Keresési eredmények

Hírvilág

2019. JÚLIUS 03.

Átadták a Budapesti Szent Ferenc Kórház új szárnyát

A kórház jelenlegi befogadóképességét közel megkétszerező új épületet Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök áldotta meg. A fejlesztés finanszírozása jelentős részben kormányzati forrásból valósult meg, ami önkormányzati, rendi és magántámogatásokkal egészült ki. Ezzel átadásra került az Egészséges Budapestért Program fejlesztéséhez tartozó első új kórházépület.

COVID-19

2020. MÁRCIUS 28.

COVID-19: a kardiológiai betegek ellátása - külföldi irányelvek

Az elmúlt napokban a kardiológiai betegek ellátásának az új-koronavírus okozta járvány idején javasolt speciális szempontjait tárgyaló 4 útmutató jelent meg az Egyesült Államokból, Kínából és Spanyolországból. Az amerikai irányelv a betegek, az egészségügyi szakemberek és az egészségügyi ellátórendszer számára is útmutatást ad a járvány idejére. A kínai irányelv a COVID-19-ben szenvedő kardiológiai betegek intenzív ellátásának a speciális szempontjaival foglalkozik. A spanyol dokumentum a COVID-19-ben szenvedő koronáriabetegek invazív ellátásának az elveit tárgyalja. A három dokumentum mintegy egymásra épül, az általános elvektől a speciális elvek felé haladva ad útmutatást. A második US dokumentum pedig a szívritmuszavarban szenvedő betegek ellátásának - három neves amerikai testület által írt - közös irányelvét tarrtalmazza a COVID-19 pandémia idejére.

Hírvilág

2019. FEBRUÁR 19.

Speciális invazív kardiológiai technikák

Hazánkban több, mint fél évszázada végzik szívritmus szabályozó eszközök beültetését, ma évente durván hat és félezer új pacemakert és körülbelül mintegy 1200 speciális újraélesztő funkcióval is összekapcsolt készüléket ültetnek be. A beültetett készülékek egy része a gyógyszeres kezelésen kívül a szívelégtelenség kezelésének egyik legfontosabb eszközévé vált az utóbbi közel 20 évben, évente több ezer ember életét mentik meg, s biztosítanak ezután kimutathatóan hosszabb és jobb minőségben töltött életéveket.

Ideggyógyászati Szemle

2019. MÁRCIUS 30.

Az agydaganat műtéti kezelését követő rehabilitáció lehetősége, eredményei

DÉNES Zoltán, TARJÁNYI Szilvia, NAGY Helga

Célkitűzés - Az agydaganat műtéti kezelése utáni rehabilitáció lehetőségének, szükségességének, eredményességének vizsgálata, saját tapasztalatok közzététele. A vizsgálat módszere - Retrospektív leíró vizsgálat. A vizsgálat alanyai - Agydaganat idegsebészeti műtéti eltávolítását követően az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Agysérültek Rehabilitációs Osztályán kezelt betegek, 2001. január 1. és 2016. december 31. közötti időszakban. Eredmények - A vizsgált 16 éves időszakban az osztályon kezelt közel 4500 betegből 84 rehabilitációját végezték agydaganat idegsebészeti eltávolítása után. A 34 férfi és 50 nő átlagéletkora 58 év (20-91) volt. Az eltávolított daganatok közül szövettanilag 57 benignus elváltozás, 27 malignoma, ebből hat más szervből származó agyi metasztázis volt. A betegek rehabilitációs átvételére átlagosan a műtét utáni 41. napon (10-139) került sor. A vezető klinikai tünetek felvételkor: hemiparesis (64 eset), kognitív problémák (26), dysphagia (23), aphasia (16), ataxia (15), tetraparesis (5), paraparesis (1). Az osztályon végzett rehabilitációs tevékenység rehabilitációs szakorvos vezetésével multidiszciplináris teammunka keretében történt. A felvételi Barthel-index átlaga 35, a kibocsátási 75 volt. A kórházi rehabilitáció átlagosan 49 (2-193) napig tartott. Kibocsátáskor 73 esetben javulást tapasztaltak az önellátási képességben, kilenc esetben lényeges változás nem történt, míg két beteg állapota romlott. Következtetések - Agydaganat műtéti eltávolítását követő funkciózavarok miatt szükség lehet kórházi rehabilitációs kezelésre. Az idegsebészeti műtét után elengedhetetlen a sebész, a rehabilitációs szakember, a beteg és hozzátartozója bevonásával végzett konzultáció a reális rehabilitációs célok kitűzése érdekében. Malignomák esetében nélkülözhetetlen az onkológus szakemberrel történő egyeztetés a várható kimenetel és az onkológiai kezelés szervezése miatt. A szerzők tapasztalata alapján az agydaganat műtéti eltávolítását követő multidiszciplináris rehabilitációs kezelés osztályukon eredményes volt.

