A krónikus vesebetegség során a vese homeosztázist biztosító szerepe fokozatosan romlik. A folyadék-, az elektrolit- és a hormonháztartás zavara mellett a méregtelenítés, a vérnyomás-szabályozás megvalósítása külső segítség nélkül már elégtelen. Gyermekekben az egyensúlyi állapot megteremtése mellett a testi és kognitív/ pszichés fejlődés biztosítása is alapvető szempont. Csecsemő- és kisdedkorban a növekedés meghatározó tényezője a megfelelő kalóriabevitel. A terápiás lehetőségek között a megfelelő összetételű étrend (diéta) alapvető fontosságú. Összetételében, amellett, hogy tükröznie kell a veseelégtelenség által támasztott speciális igényeket, a gyermek számára elfogadhatónak, fogyaszthatónak is kell lennie. A CKD-s gyermekek étrendje normális energiatartalmú legyen! A fehérjebevitel mennyiségét nem kell csökkenteni az alapajánláshoz képest, hanem az alacsonyabb foszfortartalmú és magas biológiai értékű változatot kell előnyben részesíteni. A betegek jelentős részénél javasolt az alacsony nátrium- és káliumtartalmú diéta, amely a dietetikai javaslatok alapján megvalósítható. Külön nehézséget jelent az, ha a gyermeknek speciális étrendi igényei vannak, ugyanakkor szondatáplálásra szorul. Az étrend megtervezése összetett feladat, nehéz a magas energiabevitel mellett az optimális fehérjeellátást és az ásványianyag-megszorítást együttesen megvalósítani. Ilyen esetekben segítséget jelenthet egy, a gyermekkorban alkalmazható és a fejlődési igényeket is szem előtt tartó enteralis tápszer.

Az időskorúak száma, valamint az ezzel együtt járó időskori vesebetegség és veseelégtelenség jelentősége világszerte növekedett, a krónikus vesebetegség népbetegség lett. A népesség fogyásával párhuzamosan folytatódik a lakosság elöregedése. A férfiak magasabb halandósága miatt időskorban a nők aránya nagyobb. Előrejelzések szerint 2060-ra minden harmadik magyar lakos 65 éves vagy idősebb lesz. A születéskor várható élettartam férfiaknál 1990-2015 között 6,95 évvel (1990-ben 65,13 év, 2015-ben 72,08 év), nőknél 4,9 évvel (1995- ben 73,7 év, 2015-ben 78,6 év) növekedett Magyarországon. A krónikus vesebetegség a lakosság 10-14%-át érinti, az összes krónikus beteg 1%-a végstádiumú veseelégtelenségben szenved. 2015 végén 3,52 millió beteg részesült vesepótló kezelésben az egész világon (2,42 millió hemodialízis-, 329 000 peritonealisdialízis-programban volt kezelve, 704 000 transzplantált vesével élt). A krónikus veseelégtelenség rizikófaktorai között a kor, hypertonia, a diabetes mellitus és az obesitas kiemelkedő jelentőségű. Időskorban a vese anatómiája, funkciója is megváltozik, lehetőséget teremtve a ve - seelégtelenség kialakulására. Világszerte emelkedik az idős, dializált vesebetegek száma, ebben szerepet játszik az, hogy emelkedik a várható élettartam, javul az életkilátás, az idős betegek megélik a veseelégtelenség állapotát. Nem hagyható figyelmen kívül az a tény sem, hogy nő a vesebetegség, veseelégtelenség okaként szereplő hypertoniás, diabeteses időskori betegek száma. A nemzetközi adatok szerint az incidens ESRD-s betegek között a 65-74 év közötti betegek száma 68-2784 között volt, a 75 éven felüliek száma pedig 142-1660 volt 1 millió lakosra számítva. Magyarországon a 65-74 év közöttiek száma 778, a 75 éven felülieké 677 beteg volt egymillió lakosra számítva. 2015-ben a 65 év felettiek aránya a dializált incidens betegek között 58,9% a prevalens betegek között 50,3% volt. A 75 év felettiek aránya az incidens betegek között 28,2%, a prevalens betegek között 22,6% volt. A dialízisprogramban kezelt betegek között az időskorúak aránya régión ként is különbözött. Az időskorban megkezdett dialíziskezelés speciális ismereteket és teammunkát igényel, hasonlóképpen a kezelés elutasítása kérdéséhez. E teammunka fejlesztése a megfelelő szakemberek (orvosok, ápolók), a társszakmák képviselőivel együtt képezik az alapját a megfelelő klinikai gyakorlatnak.

