció segítségével végzett osteotomiákkal, az ép csigolyarészek megkímélésével egy emlődaganatos beteg szoliter Th.V. metasztázisát távolítottuk el en bloc. Egy chordomás (L.IV.) és egy carcinoid tumoros (L.V.) betegnél kétoldali minimálisan invazív retroperitonealis feltárásból corpectomiát végeztünk mikroszkóp segítségével. Az emlődaganatos betegnél morbiditás nem következett be, 1 évvel a műtét után lokális recidíva nem ábrázolódott, azonban több csigolyában is metasztázisok jelentek meg az aktív onkológiai kezelés ellenére. Az L.IV. chordomás betegnél a műtét után morbiditást tapasztaltunk, bal alsó végtagi paresis, járásnehezítettség jelentkezett. Másfél évvel a műtét után lokális recidíva nem ábrázolódott. A csak ventralis feltárásnak köszönhetően a gerinc dorsalis, ép struktúráit meg tudtuk őrizni. A carcinoid tumoros beteg esetében morbiditást nem tapasztaltunk. A kontrollvizsgálatokkal lokális recidíva 1 évvel a műtét után nem ábrázolódott. Mind az O-arm navigáció, mind a minimálisan invazív elülső gerincfeltárások segíthetnek a sebészi morbiditás csökkentésében és az ép, nem daganatos gerincstruktúrák megőrzésében. Ez utóbbi fontos szerepet játszhat a gerinc hosszú távú stabilitásának biztosításában. Az új módszerek alkalmazása csak akkor fogadható el, ha onkológiai szempontból, hosszú távon, legalább azonos eredményt tudnak elérni a hagyományos megközelítésekhez képest.

Ideggyógyászati Szemle

[A húgysavnak a Parkinson-kór kórélattanában és a diagnózis előrejelzésében betöltött szerepe – török populáción alapuló vizsgálat]

ARI Cagla Buse , TUR Kobak Esma , DOMAC Mayda Fusun , KENANGIL Ozgen Gulay

[Az oxidatív stressz lényegesen hozzájárul a neurodegeneratív betegségek kialakulásához. A Par­kin­son-kór (PD) kórélattanában a közelmúltban bekövetkezett fejlemények nyomán ismét megnőtt a téma iránti érdeklődés. A közelmúltban derült fény a húgysav potenciális idegvédő szerepére is. Elképzelhető, hogy a magasabb húgysav-koncentrációk csökkentik a Parkinson-kór kiala­ku­lásának kockázatát és megelőzik annak progresszióját. Mindazonáltal, ez a felvetés egyelőre nem bizonyított, mivel e korábbi vizsgálatok eredményei ellentmondáso­sak. A jelen vizsgálat célja, hogy a betegek demográfiai és klinikai adatai közötti kapcsolat elemzésével megvizsgálja, létezik-e összefüggés az alacsonyabb szérumhúgy­sav-koncentrációk és a PD megnövekedett kockázata között, és meghatározza, hogy a korábbi vizsgálatok eredményei megegyeznek-e a török populációból származó betegek adataival. További cél volt annak meghatározása, hogy használható-e a húgysavszint a korai stádiumú betegség diagnosztikai markereként. 305 beteget és 100 egészséges kontrollt vontunk be a vizsgálatba. A betegek és a kontrollok szé­rumhúgysav-koncentrációit összevetettük klinikai ada­taik­kal. A betegeket három motoros alcsoportra osztottuk, és betegségük súlyosságát módosított Hoehn & Yahr értékelő skálával (mH&Y), valamint egységes Parkinson-kór érté­ke­lési skálával (UPDRS) határoztuk meg. A kognitív mű­kö­dést standardizált Mini-Mentál Teszttel (MMSE-TR) értékeltük. A beteg- és a kontrollcsoport tagjainak életkora, nemi összetétele nem különbözött szignifikánsan (p = 0,030, p = 0,132). A betegek átlagos szérumhúgy­savszintje 5,06 ± 1,33 mg/dl, a kontrolloké 5,46 ± 1,44 volt; az eltérés statisztikailag szignifikáns (p = 0,022). Az átlagos MMSE-TR-pontszám a betegek körében 24,83 ± 4,35, a kontrollok körében 27,09 ± 2,13 volt; az eltérés statisztikailag szignifikáns (p = 0,001). A betegség fenn­állásának átlagos időtartama 6,31 ± 4,16 év, az UPDRS-skála átlagos pontszáma 59,74 ± 22,33, az átlagos mH&Y-pontszám 2,29 ± 0,91 volt. A bináris összehasonlítás szerint a tremordomináns motoros alcsoportba tartozó PD-betegeknek alacsonyabb volt a húgysavszintje, mint a kontrolloknak (p = 0,014). A ROC-görbe elemzése ≤9,15 mg/dl-es vágópontot határozott meg, a specificitás 99,3, a szenzitivitás 10,0, a görbe alatti terület pedig 0,576 (p < 0,005) volt. A regresszióanalízis feltárta, hogy az életkor a húgysavszint független kockázati tényezője. Az oxidatív stressz közreműködhet a PD kialakulásában, a húgysavszint pedig védőfaktorként működhet a betegség klinikai lefolyása során, habár a betegségsúlyosságot nem befolyásolja. Eredményeink alátámasztják, hogy PD esetén alacsonyabb a húgysavszint, azonban az a PD betegségkockázatának nem eléggé erős indikátora. Ahogy a további kutatások réven egyre többet tudunk meg a húgysavszint hatásáról, annak szignifikáns hatásai is jobban körvonalazódnak majd.]

Ideggyógyászati Szemle

[A pramipexol és a ropinirol összehasonlítása a Parkinson-kór kezelésében]

GENCLER Onur Serdar , OZTEKIN Nese , OZTEKIN Fevzi Mehmet

[A Parkinson-kór motoros és nem motoros tünetekkel járó, progresszív neurodegeneratív betegség. A betegség tüneti kezelésében a levodopa a leghaté­ko­nyabb gyógyszer. A dopaminreceptor-agonisták tartós dopaminerg stimulációt biztosítanak, és a tapasztalatok szerint késleltetik a levodopakezelés bevezetésének szükségességét, valamint csökkentik a hosszú távú levodopa­kezelés következtében kialakuló motoros mellékhatások gyakoriságát. A jelen vizsgálat elsődleges célja az volt, hogy összehasonlítsa két po­tens nem ergolin dopamin­agonista, a pramipexol és a ro­­pi­nirol hatékonyságát dopaminagonista monoterápiás csoportokban, valamint hozzáadott levodopa terápiás csoportokban. A másod­lagos cél a pramipexol és a ropinirol dep­resszióra gya­korolt hatékonyságának és biztonságos­sá­gának meg­állapítása volt. Módszerek – A randomizált, párhuzamos csoportos kli­nikai vizsgálatba 44, 36 és 80 éves kor közötti, idio­pa­thiás Parkinson-kórral diagnosztizált beteget vontunk be a török egészségügyi minisztérium ankarai Diskapi Yildirim Beyazit Oktató- és Kutatókórház neurológiai klinikáján. A betegek két csoportba randomizálva dopaminagonista pramipexol- vagy ropinirol-monoterápiában, vagy hozzá­adott levodopa terápiában is részesültek. A pramipexol, illetve a ropinirol maximális napi dózisa 4,5 mg, illetve 24 mg volt. A betegek utánkövetése 6 hónapig tartott, ezalatt rögzítésre kerültek az Egységesített Parkinson-kór Pontozó Skála, a Betegségsúlyosságra Vonatkozó Klinikai Összbenyomás és a Klinikai Összbenyomás javulása értékeiben történő változások, valamint az előrehaladott állapotú betegeknél a levodopadózisokban történő változás. Rögzítésre és összehasonlításra kerültek a gyógy­szer­alkal­mazással összefüggő nemkívánatos események is. Eredmények – A dopaminagonista monoterápiás csoportban szignifikánsan javult az Egységesített Parkinson-kór Pontozó Skála összes alcsoportjának pontszáma és összpontszáma, szignifikánsan javult továbbá a prami­pexolcsoportban a Betegségsúlyosságra Vonatkozó Klinikai Összbenyomás, különösen a hatodik hónap végére. A hozzáadott levodopa- és pramipexolkezelésben része­sülő csoportban szignifikáns mértékben növekedett a Be­tegségsúlyosságra Vonatkozó Klinikai Összbenyomás- és a Beck Depresszió Kérdőív-pontszám, továbbá a 6. hónap végén szignifikáns javulás volt kimutatható a ropinirol­kezelésben részesülő alcsoport Betegségsúlyosságra Vonatkozó Klinikai Összbenyomás-pontszámában is. Számos korábbi vizsgálat demonstrálta már a pramipexol és a ropinirol Parkinson-kór elleni hatékonyságát mono­terápiában és hozzáadott levodopa kezeléssel, továbbá a hozzáadott levodopa kezelés hatékonyságát a motoros komplikációkkal kapcsolatban. A vizsgálat támogatja a pramipexol- és a ropinirol-monoterápia, valamint a hozzáadott levodopa kezelés hatékonyságát és biztonságosságát Parkinson-kórban.]

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Nővér

A teammunka és a tájékoztatás jelentősége a stroke utáni rehabilitációban

HORVÁTH Orsolya, STERLIK Krisztina

A vizsgálat célja: A stroke betegség népegészségügyi probléma, Magyarországon is évente több tízezer beteg él túl szélütést és folytatja életét annak egészségi állapotot befolyásoló negatív következményeivel. Jól szervezett korai, a betegek klinikai állapotához igazodó rehabilitációs program nem csak az érintettek életkilátását és életminőségét javíthatja, hanem az önellátó életvitel visszaszerzésében is segítséget nyújthat. A betegek döntő többsége számos hajlamosító tényezővel terhelt életmódot folytat, mely miatt az egyénre szabott betegedukáció kiemelt jelentőséggel bír az ismételt agyi érkatasztrófa megelőzése érdekében. Anyag és módszer: Vizsgálatunkban a neuro-rehabilitációs teammunka és betegedukáció hatékonyságát mértük fel a Soproni Erzsébet Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézet fekvőbeteg stroke rehabilitáción résztvevő betegeink körében (2016-2017). A betegek önálló életvitelre való képességének alakulását FIM skálával és Barthel index-el vizsgáltuk, míg az egyén vagy hozzátartozó által kitöltött kérdőív segítségével a befolyásolható rizikófaktorok jelenlétét, valamint a betegek betegségükkel kapcsolatos ismeretanyagát elemeztük (2016-2017). Eredmények: Eredményeink szerint halmozottan fordultak elő befolyásolható rizikótényezők betegeink körében, és annak ellenére, hogy a kórházi szakban kaptak tájékoztatást, ismeretanyaguk a betegséggel kapcsolatban igen hiányos volt. Következtetések: Eredményeink alapján az akut szakot követő, minél korábban elkezdődő komplex rehabilitáció a legeredményesebb. Az akut szakban betegedukációs ápoló, írott tájékoztató anyagok megkönnyíthetik a gyógyulási folyamatot, a rehabilitációig otthon töltött időt.

Ideggyógyászati Szemle

Magas nyaki gerincvelősérült beteg komplex intenzív ellátása, rehabilitációja rekeszi pacemaker alkalmazásával

FODOR Gábor, GARTNER Béla, KECSKÉS Gabriella

2016 nyarán motorbalesetben politraumát szenvedett 21 éves nőt szállítottak kórházunkba. Diagnosztikus vizsgálatokkal a C. II. csigolyán a dens teljes csontszéles­ségnyi, gerincvelőt komprimáló diszlokációval járó törése, a bal humerus mellett a femur, illetve a sacrum és az os pubis törése igazolódott. Osztályunkon eltöltött 1,5 éve alatt a légzési elégtelenség és a tetraplegia következtében fellépő problémákkal kellett megküzdenünk. Ennek része­ként került sor a svédországi Uppsalában elektrofiziológiai vizsgálatra és rekeszi pacemaker beültetésére. A gerinc­velő-sérülés korszerű, komplex ellátása és rehabilitációja több orvosi és nem orvosi szakma szoros szakmai együtt­működését igényli. Célunk a maximálisan elérhető életminőség (quality of life) megteremtése volt. Érdemes a tör­ténetünk szélesebb körben történő bemutatása, hiszen jó példaként szolgálhat orvosi és nem orvosi társszakmák szoros együttműködésére.

