Leletek okostelefonon
2015. JÚNIUS 23.
2015. JÚNIUS 23.
Szöveg nagyítása:
Számítógépen és okostelefonon is elérhetőek lesznek a fővárosi Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézetben kapott leletek az augusztustól használható Bajcsy-egészségkártya segítségével, amely az időpontfoglalást is megkönnyíti. Az intézmény MTI-hez hétfőn eljuttatott tájékoztatása szerint az augusztus 3-ától használható Bajcsy-egészségkártya lényege, hogy mindazok, akik a kórházban vagy a rendelőintézetben ellátást kapnak, a www.egeszsegkartya.com honlap és a kártya segítségével bárhol, bármikor hozzáférhetnek leleteikhez, adataikhoz. A kártya segítségével nemcsak a már meglévő, illetve leendő kórházi dokumentumok válnak folyamatosan elérhetővé, de megkönnyíti a nem beutalóköteles vizsgálatokra való időpontfoglalást, továbbá a betegirányítóba történő bejelentkezést is meggyorsítja. A közlés szerint a Magyarországon egyedülálló szolgáltatás a háziorvosok munkáját is segíti, hiszen a kártya segítségével elektronikusan is be tudják utalni a betegeket vizsgálatra, és a honlapon keresztül a leletekhez is hozzájutnak. A páciensek a honlapon azt is beállíthatják, hogy melyik orvos melyik leletüket láthatja. A betegek nemcsak a honlapon, de egy mobilalkalmazás segítségével okostelefonjukon is megtekinthetik adataikat. Azt írták: regisztrálni az egészségkártya oldalára és kártyát igényelni az egészségügyi intézményben lehet. A tesztüzem július 27-én kezdődik. MTI 2015. június 22., hétfő
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Mesterséges intelligencia alapú országos döntéstámogató rendszer bevezetése a hazai stroke-ellátás javítására
Májbetegségek a háziorvosi gyakorlatban – mikor gondoljunk rá?
1.
2.
3.
4.
5.
Egészségpolitika
Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”1.
2.
3.
4.
5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás