A hírek szerint a homeopata gyógyítás kelléktára új elemmel bővült, egy újabb szer került a porondra: a Berlini Fal darabkái is gyógyerővel bírnak. Hát ez nem nagy csoda, hiszen rendkívüli szenvedés, szorongás és számtalan különleges kívánság fűződik ehhez az építményhez. S ha az ige megfogan, él a jelentés, „átjut az információ”!
1961-ben megépült a szocialista tábor legbornírtabb építménye. Akinek volt szerencséje látni, bizonyára egyetért velem, hogy a rendkívül erőteljes atmoszférájú, hátborzongató építmény uralta a várost. Maga volt az egekbe magasodó gyilkos butaság, a megtestesült halálos emberi korlátoltság, maga a félelem, az ELV, melynek nevében ölni és a társakat beárulni oly könnyű.

A nyolcvanas évek vége felé gyakran jártam Berlinben.
Nyugat-Berlin egyik lakásában időztem egyszer, kiváltságos szereplőként ebben a szcénában, s akik odavittek, előre bejelentették, hogy a gyárcsarnokból lett lakás kádjában ülve éppen rá lehet látni a Falra. E tényt meglehetős büszkeséggel említették a házigazdák is. Én már akkor sem értettem igazán, mi ebben az annyira jó, a különleges. Az sem jó különösebben, ha a temető vagy a ravatalozó mellett kényszerülünk eltölteni az éjszakát. Az meg különösen nem, ha egy kiképzőtábor kerítésére néz az ablak. De mivel oly szívesen invitáltak, lelkesen vettem én is egy kádfürdőt. Eléggé hideg volt. Eléggé untam magam. És láttam, ott messze, az őrtoronyban is senyved valaki… pára jött ki az orrlyukán.
Ami erről az oldalról egzotikum volt, arról az oldalról valóság. Abban éltük le mi is életünk legjavát.
Hát most majd bevehetjük a szert. A Berlini Fal darabkáit. A hírek szerint a magányérzetet és az elhagyatottság-érzetet enyhíti.
Vagy talán majd a gyermekeinknél.