Hypertonia és Nephrologia

Az artériás stiffness patofiziológiája, mérési lehetőségei és prognosztikai szerepe

TIMÁR Orsolya, SOLTÉSZ Pál

2010. FEBRUÁR 20.

Hypertonia és Nephrologia - 2010;14(01)

Az elmúlt években hazánkban is az érdeklődés középpontjába került a keringési rendszer új jellemzője, az artériás stiffness (az artériafal merevsége, csökkent érfali tágulékonyság). A Hypertonia és Nephrologia már 2005-ben összefoglaló közleményben foglalkozott az érfali tágulékonyság jelentőségével, két mérési paraméterrel (pulzushullám-terjedési sebesség és augmentációs index), valamint a stiffness és a hagyományos cardiovascularis kockázati tényezők összefüggésével. Az utóbbi években lezárult mind több epidemiológiai tanulmány támasztja alá, hogy az artériás stiffness mutatói nemcsak egyszerű mérési eredmények, hanem a célszervkárosodással, halálozással is összefügghetnek. Az alábbiakban artériás stiffness patomechanizmusának és mérési módszereinek ismertetését követően összefoglaljuk a legfontosabb, már lezárult epidemiológiai vizsgálatok eredményeit, és röviden kitérünk a kóros érfali tágulékonyság terápiás befolyásolására is.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Hypertonia és Nephrologia

Hemodializált vesebetegek transzplantációval kapcsolatos attitűdjének vizsgálata

VÁMOS Eszter Panna, CSÉPÁNYI Gábor, MOLNÁR Miklós Zsolt, RÉTHELYI János, KOVÁCS Ágnes, MARTON Adrienn, NÉMETH Zsófia, NOVÁK Márta, MUCSI István

Háttér: A krónikus vesebetegek kezeléssel kapcsolatos döntése alapvető fontosságú a transzplantáció felé vezető út szempontjából. Ezeket a döntéseket, egyéb tényezőkön kívül, a betegek vesebetegséggel és kezeléssel kapcsolatos ismeretei, véleménye, elvárásai és más szubjektív tényezők is befolyásolhatják. Vizsgáltuk a dializált betegek transzplantációval kapcsolatos attitűdjét, valamint a betegek szociodemográfiai paramétereinek, ismereteinek, tapasztalatainak összefüggését az egészség percepciójával. Módszerek: Keresztmetszeti vizsgálatunkban nyolc budapesti dialízisállomás valamenynyi betegével, akik legalább három hónapja kezelésben részesültek, munkacsoportunk által kifejlesztett kérdőívet töltettünk ki. Ebben a vizsgálatban 459, 70 évesnél fiatalabb beteg adatait elemeztük. Eredmények: A betegek átlagéletkora 53±12 év, 54%-uk férfi, a diabetes gyakorisága 22% volt. A betegek, akik úgy nyilatkoztak, hogy szeretnének transzplantációt, fiatalabbak (51±11 vs. 58±11 év) és magasabb iskolai végzettségűek voltak, nagyobb eséllyel voltak foglalkoztatottak (11% vs. 4%) és volt korábbi transzplantációjuk (15% vs. 7%) betegtársaikhoz képest, akik nem szerettek volna transzplantációt (p<0,05 mindegyik elemzésre). A többváltozós elemzésben az életkoron kívül a betegek transzplantációval kapcsolatos negatív percepciója, műtéti beavatkozástól érzett félelem, a betegtársak körében látott rossz kimenetelű esetek összefüggést mutattak a transzplantáció mint lehetséges kezelési mód visszautasításával. Következtetések: Egységes, átfogó és bizonyítékokon alapuló betegtájékoztató rendszerek kidolgozása és alkalmazása elősegítené, hogy a betegek a megfelelő információ birtokában tudjanak döntést hozni a kezelésükkel kapcsolatban.

Hypertonia és Nephrologia

Kedves Olvasó! Tisztelt Társasági Tag!

KISS István, TÚRI Sándor,

A szívünkhöz nőtt, együtt élt velünk, és most egy tucat év után megújul. Ez a Hypertonia és Nephrologia folyóirat. A szerkesztőbizottságban sok az új arc, a szerkesztőségben a tettre kész régiek.

Hypertonia és Nephrologia

A nephronophthisis tünettana és genetikája

TORY Kálmán, VÁRKONYI Ildikó, BERNÁTH Mária, RÉMI Salomon, SOPHIE Saunier, MARIE-CLAIRE Gubler, CORINNE Antignac, TULASSAY Tivadar, REUSZ György

A nephronophthisis autoszomális recesszíven öröklődő, krónikus tubulointerstitialis nephropathia. A gyermekkori krónikus veseelégtelenségek 6-10%-áért felelős. Bevezető tünetei, a polyuria-polydipsia, az anaemia és a növekedés elmaradása évekkel megelőzik a veseelégtelenség kialakulását. Ultrahangon ritkán láthatók ciszták, inkább hiperreflektivitás, valamint a kéreg- és velőállomány elkülönítésének nehézsége jellemzik, szövettanilag pedig interstitialis fibrosis és a tubularis bazálmembrán irregularitása. Genetikailag heterogén, eddig tíz gén mutációját azonosították a betegek 60%-ában. A kódolt fehérjék - hasonlóan más cisztás vesebetegségekhez - a tubularis epithelsejt primer csillójában, illetve a centroszóma- bazális test komplexben lokalizálódnak.

Hypertonia és Nephrologia

Élvezetes és láthatatlan kockázat: a só. A Magyar Hypertonia Társaság szerepe a Nemzeti Sócsökkentő Programban: STOP SÓ

KISS István

A magyar lakosság halálozásának több mint 50%-a szív-ér rendszeri betegségek következménye, amelyek közül a koszorúér betegségek közel 50%-a és a stroke több mint 60%-a hátterében magasvérnyomás-betegség áll. A fokozott sóbevitel növeli a vérnyomást, a jelentős mennyiségű és tartós fogyasztás pedig hypertoniát okozhat. Magyarországon ma a hypertonia több mint 2,5 millió személyt érint, és csak 44%-uknak van a vérnyomása 140/90 Hgmm alatt. A célvérnyomás elérését nehezíti az is, hogy a magyar lakosság napi sófogyasztása minden életkori csoportban jelentősen meghaladja az ajánlott értékeket. A hypertonia megfelelő kezelése a kellően megválasztott kombinált gyógyszeres terápiájából, valamint a nem gyógyszeres kezelésből áll. A nem gyógyszeres kezelésben vérnyomáscsökkentő értékű a fogyás, a fizikai aktivitás növelése, a mediterrán étrend betartása és a sófogyasztás csökkentése. A magyar szakmai irányelv naponta 6 g-nál kevesebb sófogyasztást ajánl, az európai ennél szigorúbb. Ugyanakkor hazánkban a férfiak átlagos napi sóbevitele 18 g, a nőké pedig 14 g. Az egyén felelősségvállalása megkerülhetetlen az egészségmegőrzésben és a betegségmegelőzésben. A sófogyasztási szokások megváltoztatása igen jó példa erre, mert egyértelműen kimutatható, hogy a sóbevitel csökkentése csökkenti a vérnyomást. Napi 5 g sócsökkentés hatására 23%-kal kevesebb stroke és 17%-kal kevesebb cardiovascularis betegség alakul ki. A Magyar Hypertonia Társaság az elsők között csatlakozott a Nemzeti Sócsökkentő Programhoz, és tevékenységével erősíteni kívánja a Szív és Érrendszeri Nemzeti Program ezen népegészségügyi programrészét.

