Hírvilág

John B. Gurdon és Jamanaka Sinja kapják az idei orvosi Nobel-díjat

2012. OKTÓBER 08.

John B. Gurdon 1962-ben fedezte fel, hogy a sejtek specializálódása visszafordítható. Klasszikus kísérletében egy békapetesejt éretlen sejtmagját egy érett testi sejt magjával helyettesítette. Ebből a módosított petesejtből normális ebihal fejlődött ki, az érett sejt DNS-e minden olyan információval rendelkezett, amelyre a béka valamennyi sejtjének kifejlődéséhez szükség volt.
Jamanaka Sinja több mint 40 évvel később, 2006-ban fedezte fel, hogy az egér érett sejtjeit miként lehet visszaprogramozni éretlen őssejtekké. Meglepő módon csupán néhány gén bejuttatásával sikerült érett sejtekből indukált pluripotens őssejteket (iPS sejteket) létrehoznia, olyan éretlen sejteket, amelyek képesek a test valamennyi sejttípusává fejlődni.
A sejtdifferenciálódás az elkötelezetlen, differenciálatlan sejtek átalakulása differenciált, stabil szomatikus sejtekké. Az embrionális fejlődés során és után sokféle mechanizmus gondoskodik arról, hogy a differenciálódás folyamat ne forduljon vissza, hanem a sejtek differenciálódott formában maradva alkossák a szöveteket-szerveket. A sejt epigenetikai állapota határozza meg a differenciálódási állapotát. Az elméletek szerint a differenciálódás a fejlődési potenciál progresszív epigenetikai korlátozását jelenti, a nukleáris újraporgramozás hatékonysága csökken a szomatikus sejt differenciáltsági fokának a növekedésével.
A kutatók az utóbbi években Xenopus petesejten igazolták, hogy a hisztonvariánsok, különösen a makroH2A variánsok páratlan lehetőséget nyújtanak a kromatin plaszticitásának és struktúrájának a megváltoztatására. Sokféle epigenetikai mechanizmus hat abba az irányba, hogy kiváltsa és fenntartsa a génes represszált állapotát, a macroH2A segít fenntartani a represszált állapot hosszú távú stabilitását. Ebből az következik, hogy a macroH2A elvesztése együtt járhat a differenciált állapot stabilitásának a csökkenésével.

Ezek az áttörést jelentő felfedezések teljes mértékben megváltoztatták a sejtek specializálódásáról alkotott képet. Ma már tudott, hogy az érett sejtnek nem kell feltétlenül örökre az elért specializálódott állapotban maradnia. Újraírták a tankönyveket és új kutatási területek nyíltak meg. Az emberi sejtek újraprogramozásával a kutatók új lehetőségeket hoztak létre a betegségek tanulmányozására, valamint a diagnosztikai és terápiás módszerek fejlesztésére.

Lipták Judit dr.
eLitMed.hu
2012. 10. 08.

MTI 2012. október 8., hétfő

KULCSSZAVAK

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Először kezeltek infarktust szívből nyert őssejtekkel

Jól van az a beteg, akin az FDA felügyelete alá tartozó klinikai vizsgálat keretében szívizomőssejtes kezelést hajtottak végre, ilyen formában először.

Hírvilág

Ha rosszak a fogaid, növessz újakat!

A Tokiói Tudományegyetem tudósai a világon elsőként állítottak elő őssejtekből fogat. Bár a módszert egyelőre csak egereken tesztelték, meglehet, hogy hamarosan embereken is kipróbálhatják a fognövesztést, írta a Daily Mail.