Hírvilág

A H1N1 elleni védőoltás halálos, az idegeket érintő betegséghez vezethet - egy vezető neurológus szerint

2011. AUGUSZTUS 15.

A levélből kiderül, hogy a vakcina az agyi idegeket érintő Guillain–Barré-szindrómát (GBS), a klasszikus krónikus, gyulladásos demyelinisatiós polyneuropathiát, válthatja ki. A betegség az idegeket támadja meg, bénulást és légzési nehézségeket okozhat, sőt még halálos kimenetelű is lehet.

Hasonló eset történt már az Egyesült Államokban 1976-ban, amikor az influenza elleni vakcinát 10 héten belül visszavonták, mert több ember meghalt az oltóanyag miatt, és a GBS megjelenése nyolcszorosára nőtt.

Az új vakcinát nem tesztelték megfelelően és hatásai jelenleg ismeretlenek.
Dr. Mercola, Nagy-Britannia egyik vezető neurológusa szerint megismétlődhet az 1976-os incidens, ami az államnak sok pénzébe kerülne, és számtalan egyéni tragédiához vezetne.
Először is arra szólítja fel a szülőket, hogy ne hagyják, hogy a gyermekükkel kísérletezzenek az orvosok.

Világszerte hamarosan megkezdődik (néhol már megkezdődött - a szerk.)az oltóanyagok beadása. Legelőször a terhes nők, a hat hónaposnál idősebb kisgyerekek, a beteg felnőttek és az egészségügyben dolgozók részesülnek a vakcinából. Mercola szerint pont ők azok, akiknek immunrendszere a leggyengébb és a legnagyobb veszélynek vannak kitéve. Az elkövetkező hetekben valószínűleg dönteniük kell, hogy vállalják-e a kockázatát a még ismeretlen mellékhatásoknak.

A H1N1-influenza elleni gyógyszerek használata az utóbbi időben rohamosan megnőtt. Egy új tanulmány szerint a tabletták, mint például a Tamiflu, a gyermekek 50 %-ánál okoztak mellékhatásokat. Ilyen volt a hányinger, hasi görcsök, rémálmok és koncentrációs nehézségek, alvási panaszok.
"Gondoljon rá, mielőtt gyógyszert venne be, hogy a H1N1-influenza lefolyása a legtöbb esetben mérsékelt, és még a hagyományos influenza is súlyosabb tüneteket produkál!"

Mégis, hogyan okozhat egy oltóanyag ilyen károkat? Az oltás célja elvileg, hogy segítsen a szervezetnek védekezőképességet felépíteni a káros organizmusokkal szemben.
Normális esetben a betegséget okozó organizmusok a nyálkahártyákon át jutnak a szervezetbe, aminek hatására az immunrendszer aktiválódik. Az oltás során az élő vagy elölt vírusokat, kikerülve a „szolgálati utat” egyenesen a szövetekbe juttatják. Az immunrendszer magasabb fokozatba kapcsol, hiszen támadás érte, és megpróbál ellenanyagot termelni. Ám, ha túl gyenge, sok mellékhatás léphet fel, ami komoly károkat okozhat.

Dr. Mercola D-vitamin szedését ajánlja azoknak, akik szeretnének felkészülni az őszi hónapokra. Már több tanulmány során is bizonyították, hogy a D-vitamin-szint fontos szerepet játszik a vírussal való megfertőződés kockázatának esetében. Az orvosok szerint minél magasabb a szervezetében található D-vitamin-szint, annál kisebb az esélye, hogy megfázna vagy influenzás lenne. Bár influenzajárvány esetében még nem vizsgálták a vitamin hatékonyságát, biztos nem árt.

Dr. Mercola a D-vitamin rendszeres szedését javasolja az egész évre, 60 ng/ml mennyiségben. Természetesen az immunrendszere erősítése és a vitaminok szedése mindenképp jótékony hatással lehet az egészségére.
Próbáljon minél többet megtudni az új influenzavírusról! Nézzen utána az interneten, olvasson orvosi magazinokat! Mérlegelje a helyzetet, milyen veszélyeket hordoz a H1N1-influenza és maga a vakcina!

Forrás:
Do NOT Let Your Child Get Flu Vaccine -- 9 Reasons Why - videóval!

Eighteen Reasons Why You Should NOT Vaccinate Your Children Against The Flu This Season

Szerk.: A megjelenő híradások nem feltétlenül tükrözik az Elitmed.hu szerkesztőségének álláspontját. Célunk a minél teljesebb, hiteles és elfogulatlan tájékoztatás.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

Az áldozatok 40 %-a egészséges fiatal - H1N1-influenza

A WHO legfrissebb, pénteki összesítése szerint a H1N1-influenza eddig több mint 277 ezer megbetegedést és legalább 3.205 halált okozott világszerte.

Hírvilág

A H1N1-vírus és a citokinvihar

Az eddigi halálozási adatok szerint főleg a fiatalokra és egészséges felnőttekre jelent komoly veszélyt a H1N1-vírus.

Hírvilág

H1N1: Gyógyszerkorrupció?

Az Európa Tanács 2010 januárjában vizsgálatot indít a gyógyszergyártó cégek és a H1N1-influenza kampány kapcsolatáról.

Hírvilág

Dohányzás elleni oltás

A dohányzásról való leszokás eddig kevés sikerrel kecsegtetett, de várhatóan 2011-től kapható lesz a nikotin elleni antitestek termelődését kiváltó vakcina.

Hírvilág

H1N1: Eddig 80 millió fertőzött és 16 000 halott az USA-ban

H1N1: a CDC nyilvánosságra hozta a megbetegedettek és a halálos áldozatok számát.