HÁTTÉR - A nagyon idős, esendő hypertoniás betegek kezelésekor figyelembe kell venni a nagyon idősek általános egészségi állapotát, esendőségét, cardiovascularis betegség (CVD) meglétét és a szisztolés vérnyomásértéket (SBP). CÉLKITŰZÉS - A 29 országban végzett klinikai vizsgálatban a cél a családorvosi gyakorlat antihipertenzív terápiában mutatkozó eltéréseinek elemzése volt a 80 évesnél idősebb betegek körében, illetve arra kerestük a választ, hogy mennyire befolyásolja kezelési döntésüket az időskori esendőség. Tanulmányunk másik célkitűzése a magyar eredmények nemzetközi eredményekkel való összehasonlítása volt. MÓDSZEREK - Az online kérdőíves felmérés során a családorvosoknak különböző karakterisztikájú - esendőség, SBP és CVD tekintetében -, nagyon idős betegeknél kellett dönteniük a vérnyomáscsökkentő kezelés megkezdésének szükségességéről. Országonként összehasonlításra került azon esetek aránya, amelyekben a kezelés mellett döntöttek a családorvosok. Lo­gisz­tikus kevert modellt használtunk az elesettség figyelembevételének többváltozós mo­dellezésére. EREDMÉNYEK - 2543 családorvos vett részt a nemzetközi felmérésben, 52%-uk nő, 51%-uk városban praktizáló. A praxisok 61%-ában fordultak elő több mint 10%-os arányban az igen idős betegek. Magyarországról 247 családorvos vett részt a vizsgálatban, 52,3%-uk nő, 63,1%-uk dolgozik városban. A praxisok 48,8%-ában 10% felett volt az igen idős betegek számaránya. A 29 országból 24 országban (83%) a beteg esendő állapotát a családorvosok azzal a döntéssel kapcsolták össze, hogy inkább nem indítanak kezelést, és ez az SBP, a CVD és a családorvosok jellemzői szerinti korrekció után is igaz volt [esélyhányados (OR) 0,53; 95%-os konfidenciaintervallum (CI) 0,48-0,59; országonként OR 0,11-1,78]. A legalacsonyabb kezelési arány Hollandiában volt (34,2%; 95%-os CI: 32,0-36,5%), a legmagasabb arány pedig Ukrajnában (88,3%; 95%-os CI: 85,3-90,9%). Magyarországon a kezelési arány 50-59% között volt. Az esendőség hatását vizsgálva Magyarország a 27. helyen állt, a magyar családorvosokat nem befolyásolta szignifikánsan a páciens esendősége a kezelés megkezdésében (OR = 1,16; 95% CI 0,85-1,59). A magyar családorvosok ugyan gyakrabban kezdték meg az idős betegek gyógyszeres kezelését, ha a családorvos férfi volt (OR = 1,45; 95% CI: 0,81-2,61), ha az orvos kevesebb mint öt éve dolgozik a praxisában (OR = 2,41; 95% CI: 0,51-11,38), és ha sok 80 év feletti betege van a praxisában (OR = 2,18; 95% CI: 0,70-6,80), de ezek a különbségek statisztikailag nem szignifikánsak. A ma­gyar családorvosoknál a terápia megkezdését szignifikánsan befolyásolta a cardiovascularis megbetegedés (OR = 3,71; 95% CI: 2,64-5,23) és a 160 Hgmm feletti SBP (OR = 190,39; 95% CI: 106,83-339,28). KÖVETKEZTETÉSEK - Vizsgálatunkban jelentős különbség volt az egyes országok között az antihipertenzív kezelés megindításában az igen idős betegek esetében. Magyarország azon országok közé tartozott, ahol a családorvosok inkább kezelik az esendő betegeket. A beteg esendősége nem befolyásolta a terápia megkezdését, sokkal jobban a cardiovascularis megbetegedés és a 160 Hgmm feletti SBP. A vizsgálat fontos üzenete volt, hogy to­vább­ra is szükséges a családorvosok és a csa­ládorvos-rezidensek oktatása az idős, esen­­dő hypertoniás betegek kezelésével kap­csolatban.

