Hypertonia és Nephrologia

Multifoton-képalkotás a vese szabályozó mechanizmusának vizsgálatában

PRÓKAI Ágnes1, BERTA Nóra1, VANNAY Ádám1,2, SZIKSZ Erna1,2, KIS-PETIK Katalin3, FEKETE Andrea1,2, TOMA Ildikó4, TULASSAY Tivadar1,2, KELLERMAYER Miklós3, PETI-PETERDI János4, SZABÓ J. Attila1

2012. FEBRUÁR 20.

Hypertonia és Nephrologia - 2012;16(01)

Összefoglaló közlemények

A metabolikus végtermékek kiürítését, a testfolyadék- és elektrolithomeosztázist, valamint a vérnyomás fenntartását komplex kölcsönhatások vezérlik. E regulációban számos sejttípus és struktúra vesz részt, amelyeket hagyományos technikákkal nehéz vizsgálni. A multifoton fluoreszcens mikroszkópia egy „state-of-theart” technika az élő szövetek és szervek mély optikai szeleteléséhez, minimális károsító hatással. Segítségével a vese dinamikus szabályozó folyamatai és összetett funkciói valós időben, noninvazív módon, szubmikronos felbontásban vizualizálhatók. Ez az összefoglaló az innovatív multifoton-képalkotó technikát és annak alkalmazását tekinti át. Kitérünk arra is, hogy hogyan képes ez a metodika összetett, direkt és dinamikus képet adni a vese funkciójáról - látványossá téve a vese fiziológiájában érintett komponenseket és mechanizmusokat.

AFFILIÁCIÓK

  1. Semmelweis Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika, Budapest
  2. MTA-SE, Gyermekgyógyászati és Nefrológiai Kutatócsoport, Budapest
  3. Semmelweis Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Biofizikai és Sugárbiológiai Intézet, Budapest
  4. Departments of Physiology & Biophysics and Medicine, University of Southern California, Los Angeles, USA

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Hypertonia és Nephrologia

A hypertonia kronoterápiája - individualizált kezelés a cirkadián vérnyomásprofil ismeretében

SZAUDER Ipoly, UJHELYI Gabriella

A 24 órás cirkadián ritmus nagy jelentőségű a hypertonia farmakoterápiájában. Egyre nagyobb érdeklődésre tart számot a hypertoniás beteg cirkadián vérnyomását figyelembe vevő, egyénre szabott, individuális kezelés. Jelentős különbségek vannak ugyanis a különböző időpontokban adagolt antihipertenzív gyógyszerek kronokinetikájában. A különböző antihipertenzív szerek terápiás tartománya, hatékonysága jelentősen függ ezek cirkadián időpontbeli adagolásától. Az angiotenzinkonvertálóenzim (ACE) -gátlók, az angiotenzinreceptor-blokkolók (ARB), a doxazosin és az acetilszalicilsav esti bevétele - a reggeli adagolással szemben - a nappali/éjszakai vérnyomásarány javulását eredményezte (nondipper hypertoniában ajánlottak). Más vérnyomáscsökkentők, a kalciumcsatorna-blokkolók, a β-receptor-blokkolók nem hatottak a cirkadián vérnyomásprofilra. A kronoterápia a betegek cirkadián vérnyomásprofiljának figyelembevételével lehetőséget ad a hypertonia individualizált kezelésére, az optimális vérnyomáskontroll elérésére, valamint csökkenti a cardiovascularis betegségek és a szervkárosodások kockázatát.

Hypertonia és Nephrologia

Szakmai irányelvek és a klinikai gyakorlat: a csont- és ásványianyagcsere-betegség klinikai auditja felnőtt dializált betegekben Magyarországon

KISS István, KISS Zoltán, SZABÓ András, SZEGEDI János, BALLA József, LADÁNYI Erzsébet, CSIKY Botond, ÁRKOSSY Ottó, TÖRÖK Marietta, TÚRI Sándor, KULCSÁR Imre

A krónikus vesebetegségben szenvedő betegek egyre nagyobb arányban érik el a végstádiumú veseelégtelenséget és válik szükségessé a dialíziskezelésük. A krónikus vesebetegség korai stádiumában megkezdődik a csont- és ásványianyagcsere-zavar és a következményes szervkárosodások kialakulása. A jelen vizsgálatunk célja az volt, hogy felmérjük a krónikusan dializált betegek között a kalcium (Ca) és foszfát (PO4) -anyagcserére [krónikus vesebetegségben előforduló csont- és ásványianyagcsere-zavar (CKD-MBD), vagy korábbi nevén szekunder hyperparathyreosis, illetve renalis osteodystrophia] jellemző elváltozásokat (laboratóriumi vizsgálati értékek, szövődmények) és a jellemző magyarországi kezelési gyakorlatot. A krónikusan dializált betegek adatait gyűjtöttük össze, összesen 5334 beteg adatai kerültek feldolgozásra. A CKD-MBD gyógyszerterápiás irányelveinek megfelelően a betegeket a szérumkalcium és a parathormon (PTH) -szint alapján különböző csoportokba soroltuk, és a jellemző eltéréseket így hasonlítottuk össze (szérum-Ca-szint 2,4 mmol/l alatt és felett, PHT 65 pg/ml alatt, 65-150, 150-300, 300-500, 500-800 pg/ml között, 800 pg/ml felett). A végállapotú veseelégtelenség elsődleges okai közül a két leggyakoribb a hypertonia (23%) és diabetes mellitus (22%). A betegeink legnagyobb részében (n=4386) a szérumkalcium-érték a normáltartomány felső határa alatt (Ca <2,4 mmol/l) volt, míg a parathormonérték a betegek (n=833) jelentős részénél (PTH >500 pg/ml) emelkedett. Ugyancsak a betegek jelentős részének (44,9%) nagyon alacsony volt a parathormon (PTH <150 pg/ml) -szintje. A szérumkalcium- és parathormonszint kóros emelkedése együttesen csak a betegek alacsony arányánál volt található (n=150; 2,8%). A vizsgálat idején már Magyarországon is minden kalcium-foszfát és parathormonszintet befolyásoló gyógyszer elérhető volt, bár a financiális korlátok jelentősen befolyásolták alkalmazhatóságukat. Egyrészt ennek a következménye, hogy az eredmények alapján a magyarországi terápiás gyakorlat nem minden esetben követte az aktuális irányelveket. Továbbá a natív D-vitamin alkalmazása különösen alacsony gyakoriságú volt. Összességében eredményeink megfelelnek az európai gyakorlatnak, bár szükségünk van előrelépésre a célértékek elérésében és az ahhoz szükséges gyógyszeres kezelési gyakorlatban is. Javaslatot teszünk a megkezdett felmérés további elemzésére és hosszú távú kiterjesztésére is.

Hypertonia és Nephrologia

Funkcionális és morfológiai változások az újonnan kialakult dyslipidaemiában szenvedő veseátültetett betegek esetében

BORDA Bernadett, LENGYEL Csaba, VÁRKONYI Tamás, SZABÓ Viktor, SZEDERKÉNYI Edit, LÁZÁR György

A transzplantáció után a vezető halálokok a cardiovascularis betegségek, amelyek legfőbb kockázati tényezői a diabetes mellitus, hypertriglyceridaemia, az immunszuppresszív terápia, az obesitas és a dohányzás. Vizsgálatunkba 115 beteget vontunk be. Értékeltük az újonnan kialakult dyslipidaemia kockázati tényezőit és hatását az allograft funkciójára és morfológiájára a vesetranszplantáció után egy évvel. A normális lipidszintű és az újonnan kialakult dyslipidaemiás csoportok között a recipiens életkora (p=0,002) és a transzplantáció után egy évvel a testtömegindex (p=0,02) szignifikánsan különbözött. A trigliceridszint szignifikánsan eltért a cyclosporin-A-t és tacrolimust szedők között (3,02±1,51 mmol/l vs. 2,15±1,57 mmol/l; p=0,004). Az összkoleszterinszint is szignifikánsan eltért a cyclosporin-A-t és tacrolimust szedők között (5,43±1,23 mmol/l vs. 4,42±1,31 mmol/l, p=0,001). Az allograft funkciójában a transzplantáció után egy évvel nem volt szignifikáns különbség. A morfológiát tekintve az interstitialis fibrosis/tubulusatrophia a dyslipidaemiás és a nem dyslipidaemiás recipiensek között szignifikánsan eltért. Az újonnan kialakult dyslipidaemia károsítja a veseallograftot, amelyet ha időben nem ismerünk fel és nem kezelünk, nagy a kockázata a cardiovascularis mortalitásnak.

Hypertonia és Nephrologia

Statinterápia és hyperuricaemia hyperlipidaemiában - az atorvastatin klinikai jelentősége

CSIKY Botond

Populációs vizsgálatok alapján a húgysavszint cardiovascularis rizikófaktor. A húgysav a szervezetben az endogén és az exogén purinnukleotidok bontása révén keletkezik. Eltávolítása kisebb részben az emésztőtraktuson, nagyobb részben a vesén át történik. A húgysavszint csökkentésének számos gyógyszeres lehetősége van. Az elmúlt évtizedben ismerték fel azt, hogy az atorvastatinkezelés hyperlipidaemiás betegek esetében a húgysavszintet is szignifikánsan tudja csökkenteni. A többi statin esetében ilyen tulajdonságot nem tudtak igazolni. Az atorvastatin húgysavszintcsökkentő hatása dózisfüggő, és feltehetően a renalis kiválasztás fokozása révén valósul meg. Az atorvastatin koleszterin-, triglicerid- és húgysavszintcsökkentő hatásának fontos szerepe lehet a cardiovascularis kockázat csökkentésében.

Hypertonia és Nephrologia

Vesicoureteralis reflux betegséghez társuló fertőzések egyéves kor alatti gyermekek esetében: a folyamatos antibiotikum-prevenció hatása a rezisztens kórokozók prevalenciájára

MÁTTYUS István, KENESEI Éva, VÁSÁRHELYI Barna

Háttér: A vesicoureteralis reflux (VUR) kezelésekor az elsődleges cél a pyelonephritis megelőzése és a vesekárosodás megakadályozása. Ennek érdekében alkalmazunk kis dózisú folyamatos antibiotikum-profilaxist (CAP). A tartós profilaxis veszélye, hogy rezisztens kórokozók szelektálódnak. Felmérésünkben azt vizsgáltuk, hogy VUR-ban szenvedő betegek esetében a CAP mellett, illetve előzetes kezelés nélkül kialakult pyelonephritis hátterében milyen baktériumok állnak. Betegek és módszer: A 2006-2011 közötti időszakban 48, CAP mellett, illetve 56, CAP nélkül pyelonephritisen áteső, egyéves kor alatti gyermek esetében határoztuk meg a betegség hátterében álló kórokozót. Eredmények: Az antibiotikum-profilaxis mellett kialakuló húgyúti fertőzéseket a nem kezeltekéhez képest jóval nagyobb számban (körülbelül kétszeres gyakorisággal) okozták polirezisztens baktériumok. Ugyanakkor figyelemre méltó, hogy az antibiotikummal nem kezelt gyermekek esetében is körülbelül 40%-ban volt a kórokozó rezisztens számos antibakteriális szerre. Megbeszélés: Már egyéves kor alatt is a VUR-hoz társuló fertőzés megelőzése érdekében végzett CAP-kezelés mellett átrendeződik a pyelonephritist okozó kórokozók spektruma. A kockázatot az antibiotikumok racionális alkalmazásával csökkenteni lehetne, amihez szükség van új hazai ajánlások kidolgozására, illetve a magyar ajánlások aktualizálására, valamint a nem antibiotikus, kiegészítő terápia helyének megállapítására.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Lege Artis Medicinae

Atherosclerosis: Egy ősi folyamat új értelmezésben

REIBER István

Az atherosclerosis folyamata gyermekkorban kezdődik és a szervezet haláláig tart. A legtöbb cardiovascularis betegség és halálozás hátterében atheroscleroticus érelváltozások állnak. A folyamat maga több ezer éves, de komplex patofiziológiáját csak mára kezdjük ismerni és érteni. A ma rendelkezésre álló bizonyítékok alapján úgy gondoljuk, hogy az atherosclerosis a nagy és közepes artériák olyan krónikus gyulladásos betegsége, amelyet oxidatív és egyéb módosulást szenvedett lipoproteinek, im­munsejtek és az extracelluláris mátrix subendothelialis felhalmozódása jellemez. A veleszületett és a szerzett immunitás az atherogenesis olyan összetett szabályozó rendszere, amely adott esetben a pro­athe­rogen gyulladásos és az atheroprotectiv gyulladásellenes folyamatokat irányítva fokozza a plakkok progresszióját, vagy éppen stabilizálja azokat. Az atherogenesis folyamatairól nyert egyre bővülő ismereteinkkel tovább javíthatjuk a cardiovascularis rizikóállapotok meghatározását, és ennek következtében személyre szabottabb terápiás stratégiákat alkalmazhatunk.

Ideggyógyászati Szemle

A sclerosis multiplex néhány aktuális kérdése: a szekunder progresszív forma

VÉCSEI László

A sclerosis multiplexben szenvedő betegek klinikai statusának hosszú távú romlása sok esetben független a relapsusoktól és az MRI-n igazolt új laesióktól. A szekunder prog­resszív sclerosis multiplex esetén az állapotrosszabbodás - megközelítően hat hónapos intervallum alatt - függetlenül halad előre a relapsus(ok)tól. Ugyanakkor a korai gyulladásos aktivitás és a gerincvelő-laesio mértéke hosszú időre előre jelzi a relapsussal kezdődő kórforma lefolyását. A PET-vizsgálatokkal igazolt „rejtett gyulladás” követése pedig sok segítséget nyújthat a betegség progressziójának követéséhez. Ezért a PET-képalkotás reménykeltő eljárássá válhat a jövőben a relapszáló-remittáló sclerosis multiplexből a szekunder progresszív sclerosis multiplexbe történő átmenet monitorozásakor. A legkülönbözőbb neurológiai betegségeknél - beleértve a sclerosis multiplext is - a „neuroaxonalis károsodás” az alapja a permanens rokkantság létrejöttének. Ezzel összefüggően a neurofilamentum-protein agyfolyadékban és vérben mért koncentrációja megemelkedik az idegrendszert ért laesiók esetén. Beigazolódott, hogy a magasabb neurofilamentum-szintet mutató betegek - függetlenül a klinikai és MRI-paramé­te­rektől - 2 és 5 év múltán lényegesen komolyabb agyi és gerincvelői károsodást szenvednek. A kinurenin-anyagcsere metabolikus termékeinek változásai pedig korrelálnak e betegség kezdeti-középsúlyos eseteiből a progresszív állapotba történő átmenettel. Remélhetőleg a kinureninek szérumból történő analízise a jövőben a kórkép egyik molekuláris biomarkere lehet. A szabad gyökök keletkezése a sclerosis multiplex progressziójának fontos faktora. Korábbi vizsgálataink során növekedett szabad­gyök-kelet­kezést igazoltunk és ezzel párhuzamosan a redu­káló komponensek koncentrációja is jelentősen megváltozott. Fontos előrelépés volt, hogy az EXPAND klinikai vizsgálat eredményeinek, valamint a sclerosis multiplex patomechanizmusával kapcsolatos újabb adatoknak az ismeretében a US Food and Drug Administration a közelmúltban engedélyezte a siponimod alkalmazását a sclerosis multiplex relapsus-remisszióval járó kórformáiban (aktivitással járó szekunder progresszív és relapszáló-remittáló sclerosis multiplexben, valamint a klinikailag izolált szindrómában).

Ideggyógyászati Szemle

Személyre szabott antiepileptikum-választás

ALTMANN Anna

Az epilepszia az egyik leggyakoribb gyermekkori krónikus neurológiai betegség. Az epilepsziás betegek – még az úgynevezett jóindulatú epilepszia esetén is – évekig gyógy­-szeres kezelésre szorulnak. Ez idő alatt a gyermekek na­gyon nagy változáson mennek keresztül, nemcsak a súlyuk és testmagasságuk gyarapszik, de változnak a hormonális és az anyagcsere-folyamataik is. Életkorok szerint eltérő ütemben zajlanak a különböző agyi területek érési folyamatai is. A mindennapi gyakorlatban az epilepszia diagnózisát követően a legtöbbször a formakör és a rohamtípus alapján választunk gyógyszert. A terápiás stratégia kialakításakor azonban számtalan egyéb tényezőt is figyelembe kell venni: 1. hatékonyság (epilepszia-formakör, rohamtípus), 2. életkor, nem, 3. a gyógyszer farmakológiai tulajdonságai, 4. az adott gyógyszer mellék­hatásprofilja, 5. életforma, alkat (kövér, sovány, gyermek­közösség), 6. egyéb társbetegségek (etethetőség, viselke­dési és tanulási probléma, keringési zavar, vese- vagy májbetegség) 7. a már alkalmazott egyéb gyógyszerekkel várható interakciók, 8. genetika, 9. egyéb szempontok (törzskönyvi szabályok, felírási szokások). A közlemény annak eldöntésében szeretne segítséget nyújtani, hogy a különböző társbetegségek esetén egy adott gyermeknél mely antiepileptikumoktól várható a legkeve­sebb mellékhatás, és mely készítményeket kellene lehe­tőség szerint kerülni.

Hypertonia és Nephrologia

Covid-19 és a vese

PATÓ Éva, DEÁK György

A Covid-19-pandémia a kínai Wuhanból indult 2019 decemberében. A fertőzés nemcsak a tüdőt, hanem más szerveket, így a vesét is megbetegíti. A Covid-19-fertőzés és a vese kapcsolata kétirányú. Egyfelől a Covid-19-fertőzés az esetek felében-háromnegyedében vesekárosodást okozhat, amelynek következményei proteinuria, haematuria és akut veseelégtelenség lehetnek. Az akut veseelégtelenség etiológiája multifaktoriális. Kiemelt szerepe van a vírus által okozott direkt proximális tubulussejt-károsodásnak, a szepszis által okozott hemodinamikai zavarnak, a citokinviharnak és a hypercoagulabilitásnak. A vírus a proximális tubulusok, illetve podocyták ACE-2-receptorához kötődve hatol be a sejtbe, majd a vírus a lysosomákban szaporodik, és károsítja a sejteket. A szövettani képet az akut tubularis necrosis és az akut interstitialis nephritis jellemzi. Kritikus állapotú betegekben az akut veseelégtelenség a mortalitás meghatározó prediktora. Másfelől a krónikus vesebetegek, külö nö sen a vesetranszplantált vagy dialíziske zelésben részesülők esetében, gyengült im munvédekezésük következtében, je lentősen fokozott mind a megfertőződés, mind a mortalitás rizikója. Hemo dia lizáltak ese té ben a kis csoportos mentőszállítás és a közös térben történő kezelés miatt a fertőzés futótűzként terjedhet. Vesepótló kezelésben részesülő, Covid-19-fertőzött betegek mortalitási rátája 20-35%-os. Elengedhetetlenek a preventív, korlátozó intézkedések és a fertő zöt tek (kohorsz) izolációja a tömeges in fekció elkerülése érdekében. Magyarországon min den fertőzött dializált vagy transzplantált beteget fel kell venni a kijelölt járványosztályra.

Lege Artis Medicinae

RAAS-gátló kezelés – Covid-pandémia

KÉKES Ede

A SARS-CoV-2 okozta különböző méretű és lefolyású akut légzési szindróma ma az egészségügyi rendszerek legnagyobb kihívása világszerte. A Covid-19 klinikai képének kialakulásában döntő szerepe van a renin-angiotenzin-aldoszteron, valamint a kinin-kallikrein rendszernek, illetve ezen rendszereken belül két endopeptidáznak, az ACE és ACE-2 enzimeknek. Az ACE által stimulált Ang II/AT1R tengely káros hatásait (oxidáns, gyulladáskeltő hatás, vasoconstrictio) az ACE-2 által indukált AT2R- és MasR-aktivitás (antioxidáns, gyulladáscsökkentő hatás, vasodilatatio) ellensúlyozza. A SARS-CoV-2 azért okoz ilyen súlyos tüdő- és szisztémás gyulladást, mert az ACE-2-t, mint a tüdő fontos védelmi tényezőjét, károsítja a SARS-CoV-2 fehérjetüskéje az ACE-2-höz kötődéssel, ami az ACE-2-szint csökkenéséhez vezet. Ezzel párhuzamosan fokozott a bradikinintermelődés, amely a BKB1- és BKB2-receptorok révén ugyancsak erősíti a SARS-CoV-2 gerjesztette citokinvihart. Mivel a RAAS-gátló szerek (ACEI, ARB) különböző támadási helyeken és különböző mértékben befolyásolják a két említett szabályozó rendszert és enzimeket, sürgős volt szerepük tisztázása a Covid-fertőzés során, hiszen alkalmazásuk igen kiterjedt és nélkülözhetetlen pillére számos népbetegségnek (hypertonia, car­diorenalis anyagcsere-betegségek). A pa­to­fiziológiai és kísérletes adatok alapján jogosan feltételezhető, hogy Covid-fertő­zésben a társbetegségekkel járó esetekben – kifejezetten az idős egyéneknél – a csökkent ACE-2-expressziót a RAAS-gátlók helyreállíthatják, és újra érvényesülni tud az el­maradt, vagy csökkent védőhatás. Ez a vé­dő­hatás mindkét RAAS-gátlóra érvényes. A klinikai vizsgálatok egyértelműen alátámasztják a különböző nemzetközi társaságok deklarált véleményét, miszerint a RAAS-gátlók alkalmazása nem növeli a Covid-19-előfordulást, illetve a súlyos, kritikus Covid-betegek megjelenésének kockázatát. Ennek értelmében az elindított RAAS-gátló kezelést folytatni lehet és szükséges a Covid-19 betegség kialakulása folyamán.