Hypertonia és Nephrologia

Hypertonia és szexualitás

BARNA István

Az atherosclerosis során természetes jelenség az életkor előrehaladtával, hogy a generalizált érbetegség részeként megjelenik az erectilis diszfunkció (ED). A dohányzás, a diabetes mellitus, az atherogen dyslipidaemia, a túlsúlyos állapot, a szisztolés hypertonia és az érbetegségek jelenléte (carotis, coronaria, perifériás) bizonyítottan tovább rontja az ED-t, amelynek incidenciája átlagosan 19,2%, de az életkortól (30-80 év) függően igen eltérő a gyakorisága (2,3-53,4%). Az ED megjelenése a cardiovascularis betegség figyelmeztető előrejelzője lehet. A hypertoniás férfiak esetében az ED kezelésének az alapja a dohányzás és az alkoholfogyasztás csökkentése, elhagyása. A testsúly optimalizálása magában foglalja a zsír- és szénhidrátszegény étrendet. A hypertoniás férfiak kezelése során az ED-t figyelembe véve igen megfontolandó a centrálisan ható szerek, a nagy dózisú diuretikumok (kivéve az indapamidot) és a β- blokkolók (kivéve a carvedilolt és a nebivololt) adása. A kalciumcsatorna-blokkolók és ACE-gátlók neutralitásuk miatt biztonsággal adható készítmények. Az ARB-kkel kapcsolatban egyre több bizonyíték mutatja, hogy kedvező hatásúak az erectilis működésre és a libidóra egyaránt. Csökkent tesztoszterontermelés esetén hatékony segítséget jelent az urológus által kontrollált hormonpótlás. A szájon át alkalmazható foszfodiészterázgátlók (PDE-5) hypertonia esetén is biztonsággal alkalmazhatók. A 40-80 év közötti nők körében 47%-os a szexuális diszfunkció (SZD) gyakorisága. A csökkent női szexuális vágy hátterében pszichológiai, emocionális, hormonális okok, illetve gyógyszerek mellékhatása áll a leggyakrabban. Nők esetén több tanulmányban is igazolták a hypertonia, az emelkedett koleszterinérték, a dohányzás, valamint a különböző érbetegségek és az SZD közötti összefüggést. A lokális (clitoris, vagina) vérellátási zavar épp úgy kimutatható korai jel, mint férfiak esetében. Az ARB-k alkalmazása nők esetében is javítja a libidót. Az ösztrogénterápia nagy fokban enyhítheti az SZD tüneteit. Az elmúlt években a sildenafiladás kedvező eredményeiről több közleményben is beszámoltak.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Hypertonia és Nephrologia

A maszkviselés hatása az orvos-beteg kapcsolatra

VONYIK Gabriella, FARKAS Martin, TURNER Andrea, FINTA Ervin, BORSZÉKI Judit

A védőmaszk viselése fontos kiegészítő járványügyi intézkedés a légzőszervi betegségek, így a Covid-19-vírus terjedési kockázatának csökkentésére is. Ezek a maszkok az arcfelület mintegy 60-70 százalékát lefedik, olyan területen, amely elengedhetetlenül fontos a mentális állapotok hatékony verbális és nem verbális kommunikációjához és észleléséhez, ennek következtében bonyolíthatják a társadalmi interakciókat, különösen a klinikai környezetben, ahol a kommunikációs készségek és a jó orvos-beteg kapcsolat nélkülözhetetlenek a minőségi ellátáshoz. A szerzők áttekintik az arcmaszkok hatékony orvos-beteg kommunikációra gyakorolt hatásával kapcsolatos szakirodalmat és kutatási eredményeket, valamint javaslatokat tesznek a nehézségek kompenzálására olyan kiegészítő kommunikációs módozatok bemutatásával, amelyek lehetővé teszik, hogy az orvos-beteg interakciók a pandémia következtében előírt védőfelszerelések és maszkok mögött is jó eséllyel a megszokottól eltérő, mégis hatékony módon működjenek.

Hypertonia és Nephrologia

A hyperkalaemia epidemiológiája I. rész

DEÁK György, PATÓ Éva, KÉKES Ede

A hat részből álló összefoglaló bemutatja a hyperkalaemia epidemiológiáját, diagnózisát, patogenezisét és kezelését.

Lege Artis Medicinae

Hosszú távú CPAP-compliance a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Alváslaboratóriumában gondozott, alvási apnoéban szenvedő betegek körében

DOMBOVÁRI Magdolna, BERNÁT István, TERRAY-HORVÁTH Attila, CSATLÓS Dalma, HARGITTAY Csenge, TORZSA Péter

Az obstruktív alvási apnoe szindróma (OSAS) a leggyakoribb alvás alatti légzés­zavar, a teljes népességben gyakorisága 2-4%. Szív és érrendszeri betegségek kockázati tényezője, valamint nappali tünetek révén jelentősen rontja az életminőséget, növeli a munkahelyi és a közlekedési balesetek kockázatát. Első vonalbeli kezelése CPAP- (folyamatos pozitív felső légúti nyomás) készülékkel történik, amelynek hatásfokát jelentősen meghatározza a be­teg együttműködése (compliance). Bár az ilyen kezeléskor a compliance kérdése igen jelentős, hosszú távú, nagy betegszámú vizsgálatok mostanáig nem jelentek meg, magyarországi adatok nem ismertek. CÉLKITŰZÉS - Az alvási apnoe szindrómás betegek hosszú távú, CPAP-használattal kapcsolatos compliance-ének vizsgálata alváslaborban, Magyarországon. MÓDSZER - 3403, alváslaborban gondozott, alvási apnoe szindrómás beteget választottunk be vizsgálatunkba 2007. január 1. és 2017. szeptember 30. között. A diagnózist és az effektív CPAP-nyomás titrálását poliszomnográfiás vizsgálat alapján állítottuk fel. A betegeket a terápia beállítását követően két hónappal, majd 6, illetve 12 havonta kontrolláltuk. A gondozás során készülékük memóriakártyájából letöltött adatok alapján határoztuk meg a compliance-értéküket. EREDMÉNYEK - A betegek átlagos életkora (± SD) 59,0 (± 10,5) év volt, nagyobb részük férfi, 2676 fő (78,6%), átlagos testtömegindexük (BMI) 32,6 (± 5,25) kg/m2, átlagos Epworth-skála-pontszámuk 11,4 (± 5,0), átlagos apnoe-hypopnoe indexük 51,0 (± 19,5) esemény/óra. A CPAP-készülék átlagos használati ideje 5,0 (± 1,9) óra volt. Négy óra felett a betegek 72,3%-a használta a készüléket, 27,7%-uk volt négy óra alatt. A betegek 34,7%-a több mint hat órát használta a készüléket. Az Epworth Aluszékonysági Skálán elért pontszám jelentős és dózisfüggő javulást mutatott a CPAP-kezelés mellett, a magasabb óraszámban használók között nagyobb mér­tékű javulás volt tapasztalható. A legnagyobb pontszámbeli javulást a CPAP-ké­szüléket naponta 6-7 óra közötti időtartamban használók érték el, átlagosan 7,3 (± 3,2) pontot (p < 0,001). KÖVETKEZTETÉSEK - A jelen vizsgálatunkból látható, hogy megfelelően beállított és gondozott betegek körében magas átlagos compliance érhető el.

