Hypertonia és Nephrologia

A vesetranszplantáció helyzete Magyarországon, 2010

LANGER Róbert, TORONYI Éva

2010. OKTÓBER 20.

Hypertonia és Nephrologia - 2010;14(05)

Három mérföldkőnek tekinthető műtét teremtette meg a magyar veseátültetést. Az 1902-ben Ullmann Imre kutyaműtéteivel kezdődő transzplantáció a technikai kivitelezhetőséget, Németh András 1962-es élő donoros transzplantációja és Perner Ferenc 1973-as programindító műtéte pedig már a valós lehetőséget jelentették a magyar betegek számára. Azóta több mint 5000 veseátültetés történt, és a műtéteket ma már a négy egyetemi centrumban végzik. 2009-ben országosan 248 veseátültetés történt (Budapest: 148, Szeged: 51, Pécs: 39, Debrecen: 34), ebből 24 élő donoros, kilenc kombinált vese-hasnyálmirigy átültetés volt. Az egészségügy romló finanszírozási helyzete ellenére az átültetések száma stagnál egy 15 éves időszakon belül, ami azonban nemzetközi összehasonlításban jelentős visszaesést jelent. Országunkban alacsony az élő donoros átültetések aránya, nincsen lehetőség a keresztdonációra, inkompatibilis átültetésre, nem megoldott a hiperszenzibilizált betegek átültetése, nem létezik „old-for-old” program. Mindezen problémák megoldását is eredményezheti a csatlakozás az Eurotransplanthoz, amely a szakma egyértelmű kívánsága a pozitív szlovén és horvát példa nyomán.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Hypertonia és Nephrologia

A haemolyticus uraemiás szindróma diagnosztikájának és terápiájának aktuális kérdései1. rész. Diagnosztika és kezdeti terápia

PROHÁSZKA Zoltán, SZILÁGYI Ágnes, SZABÓ Melinda Zsuzsanna oh., RÉTI Marienn, REUSZ György

Munkánkban áttekintést adunk a haemolyticus uraemiás szindróma diagnosztikájának és terápiájának aktuális kérdéseiről. Az elmúlt évek kutatási eredményei és fejlesztései alapján egyre több lehetőség van a haemolyticus uraemiás szindrómán belüli alcsoport-diagnózisok felállítására. A pontos molekuláris etiológiát feltáró alcsoport- diagnózis lényegesen befolyásolja a betegek klinikai ellátását mind rövid, mind hosszú távon. Összefoglalónk első részében az alcsoport-diagnózis felállításának lépéseit, és az annak alapján választott korai kezelés lehetőségeit tekintjük át, amelyhez a gyakorlati munkában hasznosítható áttekintő ábrákat is bemutatunk. A haemolyticus uraemiás szindrómában szenvedő betegek hosszú távú ellátásának és a betegség monitorozásának szempontjait a második részben tervezzük összefoglalni.

Hypertonia és Nephrologia

Biológiailag hasonló (biosimilar) eritropoetinek a nefrológiában - benedictio seu maledictio?

KISS István

A biotechnológiával előállított fehérje- vagy polipeptidalapú biológiai gyógyszerek jelentősen bonyolultabb szerkezetűek, mint a kis molekulatömegű szintetikus készítmények. A kémiai gyógyszerek esetében a generikum teljes azonosságot jelent, míg a biológiai gyógyszerek esetében csak hasonlóságot mondhatunk, mivel a gyártás során nem tudunk teljesen azonos gyógyszermolekulát előállítani. A térszerkezet, az izomerek és az oldalláncok mind különbözőséget jelentenek, ezért ezek biológiailag hasonló (biosimilar) gyógyszerek. A biológiailag hasonló gyógyszerek immunogenitása is rendkívül különböző, ezért az alkalmazásukkor más és más az ellenanyag-képződés kockázata. Az eritropoetin okozta ritka mellékhatás, a pure red cell aplasia életveszélyes állapot, ezért mindent meg kell tennünk a megelőzése érdekében. A biológiailag hasonló gyógyszereket nem helyettesíthetjük egymással, sőt a referenciakészítményeket sem cserélgethetjük, hogy az esetleges mellékhatások visszavezethetők és könnyen azonosíthatók legyenek egy-egy hatóanyagra vonatkozóan. Nagyon fontos, hogy a finanszírozási gyakorlat is támogassa ezeket a klinikai elveket, tehát új alkalmazásként preferálja az olcsóbb készítményt, de ne okozzon kényszerű cserét, egyszerű helyettesítést az árérzékenység miatt. A nagyon drága biológiailag aktív gyógyszerek esetén fontos az elérhetőség biztosítása minden beteg számára, de érthető az a törekvés is, hogy ez minél költséghatékonyabban történjen. A kémiai gyógyszerek generikus programjához hasonlóan a biológiailag hasonló gyógyszerek is fontosak a klinikai gyakorlat számára, de az alkalmazásukhoz megfelelő szabályozás és farmakovigilancia szükséges.

Hypertonia és Nephrologia

Dialíziskezelés Magyarországon: 2003-2009

KULCSÁR Imre, SZEGEDI János, LADÁNYI Erzsébet, TÖRÖK Marietta, TÚRI Sándor, KISS István

A szerzők bemutatják a magyarországi dialízisellátás statisztikai adatait a 2003-2009 közötti időszakban. Ezen periódusban a kérdőívalapú adatgyűjtést a Magyar Nephrologiai Társaság Dialízis Bizottsága végezte. A hat év alatt a dialízisprogramba került betegek száma 45,2%-kal (évente átlag 7,5%), az új betegek száma 51,2%-kal (évente 8,5%) növekedett. A hemodialízisprogramba belépők száma 39%-kal (évente 6,5%) emelkedett. Különösen nagy volt a peritonealisdialízis-programba került betegek számának növekedése: 80,6% (átlagban évente 13,4%). A dializáltak incidenciája 2003-ban 332/1 millió lakos volt, 2009-ben már 483/1 millió. A kezelt betegek pontprevalenciája év végén 2003-ban 437/1 millió lakos volt, 2009-ben 607/1 millióra emelkedett. A peritonealis dialízissel kezeltek számaránya 2009 végén az összes dializált 12,8%-a volt. Magyarország régiói között eltérések észlelhetők a betegek számában, a peritonealis dialízis penetranciájában és a vesepótló kezelések prevalenciájában. A végállapotú veseelégtelenséghez vezető betegségekben szenvedők között nő a diabetes és a hypertonia eredetű nephropathiások aránya, és csökken a glomerularis és tubulointerstitialis vesekárosodottaké. Az idősek száma és aránya évről évre folyamatosan nő. Csökken a vesetranszplantációs várólistán lévők aránya (a krónikus betegek 10,7%-a volt listán 2009 végén, míg 2003-ban még 20,0%-a). 2003-tól lassú csökkenés észlelhető a veseátültetések számában is. A krónikus dialíziskezelésben részesült betegek halálozása lassú emelkedést mutat. Magyarországon 2009 végén öt gyermek- és 58 felnőttdialízis-ellátóhely működött. A magyar dialíziscentrumok átlagosan 106 beteget kezelnek - szemben az optimálisnak tartott 60 fővel. A nefrológus szakorvosok száma 2003 és 2007 között emelkedett, azóta lassú csökkenést mutat. Hasonló a helyzet a nefrológus nővérek esetében is.

Hypertonia és Nephrologia

A Magyar Hypertonia Társaság XVIII. kongresszusa

Hypertonia és Nephrologia

A krónikus vesebetegség és az atherosclerosis

REIBER István

A krónikus vesebetegségeknek gyakori szövődménye a cardiovascularis elváltozások idő előtti megjelenése. A krónikus vesebetegségek elősegítik a hypertonia és a dyslipidaemia kialakulását, amelyek tovább gyorsítják a veseelégtelenség előrehaladását. A diabeteses nephropathia a veseelégtelenség vezető okaként ismert. A hypertonia, a dyslipidaemia és a diabetes együtt jelentik az endotheldiszfunkció és az atherosclerosis kialakulásának és progressziójának fő kockázati tényezőit. Krónikus vesebetegségben a gyulladásos mediátorok is gyakran emelkedettek és a renin-angiotenzin rendszer fokozottan aktivált. A kalcifikációt elősegítő tényezők túlsúlyba kerülnek a gátló faktorokkal szemben, amely fokozott vascularis kalcifikációhoz vezethet, és fontos oka a végstádiumú vesebetegséghez társuló érkárosodásoknak. Krónikus vesebetegségben a gyorsult atherosclerosis a koszorúsér-betegségek, a szívelégtelenség, a stroke és a perifériás érbetegségek gyakoribb előfordulásához vezet.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Hypertonia és Nephrologia

