A 2019-es orvosi-élettani Nobel-díjat három kutatónak, William Kaelinnek, Sir Peter Ratcliffe-nek, illetve Gregg Semenzának ítélte a Svéd Királyi Akadémia Nobel Bizottsága. Felfedezéseik az élet talán legalapvetőbb jelenségét, a légzést érintették. Megdöbbentő lehet, hogy noha az oxigén központi szerepét az életfolyamatok fenntartásában már a modern biológia kezdetei óta érti az emberiség, az oxigénhiány következtében fellépő folyamatokról egészen a legutóbbi évtizedekig csak spekulációk voltak. A hypoxiára adott reakciókban központi szerepet játszó jelátviteli útvonalak jelentőségét Mócsai Attila, a Semmelweis Egyetem Általános Orvosi Kar Élettani Intézetének egyetemi tanára foglalta össze.

Abból a tényből kiindulva, hogy az utóbbi évtizedekben, különösen a világ gazdaságilag fejlett országaiban, évről évre több lesz a diabéteszes beteg, sokan azt feltételezik, hogy a cukorbetegség tipikus civilizációs kór. Bár az évszázadok során javuló életkörülmények, a bővülő táplálékkínálat és -mennyiség ismeretében volna alapja ennek a feltételezésnek, ám az ókori orvosi feljegyzések cáfolják ezt.

Kedves Olvasónk! Így indítottuk a lapot 30 évvel ezelőtt, amikor a LAM első köszöntőjét, a Beköszöntőt írtuk. 1990 októberében azonban a megszólításba még bekerült a „reménybeli” kifejezés is. Különös ez a szó, pontosabban ennek a szónak a használata, így egy emberöltő távlatából visszatekintve. Akkor, a rendszerváltás utáni hónapokban, sőt években, de talán az egész ’90-es évtizedben, a reményből volt a legtöbb. Az egész ország abban reménykedett, hogy végre eljött a szabadság kora, amikor kiteljesedhetnek az alkotó energiák és egy nagy, össznemzeti nekibuzdulással átugorhatjuk a megfáradt és kudarcot vallott szocializmusból a fejlett nyugati, szociális piacgazdaságba és plurális demokráciába vezető lépcsőfokokat, hogy aztán a belátható – nem is oly távoli – jövőben ripsz-ropsz utolérjük majd a magyar lakosság zömének példaképét, a „k. u. k.”-beli „sógorok” lakta Ausztriát. Ebből a remény és a nekibuzdulás biztosan megvalósult. A többiről most inkább ne be­széljünk. Nagyon is beszéljünk viszont arról, hogy ez a tenni akarás, az alkotóenergiák felszabadulása egy megújuló, jobb és lakhatóbb ország reményében hogyan vezetett el a LAM megalapításához – mert most ennek jött el az ideje.