A metabolikus végtermékek kiürítését, a testfolyadék- és elektrolithomeosztázist, valamint a vérnyomás fenntartását komplex kölcsönhatások vezérlik. E regulációban számos sejttípus és struktúra vesz részt, amelyeket hagyományos technikákkal nehéz vizsgálni. A multifoton fluoreszcens mikroszkópia egy „state-of-theart” technika az élő szövetek és szervek mély optikai szeleteléséhez, minimális károsító hatással. Segítségével a vese dinamikus szabályozó folyamatai és összetett funkciói valós időben, noninvazív módon, szubmikronos felbontásban vizualizálhatók. Ez az összefoglaló az innovatív multifoton-képalkotó technikát és annak alkalmazását tekinti át. Kitérünk arra is, hogy hogyan képes ez a metodika összetett, direkt és dinamikus képet adni a vese funkciójáról - látványossá téve a vese fiziológiájában érintett komponenseket és mechanizmusokat.

A krónikus vesebetegségben szenvedő betegek egyre nagyobb arányban érik el a végstádiumú veseelégtelenséget és válik szükségessé a dialíziskezelésük. A krónikus vesebetegség korai stádiumában megkezdődik a csont- és ásványianyagcsere-zavar és a következményes szervkárosodások kialakulása. A jelen vizsgálatunk célja az volt, hogy felmérjük a krónikusan dializált betegek között a kalcium (Ca) és foszfát (PO4) -anyagcserére [krónikus vesebetegségben előforduló csont- és ásványianyagcsere-zavar (CKD-MBD), vagy korábbi nevén szekunder hyperparathyreosis, illetve renalis osteodystrophia] jellemző elváltozásokat (laboratóriumi vizsgálati értékek, szövődmények) és a jellemző magyarországi kezelési gyakorlatot. A krónikusan dializált betegek adatait gyűjtöttük össze, összesen 5334 beteg adatai kerültek feldolgozásra. A CKD-MBD gyógyszerterápiás irányelveinek megfelelően a betegeket a szérumkalcium és a parathormon (PTH) -szint alapján különböző csoportokba soroltuk, és a jellemző eltéréseket így hasonlítottuk össze (szérum-Ca-szint 2,4 mmol/l alatt és felett, PHT 65 pg/ml alatt, 65-150, 150-300, 300-500, 500-800 pg/ml között, 800 pg/ml felett). A végállapotú veseelégtelenség elsődleges okai közül a két leggyakoribb a hypertonia (23%) és diabetes mellitus (22%). A betegeink legnagyobb részében (n=4386) a szérumkalcium-érték a normáltartomány felső határa alatt (Ca <2,4 mmol/l) volt, míg a parathormonérték a betegek (n=833) jelentős részénél (PTH >500 pg/ml) emelkedett. Ugyancsak a betegek jelentős részének (44,9%) nagyon alacsony volt a parathormon (PTH <150 pg/ml) -szintje. A szérumkalcium- és parathormonszint kóros emelkedése együttesen csak a betegek alacsony arányánál volt található (n=150; 2,8%). A vizsgálat idején már Magyarországon is minden kalcium-foszfát és parathormonszintet befolyásoló gyógyszer elérhető volt, bár a financiális korlátok jelentősen befolyásolták alkalmazhatóságukat. Egyrészt ennek a következménye, hogy az eredmények alapján a magyarországi terápiás gyakorlat nem minden esetben követte az aktuális irányelveket. Továbbá a natív D-vitamin alkalmazása különösen alacsony gyakoriságú volt. Összességében eredményeink megfelelnek az európai gyakorlatnak, bár szükségünk van előrelépésre a célértékek elérésében és az ahhoz szükséges gyógyszeres kezelési gyakorlatban is. Javaslatot teszünk a megkezdett felmérés további elemzésére és hosszú távú kiterjesztésére is.

A transzplantáció után a vezető halálokok a cardiovascularis betegségek, amelyek legfőbb kockázati tényezői a diabetes mellitus, hypertriglyceridaemia, az immunszuppresszív terápia, az obesitas és a dohányzás. Vizsgálatunkba 115 beteget vontunk be. Értékeltük az újonnan kialakult dyslipidaemia kockázati tényezőit és hatását az allograft funkciójára és morfológiájára a vesetranszplantáció után egy évvel. A normális lipidszintű és az újonnan kialakult dyslipidaemiás csoportok között a recipiens életkora (p=0,002) és a transzplantáció után egy évvel a testtömegindex (p=0,02) szignifikánsan különbözött. A trigliceridszint szignifikánsan eltért a cyclosporin-A-t és tacrolimust szedők között (3,02±1,51 mmol/l vs. 2,15±1,57 mmol/l; p=0,004). Az összkoleszterinszint is szignifikánsan eltért a cyclosporin-A-t és tacrolimust szedők között (5,43±1,23 mmol/l vs. 4,42±1,31 mmol/l, p=0,001). Az allograft funkciójában a transzplantáció után egy évvel nem volt szignifikáns különbség. A morfológiát tekintve az interstitialis fibrosis/tubulusatrophia a dyslipidaemiás és a nem dyslipidaemiás recipiensek között szignifikánsan eltért. Az újonnan kialakult dyslipidaemia károsítja a veseallograftot, amelyet ha időben nem ismerünk fel és nem kezelünk, nagy a kockázata a cardiovascularis mortalitásnak.

A 24 órás cirkadián ritmus nagy jelentőségű a hypertonia farmakoterápiájában. Egyre nagyobb érdeklődésre tart számot a hypertoniás beteg cirkadián vérnyomását figyelembe vevő, egyénre szabott, individuális kezelés. Jelentős különbségek vannak ugyanis a különböző időpontokban adagolt antihipertenzív gyógyszerek kronokinetikájában. A különböző antihipertenzív szerek terápiás tartománya, hatékonysága jelentősen függ ezek cirkadián időpontbeli adagolásától. Az angiotenzinkonvertálóenzim (ACE) -gátlók, az angiotenzinreceptor-blokkolók (ARB), a doxazosin és az acetilszalicilsav esti bevétele - a reggeli adagolással szemben - a nappali/éjszakai vérnyomásarány javulását eredményezte (nondipper hypertoniában ajánlottak). Más vérnyomáscsökkentők, a kalciumcsatorna-blokkolók, a β-receptor-blokkolók nem hatottak a cirkadián vérnyomásprofilra. A kronoterápia a betegek cirkadián vérnyomásprofiljának figyelembevételével lehetőséget ad a hypertonia individualizált kezelésére, az optimális vérnyomáskontroll elérésére, valamint csökkenti a cardiovascularis betegségek és a szervkárosodások kockázatát.

Populációs vizsgálatok alapján a húgysavszint cardiovascularis rizikófaktor. A húgysav a szervezetben az endogén és az exogén purinnukleotidok bontása révén keletkezik. Eltávolítása kisebb részben az emésztőtraktuson, nagyobb részben a vesén át történik. A húgysavszint csökkentésének számos gyógyszeres lehetősége van. Az elmúlt évtizedben ismerték fel azt, hogy az atorvastatinkezelés hyperlipidaemiás betegek esetében a húgysavszintet is szignifikánsan tudja csökkenteni. A többi statin esetében ilyen tulajdonságot nem tudtak igazolni. Az atorvastatin húgysavszintcsökkentő hatása dózisfüggő, és feltehetően a renalis kiválasztás fokozása révén valósul meg. Az atorvastatin koleszterin-, triglicerid- és húgysavszintcsökkentő hatásának fontos szerepe lehet a cardiovascularis kockázat csökkentésében.