Dialíziskezelés Magyarországon 2010–2015

KULCSÁR Imre, ILLÉS Melinda, KOVÁCS LÁSZLÓ

A szerzők a 2010-2015 közötti magyarországi dialízisstatisz ti - kai adatokat prezentálják. A kérdőíves adatgyűjtést a Magyar Nephrologiai Társaság Dialízis Regiszter Bizottsága végezte. A vizsgált hat év során a dialízisprogramban kezelt betegek száma 8,4%-kal (évente 1,4%-kal), a dialízisbe kerülő új betegeké pedig 10,5%-kal (évente 1,75%) nőtt. Az előző - 2003 és 2009 közötti - időszakban sokkal erőteljesebb volt a növekedés: az új betegek száma átlagosan évente 7,5%-kal nőtt. A dialízisbe kerülő összes új betegek incidenciája 1 millió lakosra 2010-ben 440 fő, 2015-ben 486 fő volt. Az év végi (prevalens) betegszám 2010-ben 621, 2015-ben 643 fő volt 1 millió lakosra számítva. A peritonealis dialízis (PD) penetranciája az elmúlt hat évben gyakorlatilag nem változott (2010-ben 13,5%, 2015-ben 13,6%). A megfigyelt periódusban lényegében nem változott a dialízishez vezető alapbe - tegségek közül a diabetes mellitus és a hypertonia számaránya. Meglepetésre a dialízisprogramba kerülő új betegek átlagos életkora fokozatosan csökkent (2010-ben 66,9, 2015-ben 62,8 év). A transzplantációs várólistán lévő krónikusdialízis-programban kezeltek aránya az elmúlt években emelkedett (2009-ben 10,7%, 2015-ben 15,8%), és nőtt a vese át - ültetésen átesett betegek száma is (2010-ben 268, 2015-ben 356). A krónikusdialízis-programban kezelt betegek halálozási aránya kissé csökkent (14,4-13,1%).

Hypertonia és Nephrologia

A magyar nefrológia nagyjai: Petrányi Gyula professzor (1912-2000). I. rész

SZALAY László

Egy nemzet csak hagyományainak tisztelete révén maradhat fenn, őrizheti meg identitását. Ezért is figyelemre méltó kezdeményezésnek tartom Radó János főszerkesztő úr részéről ennek a sorozatnak a megindítását. Petrányi Gyula professzor a XX. századi magyar belgyógyászat, ezen belül is a nefrológia és az immunológia kiemelkedő egyénisége, tevékenysége igen sokrétű volt. Munkásságáról készített összefoglalóm első része általános emberi nagyságával, valamint a glomerularis megbetegedések immunmodulációs kezelésében játszott szerepével foglalkozik. A második részben tárgyalom szerepét a veseszövettani vizsgálatok, a vesebetegek gondozása, szűrése, a művesekezelés elterjesztésében, a vesebeteg-ellátás fejlesztésében, valamint a klinikofarmakológia és a veseátültetés területén.

Hypertonia és Nephrologia

Dialíziskezelés Magyarországon: 2003-2009

KULCSÁR Imre, SZEGEDI János, LADÁNYI Erzsébet, TÖRÖK Marietta, TÚRI Sándor, KISS István

A szerzők bemutatják a magyarországi dialízisellátás statisztikai adatait a 2003-2009 közötti időszakban. Ezen periódusban a kérdőívalapú adatgyűjtést a Magyar Nephrologiai Társaság Dialízis Bizottsága végezte. A hat év alatt a dialízisprogramba került betegek száma 45,2%-kal (évente átlag 7,5%), az új betegek száma 51,2%-kal (évente 8,5%) növekedett. A hemodialízisprogramba belépők száma 39%-kal (évente 6,5%) emelkedett. Különösen nagy volt a peritonealisdialízis-programba került betegek számának növekedése: 80,6% (átlagban évente 13,4%). A dializáltak incidenciája 2003-ban 332/1 millió lakos volt, 2009-ben már 483/1 millió. A kezelt betegek pontprevalenciája év végén 2003-ban 437/1 millió lakos volt, 2009-ben 607/1 millióra emelkedett. A peritonealis dialízissel kezeltek számaránya 2009 végén az összes dializált 12,8%-a volt. Magyarország régiói között eltérések észlelhetők a betegek számában, a peritonealis dialízis penetranciájában és a vesepótló kezelések prevalenciájában. A végállapotú veseelégtelenséghez vezető betegségekben szenvedők között nő a diabetes és a hypertonia eredetű nephropathiások aránya, és csökken a glomerularis és tubulointerstitialis vesekárosodottaké. Az idősek száma és aránya évről évre folyamatosan nő. Csökken a vesetranszplantációs várólistán lévők aránya (a krónikus betegek 10,7%-a volt listán 2009 végén, míg 2003-ban még 20,0%-a). 2003-tól lassú csökkenés észlelhető a veseátültetések számában is. A krónikus dialíziskezelésben részesült betegek halálozása lassú emelkedést mutat. Magyarországon 2009 végén öt gyermek- és 58 felnőttdialízis-ellátóhely működött. A magyar dialíziscentrumok átlagosan 106 beteget kezelnek - szemben az optimálisnak tartott 60 fővel. A nefrológus szakorvosok száma 2003 és 2007 között emelkedett, azóta lassú csökkenést mutat. Hasonló a helyzet a nefrológus nővérek esetében is.

Hypertonia és Nephrologia

A magyar nefrológia nagyjai: Petrányi Gyula professzor (1912-2000). II. rész

SZALAY László

Egy nemzet csak hagyományainak tisztelete révén maradhat fenn, őrizheti meg identitását. Ezért is figyelemre méltó kezdeményezésnek tartom Radó János főszerkesztő úr részéről ennek a sorozatnak a megindítását. Petrányi Gyula professzor a XX. századi magyar belgyógyászat, ezen belül is a nefrológia és az immunológia kiemelkedő egyénisége, tevékenysége igen sokrétű volt. Munkásságáról készített összefoglalóm első része általános emberi nagyságával, valamint a glomerularis megbetegedések immunmodulációs kezelésében játszott szerepével foglalkozik. A második részben tárgyalom szerepét a veseszövettani vizsgálatok, a vesebetegek gondozása, szűrése, a művesekezelés elterjesztésében, a vesebeteg-ellátás fejlesztésében, valamint a klinikofarmakológia és a veseátültetés területén.

Lege Artis Medicinae

A transzplantációs regiszterek szerepe a veseátültetett betegek immunszuppresszív terápiás irányelveinek kialakításában

PERNER Ferenc, HERCZEG Balázs, SZENOHRADSZKY Pál, ASZTALOS László, KALMÁR-NAGY Károly, JÁRAY Jenő

A szerzők jelen közleményükben a veseátültetett betegek immunszuppresszív terápiájának két alapvető eredményességi indikátorát, a graft- és a betegtúlélést vizsgálják. Megállapítják, hogy a randomizált, kontrollált klinikai vizsgálatok eredményeit jól kiegészítik a - szervátültetés területén rendelkezésre álló - transzplantációs adatbázisok, illetve az ezek alapján elvégzett regiszteranalízisek. Az alapvetően eltérő adatgyűjtési metodikájú két adatforrás összehasonlítása érinti az ideális, azaz kontrollált körülmények között elérhető, illetve a valós, rutin körülmények között elérhető eredményesség kérdését is. A nemzetközi szakirodalom releváns klinikai vizsgálatainak és regiszterelemzéseinek áttekintése alapján megállapítható, hogy néhány gyógyszer esetében a közbülső végpontokban kimutatott javulás egyben a graft- és a betegtúlélés javulását is eredményezte (mycophenolat-mofetil vs. azathioprin, mikroemulziós cyclosporin vs. cyclosporin és tacrolimus vs. cyclosporin), míg más vizsgált gyógyszerek kemény végpontokra gyakorolt hatásában nem volt kimutatható szignifikáns különbség (tacrolimus vs. mikroemulziós cyclosporin). A grafttúlélésre és a halálozásra vonatkozó tudományos bizonyítékok nem a hagyományos klinikai vizsgálatból származtak, hanem a transzplantációs regiszterekből. A vesetranszplantáció korszerű kezelési irányelveinek megalapozott összeállítása érdekében a szerzők állást foglalnak a hazai transzplantációs regiszter továbbfejlesztése mellett.