Célkitűzés: A végstádiumú veseelégtelenségben (ESRF) szenvedő betegek döntő hányada részesül erythropoesist stimuláló szerekkel (ESA) való kezelésben. A betegek ESA-ra adott válaszkészsége azonban gyakran csökkent, mely állapot fokozott szabadgyök-képzéssel jár együtt. Hidroxil-szabadgyök hatására fenilalaninból (Phe) para- és ortotirozin (p- és o-Tyr) képződik. Az o-Tyr kizárólag ezen az úton termelődik, míg a fiziológiás izomer p-Tyr nagyobbrészt a fenil - alanin-hidroxiláz hatására, döntően a vesében képződik. Igazolt, hogy ESRF-ben a p-Tyr termelése csökken. Következésképpen az o-Tyr helyettesítheti a p-Tyr-t a fehérjékben, így az eritropoetin jelátvitelében szerepet játszó fehérjékben is. Célunk a különböző Tyr-izoformák ESA-válaszban betöltött szerepének vizsgálata volt. Módszer: Keresztmetszeti tanulmányunkba önkéntesek négy csoportját vontuk be: egészséges önkénteseket (CONTR, n=16), hemodializált betegeket, akik nem ré - szesülnek ESA-kezelésben (non-ESA-HD, n=8), hemodializált betegeket, akik ESAkezelésben részesülnek (ESA-HD, n=40) és folyamatos ambuláns peritonealisdialízis- kezelésben részesülő betegeket (CAPD, n=21). A plazma p-, o-Tyr- és Pheszintjét nagy teljesítményű folyadékkromatográfiás eljárással (HPLC), fluoreszcens detekcióval mértük. Az ESA-igényt ESA-dózisban, ESA-dózis/testtömegben, illetve eritropoetinrezisztencia-index1-ben (ERI1, heti ESA-dózis/testtömeg/hemoglobin) fejeztük ki. Az ESA-igény előrejelzőit olyan többváltozós regressziós modellekben kerestük, amelyekben a csökkent ESA-érzékenység legtöbb ismert előrejelzője szerepelt. Eredmények: A kontrollszemélyekkel összehasonlítva dializált betegekben alacsonyabb p-Tyr-szintet találtunk. Az o-Tyr szintje és az o-Tyr/p-Tyr hányados ellenben magasabbnak adódott betegekben. A különböző dializált betegcsoportokat összehasonlítva az o-Tyr szintje és az o-Tyr/p-Tyr hányados magasabb volt az ESA-HD, mint a non-ESA-HD- és a CAPD-csoportban. A heti ESA-dózis/testtömeg és az ERI1 korrelált az o-Tyr/p-Tyr hányadossal (r=0,441, p=0,001; r=0,434, p=0,001, rendre). Végül, az o-Tyr/p-Tyr hányados az ERI1 független előrejelzőjének bizonyult (β=0,330, p=0,016). Következtetések: Eredményeink arra utalnak, hogy az o-Tyr/p-Tyr hányados emelkedése felelős lehet a dializáltakban tapasztalt csökkent ESA-érzékenységért.

A szűrőprogram célja a vérnyomás és összefüggésének vizsgálata a kövérséggel, emelkedett koleszterinértékkel és a fokozott testfolyadékösszetétellel volt. Módszer: A szűrővizsgálatot 2010. április és 2011. május között végezték. A szűrés vérnyomásmérésből, pulzusszámolásból, a testzsírösszetétel meghatározásából, koleszterin-, éhgyomri vércukormérésből, testsúly-, testmagasságmérésből és a BMI számításából állt. Eredmények: 2226 gyermek vett részt a szűrőprogramban. Az életkoruk 14 és 18 év között volt. A serdülők átlag szisztolés vérnyomása 126,34±12,55 Hgmm volt. Fiúknál az érték magasabb volt (131,87±13,59), mint leányoknál (117,49±5,69 Hgmm). A serdülők átlag diasztolés vérnyomása 71,86±8,74 Hgmm volt. Fiúknál szintén magasabb volt (72,61±9,17 Hgmm), mint a leányoknál 66,69±5,04 Hgmm. A leányoknál magas szisztolés vérnyomást (95%<) mértek 307/1326, fiúknál 403/876 esetben. Emelkedett diasztolés értékek együtt jártak az emelkedett szisztolés értékekkel, de kevesebbszer fordultak elő. A leányoknál magas diasztolés vérnyomást (95%<) mértek 85, fiúknál 90 esetben. Túlsúlyos és kövér volt a leányok 18,994%-a, a fiúk 15,26%-a. A kórosan magas vérnyomás gyakoribb volt a túlsúlyos fiúknál és leányoknál. A kórosan magas testzsír volt a leányok 12,98, a fiúk 5,9%-ánál. Az emelkedett BMI-csoportokban a magas testzsír gyakorisága 66% volt lányoknál és 81% fiúknál. Az átlag-koleszterinszint szignifikánsan magasabb volt a túlsúlyos és a kövér csoportokban. Következtetés: A hypertonia, a túlsúly és a kövérség aránya magas a vizsgált bu da pesti iskolások között. Az emelkedett testsúly jelentős rizikótényezője a magas vérnyomásbetegségnek. A vizsgálat eredménye segít a megelőzési programok összeállításában.

A korábbi klinikai vizsgálatok bizonyították, hogy a hypertoniás betegek túlnyomó részében (>70%-ában) a célvérnyomást kombinációs kezeléssel érhetjük el. Ennek során két vagy három, esetenként még több, különböző hatástani csoportba tartozó szert kell alkalmaznunk. Gyógyszer-kombinációval gyorsabban normalizálhatjuk a vérnyomást, amellyel a hypertoniás szövődmények gyakoriságának és súlyosságának csökkentése érhető el. Számos nemzetközi és a hazai (MHT 2015) irányelv hangsúlyozza a fix gyógyszer-kombinációk előnyeit a szabad kombinációkkal szemben. Leggyakrabban az ACE-gátló + kalciumantagonista, illetve az ACE-gátló + diuretikum kombinációt alkalmazzuk. Ezek közül kiemelem a perindopril + amlodipin és a perindopril + indapamid kombinációkat. Szükség esetén áttérhetünk a hármas fix kombinációra (például a perindopril + amlodipin + indapamid) is. A fix kombinációk már több hatáserősségben rendelkezésünkre állnak, így lehetővé válik, hogy bizonyos esetekben a terápiát is kombinációval kezdjük. Azt, hogy mikor melyik kombináció javasolt, a betegek vérnyomásszintje és speciális állapota (például kor, szövődmények, társbetegségek) szabja meg.

A rilmenidin mint imidazolin I-receptor-agonista erőteljesen csökkenti a centrális szimpatikus aktivitást, gátolja a renintermelést és a RAS-aktivi tást. Ezen előnyös tulajdonságai miatt csökken hypertoniabetegségben a peri fériás vascularis rezisztencia és a vérnyomás. Kiváló kombinációs partner. Növeli az ACE-inhibitorok és kalciumantagonisták vérnyomáscsökkentő hatását. Az inzulinrezisztenciát csökkenti, kedvező hatással van a szénhidrát- és lipidanyagcserére, ezért kiegészítő terápiában használják metabolikus szindrómában és 2-es típusú diabetes mellitusban is. Előnyös az alkalmazása a stressz okozta hypertoniában és menopauzában is.