Keresési eredmények

Gondolat

2020. MÁRCIUS 20.

Béke velünk? Halasi Zoltánnal Csontos Erika beszélgetett

CSONTOS Erika

Halasi Zoltán költőként, esszéistaként, műfordítóként lett ismert és elismert. Már a publicisztikája is jelezte széleskörű érdeklődését a különféle kultúrák iránt, aztán egy váratlan fordulattal prózát kezdett írni. Még váratlanabb, hogy ez a próza az elsüllyedt kelet-európai zsidó kultúrát idézte meg. Az apropót hozzá egy lengyelországi zsidó költő jiddis nyelvű holokauszt-poémájának lefordítása szolgáltatta.

Hivatásunk

2019. MÁJUS 10.

A szakápoló, aki vezetőként, menedzserként és a betegágy mellett is példát mutat

KUN J. Viktória

„Amikor az ember megfogja egy beteg kezét, legyen az idős vagy gyermek, és érzi rajta, hogy rá meri bízni magát, annál nincs csodálatosabb érzés” - ezt üzeni Nyakas Eszter valamennyi pályaválasztás előtt álló fiatalnak. Ápolásvezetőként és a MESZK Országos Felügyelőbizottságának elnökeként számára ma is ez a legfontosabb. Példát mutat kollégáknak, fiataloknak, pályaválasztóknak, olyat, amivel ugyan magasra helyezi a mércét, de lendülete és embersége igazi motivációt adhat minden pályatársának.

Hírvilág

2019. MÁRCIUS 19.

Bejelentették a Richter Anna díj győzteseit

A Richter Anna Díj március 8-án megrendezett díjátadó rendezvényén jelentették be azt az öt nyertes csapatot, amelyek összesen 20 millió forint támogatást kaptak innovatív projektjeik megvalósítására.

Hírvilág

2017. AUGUSZTUS 21.

A Magyar Hypertonia Társaság XXV. Jubileumi Továbbképző Kongresszusa - 2017 szeptember 28-30., Siófok, Azúr Hotel

MAGYAR Hypertonia Társaság

A rendezvény SE-TK/2017.I/00239 kódszámon 30 pontra akkreditált szabadon választott egyetemi tanfolyam, melyet tesztírás zár. Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható: 1. belgyógyászat | 2. belgyógyászati angiológia | 3. diabetológus | 4. endokrinológia és anyagcsere-betegségek | 5. geriátria | 6. háziorvostan | 7. kardiológia | 8. nephrologia | 9. hypertonológia

Hírvilág

2017. JÚNIUS 28.

Onkológia – az orvostudományon túl

Soha nem látott civil összefogással épült új környezet a rákbetegeknek és az őket gyógyítóknak az egyesített Szent István és Szent László kórházban. Összesen 400 millió forintból épült világszínvonalú környezet, de ennél több: a művészvilág széles köre adta bele mindazt, amivel segíteni tudja a betegek gyógyulását.

Egészségpolitika

2017. FEBRUÁR 27.

Praxisközösségek ereje

Kétszázezer ellátási esemény, nyolcvan százalékos átszűrtség, 12 százalékkal kevesebb szakorvoshoz küldött beteg — néhány szám az alapellátás-fejlesztési modellprogram eredményeiből. A négyéves ,,kísérlet” most zárult, de a kormány bejelentése szerint folytatódik.

Hírvilág

2017. FEBRUÁR 20.

Pro Sanitate díj

Az Emberi Erőforrások Minisztere, Balogh Zoltán Pro Sanitate-díjat adományozott számos szakápoló részére a Magyar Ápolók Napja alkalmából.

Hírvilág

2016. NOVEMBER 02.

Lammermoori Lucia

Donizetti hatalmas, 67 operát számláló életművében is talán a legfontosabb helyet foglalja el: a nagy nevettető, kinek leggyakrabban vígoperáit játsszák, ebbe az operába sűrítette bele drámai tudásának legjavát. Két család ősi viszálya mozgatja a tragikus szerelmi történetet, mely megírása óta az operaházak állandó repertoárdarabja. Az Erkel Színházba most 13 év szünet után, Szabó Máté friss rendezésében tér vissza.

Hírvilág

2016. JÚNIUS 06.

ANTISTIGMA-díj 2015

Magyar Antistigma Kezdeményezés szakemberekből, civil szervezetekből és magánszemélyekből álló csoportja 2016. április 27-én ismét átadta az Antistigma-díjat. Az elismerést a tagok javaslatai alapján évente kaphatja meg előző évi teljesítményéért egy olyan, a médiában tevékenykedő alkotó, aki korrekten és meggyőző erővel lép fel a mentális problémával küzdők kirekesztése, diszkriminációja ellen.

Hivatásunk

2015. JANUÁR 20.

Megjósolhatatlan, mi lesz az átalakítás kimenetele

TARCZA Orsolya

A sok reformot megért egészségügyi szakdolgozói társadalom is azt gondolta, hogy a 2011-es struktúraátalakítás után az áprilisi választásokat követően nem lesznek nagy változások az ellátórendszerben, és bíztak a béremelés folytatásában. Ehhez képest mintha politikai ciklusváltás történt volna: újabb átszervezés zajlik. Miközben több kórház ban vezetőváltás történt - tovább növelve az amúgy is bizonytalanná váló helyze tet - a sajtóban 8-10 ezer fős elbocsátásokról jelentek meg hírek. A Hivatásunk Sinkó Eszter egészségügyi közgazdászt, egészségpolitikai elemzőt kérdezte.