Hírvilág

A kiküldött munkavállalók jogai az EU-ban

2012. MÁRCIUS 22.


Javaslatokat jelentett be az Európai Bizottság szerdán a hazájukon kívül dolgozó, kiküldött munkavállalók jogainak védelmét biztosító szabályozás javítására.

Andor László, a témáért felelős biztos hangoztatta, hogy a munkavállalók kihelyezésének lehetősége előnyére válhat az uniós munkaerőpiac alakulásának és a vállalatoknak is, de nem járhat azzal a következménnyel, hogy mellőzik a minimális szociális normák betartását.

A téma legalább egymillió munkavállalót érint az unióban, és a bizottság szerint "a foglalkoztatási feltételekre és munkakörülményekre vonatkozó minimumkövetelményeket ... gyakran nem tartják be" ezen alkalmazottak tekintetében. A munkavállalók egyes ágazatokban, különösen az építőiparban sok esetben "nem élveznek teljes körű jogokat, például a fizetés vagy a szabadság szempontjából", ezért a mostani javaslattal a bizottság "szigorítaná a felügyeletet és a követelményeknek való megfelelést, valamint javítaná a meglévő szabályok gyakorlati alkalmazását".

Ezek a munkavállalók sokszor nem kapnak akkora fizetést, amekkorára jogosultak lennének - fogalmazott a magyar biztos.
A kiküldetéssel a bizottság vizsgálatai szerint a látszólag külföldi székhellyel rendelkező vállalatok úgy is visszaélhetnek, hogy ily módon kevesebb munkáltatói járulékot és egészségügyi hozzájárulást kelljen fizetniük.

Az uniós végrehajtó szerv egy új rendeletet is előterjesztett "azzal a határozott üzenettel, hogy a munkavállalók jogai vagy a sztrájk szabadsága egyenlő elbánásban részesüljön a szolgáltatásnyújtás szabadságával".

Kommentálta az új javaslatokat José Manuel Durao Barroso, a bizottság elnöke is. Ő azt hangoztatta, hogy "az Európai Bizottság konkrét lépéseket tesz arra, hogy kiküszöbölje az elfogadhatatlan visszaéléseket. Gondoskodni akarunk arról, hogy a kiküldetésben lévő munkavállalók egész Európában teljes körűen élvezhessék szociális jogaikat."

A foglalkoztatásért, a szociális ügyekért és a társadalmi összetartozásért felelős Andor László egyebek között azt hangsúlyozta, hogy az unión belüli az egységes piac csak" úgy tud hatékonyan működni, ha tisztességes a verseny". A most bejelentett javaslatok szerinte "mindenki számára egyértelművé teszik a külföldre küldött munkavállalókra vonatkozó szabályokat, és gyakorlati biztosítékokat vezetnek be a szociális dömping és a rossz munkakörülmények ellen, különösen az építőiparban, ahol a legjelentősebb a munkavállalók külföldi kiküldetése, és a legnagyobb a visszaélésekről szóló jelentések száma."

A javasolt jogszabály az eddiginél magasabb követelményeket állít fel a munkavállalók és a vállalatok tájékoztatására a velük kapcsolatos jogokról és kötelezettségekről, egyértelmű szabályokat fogalmaz meg a kiküldetésért felelős nemzeti hatóságok közötti együttműködésről, igyekszik megakadályozni a kiküldetést a foglalkoztatási szabályok kijátszására használó "postafiókcégek" elterjedését, és javítja a munkavállalók jogainak érvényesítését.

A bizottság adatai szerint a munkavállalókat legnagyobb arányban kiküldő uniós tagállamok Lengyelország, Németország, Franciaország, Luxemburg, Belgium és Portugália. Fontos tudni azonban, hogy a kiküldött munkavállalók nem lépnek be a fogadó ország munkaerőpiacára, mivel továbbra is küldő tagállamuk vállalatának alkalmazottai maradnak.

Az EU végrehajtó testületének javaslatát a szerdai publikálást követően bírálta az uniós munkaadói szövetség, a BusinessEurope. Sajtóközleménye szerint az elképzelések veszélybe sodorják az EU egységes belső piacának fejlődését, mert a több országban működő cégeket költséges adminisztratív követelmények teljesítésére kötelezik. Az üzleti szektort képviselő szervezet szerint a cégek attól is tartanak, hogy a javasolt új jogszabályokat nehéz lesz a gyakorlatban alkalmazni.

Aggodalmakat fogalmazott meg az Európai Parlament néppárti képviselőcsoportjának nevében kiadott sajtóközleményben Őry Csaba (Fidesz) is. Ő úgy vélte, hogy a javaslatok aránytalanul nagy bürokratikus terheket jelenthetnek különösen a kis- és középvállalatok számára. Jelezte, hogy frakciójuk a jelenlegi szabályozás jobb gyakorlati alkalmazását részesítené előnyben, de anélkül, hogy szükségtelen bürokratikus szabályokat hoznak létre.
Az Európai Bizottság javaslatát az EP-nek és az uniós tagállamok tanácsának is meg kell vitatnia.

MTI

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Kapcsolódó anyagok

COVID-19

Enyhe tünetmentes, SARS-CoV-2-fertőzött járóbetegeknél észlelt íz- és szagérzékelési változások

A Covid-19-ről szóló beszámolók a betegség súlyosságától függően, tünetileg leggyakrabban a lázat, a fáradtságot, a száraz köhögést, az izomfájdalmat és a légszomjat említik. Ugyanakkor a szerzők tudomása szerint eddig csak egy tanulmány foglalkozott Covid-19 fertőzötteknél a szag- vagy ízérzékelésben bekövetkezett változásokkal, és 34%-os prevalenciát állapítottak meg a kórházban kezeltek körében. Viszont a tanulmány nem közölt adatot a megváltozott érzékelés idejéről és a többi tünethez való viszonyáról.

COVID-19

COVID-19: gasztrointesztinális tünetek

A szerzők szerkesztőségi levél formájában hívják fel a figyelmet arra, hogy a 2019 decembere óta világjárvánnyá lett coronavírus betegség 2019 (COVID-19) okozója, az új coronavirus (SARS-CoV-2) az ismert légzőszervi panaszok mellett gasztrointesztinális tüneteket is okozhat. Enyhe tünetekről van szó: émelygés, hányinger, nem súlyos hasmenés, melyeknek összefüggését a járvánnyal gyakran nem ismerik fel, jóllehet egyértelműen kimutatható a SARS-CoV-jelenléte a tápcsatornából vett biopsziás anyagban éppúgy, mint a székletben. Az emésztőszervi tünetek megelőzhetik a légúti tüneteket. A kezdeti tünetek felismerése nagy jelentőségű, mert lehetővé teszi a fertőzés korai diagnózisát és a beteg izolálását, még a léguti tünetek megjelenése előtt. Jelenleg nem tisztázott fontos szempont a fertőzőképesség megállapítása a gasztrointesztinális COVID-19 eseteiben.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Agykutatás

Az agyi plaszticitás kulcsa

A felnőtt korban született neuronok jóval a neurogenezis hanyatlása után is hozzájárulnak az agy flexibilitásához, állapította meg a Journal of Neuroscience tanulmánya.

Egészségpolitika

Oltásellenesség - a 10 legnagyobb egészségügyi veszély egyike

Az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO) újabb 5 éves tervében összegyűjtötte az egész világot érintő egészségügyi veszélyeket. A lista az oltásokkal megelőzhető fertőzések elterjedésétől a gyógyszereknek ellenálló kórokozókon és a túlsúlyon át a környezetszennyezésig és a klímaváltozásig számos komoly és sürgős megoldásra váró problémát ölel fel. Ezzel közel egy időben, Amerikában több mint 26 ezer iskolásnak nem engedték meg az iskolakezdést, mert nem voltak beoltatva. Magyarországon a védőoltási rendszer szinte egyedülálló.