Hírvilág

Ha rosszak a fogaid, növessz újakat!

2011. AUGUSZTUS 15.

A végtelenségig reprodukálódni képes őssejtekből létrehozott fogak érzékenyek a fájdalomra és könnyen megrágják a táplálékot, csakúgy, mint bármelyik eredeti fog.

A módszer azért is rendkívüli, mert általa elméletben lehetővé válik, hogy más szerveket, például a szívet, a tüdőket, vagy a veséket is „kicserélhessék” az orvosok, ha azok valamilyen betegség, vagy öregedési folyamatok következtében nem működnek megfelelően.

Az egyetem kutatói két őssejtet azonosítottak, amelyek együttesen egy teljesen kifejlett foghoz szükséges minden információt tartalmaznak.

A sejtek laboratóriumi körülmények között öt nap alatt pici fogkezdeménnyé formálódtak. Ezt a tudósok egy korábban eltávolított fog helyére ültették, egy egér állkapcsába. Öt héttel később a fog hegye áttörte az ínyt, hét hét múlva pedig tökéletesen kifejlődött fog ült az egér szájában.

A kutatók azóta számtalanszor megismételték a kísérletet és mindannyiszor tökéletes fogat kaptak, amely az összes olyan tulajdonsággal bír, mint nem mesterségesen beültetett társai.

Az őssejteket egérembriókból nyerték, de a tudósok valószínűnek tartják, hogy más sejtekből is képesek fogat előállítani.

Az egyetem munkatársai most olyan sejtek után kutatnak, amelyek az embereknél tennék lehetővé a fogképzést. Arra is szeretnének választ kapni, hogy hogyan befolyásolhatnák a növekvő új fogak méretét, mivel az egereknél azt tapasztalták, hogy a beültetett fog egy egészen kicsit kisebb, mint a többi, eredeti fog.

Szakemberek szerint a beültetett fogak használata sokkal egészségesebb lenne, mint a fogászatban jelenleg használt mesterséges fogak.

Forrás: OrientPress Hírügynökség

KULCSSZAVAK

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Először kezeltek infarktust szívből nyert őssejtekkel

Jól van az a beteg, akin az FDA felügyelete alá tartozó klinikai vizsgálat keretében szívizomőssejtes kezelést hajtottak végre, ilyen formában először.

Hírvilág

John B. Gurdon és Jamanaka Sinja kapják az idei orvosi Nobel-díjat

A bizottság indoklása szerint a két tudós azzal a felfedezésével érdemelte ki a díjat, hogy az érett sejteket vissza lehet programozni pluripotens sejtekké, amelyekből a test valamennyi szövete kialakítható. Eredményeik forradalmasították a sejtek és szervezetek fejlődéséről szóló ismereteket.

Gondolat

Két egymásnak ellentmondó rendelet van hatályban – Interjú dr. Horváth Mónikával

A fizioterápia dinamikusan fejlődő szakma, az utóbbi évtizedekben felszálló ágban van a tudomány. Egyre jobban szakosodik, specializálódik az egyes klinikai területeknek megfelelően, így például mozgásszervi (traumatológiai, ortopédiai, reumatológiai), kardiológiai, pulmonológiai, neurológiai, gyermekgyógyászati területeken – mondta dr. Horváth Mónika a szakmai kollégium mozgásterápia és fizioterápia tagozatvezetője.