A krónikus vesebetegek száma folyamatosan nőtt az elmúlt évtizedben. Ennek oka volt az egyre nagyobb számban kialakuló hypertoniabetegség és diabetes mellitus, amelyeknek gyakori szövődménye a vesebetegség. Vesebetegség fennállásakor, illetve veseelégtelenség esetén gyakoribb a magasvérnyomás-betegség, amelynek rendkívül komplex a kezelése. A vesebetegek kevés klinikai vizsgálatban vehettek részt, ezért esetükben kisszámúak a gyógyszerterápiás vizsgálatokból származó evidenciák. Ezért is nagyon fontosak az áttekintő elemzéssel készült szakmai irányelvek, amelyek most a KDIGO ajánlásaként jelentek meg 2012 novemberében. A szerző ennek gyors ismertetésére, a gyakorlat számára fontos üzeneteinek összefoglalására vállalkozott a jelen közleményben.

Az ér eredetű betegségek közös okra, az érelmeszesedésre vezethetők vissza. Az érelmeszesedés és kockázati tényezői tünetek nélkül károsítják az érfal működését. Az erekben csökken az endothelmediált áramlás, sérül az agyi erek autoregulációja. Jelenleg csak külön készülékekkel vizsgálható a cardialis és a cerebralis hemodinamika, bár a változások szimultán értékelése alapvető fontosságú volna. Célunk az agyi és perifériás erek hemodinamikai állapotának, illetve a cardialis paraméterek gyors időbeli állapotváltozásának egyidejű és folyamatos detektálására, illetve szimultán értékelésére alkalmas rendszer kialakítása. Különböző antihipertenzív terápiára beállított, hypertoniás betegek esetében vizsgáljuk a vascularis hemodinamikai paramétereket tilt-table teszttel kombinált transcranialis doppler és hemodinamikai monitor segítségével. Mérjük az intima-media vastagságot, az áramlás által mediált dilatációt, az augmentációs indexet és a pulzushullám terjedési sebességét is. A változásokat 12 hónap után hasonlítjuk össze, jelenleg a vizsgálat folyamatban van. Az előzetes eredményeink tükrözik az irodalmi adatokat, amely jelzi a nem invazív rendszer megbízhatóságát. A különböző hatásmechanizmusú antihipertenzív szerek (ACE-gátlók, kalciumantagonisták stb.) 12 hónap alatt várhatóan eltérő módon fogják befolyásolni a vascularis paramétereket. Méréseink lehetővé teszik az antihipertenzív szerek individualizálását.

A krónikus veseelégtelenség gyakori szövődménye a csont- és ásványi anyagcsere zavara. Az utóbbi évtizedek kutatásai számos bizonyítékot szolgáltattak a csontelváltozás és a lágyrész-kalcifikáció kapcsolatára mind patofiziológiai, mind epidemiológiai szempontból. A jelen vizsgálatban a hazai dializált betegek kalcium-foszfát anyagcsere auditjának adatbázisában elemeztük ennek a két szövődménynek a kapcsolatát, jellegzetességeit és meghatározó faktorait. Demográfiai adatokat (életkor, nem, testmagasság, testsúly, a dialízis típusa), laboratóriumi eredményeket (szérumparathormon-, -kalcium-, -foszfát-, -albuminszint), diabetes mellitus, csontelváltozás és lágyrész-kalcifikáció jelenlétét gyűjtöttük össze a 2010. évben krónikus veseelégtelenség miatt dializált betegek között. Kimutattuk, hogy a csontelváltozás és a lágyrész-kalcifikáció megjelenése hasonló tendenciát mutat: mindkét elváltozás gyakrabban fordul elő 150 pg/ml alatti (42,9% és 51,5%) vagy 500 pg/ml feletti (44,2% és 55,5%) parathormonszintnél, mint 150-500 pg/ml közötti (30,7% és 47,4%) parathormonszint esetén. A többváltozós logisztikusregresszió-számításban a csontelváltozások gyakoriságát szignifikánsan meghatározza az alacsony (<150 pg/ml) és emelkedett (>500 pg/ml) szérumparathormon- szint (p<0,001), a hemodialízis-kezelés (vs. peritonealis dialízis) (p<0,001), az életkor (p<0,001) és a cukorbetegség (p<0,001). Ugyanebben a statisztikai modellben a lágyrész-kalcifikáció szignifikáns meghatározói a hemodialízis-kezelés (p<0,001), az alacsony (<65 pg/ml) (p<0,01) és emelkedett (>500 pg/ml) (p<0,001) szérumparathormon-szint, a cukorbetegség (p<0,001), életkor (p<0,001) és az emelkedett (>2,4 mmol/l) szérumkalcium-érték (p<0,05). Összességében, a krónikus veseelégtelenség miatt dialíziskezelésben részesülőknél a csontelváltozás és a lágyrész-kalcifikáció gyakorisága „U” alakú görbét formál a parathormonszint függvényében. A két szövődmény kapcsolatának és az azt meghatározó faktoroknak további hosszú távú vizsgálata szükséges.