Hypertonia és Nephrologia

Egyoldali arteria renalis stenosis talaján kialakult hyponatraemiás-hipertenzív szindróma két esete

LAKATOS Orsolya, GYÖRKE Zsuzsanna, VAJDA Péter, JUHÁSZ Zsolt, DEGRELL Péter, SULYOK Endre, MOLNÁR Dénes

2011. SZEPTEMBER 20.

Hypertonia és Nephrologia - 2011;15(04)

Esetismertetés

Gyermekkorban a szekunder hypertonia 80%-ban renalis eredetű, ezen belül a renovascularis ok 10%-ra tehető. Elvétve jelenik meg az arteria renalis egyoldali szűkülete esetén, kritikus renalis ischaemia következtében az úgynevezett hyponatraemiás- hipertenzív szindróma (HHS), amelyet súlyos hipertenzió, elektrolitzavar (hyponatraemia, hypokalaemia), polyuria, a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer fokozott aktivitása jellemez. A szerzők egy 27 hónapos és egy hároméves fiúgyermek esetét ismertetik, akik esetében veleszületett, egyoldali, jelentős fokú arteria renalis szűkület talaján HHS fejlődött ki. Mindkét gyermeknél a nem működő vese eltávolításával mind a polyuria, mind az elektrolitzavar megszűnt, a reninszintek normalizálódtak és az antihipertenzív kezelés is fokozatosan elhagyható volt. A szerzők külön felhívják a figyelmet, hogy gyermekek körében a vérnyomásmérés elengedhetetlen, különösen polyuria, polydipsia, proteinuria, a testsúly stagnálása esetén. Fontos a korai felismerés, valamint a 10% alatti működéssel bíró vesét még a hypertonia fixálódása előtt kell eltávolítani. Hypertoniával társult elektrolitzavar esetén, bár jóval ritkábban, mint felnőttekben, gyermekkorban is gondolnunk kell tehát hyponatraemiás-hipertenzív szindróma lehetőségére.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Hypertonia és Nephrologia

A testösszetétel és a halálozási kockázat összefüggései dializált betegek körében

UJSZÁSZI Ákos, KALANTAR-ZADEH Kamyar, MOLNÁR Miklós Zsolt

A túlsúly [testtömegindex (body mass index, BMI) =25-30 ttkg/m2] és az elhízás (BMI ≥30 ttkg/m2) világszerte egyre gyakoribb, és egyre több lakosságcsoportot érint. A súlyfelesleg önmagában is a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának fokozott kockázatával és rosszabb életkilátásokkal jár. A hemodialízis kezelésben (HD) részesülő, végállapotú veseelégtelenségben szenvedő betegek esetében viszonylag egybehangzóak az adatok az úgynevezett „elhízásparadoxon” fennállásáról. Ennek következtében, az átlagpopulációtól eltérő módon, az emelkedett BMIértékű, dializált betegek várható életkilátásai lényegesen jobbak. Vizsgálatok során bizonyítottá vált, hogy az említett „reverz epidemiológia” a HD-betegek jelentős hányadában megtalálható, ellenben a peritonealis dialízis (PD-) kezelésben részesülők körében végzett tanulmányokkal, melyek eltérő eredményekről számoltak be. Önmagában a BMI-érték nem tesz különbséget az izom és a zsírszövet között, így nem alkalmas a végállapotú veseelégtelenségben szenvedő betegek testösszetételének a meghatározására. A testösszetétel meghatározására, különösképpen a vázizomzat és a zsírszövet mennyiségének az elkülönítésére, végállapotú veseelégtelenségben szenvedő betegekben is a gold standard módszernek számító képalkotó vizsgálatokra van szükség. Alternatívaként pedig olyan olcsó, rutinszerűen mérhető biomarkereket lehet használni, mint a szérumkreatinin-szint, a derék-csípő arány és a felkar körfogat. A jelen összefoglalóban áttekintjük a közelmúltban megismert jelentősebb eredményeket arra fokuszálva, hogy a testösszetétel milyen összefüggésben áll a peritonealisan dializált és a hemodializált betegek túlélésével.

