Az arteriolák reaktivitásváltozása patkány polycystás petefészek modellben - a párhuzamos D3-vitamin-kezelés hatásai
SÁRA Levente
2014. FEBRUÁR 20.
Hypertonia és Nephrologia - 2014;18(01-02)
SÁRA Levente
2014. FEBRUÁR 20.
Hypertonia és Nephrologia - 2014;18(01-02)
A polycystás petefészek szindróma (PCO) a nők leggyakoribb endokrin betegsége, világszerte a fertilis korú nők 4-10%-át érinti. Bár egyes vizsgálatok genetikai összefüggést találtak a PCO és az inzulinrezisztencia között, a betegség kóreredete mindmáig ismeretlen. Környezeti tényezőknek, mint a fizikai inaktivitás, táplálkozási szokások és elhízás kiemelkedő szerepe lehet a PCO kialakulásában.
Hypertonia és Nephrologia
A cikk a magas vérnyomásban szenvedő idős betegek orvosi véleményezésében, az antihipertenzív terápiás döntések (indikáció, támadáspont, célérték) kialakításában a „fiatalabb” korosztályokhoz képest még alaposabb orvosi mérlegelésre, a terápiás válaszok még gondosabb követésére figyelmeztet a sejt-, szervés össz-szervezeti szintű öregedés, a kapcsolódó regulációs zavarok, szubklinikai vagy már klinikailag manifesztálódott idült, progresszív kórfolyamatok, és a mindezekből integrálódó geriátriai szindrómák sokfajta terápiás csapdát tartogató kihívásai miatt. A vérnyomáscsökkentés egyrészt a 65 évesnél idősebbek esetében is alapvető védelmet jelent a cardiovascularis történések kivédésében, de akár az életet is megrövidítő beavatkozást jelenthet, ha az olyan betegnél történik, aki a nagy és középereinek nagyfokú rugalmasságvesztésén és következményesen kóros szintre emelkedett vérnyomásán túlmenően több előrehaladott társbetegségben, sőt már egy-két vagy akár több, összetett patológiai hátterű geriátriai szindrómában is szenved. Ezek a terápiás dilemmák igazán markánsan inkább a 80 évesnél idősebb korosztályban jelennek meg. Ez az a korosztály, amelyben a HYVET vizsgálat antihipertenzív terápiás aktivitásra serkentő, meggyőző eredményeit mindig a szelekció nélküli, a vérnyomás és a mortalitás viszonyát a teljes idős népességben hosszabban követő tanulmányok e tekintetben nagyfokú óvatosságra, potenciális magas vérnyomás/mortalitás paradoxonra intő üzeneteivel egybevetve kell aktuális betegeink esetében orvosi terápiás döntéseinket kialakítani és hatásait követni.
Hypertonia és Nephrologia
A peritonealis dialízis elméleti alapjairól, kezdetéről és a nemzetközi tapasztalatokról előző közleményemben számoltam be. A peritonealis dialízissel összefüggő hazai közlemények a múlt század ötvenes éveiben a módszer szerepével foglalkoztak a heveny veseelégtelenség kezelésében. Az első művesecentrumok az orvosegyetemi városokban (Szeged, 1955; Budapest, 1960; Pécs, 1964; Debrecen, 1970) és Miskolcon (1968) alakultak meg. A szűkös hemodialíziskapacitás ellenére a peritonealis dialízis intermittáló technikája nem terjedt el kellőképpen. A 70-es évek elején az ellátási körzetünkhöz tartozó, másfél millió lélekszámú öt megye területén felmérésünkkel adatot kaptunk a gondozandó vesebetegek és dialízist igénylők számát illetően. Ennek eredményeként a gondozóhálózat mielőbbi kialakítását és a dialíziskapacitás növelésére a megyei kórházakban a szatellita peritonealis dialízis megszervezését tartottuk szükségesnek, melynek megvalósítására közreműködésünkkel 10 osztályon került sor. A peritonealis dialízis országos elterjesztésének lelkes híve és szervezője Taraba professzor volt, aki korai eltávozásával munkájának eredményét, a CAPD hazai elterjedését már nem élhette meg. A nyolcvanas évek elején korán megjelentek az első hazai közlések a CAPD kedvező hatásával kapcsolatban. A gyógyszertárakban előállított oldatok és a korszerű összekötőrendszerek hiánya a peritonitis gyakori előfordulását eredményezte. Emellett a betegek és a kezelést elkezdő, felügyelő kollégák körében is élt az üveges oldatokkal végzett peritonealis dialízis kedvezőtlen emléke (hosszú kezelési idő, gyakori peritonitis). Ez eredményezte, hogy az 1991-ben végzett országos felmérésünk szerint a CAPD világszerte észlelhető elterjedésének hazai eredménye az volt, hogy az intermittáló módszerrel kezeltek száma nőtt meg jelentősen (a dializáltak több mint 10%-a), míg a CAPD-vel kezeltek aránya 2% alatt maradt. A CAPDvel összefüggő hazai tanulmányok, a Budapesti Szent Margit Kórházban, Gánton, majd később a dialízishálózatokban szervezett továbbképzések, valamint a Magyar Nephrologiai Társaság állásfoglalásai eredményezték, hogy az elmúlt évtizedben hatezer fölé növekedett a dialízissel egyensúlyban tartottak száma, akik között több mint 10% kezelését a CAPD/APD biztosítja.
