BÖJTI Péter Pál1, BOTH Levente1, DARÓCZI Petronella1, PALÁSTI István2, FÜLÖP Szilvia3, STANG Rita1, SZAKÁCS Zoltán3, TERRAY-HORVÁTH Attila3, BERNÁTH István3, SZILÁGYI Géza3
Bevezetés: A nyitott foramen ovale (PFO) által képzett jobb-bal söntön keresztül paradox embolizáció útján ischaemiás stroke alakulhat ki. Feltételezhető, hogy az obstruktív alvási apnoe szindrómában (OSAS) az alvás alatti intracardialis nyomásviszonyok megváltozása következtében megnyíló PFO szerepet játszhat az OSAS-hoz társuló magas stroke-rizikóban. A kapcsolatot a korábbi eset-kontroll vizsgálatok eredményei támogatni látszanak. Célunk, hogy az elméleti összefüggés epidemiológiai adatokkal történő alátámasztása érdekében, az előző vizsgálatokhoz képest precízebb metódussal, megvizsgáljuk a PFO prevalenciáját OSAS-ban és egy kontrollcsoportban. Módszerek: Alváslaborunkba 2018. 11. 05. és 2019. 05. 24. között reguláris kivizsgálás céljából poliszomnográfiára érkező betegeket a poliszomnográfia eredménye alapján OSAS- és nem OSAS-csoportba soroltuk. A PFO kimutatására először só/levegő kontrasztos transcranialis Dopplerrel (bTCD) előszűrést végeztünk, melynek pozitivitása esetén a PFO-t transoesophagealis echokardiográfiával (TEE) igazoltuk. Eredmények: A vizsgálatba 98 beteget vontunk be, közülük 77-et a vizsgálati (54 férfi, 24 nő, átlagéletkor: 57 ± 11 év, BMI: 33 ± 5 kg/m2) és 21-et a kontrollcsoportba (10 férfi, 11 nő, átlagéletkor: 50 ± 12 év, BMI: 31 ± 7 kg/m2) soroltunk. OSAS-ban bTCD-vel 12 betegnél (12/77; 15,6%) találtunk jobb-bal söntöt, melyek hátterében a TEE mind a 12 esetben PFO-t igazolt. A kontrollcsoportban az előszűrés 4 esetben (4/21; 19,1%) volt pozitív, melynek hátterében a TEE 3 esetben PFO-t (3/21; 14,3%) és 1 esetben pitvari septumdefektust igazolt. Az OSAS-betegek idősebbek voltak (Student t-próba, p = 0,0027) és nagyobb volt közöttük a férfiak aránya (χ2-próba, p = 0,0003), de ugyanolyan obesek voltak (χ2-próba, p = 0,37), mint a kontrollcsoport tagjai. A két csoportban a PFO prevalenciája összemérhető nagyságú volt, közöttük statisztikailag szignifikáns különbség nem volt (χ2-próba, p = 0,88). Következtetés: A PFO lehetséges szerepét az OSAS-hoz társuló magas stroke-rizikóban eset-kontroll vizsgálatunk nem támasztja alá. A korábbi tanulmányoktól eltérő eredményt részben vizsgálatunk szigorúbb kritériumai magyarázhatják, de a vizsgálati csoportok antropometriai különbségei is szerepet játszhatnak.
Ideggyógyászati Szemle Proceedings
Az absztraktfüzet teljes tartalma összefűzött formában érhető el ezen a linken.
Ideggyógyászati Szemle Proceedings
A fájdalom definíció szerint egy kellemetlen szenzoros és emocionális tapasztalat, ami szöveti károsodáshoz köthető. A krónikus fájdalom (KF) 3 hónapnál hosszabb ideig fennálló vagy visszatérő fájdalmat jelent, ami a test bármely részén jelentkezhet. A WHO 2019-ben jelentette meg a Betegségek Nemzetközi Osztályozása (International Classification of Diseases-11) új kiadását, amelybe most először került bele a KF, mint önálló entitás. A KF a népesség magas arányát, mintegy 20%-át érinti. Az USA-ban többen szenvednek KF-tól, mint malignus tumortól, szívbetegségtől és cukorbetegségtől együttvéve. Egy 2016-os átfogó tanulmány (The Global Burden of Disease Study) megerősítette, hogy a KF és a fájdalomhoz társult betegségek első helyen állnak az egészségkárosodáshoz vezető állapotok között. A KF patomechanizmusát tekintve lehet neuropathiás, nociceptiv vagy nociplasztikus fájdalom. A neuropathiás fájdalom a szomatoszenzoros idegrendszer károsodása vagy betegsége következtében jön létre. A Nemzetközi Fájdalom Társaság (International Association for the Study of Pain) legfrissebb, 2019-ben publikált osztályozása alapján megkülönböztetünk elsődleges és másodlagos KF-szindrómákat.
