Pszichoszociális kockázat felmérése
2013. NOVEMBER 15.
2013. NOVEMBER 15.
Szöveg nagyítása:
Országos stresszfelmérést indított a Semmelweis Egyetem (SE)Magatartástudományi Intézete, a bárki által elérhető kérdőív kitöltése anonim, a válaszadók azonnali visszajelzést kapnak saját eredményeikről. Az SE honlapján közzétett tájékoztatás szerint a kérdőív kitöltésével az érdeklődők megtudhatják, hogy saját munkahelyi stressz pontszámaik a 28-as skála mentén hogyan viszonyulnak az országos és ágazati átlagokhoz, valamint észlelt stressz-szintjük, stresszel összefüggésbe hozható testi tüneteik jelentős egyéni kockázatot jeleznek-e. Mint írják, a munkavédelmi törvény a munkáltatók számára 2008. január 1-jétől előírja a pszichoszociális kockázat felmérését, arra azonban nem vonatkozik egységes előírás, hogy ez miként történjen meg. Az elmúlt években több ajánlás is megjelent, amely a pszichoszociális kockázat felmérésének lehetőségeit foglalja össze, azonban továbbra sem áll rendelkezésre egységes, magyar nyelvű mérőeszköz ezen a területen. Az egyetem kutatócsoportja ezt a hiányt szeretné pótolni a Dániában kidolgozott COPSOQ II kérdőív magyar verziójának kidolgozásával. Az októberben elindított felmérés célja, hogy országos és ágazati szintű referenciaértékeket határoznak meg és feltérképezik a legjellemzőbb pszichoszociális stressztényezőket, védőfaktorokat. Fontos célkitűzés továbbá, hogy beazonosítsák a leginkább veszélyeztetett szakmai csoportokat. Az online kérdőív csoportos és szervezeti szintű vizsgálatra is alkalmas - közölték az egyetemi honlapon. Az egyéb ágazatokkal való összehasonlítás mellett, az egészségügyben dolgozók stresszforrásait kiemelt szempontok szerinti is vizsgálják. A kérdőív a https://www.munkahelyistresszinfo.hu címen érhető el. MTI 2013. november 15., péntek
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Egészségpolitika
A Medicina2000 felmérése szerint az önkormányzatok jó gazdái a szakrendelőknek, mostanra ők fizetik a beruházások több mint felét, és minden 7. beteg ellátási költségét.
A kardiológusoknak érdemes megfontolni a GLP-1-RA-kezelést 2-es típusú cukorbetegség esetén.
1.
2.
3.
4.
5.
Egészségpolitika
Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”1.
2.
3.
Mesterséges intelligencia
A legújabb, MI által asszisztált robotsebészet megérkezett Magyarországra4.
Orvoslás és társadalom
Különleges nap halmozottan sérült gyermekeket nevelő szülők számára a Bükki Nemzeti Parkban5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás