[Az oxidatív stressz lényegesen hozzájárul a neurodegeneratív betegségek kialakulásához. A Par­kin­son-kór (PD) kórélattanában a közelmúltban bekövetkezett fejlemények nyomán ismét megnőtt a téma iránti érdeklődés. A közelmúltban derült fény a húgysav potenciális idegvédő szerepére is. Elképzelhető, hogy a magasabb húgysav-koncentrációk csökkentik a Parkinson-kór kiala­ku­lásának kockázatát és megelőzik annak progresszióját. Mindazonáltal, ez a felvetés egyelőre nem bizonyított, mivel e korábbi vizsgálatok eredményei ellentmondáso­sak. A jelen vizsgálat célja, hogy a betegek demográfiai és klinikai adatai közötti kapcsolat elemzésével megvizsgálja, létezik-e összefüggés az alacsonyabb szérumhúgy­sav-koncentrációk és a PD megnövekedett kockázata között, és meghatározza, hogy a korábbi vizsgálatok eredményei megegyeznek-e a török populációból származó betegek adataival. További cél volt annak meghatározása, hogy használható-e a húgysavszint a korai stádiumú betegség diagnosztikai markereként. 305 beteget és 100 egészséges kontrollt vontunk be a vizsgálatba. A betegek és a kontrollok szé­rumhúgysav-koncentrációit összevetettük klinikai ada­taik­kal. A betegeket három motoros alcsoportra osztottuk, és betegségük súlyosságát módosított Hoehn & Yahr értékelő skálával (mH&Y), valamint egységes Parkinson-kór érté­ke­lési skálával (UPDRS) határoztuk meg. A kognitív mű­kö­dést standardizált Mini-Mentál Teszttel (MMSE-TR) értékeltük. A beteg- és a kontrollcsoport tagjainak életkora, nemi összetétele nem különbözött szignifikánsan (p = 0,030, p = 0,132). A betegek átlagos szérumhúgy­savszintje 5,06 ± 1,33 mg/dl, a kontrolloké 5,46 ± 1,44 volt; az eltérés statisztikailag szignifikáns (p = 0,022). Az átlagos MMSE-TR-pontszám a betegek körében 24,83 ± 4,35, a kontrollok körében 27,09 ± 2,13 volt; az eltérés statisztikailag szignifikáns (p = 0,001). A betegség fenn­állásának átlagos időtartama 6,31 ± 4,16 év, az UPDRS-skála átlagos pontszáma 59,74 ± 22,33, az átlagos mH&Y-pontszám 2,29 ± 0,91 volt. A bináris összehasonlítás szerint a tremordomináns motoros alcsoportba tartozó PD-betegeknek alacsonyabb volt a húgysavszintje, mint a kontrolloknak (p = 0,014). A ROC-görbe elemzése ≤9,15 mg/dl-es vágópontot határozott meg, a specificitás 99,3, a szenzitivitás 10,0, a görbe alatti terület pedig 0,576 (p < 0,005) volt. A regresszióanalízis feltárta, hogy az életkor a húgysavszint független kockázati tényezője. Az oxidatív stressz közreműködhet a PD kialakulásában, a húgysavszint pedig védőfaktorként működhet a betegség klinikai lefolyása során, habár a betegségsúlyosságot nem befolyásolja. Eredményeink alátámasztják, hogy PD esetén alacsonyabb a húgysavszint, azonban az a PD betegségkockázatának nem eléggé erős indikátora. Ahogy a további kutatások réven egyre többet tudunk meg a húgysavszint hatásáról, annak szignifikáns hatásai is jobban körvonalazódnak majd.]

A pszichiátriai és cardiovascularis betegségek komorbid megjelenése gyakori, a depressziót a cardiovascularis betegségek önálló rizikófaktorának is tartják. Mind a cardiovascularis betegségek, mind a pszichiátriai betegségek igen elterjedtek, a nyugati világ két legnagyobb közegészségügyi problémájának tekinthetjük őket, kialakulá­sukban számos hasonló etiológiai tényező fedezhető fel. Depressziósoknál endo­thel-diszfunkció, illetve fokozott thrombo­cy­ta­aggregáció figyelhető meg, amely a következményes cardiovascularis szövődmé­nyeket magyarázhatja. A különböző affektív temperamentumokhoz eltérő cardiovas­cularis betegségek társulhatnak. Az antidepresszív terápia nemcsak a depressziós tüneteket csökkenti, hanem a cardialis mortalitást is.