Ideggyógyászati Szemle

2018. NOVEMBER 30.

Neuropszichológiai rehabilitáció szerzett agysérülést követően

TAMÁS Viktória, KOVÁCS Noémi, TASNÁDI Emese

A neuropszichológiai rehabilitáció vagy rehabilitációs neuropszichológia az alkalmazott neuropszichológia egyik ága. Szemléletmódjában eltér a klinikai és funkcionális neuropszichológiától, habár teljességgel nem különíthető el azoktól. Egyediségét komplexitásán túl individuális, folyamatvezérelt és rendszerszemléletű jellege adja. Magyarországon a neurokognitív rehabilitációt igénylő rehabilitációs intézmények és osztályok száma egyre növekszik ugyan, de számuk még mindig kevésnek mondható, így hazánkban ez a fajta „rehabilitációs megközelítés” viszonylag kevéssé ismert. A szerzők az agysérülést szerzett egyének rehabilitációját és életminőségük javítását hangsúlyozó összefoglaló tanulmányukban a téma rendkívüli fontosságára, az ezzel kapcsolatos elméleti és gyakorlati vonatkozású ismeretekre, valamint a szemléletmódbeli változtatások, feladatok szükségességére kívánják felhívni a figyelmet.

Lege Artis Medicinae

2020. MÁRCIUS 10.

Az Európai Atherosclerosis Társaság (EAS) és az Európai Kardiológiai Társaság (ESC) dyslipidaemia-ajánlása. Fókuszban a primer prevenció

BAJNOK László

Az Európai Kardiológiai Társaság (ESC) égisze alatt 2019-ben megújult az Európai Atherosclerosis Társaság (EAS) dyslipidaemia-ajánlása. Haladóbbá vált, mint elődje, így a kis kockázatú, nem súlyosan hypercholesterinaemiások esetében is megfontolásra javasolt a gyógyszeres kezelés. Ezen kis kockázatú csoportot leszámítva, az atherogen célértékek, például az LDL-ko­lesz­teriné, egy kategóriával csökkentek, bizonyos esetekben extrém alacsonyra. Ha ezeket a célokat nem lehet statin-monoterápiával elérni, kombinációs terápia javasolt a koleszterinfelszívódást gátló ezetimibbel általánosan, egyes igen nagy kockázatú esetekben pedig innovatív koleszterincsökkentéssel is, úgynevezett PCSK9-gátlóval.

Hírvilág

2018. OKTÓBER 26.

Szívvel-lélekkel pszichokardiológiai konferencia

Hiánypótló képzés a vezető haláloknak számító szív-és érrendszeri kórképekről és a hátterükben álló, életmóddal összefüggő kockázati tényezők szerepéről, pszichoszociális rizikófaktorokról - kardiológusoknak, belgyógyászoknak, klinikai szakpszichológusoknak. Remek előadók, multidiszciplináris program, esetmegbeszélő csoport. OFTEX: 12 kreditpont.

Ideggyógyászati Szemle

2016. JANUÁR 30.

[Internet és a stroke-tudatosság a fiatal magyar populációban]

BARI Ferenc, TÓTH Anna, PRIBOJSZKI Magda, NYÁRI Tibor, FORCZEK Erzsébet

[Előzmények – Habár a stroke halálozási aránya Magyarországon jelentősen csökkent az elmúlt években, még mindig kétszerese az európai átlagnak. A statisztika riasztó és összehangolt társadalmi válaszra van szükség ahhoz, hogy az új egészségkommunikációs lehetőségeket is segítségül véve kezelni tudjuk a helyzetet. Jelenleg több mint 300 magyar nyelvű internetes honlap támogatja a stroke-prevenciót, kíván segítséget nyújtani akut stroke esetekben és a rehabilitáció során. Célkitűzések – Magyar diákok körében mértük fel a stroke-ra vonatkozó alapvető ismeretek szintjét, továbbá arra voltunk kíváncsiak, hogy az interneten rendelkezésre álló információkat milyen mértékben értik meg és tudják hasznosítani. Módszerek – Vizsgálatunkba 321 középiskolás és egyetemi hallgatót vontunk be, és azt a kérdést vizsgáltuk, hogy mennyire képesek megtalálni a magyar weboldalakon a stroke-ra vonatkozó konkrét kérdésekre a helyes válaszokat. Az alapismereteket 15 strukturált, feleletválasztós kérdés megválaszolásával mértük fel. A kérdőív kitöltése után a résztvevőket arra kértük, hogy 25 percen keresztül tájékozódjanak az interneten a stroke-ra vonatkozóan, mert még egy kérdéssor megválaszolása vár rájuk. A tájékozódási időt követően az elsővel azonos kérdőívet kellett kitölteniük. A 25 perces tájékozódási idő alatt pontosan megfigyeltük internetes aktivitásukat, amelyet azt követően részletesen elemeztük. Eredmények – A diákok stroke-ra vonatkozó alapismeretei közepesek voltak és a 25 perces internetezés után csak minimális javulást tapasztaltunk (53±13% vs. 63±14%). Legtöbbet a demográfiai vonatkozású kérdésekre adott válaszok javultak. A diákok többsége nagyon egyszerű keresési stratégiákat használt és a legismertebb keresőmotorokat vette igénybe. Általában csak a kereső által felkínált első 5-10 weboldalon tájékozódott. Konklúzió – A magyar nyelvű, stroke-kal kapcsolatos, internetes tájékoztatók részletes elemzéséből kitűnik, hogy bár bennük szinte minden lényeges információ fellelhető, a gondos szerkesztés hiánya, a gyakran bonyolult felépítés és a bőbeszédűség sokszor akadályozza azok széles körű hasznosítását. ]

Lege Artis Medicinae

2018. SZEPTEMBER 20.

A belgyógyász-pszichiáter liaison életmentő lehet a súlyos anorexia nervosa kezelésében

SZÉNYEI Gábor, BENE László, TÚRY Ferenc

BEVEZETÉS - Az anorexia nervosa súlyos formáiban a kórházi kezelés szükséges lehet, s a szomatikus állapot rendezését belgyógyászati osztályon kezdik el. Ilyen esetekben a belgyógyász és a pszichiáter közötti együttműködés lényeges. A nutritív rehabilitáció időszakában is szükség van a pszichológiai alapú betegvezetésre, ami a konzultációs-kapcsolati pszichiátria keretein belül történhet. A testsúlynövekedés után az ambuláns kezelés pszichoterápia formájában folytatódhat. A családjukkal szoros kapcsolatban lévő anorexiás betegek esetében a családterápia alapvető módszer. ESETISMERTETÉS - A 26 éves anorexiás nőbeteg testtömegindexe extrém testsúlyvesztés után 11,6-re csökkent. Kezdetben belgyógyászati osztályon folyt a nutritív rehabilitáció. Pszichiátriai konzultáció is történt, amelyben a beteg édesapja is részt vett. Testsúlya gyarapodni kezdett, ezért a továbbiakban ambuláns családterápia formájában folyt a kezelés. Kilenc hónap alatt 15 családterápiás ülésre került sor. Ennek során az eredeti családról való leválás volt a fókuszban. Állapota rendeződött, testsúlya normalizálódott, mensese visszatért. Négy hónapos utánkövetés során állapota rendezett volt, házasságot kötött. KÖVETKEZTETÉS - Az interdiszciplináris együttműködés a szomatikus és pszichológiai zavarok szövődése esetén alapvető lehet. A családterápia szerepe hangsúlyos olyan esetekben, ahol a családról való érzelmi leválás nehéz, annak ellenére, hogy a beteg már nem a szüleivel él.