Hírvilág

Az egyedül hagyott gyermekek veszélyeztetettek a kutyaharapásra

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+


Dr. Vikram Durairaj és a Coloradoi Egyetem munkatársai megállapították, hogy a kutyák leginkább a gyermekek arcát és a szem környékét veszik célba – főként azok a fajták, melyekről azt tartják, hogy barátságosak a gyermekekkel (például a labrador). Az Amerikai Fül-Orr-Gégészeti Akadémia éves előadásán elhangzottak szerint a gyakori arccsonti és szemkörüli sérülések következménye nem ritkán a szemhéj leszakadása, a könnycsatornák, vagy a szemgolyó károsodása. Néhány sérülés komplex sebészeti rekonstrukciós beavatkozásokat tesz szükségessé. Azért lehetnek veszélyeztetettek a gyermekek, mert kisebb testméretük miatt az arcuk könnyebben elérhető a kutyák számára. Az amerikai Betegségellenőrzési és Megelőzési Központ (CDC) adatai szerint az Egyesült Államokban évente 4,5 millió ember él át kutyaharapást, ebből 885 ezer egészségügyi ellátásra szorul. Jelen tanulmány 537 kutyaharapást szenvedett gyermeket vizsgált, akiket az egyetem gyermekkórházában kezeltek 2003 és 2008 között. A kutatók megállapították, hogy a gyermekek 68 százaléka 5 éves, vagy annál fiatalabb volt, a legveszélyeztetettebb a 3 éves korosztály bizonyult. Az esetek többségében a gyermek korábbról ismerte a kutyát a család, barátok, vagy a szomszéd révén. Az esetek felében a kutyát a gyermek provokálta. Érdekes, hogy nem a harcosnak nevelt a kutyafajták voltak többségben a támadó állatok között. Az esetek 23 százalékánál keverék volt az elkövető, labradorok 13,7 százalékban, rottweilerek 4,9 százalékban, németjuhász 4,4 százalékban, golden retriever 3 százalékban volt felelős. A vizsgálatot Denver környékén végezték el, ahol tilos pitbullt tartani. Dr. Durairaj szerint a kutyák harapási hajlandóságát elsősorban öröklött tényezők, és a korai élmények határozzák meg, másodsorban a szocializáció, a nevelés, az egészségi állapot, valamint az áldozat viselkedése. Rámutatott, hogy a kutyával szemben tanúsított megértés nem véd a harapástól. Mivel az első harapást általában egy brutálisabb második követi, az első esetet követően azonnal el kell távolítani otthonról a kutyát. Továbbá felhívta a figyelmet, hogy soha nem szabad a gyermeket a kutyával felügyelet nélkül hagyni. Forrás: Medipress

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

A béremelés későn jött, és reálértéken nem hozott többletet

Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnöke szerint a most megvalósult béremelés túl későn történt, éves kihatása kevés, az idei év így reálkereset-csökkenést hozott a szakdolgozóknak. Interjúnkban beszélt a bérfeszültségekről, víziókról, a következő két év várakozásairól is.

Egészségpolitika

2024 LEGYEN A NŐK MENTÁLIS EGÉSZSÉGÉNEK ÉVE

Európai uniós prioritás lett a mentális egészség megelőzésre és a korai beavatkozásra összpontosító új stratégia, miután felismerték, hogy a mentális egészség nem csupán az egészségről szól. Erre reagálva a Make Mothers Matter (MMM) arra szólítja fel az EU Bizottságot, hogy vegye kiemelten figyelembe a nők és az anyák érintettségét. A nők testi és lelki egészsége gyakran másképp alakul, mint a férfiaké, ezért személyre szabott megközelítést igényelnek.

Klinikum

Másképp működik az infantilis agy

A csecsemőkori amnézia rejtélye azt sugallja, hogy a fejlődő agyban másképp működik a memória. Bármennyire is valóságosnak tűnnek, becsben őrzött legkorábbi emlékeink valószínűleg fényképek láttán vagy a szüleink elmesélése alapján alakultak ki, írja a Science folyóirat.

Hírvilág

Mesterséges Intelligencia az orvoslásban - beszámoló a gazdag 2023 őszi konferencia kínálatról, a Neumann társaság konferenciáitól az MTA rendezvényekig.

Az elmúlt hónapokban sokat és sokszor hallunk a mesterséges intelligenciáról a LAM Mesterséges intelligencia rovatában is. A terület fontosságát mutatja, hogy a közelmúltban több konferencia is foglalkozott a területtel. Ezekből ad áttekintést dr. Balkányi László, a LAM „Mesterséges intelligencia az orvoslásban” rovat vezetője.

Egészségpolitika

„Az egészségügyi adatokkal való visszaélés bűncselekmény”

KUN J Viktória

Az egészségügyi adatok újabb szabályozását is tartalmazza a júniusban elfogadott salátatörvény. A változás az MI alkalmazását segíti, kérdés azonban, hogy a jövőben jobban kiszűrhetőek-e az emberi tényezők - például amiket az elmúlt hónapok politikai botrányainál láttunk.