Hypertonia és Nephrologia

Diabetes mellitus és (nephrogen) diabetes insipidus együttes előfordulása

RADÓ János

Közleményünkben egy olyan beteget mutatunk be, akiben a 2-es típusú diabetes mellitus nephrogen diabetes insipidushoz csatlakozott. A jelenleg 44 éves beteget először ötéves korában észleltük 1972-ben, egy olyan család egyik tagjaként, akikben a nephrogen diabetes insipidus egyéb veleszületett vesebetegségekkel szövődött. Az anamnézis szerint, öt generációt áttekintve, négy generációban (vizsgálatokkal három generációban alátámasztva) öt beteget találtunk, akik a renalis tubularis acidosis, a polycystás vese és a nephrogen diabetes insipidus kombinációjában szenvedtek. A nephrogen diabetes insipidust szomjazási próba során vér- és vizeletozmolalitás-vizsgálatokkal, szintetikus vazopresszinek adásával igazoltuk. A renalis tubularis acidosist vér- és vizeletgáz-vizsgálatokkal, bikarbonát- és savterhelésekkel, a polycystás vesét fizikális és képalkotó vizsgálatokkal és egy meghalt beteg esetében necropsiával diagnosztizáltuk. A distalis renalis tubularis acidosisra és polycystás vesére jellemző autoszomális domináns öröklésmenet a családban nyilvánvaló volt. A klinikai képet a polydipsia és polyuria uralta. A nephrogen diabetes insipidusért felelős vazopresszinrezisztencia jelentős interindividuális különbözőséget mutatott. Betegünkben metabolikus szindróma (cukorbetegség, hypertonia, obesitas, lipidanyagcsere-zavar, hyperurikaemia) és kalciumanyagcsere-zavar (nephrolithiasis és osteomalacia) társult a vesebetegségekhez. A (megszakításokkal) 39 évet átfogó észlelés során a beteg majdnem folyamatosan részesült az alkalizáló (bikarbonát), dezmopresszin-, tiazid diuretikum- és nem szteroid gyulladáscsökkentő kezelésekben, amit időszakonként egyéb gyógyszerek (D-vitamin, antidiabetikum stb.) adása egészített ki. Ezen és más egyéb betegségek ellenére a beteg hangulata jó, fizikális állapota viszonylag elfogadható, rendszeres fizikai munkát végez.

Hypertonia és Nephrologia

A kalcimimetikum szerepe a dializáltak szekunder hyperparathyreosisának kezelésében

A szerzők összefoglalják a krónikus vesebetegséghez társuló, korábban szekunder hyperparathyreosis (sHPT) és renalis osteodystrophia (ROD) néven jelölt betegséget. Újabban krónikus vesebetegség (KVB) - csont- és ásványianyagcsere-zavarról beszélünk, amelynek elnevezése a külföldi szakirodalomban chronic kidney disease - mineral and bone disorder (CKD-MBD), amivel hangsúlyozzuk, hogy az szisztémás betegség, amely magában foglalja a laboratóriumi eltéréseket, a csontanyagcsere zavarát és a vascularis kalcifikációt is. A betegség patofiziológiájában központi szerepet tölt be a kalciumérzékelő receptor (calcium sensing receptor, CaR). Ennek érzékenyítése kalcimimetikumokkal több szempontból is előrelépés a kezelésben. Jelenleg a kalcimimetikumok közül a klinikai gyakorlat számára egyedüliként a cinacalcet érhető el. Széles körű preklinikai és különböző fázisú humán vizsgálatokban bizonyították, hogy a kalcimimetikum alkalmazása növeli a kalciumérzékelő receptor és D-vitamin-receptor (vitamin D receptor, VDR) expresszióját, csökkenti a mellékpajzsmirigy hyperplasiáját, és egyedüliként képes mind a négy jellemző laboratóriumi paramétert (iPTH, Ca, P, Ca × P) csökkenteni, optimalizálja a felgyorsult csontanyagcserét és gátolhatja a vascularis kalcifikációt. Mindezek alapján a cinacalcet alapú kombinált kezelési mód okszerű és preferálható kezelési stratégia a CKD-MBD kezelésében dializált betegek esetében.

Hypertonia és Nephrologia

A fix kombinációk előnyei a hypertoniás betegek kezelésében

FARSANG Csaba

A hypertoniás betegek 60-70%-ában csak az antihipertenzív gyógyszerek kombinációjával érhető el jelentős vérnyomáscsökkenés. A kezelésre vonatkozó nemzetközi és hazai útmutatók egyaránt hangsúlyozzák a kombinációs kezelés számos előnyét és fontosságát. Ezen belül kiemelten előnyösek a fix kombinációk azáltal, hogy használatukkal javul a betegek terápiahűsége. A közlemény összefoglalja az alapvető ismereteket a hazánkban forgalomban lévő, kilenc főbb antihipertenzív gyógyszercsoport kombinációs lehetőségeiről, és részletesen kitér a hazánkban legújabban törzskönyvezett és forgalomba került telmisartan plusz amlodipin kombinációval publikált eredményekre.

Hypertonia és Nephrologia

Biológiailag hasonló (biosimilar) erythropoesist stimuláló készítmények - a törzskönyvezéstől a klinikai gyakorlatig

KISS István

Az eredeti gyógyszerek szabadalmi jogának lejártával azonnal megjelennek mind a generikus, mind a biosimilar gyógyszerek a gyógyszerpiacon, kedvező kínálati lehetőséggel, ami a racionális gyógyszergazdálkodást segíti, és elsősorban a generikus gyógyszerekkel olcsóbban, több beteg ellátását teszi lehetővé. Természetesen ez csak jól szervezett és törvényi-rendeleti keretek között, átgondolt stratégiával lehet minden szempontból eredményes. Az egymással nem identikus molekulaszerkezetű biosimilar gyógyszerek különböző immunogenitásának ismerete és veszélye jelenleg nem meghatározott a klinikai gyakorlatban, és ezért ennek kockázata ma még alulbecsült és nem jól szabályozott az egész világon, pedig növekvő számban számolnak be már az ellenanyag- kialakulás eseteiről egy-egy biosimilar eritropoetinnel kapcsolatban is. Az originális biológiai és biosimilar gyógyszerek immunogenitásának felismerésében, meghatározásában kiemelkedő szerepe van a posztmarketing megfigyelésnek, a farmakovigilanciának és az immunogenitás speciális módszerekkel történő ellenőrzésének. Az eredeti és a biosimilar gyógyszerek cserélhetőségére, helyettesíthetőségére vonatkozó törvényi szabályozások Európában sem egységesek. Az európai törzskönyvezési szabályozásnak fontos új része a biosimilar gyógyszerek vonatkozásában, hogy a gyógyszer-dokumentáció beadásakor mellékelni kell egy várható kockázatmenedzsment-tervet is, valamint biztosítani kell a biztonságos gyógyszeralkalmazás részeként (farmakovigilancia) a mellékhatások összegyűjtését és hivatalos jelentését. Fontos, hogy a renalis anaemia kezelésének szakmai irányelve - az eritropoetinkezelés nefrológiai gyakorlatában - egyértelműen határozza meg a biológiai gyógyszerek (originális és biosimilar eritropoetinek) alkalmazásával kapcsolatos elvárásokat és javaslatokat. Mindezek alapján a jelen összefoglaló szeretné felhívni a figyelmet a biosimilar gyógyszerek terápiás lehetőségeire, a generikus gyógyszerektől való kifejezett megkülönböztetésére és a lehetséges kockázataira, illetve a kockázatok csökkentéséhez szükséges szakmai és egészségpolitikai döntésekre.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Hypertonia és Nephrologia

A cyclothym affektív temperamentum és a hypertonia kapcsolata

NEMCSIK János, BATTA Dóra, KŐRÖSI Beáta, RIHMER Zoltán

Az affektív temperamentumok (cyclothym, hyperthym, depresszív, szorongó, ingerlékeny) a személyiség stabil részét képezik, serdülőkor után csupán kismértékű változatosságot mutatnak. Kapcsolatuk a pszichopatológia több területével is leírásra került; a depresszív temperamentum szerepet játszik a major depresszió, a cyclothym a bipoláris II-es betegség, a hyperthym a bipoláris I-es betegség kialakulásában. Emellett az utóbbi évtized kutatásainak eredményei azt igazolják, hogy az affektív temperamentumok a szomatikus betegségekkel is összefüggésbe hozhatók. A hypertoniával, úgy tűnik, legszorosabb kapcsolatban a cyclothym temperamentum áll. A hypertonia prevalenciája és a domináns cyclothym temperamentum kapcsolata mellett a kórelőzményben előforduló cardiovascularis események is gyakoribbnak bizonyultak a domináns cyclothym temperamentum jelenléte mellett. Krónikus hypertoniás betegekben a cyclothym temperamentum mértéke magasabb szisztolés vérnyomásértékkel, nőbetegeknél a hypertonia korábbi kialakulásával függött össze. A kapcsolatok hátterében elsősorban a közös rizikófaktorok (dohányzás, elhízás, alkoholizmus) cyclothym temperamentum melletti gyakoribb jelenléte állhat. A személyiségtípusok, ezeken belül is az affektív temperamentumok és a szomatikus betegségek kapcsolatának vizsgálata segíthet a nagyobb rizikójú alcsoportok azonosításában.

Lege Artis Medicinae

Hasonlóságok és különbségek a hypertoniabetegség ellátásával foglalkozó legjelentősebb nemzetközi irányelvekben

KÉKES Ede, VÁLYI Péter

A hypertonia diagnózisával és kezelésével foglalkozó irányelveknek óriási szerepe van Földünkön az egészség fenntartásában, hiszen a megbízható előrejelzések szerint 2025-ben már 1,6 milliárd feletti magasvérnyomás-betegségben szenvedő egyénnel kell számolnunk. Az irányelvek betartása létkérdés minden hypertoniás beteg számára, ennek ellenére még a gazdasági szempontból fejlett országokban sem kielégítő a jól kontrollált hypertoniások aránya. Földünk öt kontinensén az irányelvek sajnos több szempontból is eltérő vagy nagyon eltérő javaslatokat adnak a vérnyomás mérése, a diagnózis felállítása, a cardio­vascularis kockázat becslése, a célérték meghatározása vonatkozásában, bár az utóbbi években bizonyos területeken megindult a „konszenzusra” irányuló törekvés. Közleményünkben ezeket a különböző véleményeket és állásfoglalásokat kívánjuk bemutatni az ACC/AHA, az ESC/ESH, a NICE, a kanadai és az ausztrál irányelvek elemzésével. Figyelembe vettük a WHO és az ISH állásfoglalásait is. Leírjuk az irányelvekben észlelhető elvi és gyakorlati közeledéseket és a már megvalósult konszenzusokat.

Lege Artis Medicinae

A vérnyomás változékonysága és klinikai jelentősége

KÉKES Ede, VÁLYI Péter

A vérnyomás 24 órán belüli és hosszabb távú (hetek, hónapok, évek), valamint szezonális, regionális változása, fluktuációja régóta ismert a normotoniás és a hypertoniás betegekben egyaránt. Köztudott és ismert az is, hogy súlyosabb fokozatú hypertoniásokban és idősebbeknél nagyobb mértékű a vérnyomás változékonysága. Az utóbbi évtizedben, illetve napjainkban a vérnyomás változékonysága, variabilitása új megvilágításba került számos, a fluktuációt befolyásoló oki tényező és következmény részletes elemezésével. Előtérbe került a vérnyomás-variabilitás valódi diagnosztikai, prognosztikai értéke és szerepe az antihipertenzív kezelés sikerének megítélésében is. Köz­le­mé­nyünkben összefoglaljuk a vérnyomás-variabilitás fiziológiai és patofiziológiai alapjait, az új szemléletet nyújtó allosztázis fontosságát is beleértve. Áttekintjük a vérnyomás-változékonyság mérési módszereit, és a kapott eredmények megfelelő értékelésének jelentőségét. Elemezzük a nem adaptív mértékű vérnyomás-variabilitás fontosságát a tünetmentes állapotok, a manifeszt betegségek kialakulásában, a prognózis meghatározásában, és a kezelés követésében. Saját tapasztalatainkat is felhasználva, a vérnyomás-fluktuáció vizsgálatának jövőbeli lehetőségeit is bemutatjuk.

Hypertonia és Nephrologia

Ritmuszavarok hypertoniában

ZÁMOLYI Károly

A hypertonia a cardiovascularis betegségek – szívelégtelenség, coronariabetegség, stroke és krónikus veseelégtelenség – fő és leggyakoribb rizikófaktora. A hypertoniás szívbetegség egyik klinikai manifesztációja a különböző ritmuszavarok megjelenése, amely a myocardium strukturális és funkcionális patofiziológiai változásával magyarázható. Hypertoniában a leggyakoribb ritmuszavar a pitvarfibrilláció, de más supraventricularis és kamrai arrhythmiák is előfordulnak főleg balkamra-hypertrophia vagy szívelégtelenség esetén.

Lege Artis Medicinae

A hypertonia jelentősége a cardiovascularis halálozás megelőzésében

NEMCSIK János, PÁLL Dénes, JÁRAI Zoltán

A hypertonia, mint önálló betegség, a legnagyobb mértékben járul hozzá a szív- és érrendszeri halálozáshoz, így megelőzésének, korai felismerésének, megfelelő kezelésének és többnyire élethosszig tartó gondozásának kiemelt népegészségügyi jelentősége van. Összefoglaló közleményünkben a hypertoniagondozás különböző as­pektu­saira mutatunk rá. Ismertetjük a Ma­gyar Hypertonia Társaság szűrő­prog­ram­jait, utalunk a gyógyszeres kezelés aktuálisan ajánlott formáira, illetve kitérünk a beteg­gel való együttműködéssel kapcsolatos tudnivalókra. Miután a nyugat-európai országokhoz képest jelentős az elmaradásunk a halálozási statisztikákban, így az is­me­ret­anyag minél szélesebb körű terjesztése ki­emelt jelentőségű.