Ideggyógyászati Szemle

Az agydaganat műtéti kezelését követő rehabilitáció lehetősége, eredményei

DÉNES Zoltán, TARJÁNYI Szilvia, NAGY Helga

Célkitűzés - Az agydaganat műtéti kezelése utáni rehabilitáció lehetőségének, szükségességének, eredményességének vizsgálata, saját tapasztalatok közzététele. A vizsgálat módszere - Retrospektív leíró vizsgálat. A vizsgálat alanyai - Agydaganat idegsebészeti műtéti eltávolítását követően az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Agysérültek Rehabilitációs Osztályán kezelt betegek, 2001. január 1. és 2016. december 31. közötti időszakban. Eredmények - A vizsgált 16 éves időszakban az osztályon kezelt közel 4500 betegből 84 rehabilitációját végezték agydaganat idegsebészeti eltávolítása után. A 34 férfi és 50 nő átlagéletkora 58 év (20-91) volt. Az eltávolított daganatok közül szövettanilag 57 benignus elváltozás, 27 malignoma, ebből hat más szervből származó agyi metasztázis volt. A betegek rehabilitációs átvételére átlagosan a műtét utáni 41. napon (10-139) került sor. A vezető klinikai tünetek felvételkor: hemiparesis (64 eset), kognitív problémák (26), dysphagia (23), aphasia (16), ataxia (15), tetraparesis (5), paraparesis (1). Az osztályon végzett rehabilitációs tevékenység rehabilitációs szakorvos vezetésével multidiszciplináris teammunka keretében történt. A felvételi Barthel-index átlaga 35, a kibocsátási 75 volt. A kórházi rehabilitáció átlagosan 49 (2-193) napig tartott. Kibocsátáskor 73 esetben javulást tapasztaltak az önellátási képességben, kilenc esetben lényeges változás nem történt, míg két beteg állapota romlott. Következtetések - Agydaganat műtéti eltávolítását követő funkciózavarok miatt szükség lehet kórházi rehabilitációs kezelésre. Az idegsebészeti műtét után elengedhetetlen a sebész, a rehabilitációs szakember, a beteg és hozzátartozója bevonásával végzett konzultáció a reális rehabilitációs célok kitűzése érdekében. Malignomák esetében nélkülözhetetlen az onkológus szakemberrel történő egyeztetés a várható kimenetel és az onkológiai kezelés szervezése miatt. A szerzők tapasztalata alapján az agydaganat műtéti eltávolítását követő multidiszciplináris rehabilitációs kezelés osztályukon eredményes volt.

Lege Artis Medicinae

Az oropharyngealis dysphagia komplex kezelése

MÉSZÁROS Krisztina, HACKI Tamás, VARGA Zsuzsa

A szerzők felvázolják a fej-nyaki daganatok műtéti, illetve sugárterápiája után fellépő dysphagia, valamint a neurogén eredetű nyelészavarok rehabilitációjának módját és jelentőségét. A bemutatott komplex terápia célja a súlyos állapotot előidéző és szociális izolációt okozó nyelészavar megszüntetése, az orális táplálékfelvétel helyreállítása, valamint evvel párhuzamosan a hangképzés és az artikulációs funkciók javítása. A szimptómák és a terápia módjainak ismerete lehetővé teszi a háziorvos számára páciensének helyes vezetését.

Ideggyógyászati Szemle

Korábban és hatékonyabban: a mély agyi stimuláció szerepe a munkaképesség megőrzésében

DELI Gabriella, BALÁS István, KOMOLY Sámuel, DÓCZI Tamás, JANSZKY József, ASCHERMANN Zsuzsanna, NAGY Ferenc, BOSNYÁK Edit, KOVÁCS Norbert

Bevezetés – A közelmúltban publikált „EarlyStim” vizsgálat igazolta, hogy a Parkinson-kórban jelentkező korai fluktuáció miatt elvégzett mély agyi stimuláció (deep brain stimulation, DBS) jelentősebb mértékben javítja az életminőséget és csökkenti a motoros tünetek súlyosságát, illetve hatékonyabban szolgálja a szociális helyzet megőrzését is, mint az optimális gyógyszeres kezelés önmagában. Betegeink anyagának retrospektív analízisével arra kerestük a választ, hogy a megfelelő időben elvégzett DBS-kezelés hozzájárult-e a munkaképesség megőrzéséhez. Módszertan – A vizsgálat során 39 olyan, 60 év alatti Parkinson-kóros beteg anyagát dolgoztuk fel, akik a Pécsi Tudományegyetemen subthalamicus DBS-kezelésben részesültek, és akiknél legalább kétéves nyomon követés állt rendelkezésünkre. A betegeket két csoportba soroltuk – az aktív munkát végzők csoportjába (Munka+ csoport, n=15) és az aktív munkát nem végzők csoportjába (Munka– csoport, n=24). A motoros tünetek súlyosságát (UPDRS), az életminőséget (EQ-5D) és az aktív munkavégzés tényét hasonlítottuk össze a műtétet követő 1. és 2. évben. Eredmények – A DBS-kezelés hatására mind a két csoportban közel 50%-os tüneti javulást értünk el, azonban az aktív munkát végző betegek csoportjában az életminőség szignifikáns mértékben kedvezőbbnek bizonyult. Azon betegek döntő része, akik a műtét elvégzésekor aktív munkát végeztek, a kétéves követési periódust követően is aktívan dolgoztak (12/15, 80%). Azonban a munkaképességüket már elvesztett betegek közül csak kevesen (1/24, 4,2%) tértek vissza az aktív munka világába (p<0,01, McNemar-teszt). Következtetés – Annak ellenére, hogy retrospektív vizsgálatunk alapján csak korlátozott mértékű következtetéseket vonhatunk le, eredményeink az EarlyStim vizsgálat konklú-ziójával összhangban arra utalnak, hogy a megfelelő időben elvégzett mély agyi stimulációs kezelés hozzájárulhat a betegeink munkaképességének megőrzéséhez.