Hírvilág

Emelkedett az amerikai lisztériajárvány áldozatainak a száma

2011. OKTÓBER 05.

Szöveg nagyítása:

-
+

Az járvány július végén ütötte fel a fejét, és eddig 20 szövetségi államban történtek lisztériabaktérium okozta megbetegedések. A megbetegedéseket okozó, Rocky Ford fajtájú szennyezett sárgadinnye a Jensen Farms termelőtől került forgalomban. A cég eddig 300 ezer ládányi dinnyét hívott vissza, de mindeddig nem sikerült kideríteni, hogy a termesztés, a szüretelés, a raktározás vagy a szállítás melyik fázisában és pontosan mi okozhatta a fertőzést. A megbetegedett emberek túlnyomó többsége 60 év feletti. Több mint 90 embert kórházban kezelnek. Az orvosok fokozott figyelemmel kísérik két fertőzött nő terhességének lefolyását, mert a liszterózis vetéléshez és a magzat elhalásához vezethet. A halálos áldozatok számát illetően a mostani lisztériajárvány túltesz a két évvel ezelőtti, fertőzött mogyoró okozta szalmonellajárványon, amely 9 halálos áldozatot követelt. Akkoriban 700 embert fertőzött meg a baktérium. A lisztériafertőzés az élelmiszeripari termékek szaga vagy állaga alapján nem ismerhető fel, laboratóriumi vizsgálattal lehet csak kimutatni a baktériumot, amely magas lázat, erős fejfájást és hányingert okoz. A betegség gyakran végződik halállal, főként a legyengült immunrendszerű idősebbeknél. MTI

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Már van cég, amelyik inkasszózta a kórházat

KUN J Viktória

Soha nem látott ütemben nőnek a kórházi adósságok. Úgy tűnik, a béremelés felgyorsította a folyamatot: míg 2023-ban átlagosan havonta 3,7 milliárddal nőtt ez az adósság, 2024-ben havi 15-20 milliárddal. Inkasszózik a NAV, de már a beszállítók is.

Hírvilág

Tíz felnőttből kilenc próbált meg lefogyni az elmúlt öt évben

Egy friss amerikai kutatás szerint az elmúlt öt évben tíz felnőttből kilenc próbált lefogyni valamilyen módon. A megkérdezettek több mint fele jelenleg is szeretne karcsúsodni, ugyanakkor a válaszadók csak alig több mint negyede volt biztos abban, hogy meg is tudja ezt tenni.

Helyünk a világban

Egy közepes városnyi ember halálát lehetett volna megakadályozni

STATISZTIKA eLitMed

Az EUROSTAT április végén közzétett legfrissebb adatai szerint Magyarországon 2021-ben valamivel több mint 60 ezer ember halála lett volna elkerülhető megfelelő gyógykezeléssel vagy prevencióval. Ez Tatabánya lakosságszáma.

PharmaPraxis

Gyógyszerészi beavatkozás a mentális zavarral küzdő betegek adherenciájának növelése érdekében

Multidiszciplináris mentálhigiénés ellátás résztvevőiként a közvetlen lakossági gyógyszerellátásban dolgozó gyógyszerészek jelentős sikereket érhetnek el a mentális betegek állapotának javításában és az ellátás költségeinek csökkentésében.

Idegtudományok

Neurológiai és pszichiátriai betegségek kezelése ketogén diétával

SZEMLE eLitMed

A 21. század kezdete óta exponenciálisan nő a ketogén diétával foglalkozó publikációk száma. A ketózis neurológiai betegségeket javító hatása már randomizált vizsgálatokban is bizonyítást nyert.