Hypertonia és Nephrologia
Elsőként mutattuk ki, hogy az afferens arteriola distalis részét borító endothelium fenesztrált, ami szokatlan jelenség nagy nyomású erekben. A fenesztrumok a renintermelő granularis epithelioid sejteket fedik, valószínűsítve, hogy a relatíve nagy molekulasúlyú renin ezeken keresztül jut a plazmába. Kimutattuk azt is, hogy a fenesztrált szegmentumterület hossza: 1. korrelál a renin-angiotenzin aktivitásával, 2. változhat az életkorral, különböző ingerek hatására, mint például a szomjazás, és különböző betegségekben, 3. lehetővé teszi a folyadék filtrációját a glomerulus előtt, ami akár a GFR 30%-át is elérheti. Az afferens arteriolaris fenesztráció és az ezen keresztüli jelentős térfogatú filtráció a vese mikrocirkulációjának az egyik legprovokatívabb megfigyelése és számos korábban elfogadott fiziológiai tételt megkérdőjelez.
Hypertonia és Nephrologia
Az angiotenzin II (Ang II) az egyik leghatásosabb vasoconstrictor hatású molekula, amely az AT1-receptor aktiválása révén fokozza a vascularis ellenállást, ami megemelheti a szisztémás vérnyomást. A vascularis renin-angiotenzin rendszer (RAS) aktivitásának a fokozódása számos cardiovascularis betegség (például hypertonia, diabetes mellitus) patogenezisében fontos szerepet tölt be. Ugyanakkor az Ang II mediálta vasomotorválasz, valamint a vascularis AT1-receptor (AT1R-fehérjeés) -mRNS-expresszió életkorfüggése ez idáig nem pontosan ismert. Ezért újszülött, fiatal, középidős és öreg Wistar hím patkányokból izolált arteria carotisok Ang II-re adott falfeszülését mértük izometriás miográf (DMT-610M) segítségével. A vascularis AT1R-mRNS-expresszió életkorfüggő változását qRT-PCR-rel, míg a fehérjemennyiséget Western-blottal kvantifikáltuk. Eredményeink azt mutatják, hogy az életkorral az Ang II indukálta vascularis kontrakció harang alakú eloszlást mutat (újszülöttkortól felnőttkorig nő, majd aggastyánkorra csökken), amihez hasonló a vascularis AT1RmRNS- és fehérjeexpresszió mintázata is, ami azt jelzi, hogy az Ang II által szabályozott vascularis ellenállást és a szisztémás vérnyomást elsősorban genetikai programok határozzák meg.
Hypertonia és Nephrologia
Az összefoglaló közlemény a krónikus vesebetegek csökkent fizikai aktivitását, csökkent fizikai funkcióját ismerteti, amely már a vesebetegség korai stádiumaiban elkezdődik; ismerteti a fizikai edzés kedvező hatását a fizikai funkcióra és a fizikai aktivitásra, valamint a krónikus vesebetegség progressziójára. Végül, ajánlást fogalmaz meg a krónikus vesebetegek edzésével kapcsolatban. Konklúzióként, a bizonyítékok alapján a krónikus vesebetegeknek javasoljuk, hogy betegségük minden stádiumában fokozzák fizikai aktivitásukat.