Krónikus elsődleges fájdalomszindrómák:
Definíció szerint az elsődleges KF a test egy vagy több anatómiai régiójának 3 hónapon át folyamatosan fennálló vagy visszatérő fájdalma, ami szignifikáns érzelmi kimerültséggel vagy funkcionális egészségkárosodással jár. Ebbe a csoportba tartoznak:
krónikus kiterjedt fájdalom (például fibromyalgia),
komplex regionális fájdalomszindróma (CRPS I-es és II-es típusa),
krónikus elsődleges fejfájás vagy arcfájdalom (például krónikus migrén),
krónikus elsődleges visceralis fájdalom (például irritábilis bél szindróma),
krónikus elsődleges musculoskeletalis fájdalom (például nem specifikus derékfájdalom).
Krónikus másodlagos fájdalomszindrómák:
Ide sorolható egy adott alapbetegség miatt kialakult KF, mint tünet. Ilyen esetekben a fájdalom, mint az alapbetegség kiegészítő diagnózisa szerepeltethető. Olyan eset is lehetséges, hogy a fájdalmat kiváltó betegség már nem áll fenn, de a másodlagos (szimptómás) KF továbbra is jelen van. A másodlagos KF típusai:
malignus tumorhoz társuló krónikus fájdalom,
krónikus posztoperatív vagy poszttraumás fájdalom,
krónikus neuropathiás fájdalom (a perifériás vagy a centrális szomatoszenzoros idegrendszer károsodása vagy betegsége következtében alakul ki),
krónikus másodlagos fejfájás vagy arcfájdalom,
krónikus másodlagos visceralis fájdalom,
krónikus másodlagos musculoskeletalis fájdalom.
Ideggyógyászati Szemle Proceedings
Bevezetés: Az elmúlt évtizedekben számos olyan immunmoduláns, illetve immunszuppresszív készítményt törzskönyveztek sclerosis multiplex (SM) kezelésére, amelyek megváltoztathatják az SM hosszú távú kimenetelét. Jelenleg relapszáló-remittáló (RR), primer progresszív (PP) és szekunder progresszív (SP) kórformák kezelése lehetséges. A RR kórforma esetén alkalmazható terápiás paletta a legszínesebb, ami olykor jelentősen megnehezíti a terápiás döntést.
Módszerek: A mielőbbi, nemzetközileg is egységes definitív diagnózis felállítása a McDonald-féle kritériumrendszernek köszönhető. A betegség aktivitása, a rokkantság mértéke rutin klinikai és MRI-paraméterekkel, funkcionális tesztek segítségével követhető.
Eredmények: A diagnózis mielőbbi felállításával lehetővé válik az immunmoduláns kezelés korai bevezetése, ami csökkenti a gyulladást, a neurodegenerációs elváltozásokat, kitolhatja az SP-fázis és a rokkantság megjelenését, hosszabb túlélést biztosíthat. A gyógyszeres kezelés célja az inaktvitás – azaz a NEDA (No Evidence of Disease Activity) állapot – elérése. A relapszáló-remittáló SM kezelésének vezető irányvonala, az eszkalációs kezelés fokozatosan fejlődött a bővülő gyógyszerek megjelenésével. Átlagos betegségaktivitás esetén a legkevesebb mellékhatással rendelkező készítményt választjuk, és a kezelésre adott szuboptimális válasz esetén hatékonyabb, de általában toxikusabb készítményre váltunk. Fokozott betegségaktivitás, rosszabb kórjóslat során az indukciós kezelés stratégiája fontolható meg. Az igen hatékony kezeléssel általában már kezdettől a NEDA gyorsan elérhető. Az új típusú, immunrekonstitúciós kezelés (IRT) a gyógyszermentes, aktivitásmentes állapot elérését célozza. Rövid ideig, pár napig adagolt ciklusban az immunrendszer depletióját okozza, a repopuláció során újonnan keletkező immunsejtek nem, vagy lényegesen kisebb autoimmun aktivitással bírnak. A hatékonyabb immunszuppressziós kezelésekkel összefüggő nemkívánatos események (például opportunista fertőzések és másodlagos rosszindulatú daganatok) kockázatát a hatékonyság mellett folyamatosan mérlegelni kell.
Következtetés: Az SM jelenleg is gyógyíthatatlan betegség, nincs gyógyszer, amely tökéletesen kivédi vagy visszafordítja a progresszív neurológiai rosszabbodást. Napjainkban a több mint egy tucat gyógyszerből a választás egyéni, a betegség és a beteg tulajdonságai alapján személyre szabott. Némi iránymutatást a jövőben a celluláris és molekuláris biomarker-vizsgálatok további eredményeitől várhatunk.
Ideggyógyászati Szemle Proceedings
Bevezetés: A neurológiában a tisztázatlan kérdések megválaszolásához új megközelítésre van szükség, melyre az agyi hálózatok vizsgálata nyújt lehetőséget. Epilepsziákban az epileptogenesis, a rohamok megjelenése és megszűnése, a műtéti eredmény előrejelzése, az epilepszia gyógyulása olyan nyitott kérdések, melyek megértésében segítségünkre lehet a hálózatelemzés.
Módszerek: Az agyi hálózatok vizsgálatának számos módja van, egyik az EEG-adatokból számított funkcionális konnektivitás (EEGfC) elemzése interictalis állapotban. Munkacsoportunk LORETA adatokból képzett adatsorok között számított Pearson-korreláció segítségével állapított meg összefüggést mindkét féltekében, minden (n = 23) ROI és az összes többi ROI között, az 1-25 Hz frekvenciatartományban. E vizsgálatok közül kettőt mutatok be.
1. vizsgálat: A fokális rohamok másodlagos generalizációra való hajlamának vizsgálata 131 kezeletlen és kezelt fokális epilepsziás betegen. Hat betegcsoport: egyszerű parciális rohamok (sp); egyszerű parciális és másodlagosan generalizálódó rohamok (spsg); komplex parciális rohamok (cps); komplex parciális és másodlagosan generalizálódó rohamok (cpssg); másodlagosan generalizálódó rohamok (sg). Az sp és cp csoport összevonásával képzett csoport (spcp). Az EEGfC elemzése a fenti módszerrel 25 keskeny frekvenciasávban. EEGfC-különbségeket részben néhány meghatározott frekvencián (spsg>sp, 15-21 Hz; cpsg> cp, 20 Hz), részben szélesebb frekvenciasávokban találtunk (sg >spcp, 2-21 és 23 Hz ).
Eredmények: fokozott kapcsoltság áll fenn a motoros cortex és több non-motor area között secunder generalizált rohamok esetén.
Következtetés: A fokális rohamok szekunder generalizációra való hajlama feltehetően összefüggésbe hozható az erőteljesebb corticocorticalis elektromos összekapcsoltsággal.
2. vizsgálat: Valproát- (VPA) kezelés hatása az EEG funkcionális konnektivitásra (EEGfC) sikeresen kezelt idiopathiás generalizált epilepsziás betegekben (IGE). Egyrészt 26 IGE-beteg EEG funkcionális konnektivitását hasonlítottuk össze normál kontrollcsoportéval. Másrészt a betegcsoportot összehasonlítottuk kezeletlen állapotban és 90 napos, sikeres VPA-kezelés után.
Eredmények: A kezeletlen IGE-csoportban a normál kontrollcsoporttal összehasonlítva fokozott konnektivitást találtunk a delta és a theta sávban, és csökkent konnektivitást az alfa sávban. A VPA-kezelés hatására az EEGfC a normálishoz közelített a delta, theta és alfa sávban.
Következtetés: a VPA-kezelés mérsékli az EEGfC-különbségeket beteg és egészséges személyek között, azaz EEG-normalizáló hatású.
Ideggyógyászati Szemle Proceedings
Az absztrakt nem elérhető.
Ideggyógyászati Szemle
[Háttér: A közlemény összefoglalja a transcranialis Doppler alkalmazási lehetőségeit ischaemiás stroke-ban. Eredmények: Egy gyorsan elvégezhető neurovascularis ultrahangvizsgálati protokollt fejlesztettek ki az elzáródás vagy stenosis kimutatására. A technika megbízhatóbban diagnosztizál carotisterületi, mint vertebrobasilaris stroke-ban. A pulzalitási index követésével diagnosztizálni lehet a megnövekedett intracranialis nyomást. A TIBI-skálát a residualis áramlás osztályozására fejlesztették ki. Igazolták, hogy a TCD megbízhatóan jelzi a teljes vagy részleges rekanalizációt. A rekanalizációt illetően a TCD érzékenysége 92%, fajlagossága 88%, pozitív prediktív értéke 96%, negatív prediktív értéke 78%, míg az általános pontosság 91%. A sonothrombolysis ígéretes alkalmazásnak tűnt, de a randomizált vizsgálatok eredményei alapján nem javítja a klinikai kimenetelt. Csupán a TCD képes microembolusjelek detektálására, melyek fokozott stroke-kockázattal járnak. Microembolusokat lehet detektálni carotis-endarterectomia során, de szimptomatikus és aszimptomatikus carotisstenosisok esetén is. Antithromboticus terápiával csökkenthető a microembolusok száma. Az intravénás kontrasztbefecskendezéses TCD-vizsgálat, Valsalva-manőverrel kiegészítve, alkalmas a jobb-bal sönt diagnosztizálására.]
Ideggyógyászati Szemle
[Az elmúlt évek változásai a stroke-ellátásban szükségessé teszik pontos és könnyen használható módszerek kifejlesztését nagyérelzáródás (NÉO) detektálására akut ischaemiás stroke-ban (AIS). Kutatásunk célja számos stroke-skála NÉO detektálására való alkalmasságának vizsgálata AIS-betegek esetében. Egy hazai stroke-regiszteren alapuló keresztmetszeti vizsgálatot végeztünk, melybe olyan betegeket vontunk be, akik első AIS-jukat szenvedték el, és 4,5 órán belül felvételre kerültek egy komprehenzív stroke-centrumba. Összesen 14 stroke-skála diagnosztikus képességét vizsgáltuk receiver operating characteristic (ROC) analízis segítségével. A ROC-görbe alatti terület az NIHSS, modified NIHSS, shortened NIHSS-EMS, sNIHSS-8, sNIHSS-5 és Rapid Arterial Occlusion Evaluation (RACE) skálák esetében volt a legmagasabb (>0,800 mindegyik esetben). Összesen hat skála esetében találtunk olyan küszöbértéket, amellyel legalább 80%-os szenzitivitás (SN) és 50%-os specificitás (SP) volt elérhető. Olyan küszöbértéket, amely legalább 70%-os SN-t és 75%-os SP-t biztosított, öt skála esetében találtunk. Több stroke-skála is alkalmas lehet NÉO detektálására AIS-ban. Az NIHSS és a modified NIHSS elsősorban kórházi felhasználásra alkalmas. Mivel azonban a sNIHSS-EMS, sNIHSS-8, sNIHSS-5, RACE és 3 Item Stroke Scale (3I-SS) skálák rövidebbek és egyszerűbb a felvételük, alkalmazásuk akár prehospitális körülmények között is kivitelezhető lehet. További vizsgálatok szükségesek ezen skálák prospektív (prehospitális) validálásának céljából. ]
Ideggyógyászati Szemle
[A tanulmány célja annak megállapítása volt, hogy hogyan befolyásolja az akut ischaemiás stroke bekövetkezte előtt alkalmazott thrombocytaaggregáció-gátló és antikoaguláns terápia a mechanikus thrombectomia sikerességét. A Gaziantep Egyetem Stroke Központjában 2018 januárja és 2019 februárja között akut ischaemiás stroke miatt mechanikus thrombectomiával kezelt 174 beteg adatait elemeztük retrospektív módon. Értékeltük a betegek demográfiai sajátosságait, a stroke bekövetkezte előtt alkalmazott thrombocytaaggregáció-gátló és antikoaguláns terápiájukat és a mechanikus thrombectomia sikerességét jelző, azaz a reperfúzió mérése érdekében rögzített módosított TICI- (Thrombolysis-In-Cerebral-Infarction) pontszámukat. Az eredményeket p < 0,05-os statisztikai szignifikanciaszinttel elemeztük. A mechanikus thrombectomián áteső 174 beteg átlagos életkora 63,3 ± 13,5 volt. 23/174 (13,2%) beteg részesült a stroke-ot megelőzően anti- koaguláns terápiában (warfarin/OAC vagy új generációs orális antikoaguláns/NOAC) és 28/174 (16,1%) részesült thrombocytaaggregáció-gátló kezelésben. Szignifikánsan (p = 0,001) magasabb volt azoknak az akut ischaemiás stroke-ot megelőzően antikoaguláns terápiában részesült betegeknek a száma, akik kórtörténetében pitvarfibrilláció szerepelt. Azok a betegek, akik kórtörténetében az akut ischaemiás stroke-ot megelőzően hypertonia (HT), diabetes mellitus (DM) vagy koszorúér-betegség (CAD) szerepelt, nagyobb arányban részesültek thrombocytaaggregáció-gátló kezelésben (p = 0,003; p = 0,037; p = 0,005). A sikeres rekanalizáció (mTICI ≥ 2b) aránya nagyobb volt abban a mechanikus thrombectomiában részesült betegcsoportban, amelynek tagjai az akut ischaemiás stroke-ot megelőzően antikoaguláns terápiát kaptak (p = 0,025). Vizsgálatunk eredménye azt mutatja, hogy a mechanikus thrombectomia előtti thrombocytaaggregáció-gátló és antikoaguláns terápia indirekt pozitív hatással lehet a mechanikus thrombectomia sikerességére.]
Ideggyógyászati Szemle
[Háttér - A vizsgálat célja az volt, hogy összehasonlítsuk, milyen kockázati tényezők jellemzőek a különböző ischaemiás stroke altípusokban, különböző súlyosságú krónikus vesebetegségben szenvedőknél. Módszerek - A retrospektív vizsgálatot ischaemiás stroke miatt kórházi kezelésben részesült betegek adatait felhasználva végeztük. A vizsgálatba olyan krónikus vesebetegeket vontunk be (n = 198 fő), akiket 3-as vagy magasabb stádiumú ischaemiás stroke-kal diagnosztizáltak. Eredmények - A cardioemboliás eredetű ischaemiás stroke hátterében leggyakrabban az időskor, coronariabetegség, mérsékelt vesebetegség állt. A nagy artériákat érintő betegség leggyakoribb kockázati tényezői a hipertenzió, a hyperlipidaemia, a dohányzás és az alkoholfogyasztás voltak. A kis artériákat érintő betegség leggyakoribb kockázati tényezői a női nem és az anaemia voltak. Ismeretlen etiológiájú ischaemiás stroke a leggyakrabban dialízisben részesülő és súlyos vesebetegségben szenvedő betegeknél fordult elő. Az egyéb etiológiájú stroke-ok hátterében leggyakrabban a következők álltak: férfi nem, diabetes mellitus, korábbi stroke, enyhe vesebetegség. Az egyéb etiológiájú stroke-okkal összehasonlítva, a kis artériákat érintő betegség következtében kialakuló stroke esetén statisztikailag szignifikáns mértékben (p = 0,002) alacsonyabb National Institute of Health Stroke Scale (NIHSS-) pontszámokat kaptunk. Következtetés - A krónikus vesebetegeknél jelentkező ischaemiás stroke prognózisának javítása érdekében fel kell ismernünk a háttérben álló kockázati tényezőket, és a kezelést ezek figyelembevételével kell kialakítanunk.]
Ideggyógyászati Szemle
Bevezetés - Az új típusú antikoagulánsok (NOAC) indikációs területének bővülésével nő a gyógyszerszedők száma, így a gyakorló neurológus egyre nagyobb valószínűséggel találkozik a klinikumban ezen antithromboticumok szedése mellett jelentkező akut ischaemiás stroke kezelésének dilemmáival. Esetbemutatás - Közleményünkben egy dabigatrant szedő, akut ischaemiás stroke-ot elszenvedett beteg idarucizumab felhasználását követően elvégzett sikeres intravénás thrombolysiséről számolunk be. Diszkusszió - NOAC-terápia mellett (amennyiben a gyógyszer bevételére 48 órán belül került sor) az érvényben lévő irányelvek alapján a szisztémás thrombolysis kontraindikált. Erre az esetre kínál megoldást a dabigatran specifikus antidotuma, az idarucizumab. Konklúzió - Bár az irodalomban egyelőre csak esetközlések állnak rendelkezésre, az idarucizumab megjelenésével új terápiás lehetőségek nyíltak a dabigatrant szedő betegek akut ischaemiás stroke ellátásában.
1.
2.
3.
Ideggyógyászati Szemle
[A fluoxetint szedő Covid-19-pneumoniás betegeknek nagyobb a túlélési esélye: retrospektív, eset-kontrollos vizsgálat ]4.
5.
1.
2.
3.
4.
5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás