Összefoglaló munkánkban a haemolyticus uraemiás szindróma (HUS) atípusos formájának terápiáját, a betegek hosszú távú kezelésének, gondozásának és az esetlegesen szükséges vesetranszplantációs igény megítélésének szempontjait tekintjük át. Kitérünk a felnőtt- és gyermekkorban végzett plazmaferézis indikációjára és gyakorlatára, továbbá áttekintjük az egyéb kiegészítő kezelések (például immunszuppresszív terápia) indokoltságát. Részletesen elemezzük az egyes genetikai variációk és a vesetranszplantáció várható sikerességének kapcsolatát. Összefoglalónk végén áttekintjük az új, anti-C5 monoklonális antitesttel, az eculizumabbal az aHUS vonatkozásában eddig felhalmozódott klinikai tapasztalatokat.

Elméleti háttér: Vesetranszplantációt (TX) követően a cardiovascularis halál önálló előrejelzője az érfalrugalmasság csökkenése, amely az ambuláns artériás stiffness indexszel (AASI) jellemezhető. Cél: Munkánk során vizsgáltuk az AASI és a tradicionális és nem tradicionális rizikótényezők közötti összefüggéseket. Betegek és módszer: Harmincöt, vesetranszplantált gyermek (15,6±4,3 évesek) megfigyeléses, keresztmetszeti vizsgálatát végeztük. Meghatároztuk az AASI-t. Mértük az antropometriai adatokat, a testösszetételt, a vérnyomás- és az anyagcsere-paramétereket. Eredmények: A BMI, a volumenháztartás, a hypertonia fennállása, illetve a szisztolés vérnyomás, a pulzusnyomás átlaga, a diasztolés diurnalis index és az éjszakai diasztolés vérnyomásesés mértéke (NDPF) szignifikáns összefüggést mutatott az AASI-val (sorrendben r=0,53; 0,39; 0,34; 0,33; 0,41; -0,42; p<0,05). A hypertoniás gyermekek AASI-ja magasabb volt (0,47±0,13 vs. 0,36±0,18; p=0,04). Õk szignifikánsan hosszabb ideig részesültek dialíziskezelésben, és régebben történt a transzplantációjuk (p<0,05). Többváltozós analízis során a BMI és az NDPF az AASI független meghatározó tényezőjének bizonyult a teljes és a hypertoniás betegcsoportban egyaránt (R2=0,44, SE=0,14, β=0,34 és -0,30, p=0,03; illetve R2=0,48, SE=0,10, β=0,47 és -0,41, p=0,01). Következtetés: A mielőbbi TX és azt követően az obesitas és a hypertonia szekunder prevenciója kiemelt jelentőséggel bírhat a célszervkárosodás megelőzésében, így a cardiovascularis morbiditás csökkentésében vesetranszplantált gyermekek körében is.

A mai számunktól kezdve új rovatot indítunk folyóiratunkban, amelyben szakirodalmi referátumokat teszünk közzé, természetesen elsősorban a hypertonia és a nefrológia tárgykörében.

Bevezetés: Rekonstrukciós érműtétek során az alsó végtagi vázizomzat ischaemiás rhabdomyolysise játszódik le, amelynek súlyos posztoperatív szövődménye a myonephropathiás metabolikus szindróma, akár akut veseelégtelenséggel. A jelen vizsgálat célja a posztkondicionálás (több ciklusú rövid reokklúziós és reperfúziós epizódok alkalmazása az ischaemiának kitett szerv reperfúziójának kezdetén), egy az ischaemiás-reperfúziós (IR) károsodások csökkentését célzó új érsebészeti módszer protektív hatásának kimutatása alsó végtagi verőérműtéteket modellező kísérletes elrendezésben a következményes posztoperatív veseelégtelenség megelőzésére. Anyagok és módszerek: Wistar-patkányokon az infrarenalis aorta kirekesztésével háromórás, kétoldali alsó végtagi ischaemiát hoztunk létre. Az állatok egyik csoportjában posztkondicionálást végeztünk (10 s reocclusio, 10 s reperfúzió, hat ciklusban ismételve). A reperfúzió kezdetén a szisztémás sav-bázis háztartás laboratóriumi vizsgálata, majd szérum-, vizelet- és szövettani mintavétel történt a reperfúziót követő 4., 24., 72. órában. A vese mikrocirkulációs változásait lézer-Doppler-flowmeterrel regisztráltuk. Eredmények: A hisztológiai és laboratóriumi (CK, LDH, AST) vizsgálatok közepes fokú rhabdomyolysisre utaltak, de szignifikáns különbség nem mutatkozott a posztkondicionált és az IR-kontrollcsoport között. A veseszövettan, a rutin laboratóriumi és a számított vesefunkciós paraméterek manifeszt tubularis károsodásra, akut veseelégtelenségre utaltak az IR-kontrollcsoportban, a posztkondicionált csoportban enyhébb fokú vesekárosodás volt detektálható. A harmadik posztoperatív napra a vesefunkció a „Renal Failure Index” tükrében javuló tendenciát mutatott. A veseperfúzió kedvezőbben alakult, valamint kisebb fokú metabolikus acidózis fejlődött ki a posztkondicionált csoportban a revascularisatiót követően. Következtetés: A posztkondicionálás ezen kísérleti elrendezésben alkalmas módszer az infrarenalis verőér-sebészeti műtétek során fellépő vesekárosodás mértékének a csökkentésére.

Bevezetés: A diabetes diagnosztikus kritériumai között - amerikai nézetek szerint - a HbA1c mérése kap egyre nagyobb hangsúlyt. A felnőtt populáció rejtett szénhidáttolerancia-zavara jelentős prevalenciájú. A már ismerten diabeteses, háziorvosi gondozásban lévő betegek körében sem általános a HbA1c rendszeres ellenőrzése. Proteinuria miatt felnőtt nefrológiai gondozott metabolikus szindrómás és diagnosztizált diabetesben szenvedő betegekben végeztünk helyben történő HbA1c-meghatározást. Betegek és módszerek: A vizsgálat három hete alatt 51, egymás utáni - beválogatási kritériumnak megfelelő - beteg esetében végeztünk HbA1c-meghatározást, regisztráltuk az egyéb laboratóriumi és klinikai adatokat. Eredmények: A HbA1c-t a nem diabeteses csoportban (n=42) öt betegben találtuk 5% alatti, 12 betegben 5,1-5,5% közötti, 19 betegben 5,6-6% közötti és hat betegben 6% feletti tartományban. A későbbi vizsgálatokkal 14% (6/42 beteg) arányban igazolódott diabetes mellitus. A HbA1c-t az ismert diabeteses csoportban (n=9) 6,7% (medián; és 5,2-7,9% tartomány) körülinek mértük. Következtetés: A HbA1c helyben történő meghatározása - diabetes szempontjából nagy rizikójú betegek esetében szűrővizsgálatként - javasolt a nefrológiai ambulancián, a későbbi laboratóriumi HbA1c-vizsgálat és a glükóztolerancia-teszt elvégzése bizonyíthatja a diagnózist. Az ismerten 2-es típusú diabeteses betegek közül segít a diabetológiai konzultációra irányítandók kiemelésében.