Hivatásunk - 2016;11(04)

Hivatásunk

2016. DECEMBER 12.

Presztízs, ösztöndíj és szakmai motiváció - a szakdolgozók megtartásáért

KUN J. Viktória

Szakdolgozók, főként ápolók hiányától szenved szinte valamennyi kórház az országban. A bevált orvosi ösztöndíjrendszer mintájára a kormány - és persze a szakma - modellt épít ki az egészségügyi szakdolgozók számára. Ám még ennél is tovább mennek: olyan ösztönzők kerülnek ugyanis a programba, amelyek a fiatalok, vagy a már az egészségügyben dolgozók számára vonzóvá, a társadalom szemében pedig újra el ismertté teszik a szakmát.

Hivatásunk

2016. DECEMBER 12.

Lezárult „Az év elhivatott fiatal szakdolgozója 2016” pályázat

KUN J. Viktória

A MESZK és a LifeTime Media Kft. - magazinunk kiadója - azzal a céllal hívták életre az „Az év elhivatott fiatal szakdolgozója” pályázatot, hogy a figyelmet az egészségügyi szakdolgozók tehetséges és elhivatott fiatal generációjára irányítsák. A pályázatra ismét szép számmal érkeztek jelölések, a szakmai zsűri az érvényes ajánlások közül, az elbírálási szempontok alapos mérlegelésével, idén rendhagyó módon két főnek - Sőregi Krisztinának, a pásztói Margit Kórház szakápolójának és Horváth... tovább »

Hivatásunk

2016. DECEMBER 12.

Izzasztó küzdelemben születtek az idei ,,mesterek”

KUN J. Viktória

„A szakdolgozók fegyvere a szakértelem és a szeretet ereje!” - Talán ez, az egyik csapattól vett szlogen jellemzi leginkább azt az októberi napot is, amelyen az ország 19 megyéjéből érkezett csapatok mérték össze tudásukat, leleményességüket, összetartásukat, na és persze szívüket és lelküket a MESZK VII. szakmai versenyén. Elképesztő ötletekkel, humorral és ismeretekkel felvértezve küzdöttek szakápolók, intenzíves nővérek, mentődolgozók és védőnők a Lurdy-házban, végül az idei versenyt az egri... tovább »

Hivatásunk

2016. DECEMBER 12.

Budapesten találkoztak a visegrádi négyek pszichiátriai ápolói

BALOGH Zoltán

A Lelki Egészség Világnapjáról, a Lelki Egészség Világszövetsége kezdeményezésére, 1992 óta emlékeznek meg minden év október elején. Az elmúlt években pedig világszerte számos szervezet csatlakozott a megemlékezéshez. A világnap célja a figyelemfelkeltés, valamint a pszichiátriai problémákhoz és a pszichiátriai problémákkal élőkhöz kapcsolódó előítéletek elleni harc, a lelki egészség középpontba állítása. Ennek jegyében 2016. október 12-13. között immár hatodik alkalommal kerül megrendezésre,... tovább »

Hivatásunk

2016. DECEMBER 12.

A stroke-ellátás kulcsa a sürgősségi szemlélet

KAPÓCS Gábor

A MESZK III. Szakdolgozói Tudományos Kongresszusa után prof dr. Nagy Zoltánnal, az Országos Klinikai Idegtudományi Inté zet (OKITI) főigazgatójával beszélgettünk a stroke-ról, annak megelőzéséről és az egészségügyi szakdolgozók ellátásban betöltött fontos szerepéről.

Hivatásunk

2016. DECEMBER 12.

Tagozati Napok szűrővizsgálattal

LÓRÁNTH Ida

A MESZK országos szervezetének szakmai tagozatai a közelmúltban nagy sikert aratott, közös rendezvényt tartottak. A kétnapos Tagozati Napokon számos olyan előadás hangzott el, amelynek témája különös figyelmet kapott a hallgatóságtól, a második napon pedig tizennégyféle szűrőprogramon vehettek részt az egészségügyi szakdolgozók. A rendezvényt Babonits Tamásné, a MESZK általános alelnöke értékelte.

Hivatásunk

2016. DECEMBER 12.

A két ellátás kiegészíti egymást

LÓRÁNTH Ida

A szociális szféra kétnapos kongresszusa előtt Gyöngyösiné Hoffer Szilviával, a MESZK Országos Szociális Szakmai Tagozatának vezetőjével beszélgettünk eddigi eredményeikről, feladataikról és céljaikról.

Hivatásunk

2016. DECEMBER 12.

Az ember napi huszonnégy órában híradózik

BRÓDI Emília

Nap mint nap látjuk a televízió képernyőjén, ezért sokan jó ismerősként tekintenek rá, kíváncsiak a mindennapjaira. Őt ez nem zavarja, közvetlenül, szívesen mesél a családjáról, az alapítványról, amelyet létrehozott, a munkájáról, a mindennapjairól. Erős Antóniával beszélgettünk.

Hivatásunk

2016. DECEMBER 12.

Üvegre festett tündérek

LÓRÁNTH Ida

Pappné Tóth Vali aneszteziológus asszisztens, aki egy véletlen folytán kezdett festeni. Mára hatalmas gyűjteménye van a saját alkotásaiból. Számos díjat nyert már és titkos vágya, hogy egyszer önálló kiállítást rendezzen valamelyik galériában.

Hivatásunk

2016. DECEMBER 12.

Mozgásban gátol a lúdtalpasság

HIDEGKÚTI Alexa

Az emberek többsége, különösen az álló, vagy sok járkálást igénylő szakmák művelői, valamilyen lábpanasszal kénytelenek együtt élni. Szerencsés esetben ezek csupán átmeneti, esetleg időnként visszatérő kellemetlenségek, de vannak, akiknél állandósulnak a panaszok és azok alaposan megnehezítik a munkavégzésüket. Az ortopéd szakorvosok szerint ilyen például a lúdtalpasság, amely napjainkban már szinte népbetegségnek számít.

Hivatásunk

2016. DECEMBER 12.

Beszélgetni kell a beteg gyerekkel

HIDEGKÚTI Alexa

Az egészségügyi intézményekben dolgozók, a portástól az orvosigazgatóig mindannyian különleges helyzetben vannak, hiszen nekik azokkal az embertársaikkal kell eredményesen kommunikálniuk, akik állapotuk folytán bizonyos mértékig elesettek, kiszolgáltatottak és segítségre szorulnak. Különösen helytálló ez a megállapítás a gyermekekkel foglalkozó egészségügyi személyzetre.

Hivatásunk

2016. DECEMBER 12.

Otthoni torna - 10 leggyakoribb hiba, ami elkerülhető

JAKUS-KRUCHIÓ Évi

Lassan, de biztosan közelít a tél. Ennek ékes bizonyítéka, hogy rövidülnek a nappalok, a hőmérő higanyszála már csak alulról verdesi a 6-8 fokot és előkerültek a sapkák, kesztyűk, a meleg téli pulcsik és a csizmák. Ilyen időben örül az ember, ha munka után hazaér és megihat egy meleg teát, vagy megehet egy jól megérdemelt kekszet. Valljuk be, mozgás szempontjából nem mindenkinek vonzó, hogy futás közben deresre fagyhat a szemöldöke, vagy egy izzasztó fitnesztermi torna után az öltözőben kell... tovább »

Hivatásunk

2016. DECEMBER 12.

Lisztérzékenység, gluténmentesség I.

MEZEI Zsuzsanna

A lisztérzékenység, vagy más néven cöliákia kiváltója a glutén nevű sikérfehérje, amit a táplálékallergiákkal foglalkozó rendeletekben allergénként látunk viszont, pedig ma már ismert, hogy egy autoimmun folyamat triggere, mely a vékonybél atrófiáját okozza, annak minden nemkívánatos következményével együtt.

Hivatásunk

2016. DECEMBER 12.

Édesítőszerek a konyhánkban

SZŰCS Zsuzsanna

Sokak számára az édes íz elválaszthatatlanul hozzátartozik az ételek, italok élvezetéhez. A kedvelt ízt az élelmiszerek előállítása során a leggyakrabban még ma is cukor felhasználásával érik el. A cukornak - édesítő szerepén túl - számos technológiai funkciója van: hozzájárul a termékek állagának, színének kialakításához, de egyike a természetes tartósítószereknek és az erjesztéssel, kelesztéssel, savanyítással készülő élelmiszerek (pl. kelt tészták, alkoholos italok) is szinte... tovább »