Ideggyógyászati Szemle
[Az összes ágyéksérv körülbelül 0,7–12%-a távoli lateralis ágyéksérv (FLDH). Az FLDH a gyakoribb centrális és paramedialis ágyéksérvekhez képest súlyosabb és tartósabb radicularis fájdalmat okoz az ideggyök és a dorsalis gyöki ganglion közvetlen összenyomódása miatt. Azoknál a betegeknél, akik nem reagálnak a konzervatív kezelésre, így például a gyógyszeres kezelésre vagy a fizikoterápiára, és akiknél még nem alakultak ki neurológiai hiánytünetek, az ideggyök sérülése és a synovialis ízületek károsodása miatti gerincinstabilitás kockázata miatt nehéz dönteni a mûtét szükségességérôl. Vizsgálatunkban a transforaminalis epiduralis szteroidinjekció (TFESI) hatását kívántuk értékelni mind a fájdalomkontroll, mind a funkcionális kapacitás javulására FLDH-ban szenvedô betegeknél. Összesen 37 olyan, konzervatív kezelésre nem reagáló, neurológiai hiánytünetmentes beteget vontunk be a vizsgálatba, akinek radicularis fájdalmát az ágyéki MR-felvételen látható távoli lateralis ágyéksérv okozta. A betegeknél praeganglionos irányból TFESI alkalmazására került sor. A betegek kezelés elôtt felvett vizuális analóg skála (VAS) és Oswestry Disability Index (ODI) pontszámait a beavatkozás utáni 3. hét, továbbá 3. és 6. hónap VAS- és ODI-pontszámaival hasonlítottuk össze. Az átlagos kezdeti VAS-pontszám 8,63 ± 0,55 volt, míg a 3. hét és a 3., 6. hónap VAS-pontszámainak átlagos értéke 3,84 ± 1,66; 5,09 ± 0,85; 4,56 ± 1,66 volt. A VAS-pontszám csökkenése statisztikailag szignifikánsnak bizonyult (p = 0,001). Az átlagos kezdeti ODI-pontszám 52,38 ± 6,84 volt, míg a 3. hét és a 3., 6. hónap ODI-pontszámainak átlagos értéke 18,56 ± 4,95; 37,41 ± 14,1; 34,88 ± 14,33 volt. Az ODI-pontszám csökkenése statisztikailag szignifikánsnak bizonyult (p = 0,001). Ez a tanulmány kimutatta, hogy a TFESI hatékonyan javítja a funkcionális kapacitást és a fájdalomkontrollt olyan betegek esetén, akik távoli lateralis ágyéksérv miatti radicularis tüneteit nem lehet mûtéti úton kezelni. ]
Lege Artis Medicinae
A cukorbetegség és a depresszió gyakran komorbid krónikus betegségek. Önmagukban is nagy betegségterhet jelentenek, azonban együttes előfordulásuk tovább növeli a cukorbetegség szövődményeinek számát, a morbiditást és a mortalitást. A két betegség közti kapcsolat kétirányú, amelynek hátterében már ismert és még csak feltételezett mechanizmusok állnak. A szerzők összefoglaló közleményének célja az antidepresszívumok és a cukorbetegség közti kapcsolat bemutatása, illetve a gyógyszerek szénhidrát-anyagcserére gyakorolt hatásának elemzése. Az antidepresszívum-kezelés egyrészt javíthatja a betegek hangulatát, kognitív funkcióit és adherenciáját, amely pozitív hatással lehet a glükózháztartásra, másrészt a gyógyszerek metabolikus mellékhatásai ronthatják is a szénhidrát-anyagcserét. A metabolikus mellékhatások szempontjából a szelektív szerotoninvisszavétel-gátlók a legelőnyösebbek, a triciklikus antidepresszívumok és a monoaminoxidáz-gátlók szoros kontroll mellett alkalmazhatók. A szerotonin- és noradrenalinvisszavétel-gátlók a noradrenerg aktiválási úton keresztül ronthatják a glykaemiás kontrollt. Az újabb típusú antidepresszívumok hatása pedig pozitív vagy semleges. A depresszió szűrésével és időben elkezdett kezelésével csökkenthetők a két betegség komorbiditásából származó komplikációk. A cukorbetegek depressziójának kezelése során pedig fontos az antidepresszívumok metabolikus mellékhatásainak a figyelembevétele, és a szénhidrátháztartás szorosabb ellenőrzése.
