Az endothelialis nitrogén-monoxid-szintáz szabályozása a Ser(1177)- és a Thr(495)-oldalláncok foszforilációja révén történik, amely befolyásolja a nitrogénmonoxid biológiai hozzáférhetőségét. Munkánkban a cigarettafüst akut, nitrogénmonoxid- képződést csökkentő hatását vizsgáltuk. Endothelsejteket kezeltünk koncentráció- és időfüggően dohányfüstpufferrel, majd redukált glutationnal vagy különböző proteinkináz-inhibitorokkal. Western blot vizsgálattal határoztuk meg az összenzimszintet és a foszforilált formák szintjeit. A dohányfüst koncentráció- és időfüggően növelte a foszforilációt a Ser(1177)- és kifejezettebben a Thr(495)-oldalláncokon, valamint az aktív dimerforma disszociációjához vezetett. A glutation gátolta e foszforilációkat, és megakadályozta a dimer endothelialis nitrogén-monoxid-szintáz-szint csökkenését. A proteinkináz A vagy B gátlása nem befolyásolta a dohányfüst hatását. A proteinkináz Cgátlók növelték a dohányfüst okozta foszforilációt a Ser(1177)-, de csökkentették a Thr(495)-oldalláncon. Összefoglalva, a dohányfüst a foszforilációt a gátlás irányába tolja el, továbbá az enzimatikusan aktív dimerforma bomlásához vezet. Ez a nitrogén-monoxid biológiai hozzáférhetőségének csökkenéséhez vezet, amelyben proteinkináz C feltehetően kulcsszerepet játszik.

A Magyar Hypertonia Társaság által szervezett ÉRV Program keretében hypertoniás betegek csoportjában került sor a perifériás érbetegség előfordulásának vizsgálatára. A boka/kar index (ABI) meghatározásán túl a szerzők elemezték azokat a kockázati tényezőket, amelyek a betegek ötéves követése során a cardiovascularis morbiditás és mortalitás szempontjából meghatározók lehetnek. A szűrőprogramban Magyarország 55 hypertoniaambulanciáján 17 hónap alatt összesen 21 892 beteget vizsgáltak (férfi 9162, átlagéletkor 61,45 év). A teljes populációban a perifériás érbetegség (PAD) előfordulása 14% volt. A két célvérnyomáscsoportban (<140/90 Hgmm, illetve <130/80 Hgmm) a megfelelően kontrollált (célértéket elérő) betegek aránya 45%, illetve 33% volt. A PAD (ABI≤0,9) prevalenciája 10,9% volt a kontrollált, és 16,1% a nem kontrollált hypertoniás betegek csoportjában (p<0,0001). Az ellenőrző vizsgálatok során a vérnyomásértékek szignifikáns csökkenése volt kimutatható. Az ÉRV Program első eredményei alapján elindított ÉRV Regiszter keretében, családorvosi praxisokban, a perifériás érbetegség szempontjából veszélyeztetett egyének szűrése folyik, a PAD előfordulása ez esetben 18,3%-nak bizonyult. Az eredmények alapján megállapítható, hogy hypertoniás betegekben a perifériás érbetegség nagy gyakorisággal fordul elő, és hogy a nem kontrollált vérnyomás növeli a perifériás érbetegség kockázatát. Az ÉRV Program és az ÉRV Regiszter eddigi eredményei alátámasztják, hogy a boka/kar index meghatározása egyszerű, olcsó módszer, amely széles körben alkalmazható a tünetmentes érbetegség kimutatására, és ezáltal hatékony eszköze lehet a cardiovascularis prevenciónak.

Az idült vesebetegség gyakorisága világszerte gyorsan növekszik. Az elmúlt években végzett vizsgálatokban igazolták, hogy a betegség a diabetes mellitushoz hasonló jelentőségű cardiovascularis kockázati tényező. Idült vesebetegségben a dyslipidaemia igen gyakori, ezért valószínűleg fontos szerepet játszik e betegcsoport nagy cardiovascularis mortalitásában. Ma már a lipidszintcsökkentő kezelés kedvező hatása az enyhe és mérsékelt súlyosságú vesebetegségben bizonyított, azonban a dializált betegek statinkezelésével szerzett tapasztalatok nem egyértelműek. A jelen munkában gyakorlati szempontból hasznos kezelési algoritmust javaslunk, amely figyelembe veszi a speciális szempontokat, a gyógyszerek hatásos és biztonságos alkalmazhatóságát a vesebetegség lefolyása során.

A sevelamer HCl szájon keresztül adható nem fém- és nem kalciumalapú foszfátkötő, ioncserélő gyanta, amely nem szelektíven köti a foszfátanionokat a gyomor-bél traktusban. Magyarországon 2005 óta rendelhető szigorú szakmai irányelvek alapján a dializált (hemodialízis, peritonealis dialízis) betegek súlyos hyperphosphataemiájának kezelésére. A 17, prospektív és retrospektív vizsgálat alapján a sevelamer HCl hatékony foszfátkötő, legalább annyira hatékonyan csökkenti a szérumfoszforszintet, mint az egyéb kalcium- és nem kalciumalapú foszfátkötők. Előnye a jelenleg széles körben alkalmazott kalciumalapú foszfátkötőkkel szemben (Magyarországon kalcium-karbonát), hogy a szérumkalciumszint és a hypercalcaemiás epizódok száma szignifikánsan alacsonyabb. A sevelamerterápia során csökkent a dializált betegek cardiovascularis meszesedéseinek progressziója, valamint kedvező hatás észlelhető a koleszterin- és LDLkoleszterin- szintekben is. A sevelamer mellékhatásai közül kiemelendő az acidózis fokozódása, illetve a gastrointestinalis mellékhatások gyakori előfordulása. Ebben az évben már elérhetővé válik a sevelamer továbbfejlesztett formája, a sevelamer-karbonát, amely azonos hatékonyságú foszfátkötő és koleszterincsökkentő. Előnye a sav-bázis háztartásra gyakorolt kedvező hatása, valamint por formában is adható, amely előnyös a gyermekek és a nyelési zavarban szenvedő betegek számára. A hemodializált betegek túlélési adatainak elsődleges vizsgálata során (DCOR vizsgálat) nem volt különbség a kalciumalapú foszfátkötővel, valamint a sevelamerrel kezelt betegek összes és cardiovascularis halálozása között. A kisebb betegszámú RIND vizsgálatban azonban jobb túlélési adatokat mutattak ki azon újonnan dialíziskezelésbe vont betegek csoportjában, akik kezdettől sevelamerkezelést kaptak. A sevelamer más kalcium- és nem kalciumalapú foszfátkötőkkel azonos hatékonyságú és tolerálhatóságú foszfátcsökkentő-kezelés végstádiumú veseelégtelenségben, azonban további klinikai vizsgálatok szükségesek a sevelamerkezelés előnyeinek (halálozás, cardiovascularis meszesedés) igazolására. A hyperphosphataemia kezelése krónikus veseelégtelenségben igen nagy kihívást jelent még a XXI. évszázad első évtizedében is. Ez annak ellenére tény, hogy jelenleg a foszfátkötők három csoportja van klinikai forgalomban: a kalciumalapúak (kalcium-karbonát, kalcium-acetát), a sevelamer és a lanthanum. Melyik az optimális foszfátkötő? Kalciumalapú vagy nem kalciumalapú foszfátkötőt válasszunk? Az elmúlt évtizedben ezek a kérdések erőteljesen foglalkoztatják a dialízissel foglalkozó nefrológusokat.