Hypertonia és Nephrologia

Az artériás érfalmerevség szerepe az IgA-nephropathia progressziójában

SÁGI Balázs, KÉSŐI István, VAS Tibor, CSIKY Botond, KOVÁCS Tibor, NAGY Judit

Bevezetés: Az artériás érfalmerevség prognosztikai szerepe ismert krónikus szív- és érrendszeri betegségekben. A carotis-femoralis pulzus mérésével meghatározott pulzushullám-terjedési sebesség (PWV) az elfogadott aranystandard módszer. További diagnosztikai eljárásokat is alkalmaznak az artériás érfalmerevség mérésére, beleértve az ujj-fotopletizmográfiát is. E módszer prognosztikai szerepéről azonban kevés adat áll rendelkezésre krónikus vesebetegségekben. Vizsgálatunk célja IgA-nephropathiában a fotopletizmográfiás mód szerrel mért stiffnessindex (SIDVP) prognosztikai szerepének vizsgálata volt. Betegek és módszerek: 103, szövettanilag igazolt IgA-nephropathiás (CKD 1-4. stádiumában lévő) beteget vizsgáltunk (67 férfi, 36 nő, 45 ± 11 év) és átlagosan 65 (6-107) hónapig követtük őket. A stiffnessindexet egy szívciklus során a digitális artéria volumenváltozása határozta meg (Pulse Trace rendszer, Micro Medical, Gilingham, Kent, Egyesült Királyság). A prognosztikai vizsgálatban a primer, kombinált végpont a teljes mortalitás, a legfontosabb cardiovascularis események (stroke, myocardialis infarctus vagy cardiovascularis beavatkozások, például revascularisatio) és a végstádiumú vesebetegség elérése volt. A szekunder végpontok a cardiovascularis és a vesevégpontok külön-külön voltak. Eredmények: A fokozott érfalmerevségű (> 10 m/s) betegeknél szignifikánsan több primer, kombinált végpont fordult elő (10/60 vs. 19/43, p = 0,015). A szekunder végpontok esetén csak a vesevégpontok voltak szignifikánsan gyakoribbak a magasabb stiffnessindexű betegeknél, a cardiovascularis végpontok nem. Cox regressziós modellben vizsgálva a stiffnessindexet, igazolódott, hogy más cardiovascularis rizikófaktoroktól (életkor, hypertonia, cukorbetegség, elhízás, hyperlipidaemia és vesefunkció-csökkenés) független paraméter IgA-nephropathiában. A stiffnessindex 1 m/s-os emel - kedése a primer, kombinált végpont 17%-os előfordulásának a növekedésé vel járt. Következtetések: A fotopletizmográfiás módszerrel meghatározott stiffnessindex alkalmasnak tűnik az IgA-nephropathia prognózisának a becslésére. Az emelkedett stiffnessindex IgA-nephropathiában jó prognosztikai eszköz lehet a magasabb renalis és cardiovascularis kockázatú betegek azonosítására.

Nővér

Egészségügyi és szociális tapasztalatok egy ritka betegség, a Pompe-kór ápolása kapcsán

TÓTH Mónika, VÁRDI Katalin Borbála

A vizsgálat célja: A Pompe-kór ultra ritka mitokondriális betegség, melynek gyógykezelési módja az enzimpótló terápia. A szerzők vizsgálták a Pompe-kórban diagnosztizált betegek életformáját, betegséggel kapcsolatos ismeretanyagukat. Ezt egybevetették a gondozás során végzett rendszeres állapotfelmérés eredményeivel, ennek kapcsán felmérték a betegek complience-ét. Vizsgálati módszerek: A kutatást a Törökbálinti Tüdőgyógyintézet Rehabilitációs Osztályon kezelt, Pompe-kórban szenvedő betegek között végezték (N=14). A betegek ismetereinek felmérése személyes interjú formájában történt. A rendszeres enzimpótló kezeléssel kapcsolatos tapasztalatok a beadó centrumok ápolóival készített telefonos interjú formában került rögzítésre és rendszerezésre. Az adatok feldolgozása Microsoft Excel program segítségével történt. Eredmények: 2012-ben Magyarországon, Pompe-kórban diagnosztizált betegek száma 14 fő volt (12 felnőtt, 2 gyermek). Az első tünetek megjelenésétől a pontos diagnózisig eltelt idő minden ismert páciens esetében (egy szűrt gyermek esetét kivéve) átlagosan 13,4 év volt. A betegek közül 10-en enzimpótló kezelésen vettek részt. A vizsgálatból kiderült, hogy az enzimpótló kezelésben részesülő betegek állapota nem romlott. A leánygyermeknél a CK szint csökkenése mellett az életkorának megfelelő fejlődés, mozgás, valamint hangképzésjavulás mutatható ki. Következtetések: A Pompe-betegségben diagnosztizáltak számára az enzimpótló kezelés a korábbi halálos kimenetel helyett a teljes értékű élet lehetőségét kínálja, a kiegészítő terápiák pedig részben fokozzák az enzimpótlás hatékonyságát, részben pedig javítják a betegek szubjektív életminőségét.