Hypertonia és Nephrologia

RenBikeTour Balaton, 2015

HORVÁTH Nikoletta

2015. SZEPTEMBER 20.

Hypertonia és Nephrologia - 2015;19(04)

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Hypertonia és Nephrologia

Az angiotenzin-konvertáz enzim (ACE) -gén inszerció/deléció (I/D) polimorfizmusának hatása hemodializált betegek túlélésére

KISS István, SZEGEDI János, KULCSÁR Imre, AMBRUS Csaba, KERKOVITS Lóránt, TISLÉR András, KISS József Zoltán

Bevezetés: Az ACE-gén I/D polimorfizmus és a cardiovascula ris mortalitás közötti kapcsolat vizsgálata ellentmondó eredményeket adott. He mo dia - lizált, krónikus veseelégtelenségben szenvedő betegekben az emelkedett angiotenzinkonvertálóenzim- szinttel együtt járó DD polimorfizmus mutatott összefüggést a halálozással, elsősorban diabeteses betegekben. A rövid távú (három év) túlélési adatok elemzésével magunk is igazoltuk ezt az összefüggést. Feltételeztük, hogy a hosszú távú megfigyelés során (10 év) megerősíthetők addigi eredményeink és igazolódik az ACE-gén I/D polimorfizmus jelentősége krónikus veseelégtelenségben. Módszer: Beavatkozással nem járó, prospektív, multicentrikus vizsgálatunkban 746 beteget vizsgáltunk, akiknél a klinikai adatok összegyűjtése mellett egyszeri vérmintából az ACE-gén I/D polimorfizmus került meghatározásra (single nucleotide polimorfizmus, SNP). A mortalitás vizsgálatakor három genotípuscsoportot (I/I, I/D és D/D) hoztunk létre, és az adatokat többváltozós Cox proportional hazard modellben elemeztük. Eredmények: A betegek átlagéletkora 54,9 év volt és a nők aránya 46,8% volt. A diabetes mellitus gyakorisága 19,3% volt. ACE-gátló kezelésben a betegek 47,9%-a részesült. A vizsgálat megkezdését megelőzően a vérvétel előtti medián dialízis-időtartam 23,8 hónap (IQR 11,2-47,1). Az ACE-gén-genotípusok gyakoriságai eltérőek voltak egymástól [I/D (42,6%), a D/D (37,7%) és az I/I (19,7%)]. A betegek tízéves követése során a medián követési időtartam 29,8 hónap (IQR 12,6-63,4) volt. A D/D genotípusúak rövidebb túlélést mutattak (I/I vs. D/D: log-rank test: p=0,04) az ACEgátló kezelésben nem részesülő betegek között. A többváltozós Cox regressziós modellekben a D/D genotípus (összehasonlítva az I/I genotípussal) a mortalitás szignifikáns meghatározójaként csak az ACE-gátló kezelésben nem részesülő betegek között jelentkezett (HR 0,67, 95% CI 0,46-0,97, p=0,03). Következtetés: Vizsgálatunk eredménye alapján az ACE-gén I/D polimorfizmus ön - ma gában nem befolyásolja a hemodializált betegek halálozását, de felvethető, hogy deléció/deléció (D/D) genotípusú hemodializált betegek túlélését az ACE-gátló ke - zelés kedvezően befolyásolhatja.

Hypertonia és Nephrologia

A nátrium-glükóz-kotranszporterek szerepe a diabeteses nephropathiában

HODREA judit, BALOGH Dóra Bianka, LÉNÁRT Lilla, KŐSZEGI Sándor, HOSSZÚ Ádám, VANNAY Ádám, WAGNER J. László, REUSZ György, SZABÓ J. Attila, FEKETE Andrea

A diabeteses nephropathia talaján kialakuló krónikus vese - elégtelenség a cukorbetegek közel harmadánál kialakuló szövődmény, melynek pontos patomechanizmusa nem ismert. A jó glykaemiás kontroll és a vérnyomás szabályozása jelentősen hozzájárul a vesekárosodás megelőzéséhez és lassítja a betegség progresszióját, azonban a definitív kezelés továbbra sem megoldott. A nátrium-glükóz-kotranszporter 2 (SGLT2) -gátlók a legújabb terápiás szerek a diabetes kezelésének kelléktárában. A proximális tubulusban gátolva a glükóz visszaszívását glycosuriát okoznak, így hatékonyan csökkentik a vércukor szintet. Bár renoprotektív tulajdonságukat egyes klinikai vizsgálatok alátámasztják, az SGLT2- gátlók jótékony hatása a diabeteses nephropathia kezelésében még nem egy - értelműen bizonyított, illetve hosszú távú alkalmazásuk következményei sem is - mertek. Összefoglaló közleményünk az Európában jelenleg engedélyezett SGLT2- gátlók hatásait összegzi, különös tekintettel a vesére.

Hypertonia és Nephrologia

A hypertonia kezelése krónikus obstruktív tüdőbetegségben

FARSANG Csaba, KISS István, ANDRZEJ Tykarski, KRZYSZTOF Narkiewicz

A hypertonia az egyik leggyakoribb nem fertőző betegség a világon, a felnőtt lakosság 30-40%-át érinti. Gyakran társul más betegségekkel [mint például diabetes mellitus, krónikus veseelégtelenség, asthma bronchiale és krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD)], amelyek befolyásolhatják a megfelelő vérnyomáscsökkentő terápia kiválasztását.

Hypertonia és Nephrologia

HDL-koleszterin-koncentráció helyett HDL-funkció-hipotézis

CSÁSZÁR Albert

Lancet Diabetes & Endocrinology egyik legfrissebb számában a HDL-partikulum makrofágokból történő koleszterinefflux-kapacitását (CEC) célzó vizsgálatot közöltek, amely megerősítette az effluxkapacitás és a későbbi coronariaesemények közötti inverz korreláció fennállását. Az ennek kapcsán született szerkesztőségi összefoglalás áttekinti a HDL-kérdéskör bizonyos területeit, amelynek fontosabb részleteit kiegészítve egyéb adatokkal tárgyalunk...

Hypertonia és Nephrologia

Az aortafal-vastagság és -merevség változása az atherosclerosissal: hosszú távú követés eredményei a MESA (Multi-Ethnic Study of Atherosclerosis) study alapján

VÁRALLYAY Zoltán

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Hypertonia és Nephrologia

Beszámoló a Magyar Hypertonia Társaság XXIII. kongresszusáról Siófok, 2015. október 1-3.

LÉGRÁDY Péter

A Magyar Hypertonia Társaság életében a 2014-es év hagyományteremtőnek bizonyult. Több évtized után mind időpontjában, mind helyszínében meg - újult a társaság éves „téli” kongresszusa: a Balaton déli partján, Siófokon, a Hotel Azúrban debütált sikeresen az új koncepció szeptember végén. 2015-ben a hagyomány folytatódott, a sikeres első alkalom után ismét Siófokon és megint a Hotel Azúrban került megrendezésre a Magyar Hypertonia Társaság immáron XXIII. Kongresszusa, ok tó - ber 1-3. között.

Ca&Csont

A metabolikus szindróma, a 2-es típusú diabetes mellitus és a csontvesztés epidemiológiai összefüggései a Balaton-felvidék felnőtt lakossága körében

BUDAY BARBARA, IZSÓNÉ KATZ MELITTA, NAGY ELVIRA, PAPP ZSUZSA, KORÁNYI LÁSZLÓ

BEVEZETÉS - Számos nemzetközi vizsgálat foglalkozott a csontanyagcsere és a 2-es típusú diabetes mellitus kapcsolatával. Az eredmények ellentmondóak, többségük szerint a diabetes a csontsűrűséget növeli ugyan, de a törési kockázatot fokozza. Célunk az volt, hogy hazai, nagy betegcsoporton elemezzük a csontsűrűség, az elhízás és a szénhidrát- anyagcsere kapcsolatát. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - Tanulmányunkban 2003-2006 között a Balaton-felvidéken végzett szűrések során vizsgált 6287 felnőtt (átlagéletkor: 56±13 év, férfi: n=1561, nő: n=4726) adatait (antropometria, vércukorszint, összkoleszterinszint, vérnyomásértékek és ultrahanggal mért sarokcsont-T-score) dolgoztuk fel. EREDMÉNYEK - A szénhidrát-anyagcsere, valamint a csontritkulás/osteopenia közötti kapcsolatot elemezve azt találtuk, hogy az 50-60 éves korcsoportba tartozó diabeteses nőkön az osteopenia prevalenciája szignifikánsan magasabb, mint a normális glükóztoleranciájú populációban [50 vs. 36,34%, esélyhányados (odds ratio, OR): 1,711, 95%-os megbízhatósági tartomány (konfidenciaintervallum, CI): 1,076-2,722], más korcsoportban és férfiaknál azonban nem volt szignifikáns különbség. A metabolikus szindróma nem befolyásolta a csontritkulás/ osteopenia prevalenciáját. A 60 év fölötti összesített (férfi és női) normális súlyú diabeteses populációban a csontritkulás nagyobb gyakoriságú, mint a normális súlyú, normális glükóztoleranciájú csoportban; a különbség a csontritkulás esetén határszignifikáns volt (63,63 vs. 26,2%, OR: 2,71, 95% CI: 0,969-7,6, p=0,054), osteopenia esetén ezt a szintet nem érte el (53,38 vs. 43,31%, p=0,359). Ugyanebben a korcsoportban az „összes glükózintoleráns” és „összes normális glükóztoleranciájú” csoportokban viszont lényegében azonos volt a csontritkulás/osteopenia prevalenciája. Tanulmányunkban csak nőkön találtunk kapcsolatot a testtömegindex és a T-score között, ez 70 év fölött volt a legerősebb (r=+0,23, p<0,001). KÖVETKEZTETÉS - Véleményünk szerint a 2-es típusú cukorbetegségben gyakran tapasztalt fokozott csontdenzitás elsősorban a társuló obesitas következménye, a diabetes mellitus önmagában a csontritkulás szempontjából inkább rizikónövelő, mint protektív tényezőnek tekinthető.