A hyperuricaemia egyre nagyobb klinikai jelentőséggel rendelkezik a keletkezésének patomechanizmusából eredően és ma már számos cardiovascularis, metabolikus és renalis betegség esetében számolni kell jelenlétével és káros hatásaival. Jelenléte világjelenség és hazánkban a szűrővizsgálatok során az utóbbi években egyre nagyobb előfordulási arányokat észlelünk. Meggyőző bizonyítékok utalnak arra, hogy a magas húgysavérték cardiovascularis és vesebetegségekben önálló független kockázati tényező a CV halálozás és a klinikai események megjelenése vonatkozásában. Kísérletes és klinikai bizonyítékok jelzik, hogy a köszvényen túl minden magas húgysavszint esetében át kell gondolni a xantinoxidáz- bénító allopurinolkezelés elindítását. Újabban egyes kórformákban az alapbetegség (elsősorban időskori hypertonia, ischaemiás szívbetegség, krónikus szívelégtelenség, krónikus veseelégtelenség) terápiájában kiegészítő kezelésként is szóba kerül alkalmazása.

Bevezetés: Az eritropoetin (EPO) fontos szerepet játszik a vörösvértestképzés szabályozásában. Az EPO-kezelésre adott válaszkészség csökkenése a krónikus vesebetegek anaemiájának kezelésében eddig megoldatlan problémát jelent. Célkitűzések: Az volt a célunk, hogy vizsgáljuk az EPO-rezisztencia egy lehetséges mechanizmusát in vitro kísérletekben. Módszerek: Kísérleteink során TF-1 erythroblast-sejtvonalat használtunk. Sejt osz lá - sos vizsgálataink EPO jelenlétében vagy hiányában, három napig tenyésztett, para-, orto- vagy metatirozinnal kezelt sejtkultúrákon történtek. A sejtszámokat két független vizsgáló naponta, Bürker-kamra segítségével határozta meg. A fehérjekoncentráció méréséhez kolorimetriás módszert használtunk. Fluo reszcens, nagy teljesítményű folyadékkromatográfiás méréseink során a sejtekben fehérjéhez kötött tirozinizomerek össztirozinhoz viszonyított relatív mennyiségét határoztuk meg. Western blot módszerrel vizsgáltuk az orto- és metatirozin-kezelés hatását a STAT (signal transducer and activator of transcription) 5- és az ERK (extracelluláris szignálregulált kináz) 1/2-foszforilációra. Eredmények: Orto- és metatirozin-kezelés hatására csökkent EPO kiváltotta sejt - osz lást észleltünk a paratirozin jelenlétében tenyésztett sejtekhez viszonyítva. Ennek megfelelően az orto- vagy metatirozinnal kezelt sejtkultúrák szignifikánsan kevesebb fehérjét tartalmaztak, mint a paratirozin jelenlétében tenyésztettek. A kóros tirozinizomerek sejtoszlást gátló hatása paratirozinnal koncentrációfüggő módon kivédhető volt. Kromatográfiás méréseink alapján a tenyésztőoldathoz adott orto- és metatirozin beépül a sejtalkotó fehérjékbe. Western blot vizsgálataink igazolták, hogy orto- vagy metatirozin jelenlétében a STAT5 és az ERK foszforilációja csökkent. Megbeszélés: Igazoltuk, hogy a sejtet alkotó fehérjékbe beépült orto- és metatirozin gátolja az EPO-függő jelátvitelt, ennek eredményeképpen csökken az EPO-indukált sejtoszlás. A meta- és az ortotirozin EPO-hatásra gyakorolt gátlása paratirozinnal, koncentrációfüggő módon kivédhető volt.

Több évtizedes „csendet” követően az elmúlt években számos újdonság és áttörés jelentkezett a hyperuricaemia és köszvény területén. Közelebb kerültünk a betegség (immun)patogenezisének megértéséhez, új gyógyszerek és diétás, életmódi adatok születtek. Végül, 2012-ben megjelent az Amerikai Reumatológiai Kollégium (ACR) terápiás ajánlása, amely igen részletes algoritmusok formájában követi végig a köszvény egyes stádiumaiban és speciális helyzetekben alkalmazandó kezelési elveket. Bár az európai gyakorlat néhány ponton eltér az amerikaitól, ez az új ajánlás, hazai adaptáció mellett, jól alkalmazható a köszvény és társbetegségeinek célirányos kezelésére.

Célkitűzés: A végstádiumú veseelégtelenségben (ESRF) szenvedő betegek döntő hányada részesül erythropoesist stimuláló szerekkel (ESA) való kezelésben. A betegek ESA-ra adott válaszkészsége azonban gyakran csökkent, mely állapot fokozott szabadgyök-képzéssel jár együtt. Hidroxil-szabadgyök hatására fenilalaninból (Phe) para- és ortotirozin (p- és o-Tyr) képződik. Az o-Tyr kizárólag ezen az úton termelődik, míg a fiziológiás izomer p-Tyr nagyobbrészt a fenil - alanin-hidroxiláz hatására, döntően a vesében képződik. Igazolt, hogy ESRF-ben a p-Tyr termelése csökken. Következésképpen az o-Tyr helyettesítheti a p-Tyr-t a fehérjékben, így az eritropoetin jelátvitelében szerepet játszó fehérjékben is. Célunk a különböző Tyr-izoformák ESA-válaszban betöltött szerepének vizsgálata volt. Módszer: Keresztmetszeti tanulmányunkba önkéntesek négy csoportját vontuk be: egészséges önkénteseket (CONTR, n=16), hemodializált betegeket, akik nem ré - szesülnek ESA-kezelésben (non-ESA-HD, n=8), hemodializált betegeket, akik ESAkezelésben részesülnek (ESA-HD, n=40) és folyamatos ambuláns peritonealisdialízis- kezelésben részesülő betegeket (CAPD, n=21). A plazma p-, o-Tyr- és Pheszintjét nagy teljesítményű folyadékkromatográfiás eljárással (HPLC), fluoreszcens detekcióval mértük. Az ESA-igényt ESA-dózisban, ESA-dózis/testtömegben, illetve eritropoetinrezisztencia-index1-ben (ERI1, heti ESA-dózis/testtömeg/hemoglobin) fejeztük ki. Az ESA-igény előrejelzőit olyan többváltozós regressziós modellekben kerestük, amelyekben a csökkent ESA-érzékenység legtöbb ismert előrejelzője szerepelt. Eredmények: A kontrollszemélyekkel összehasonlítva dializált betegekben alacsonyabb p-Tyr-szintet találtunk. Az o-Tyr szintje és az o-Tyr/p-Tyr hányados ellenben magasabbnak adódott betegekben. A különböző dializált betegcsoportokat összehasonlítva az o-Tyr szintje és az o-Tyr/p-Tyr hányados magasabb volt az ESA-HD, mint a non-ESA-HD- és a CAPD-csoportban. A heti ESA-dózis/testtömeg és az ERI1 korrelált az o-Tyr/p-Tyr hányadossal (r=0,441, p=0,001; r=0,434, p=0,001, rendre). Végül, az o-Tyr/p-Tyr hányados az ERI1 független előrejelzőjének bizonyult (β=0,330, p=0,016). Következtetések: Eredményeink arra utalnak, hogy az o-Tyr/p-Tyr hányados emelkedése felelős lehet a dializáltakban tapasztalt csökkent ESA-érzékenységért.

A krónikus veseelégtelenségben szenvedő betegek cardiovascularis rizikójának emelkedésében jelentős szerepet játszik az oxidatív stressz (több más kockázati tényezőn túl). Az oxidatív stressz mértéke a vesefunkció romlásával együtt növekszik, a hemodialíziskezelések pedig ismétlődő oxidatív hatást jelenthetnek. Az erythropoesisstimuláló ágensek (ESA) a haematopoesisre, és ezen keresztül indirekt módon a vasháztartásra és az antioxidánsokra kifejtett hatásuk révén befolyásolhatják az oxidatív markerek szintjét. Cikkünkben áttekintjük az ESA-készítmények hemodializált betegekben történő alkalmazásával kapcsolatos ismereteket az oxidatív stresszre gyakorolt hatások fényében. Korábbi és újabb kutatási eredmények alapján foglalkozunk az ESA-kezelés jellemzői (az ESA típusa és adagolási rendje, a terápia időtartama, a kezelés megszakítása) és az oxidatív stressz összefüggésével.