A cardiovascularis betegségek és a hangulatzavarok világszerte fontos népegészségügyi problémát jelentenek. Kapcsolatuk széles körben kutatott és a neurotrop molekulák - különösképpen az agyi eredetű neurotrop faktor (brain derived neurotrophic factor - BDNF) - szerepe mindkét kórcsoportban felmerült. Ennek ellenére a szakirodalomban nincs olyan összefoglaló közlemény, amely a cardiovascularis betegségek és a hangulatzavarok kapcsolatát a BDNF-en alapulva tárgyalná. Igazolódott, hogy a BDNF depresszió esetén csökken, illetve a csökkent BDNF-szint az artériás baroreceptorokon, a renin-angiotenzin rendszeren és az endothelialis nitrogén-monoxid-szintáz-aktivitáson keresztül szerepet játszhat a hypertonia kórélettanában. A BDNF emellett a cardiovascularis események előrejelzőjének is bizonyult. Munkánkban összefoglaljuk a jelenleg rendelkezésre álló ismereteket, azzal a céllal, hogy a cardiovascularis betegségek és a hangulat - zavarok közötti kapcsolatot a BDNF lehetséges mediátor szerepének tükrében tárgyaljuk. Ezek az adatok új pszichoszomatikus kapcsolódási pontra világíthatnak rá, és olyan terápiás célponthoz vezethetnek a jövőben, amely a hangulatzavarok és a cardiovascularis betegségek szempontjából is előnyös lehet.

A hosszú távú prospektív epidemiológiai vizsgálatok szerint szoros összefüggés van a szérumhúgysavszint és a cardiorenalis betegségek, azaz a hypertonia, az obesitas, a 2-es típusú diabetes, a szívinfarktus, a szívelégtelenség, a stroke és a krónikus vesebetegség között nemcsak hyperurikaemia esetén, hanem már a magas-normális húgysavszint (310-360 µmol/l) esetében is. Az oki kapcsolat fennállását támasztja alá, hogy a vizsgálatok szerint a szérumhúgysavszint emelkedése megelőzi a cardiorenalis betegségek megjelenését. A gyógyszeres terápia részeként elsőként a xantinoxidáz-gátlók (allopurinol, febuxosztat) ajánlottak. Közülük a febuxosztat használata a közelmúltban megjelent CARES tanulmány után háttérbe szorult, mivel az allopurinolhoz képest kevésbé csökkentette a cardiovascularis és összhalálozást. Az új ajánlások szerint nagy cardiovascularis kockázatú betegekben hyperurikaemia vagy köszvény esetén az elsőként választandó szer az allopurinol, és a húgysavszint célértékig történő csökkentéséig folytassuk a kezelést.

Néhány nagy, véletlen besorolásos vizsgálat (LIFE, ASCOT) publikációját követően az utóbbi években kétségbe vonták a béta-blokkolók hypertoniában történő alkalmazásának előnyeit. A klinikai vizsgálatok alapján feltételezték, hogy a hypertonia kezelésére adott béta-blokkolók kevésbé hatékonyak a stroke prevenciójában. Feltételezték, hogy a régi típusú béta-blokkolók (atenolol) anyagcserehatása kedvezőtlen (inzulinszenzitivitás, lipidparaméterek) és többek között ez okozhatja a klinikai végpontokban észlelt eltéréseket. Az utóbbi évek nagyszámú klinikai tanulmányai és metaanalízisei alapján egyértelművé vált, hogy a vérnyomáscélértékek elérése a legfontosabb feladat, amit általában kombinációs kezeléssel tudunk megvalósítani. Kevésbé lényeges a gyógyszerek szoros protokoll alapján történő megválasztása. Általánosságban kijelenthető, hogy a béta-blokkolók továbbra is az egyik legfontosabb gyógyszercsoport marad a hypertonia kezelésére. A szerző részletesen áttekinti az erősen kardioszelektív, vasodilatator sajátosságú nebivolol farmakológiáját és a nebivolollal kapcsolatos klinikai tanulmányokat. A nebivolol egyértelműen semleges (vagy inkább kedvező) mind az anyagcsere- paraméterekre (lipidparaméterek, vércukor, inzulinérzékenység), mind a balkamra-funkcióra. A hypertonia és cardiovascularis társbetegségek (balkamra-diszfunkció, ischaemiás szívbetegség, pitvarfibrilláció stb.) kombinációja esetén a nebivolol az esetek többségében jó tolerálhatósága és kiváló mellékhatásprofilja miatt kiváló terápiás alternatívát kínál.