A cardiovascularis morbiditás és mortalitás kockázatának csökkentéséhez a kitűzött célvérnyomást minden esetben a célszervkárosodások és társbetegségek figyelembevételével kell elérni. A tényeken alapuló orvostudomány eredményeinek ismeretében a nemzetközi és a magyar társaságok ajánlásában is elfogadták a fix gyógyszer- kombinációk alkalmazását. A 24 órás hatású, fix gyógyszer-kombinációkat naponta egyszer kell adagolni, ez a betegek együttműködése szempontjából kedvező. A fix kombináció előnye, hogy a kezelés hatékonyabb, az adott gyógyszerekből kisebb dózist kell alkalmazni, és ezáltal kevesebb a mellékhatás. Végül, de nem utolsósorban a fix kombinációkhoz általában alacsonyabb áron juthatnak a betegek, mint külön-külön a két szerhez. A fix gyógyszer-kombinációkat minden esetben a beteg compliance-ának és betegségének gondos mérlegelését követően alkalmazzuk a mindennapi orvosi gyakorlatban.

Megfigyeléses vizsgálatot végeztünk ambuláns vérnyomásmérés (ABPM) alapján azzal a céllal, hogy a II. és III. fokozatú hypertoniás betegek fix dózisú, lisinopril 20 mg és amlodipin 5 mg kombinációval történő nyolchetes kezelésének hatékonyságát vizsgáljuk. A vizsgálatban 30, gyógyszeres kezelésben előzetesen nem részesülő hypertoniás beteg vett részt, 36%-uk nő, átlagéletkoruk 52,44±11,54 év, testtömegindexük 28,73±4,54 kg/m2, kiindulási brachialis artériás szisztolés vérnyomásuk (SBP) 174,43±15,06 Hgmm, diasztolés vérnyomásuk (DBP) 102,83±10,67 Hgmm volt. Minden betegen 24 órás ABPM-mérést végeztünk a kiindulási állapotban és a nyolchetes kezelés után, az értékelést kiegészítve rendelői vérnyomásméréssel és a rutin vér- és vizeletvizsgálat paramétereivel. A fix dózisú, lisinopril 20 mg és amlodipin 5 mg kombinációval történő nyolchetes kezelés után az artériás vérnyomásban igen jelentős csökkenés mutatkozott. Az ABPM által rögzített, a szisztolés és diasztolés érték három mérési időszakban (24 órás, nappali és éjszakai) történő normalizálódása alapján számított normalizálódási arány 69% volt. A rutin vérnyomásmérés alapján pedig ugyanez az arány 79% volt. A laborértékeket tekintve szignifikáns változást mértünk a microalbumin értékében, 37,40 mg/24 h csökkenéssel (95%-os KI: 2,82-71,97; p=0,035), valamint az éh - gyomori glükóz értékében is mérhető volt, 0,64 mmol/l-es csökkenéssel (95%-os KI: 0,19-1,09; p=0,007). A vizsgálati időszak alatt egy betegnél sem jelentkezett szignifikáns mellékhatás. A fix dózisú, lisinopril 20 mg és amlodipin 5 mg kombinációval történő nyolchetes kezelés igen hatékonynak bizonyult a mérsékelt és súlyos hypertoniás betegek csoportjának kezelése során, valamint bizonyítást nyert, hogy ezt a hatást gyorsan, biztonságosan és jól tolerálható módon lehet elérni.

A különböző antihipertenzív szerek, azonos vérnyomáscsökkentő hatás mellett, szignifikánsan és klinikailag is jelentős mértékben eltérően befolyásolják a betegek vércukorszintjét, a szérumlipidértékeket, az inzulin-, kálium-, kreatininszintet, az albuminürítést, a szívfrekvenciát, a centrális vérnyomást, a testsúlyt, valamint az egyes hypertoniás szervkárosodásokat, nem is szólva a 24 órás vérnyomás-dinamikáról. A szakemberek egyetértenek abban, hogy az elsőként választandó antihipertenzív szerek cardiovascularis hatásának jelentős része a vérnyomás csökkentésével kapcsolatos. Egyes készítmények esetében azonban a hagyományos módszerrel mért vérnyomáscsökkentő hatáson túl, attól független és eltérő mértékű preventív és protektív cardiovascularis hatás igazolódott bizonyos betegcsoportokban.