Ideggyógyászati Szemle
A Pompe-kór (PD) egy ritka lizoszomális tárolási betegség, amit a GAA gén mutációja következtében kialakuló α-glükozidáz (GAA) enzim elégtelen működése okoz. Az enzimdeficientia a glikogén lizoszomális felszaporodásához vezet. A betegségnek két klinikai formája ismert, az újszülöttkori, valamint a késői forma. Jelenleg a betegség hátterében a GAA génnek közel 600 mutációja ismert. A kaukázusi populációban a késői forma hátterében a c.-32-13T>G mutáció a leggyakoribb, az allélfrekvencia közel 70%. A Pompe-kórt enzimpótló terápiával (ERT) tudjuk kezelni, kéthetente Myozyme infúzió adásával. Közleményünkben 13, több mint öt éve kezelt, késői kezdetű formában szenvedő beteg hosszú távú követését mutatjuk be. A leghosszabb követési idő 15 év volt. A kezelés eredményességének megítélésére évente mértük a 6 perces járótávolságot és a légzésfunkciót. Az adatok alapján a 6 perces járótávolság az enzimpótló kezelés indítása után körülbelül 3-4 évig javult, ezt követően az esetek többségében a megtett távolság csökkent. A több mint 10 éves követés után a kezdeti 6 perces járótávolsághoz képest romlást tapasztaltunk az esetek 77%-ában, javulást az esetek 23%-ában. A követés ideje alatt mindössze egyetlen beteg került kerekesszékbe. A légzésfunkció, különösen fekvő helyzetben hasonlóan alakult. A betegek terápiára adott válaszában nagy variabilitást figyeltünk meg, ami csak részben mutatott összefüggést a terápiás fehérje ellen termelődő antitestszinttel. Az ERT eredményessége jelentősen függött a betegséget okozó mutáció típusától, a betegség státuszától a kezelés kezdetekor, a beteg fizikai aktivitásától és táplálkozási szokásaitól. Az innovatív orphan gyógyszerekkel kezelt betegek hosszú távú követése kiemelkedően fontos ahhoz, hogy megismerjük a kezelés valós hasznát és a betegek igényeit.
Lege Artis Medicinae
Az elmúlt három évtizedben a laparoszkópos műtétek elterjedése forradalmasította a sebészetet. A német nőgyógyász, Kurt Semm a diagnosztikus laparoszkópiát műtéti eljárásként használva, appendectomiát végzett. A sebész, Eric Mühe laparoszkópos cholecystectomiával gazdagította a sebészet eszköztárát. A laparoszkópos sebészetet világszerte alkalmazni kezdték, sok eljárás még ma is felülmúlja a nyitott műtétekét. A morbid obesitas számtalan szövődménnyel és nagy halálozással jár. A dietetikai módszerek kudarca új sebészeti eljárások kifejlesztését hozta, az eredmények váratlanul kitűnőek lettek. Megszületett a „metabolikus” sebészet. A plasztikai sebészet a korszerű eszközök és az egyre növekvő társadalmi elvárások piaci hatására hatalmasat fejlődött. Az anyagtechnológiai újításoknak is köszönhetően, az emlőrekonstrukció új utakra lépett. Az 1990-es években fejlesztették ki a „master-slave” robotot, melyet a sebész működtet. A robotsebészet jövője a költségek csökkentésétől, új megoldásoktól és az optimális alkalmazás megtalálásától függ. A társszakmákkal való együttműködés a sebészet további fejlődésének elengedhetetlen része. Az új technológiák kétségtelen hatásai mellett a sebészi gondolkodás, a sebész személyisége, döntésképessége és szakmai tudása a további fejlődés alapvető feltétele.
Hypertonia és Nephrologia
Az előző, 2015-ben megjelent magyar irányelv óta számos új ismeret látott napvilágot, amelyeket a 2018-ban kiadott ESC/ESH új európai irányelv részletezett. Ezek érintik a vérnyomás emelkedésében és a következményes szervkárosodásokban (úgynevezett hypertonia mediálta szervkárosodás [hypertension-mediated organ damage] - HMOD) szerepet játszó kórélettani folyamatokat, a hypertonia epidemiológiáját, a társuló cardiovascularis kockázati tényezőknek és társbetegségeknek a hypertoniás betegekre gyakorolt hatását, a vérnyomáscsökkentő nem gyógyszeres és gyógyszeres kezelés hatékonyságát, valamint a hypertonia genetikáját. Ezek tették lehetővé a célvérnyomás pontosabb meghatározását is. Feladatunk tehát az volt, hogy ezeket az eredményeket beépítsük a korábbi irányelv szövegébe úgy, hogy egyúttal gyakorlatiasabb szempontokat is érvényesítsünk, és a hypertonia diagnosztikájára, kezelésére vonatkozó ajánlást közvetlenebb módon fogalmazzuk meg. A Magyar Hypertonia Társaság (MHT) 2018. évi irányelveinek szerkezete nem tér el lényegesen a korábbitól. Az ajánlások osztályai (I, IIa, IIb és III) és a bizonyítékok szintjei (A, B és C) is azonosak.
1.
2.
3.
4.
1.
2.
3.
4.
5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás