Kromoszóma-károsodást szenvedtek a spanyol olajömlés takarítói
2011. AUGUSZTUS 15.
2011. AUGUSZTUS 15.
Szöveg nagyítása:
A Prestige tankhajó 2002-es katasztrófája utáni kárelhárítási munkálatokban részt vevő halászok egy kedden közzétett tanulmány szerint kromoszóma-károsodás és légzőszervi betegségek tüneteit mutatják. Az amerikai Annals of Internal Medicine folyóiratban közölt tanulmányt spanyol kutatók készítették 2004 szeptembere és 2005 februárja között 501 halász részvételével. A libériai bejegyzésű Prestige tankhajó 2002. november 19-én az ökológiai sokféleségéről híres galíciai partoknál kettétört, majd elsüllyedt. A hajóból 64 ezer tonna sűrű gázolaj ömlött a tengerbe, több ezer kilométernyi területet beszennyezve Franciaország, Spanyolország és Portugália atlanti-óceáni partvidékét. A spanyol tanulmány szerint a szennyezés elhárításában részt vevők körében magas volt a légzőszervi tünetek előfordulási gyakorisága, magasabb volt a kilélegzett levegő kondenzátum légúti károsodásra utaló biomarker tartalma illetve a limfocitákban bekövetkező kromoszómaváltozások gyakorisága, mint azokban az emberekben, akik nem vettek részt a takarítási munkálatokban. A szakértők szerint a keringő limfocitákban bekövetkező kromoszóma-károsodás korai jele a rák megnövekedett kockázatával összefüggő genotoxicitásnak. A tanulmány úgy foglalta össze az eredményeket, hogy a jelentős olajömlés környezetvédelmi kárelhárító munkálataiban való részvétel negatív egészségügyi hatásokkal jár. A kutatók ugyanakkor azt is hozzátették, nincs bizonyíték arra, hogy az olaj behatása okozta a rendellenességeket. A tanulmány szerint ráadásul az eredményeket nem lehet kivetíteni más típusú olajkiömlésekre, így nem lehet előre jelezni, milyen hatást gyakorolnának más olajömlések, például a Mexikói-öbölben bekövetkezett katasztrófa a behatásnak kitett emberekre. A kutatók ugyanakkor arra szólítják fel az olajeltakarítási munkálatok szervezéséért felelős hatóságokat, hogy tegyenek meg minden óvintézkedést a kárelhárításban részt vevők egészségének maximális megóvása érdekében, és hozzanak létre szisztematikus nyilvántartást, hogy nyomon lehessen követni a szennyeződésnek kitett dolgozókat érő esetleges negatív egészségügyi hatásokat.
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Rehabilitációs Ambulanciát hozott létre az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Szemészeti Klinika és a látássérült személyek Dél-Alföldi Rehabilitációs Központja. A két intézmény együttműködésének célja a látássérültek életminőségének javítása, társadalmi elszigetelődésének csökkentése.
Helyünk a világban
Az EUROSTAT legfrissebb adatai szerint bár hazánk a 24,4 százalékos aránnyal az uniós középmezőnyben helyezkedik el, a szülők iskolai végzettségének jelentős befolyása rámutat a társadalmi egyenlőtlenségekre is.
Szisztematikus áttekintés a beavatkozások hatékonyságáról a peri- és posztmenopauzában lévők egészségének javításában.
Hírvilág
Idén immár 32. alkalommal tartják meg a Nemzeti Rákellenes Napot. Ez alkalomból a Magyar Rákellenes Liga neves szakemberek előadásaival mutatja be a leggyakoribb daganatos betegségeket érintő újdonságokat, de többnapos szűrőprogramra is sor kerül.
Hírvilág
Tüdőrák elleni vakcina klinikai vizsgálata, fogyókúrás szer az öregedés ellen, a közelgő szeptember okozta szorongások; magánegészségügybe menekülő magyarok. Hétvégi lapszemle – külföldről és itthonról.
Ismét Greco-láz Budapesten
A szúnyogok elleni biológiai védekezést segítik a PTE szakemberei
1.
2.
3.
4.
5.
Egészségpolitika
Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”1.
2.
3.
4.
Mesterséges intelligencia
A legújabb, MI által asszisztált robotsebészet megérkezett Magyarországra5.
Orvoslás és társadalom
Különleges nap halmozottan sérült gyermekeket nevelő szülők számára a Bükki Nemzeti Parkban
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás