Gondolat

Bevenni a Falat

NAGY Zsuzsanna

2011. AUGUSZTUS 15.

A hírek szerint a homeopata gyógyítás kelléktára új elemmel bővült, egy újabb szer került a porondra: a Berlini Fal darabkái is gyógyerővel bírnak. Hát ez nem nagy csoda, hiszen rendkívüli szenvedés, szorongás és számtalan különleges kívánság fűződik ehhez az építményhez. S ha az ige megfogan, él a jelentés, „átjut az információ”!
1961-ben megépült a szocialista tábor legbornírtabb építménye. Akinek volt szerencséje látni, bizonyára egyetért velem, hogy a rendkívül erőteljes atmoszférájú, hátborzongató építmény uralta a várost. Maga volt az egekbe magasodó gyilkos butaság, a megtestesült halálos emberi korlátoltság, maga a félelem, az ELV, melynek nevében ölni és a társakat beárulni oly könnyű.

A nyolcvanas évek vége felé gyakran jártam Berlinben.
Nyugat-Berlin egyik lakásában időztem egyszer, kiváltságos szereplőként ebben a szcénában, s akik odavittek, előre bejelentették, hogy a gyárcsarnokból lett lakás kádjában ülve éppen rá lehet látni a Falra. E tényt meglehetős büszkeséggel említették a házigazdák is. Én már akkor sem értettem igazán, mi ebben az annyira jó, a különleges. Az sem jó különösebben, ha a temető vagy a ravatalozó mellett kényszerülünk eltölteni az éjszakát. Az meg különösen nem, ha egy kiképzőtábor kerítésére néz az ablak. De mivel oly szívesen invitáltak, lelkesen vettem én is egy kádfürdőt. Eléggé hideg volt. Eléggé untam magam. És láttam, ott messze, az őrtoronyban is senyved valaki… pára jött ki az orrlyukán.
Ami erről az oldalról egzotikum volt, arról az oldalról valóság. Abban éltük le mi is életünk legjavát.
Hát most majd bevehetjük a szert. A Berlini Fal darabkáit. A hírek szerint a magányérzetet és az elhagyatottság-érzetet enyhíti.
Vagy talán majd a gyermekeinknél.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Gondolat

Kodálytól Kodályig - Interjú Somogyi-Tóth Dániellel

Somogyi-Tóth Dániel orgonaművész, karmesterrel, a Kodály Filharmónia Debrecen igazgatójával beszélgettünk az idei március hozta megváltozott világunkról, zenéről, működésről, tapasztalásokról.

Gondolat

Miért vagyunk illetve miért nem vagyunk kaukázusiak?

A paleontológiai leletek és a genetikai vizsgálatok egyértelműen azt mutatják, hogy az emberiség Afrikából származik. Nem kellene használnunk az ezt tagadó, elavult kifejezést.

Gondolat

A Koenzim Q10 klinikai jelentősége

Q10 Szimpózium Anna Grand Hotel 2011. október 1. Balatonfüred

Gondolat

Karinthy öndiagnózisa

NAGY Zsuzsanna

Karinthy Frigyes Utazás a koponyám körül címmel írta meg saját betegségének felfedezését, tüneteinek kialakulását.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

Juvenilis idiopathiás arthritis – biológiai terápiával kapcsolatos teendők és a kommunikáció jelentősége szakdolgozói szemmel - A Figyelő 2015;1

SZABÓ Brigitta

A krónikus ízületi gyulladás (rheumatoid arthritis,RA) nemcsak felnőtt-, hanem gyermekkorban is előfordul, bár jóval ritkábban, és a két kórkép között számos különbség van. A betegség felismerése sokszor késik, mert a felnőttekkel szemben a gyermekek kevésbé panaszkodnak. A juvenilis idiopathiás arthritis ( JIA) krónikus, autoimmunbetegség, ami hosszan tartó ízületi gyulladással jár.

Hírvilág

Vastag- és végbélrák szűrés: hogyan és mikor?

A vastag- és végbéldaganatot általánosságban az egyik leginkább megelőzhető rákbetegségnek tekintik.

Gondolat

Arcok dr. W. optikáján keresztül

SÁNDOR Zsolt

A félhomályos teremben a falakon különös ragyogásban vagy két tucat portré, a keret, a színvilág, a textúra, a félprofil-beállítás alapján hű folytatásai az előtérben kiállított híres Giorgione-festménynek, melynek címe Col Tempo, azaz Idővel.

PharmaPraxis

A gyógyszerész által küldött napi SMS-emlékeztető hatásossága

A klinikai vizsgálatok szaklapja közölte az első regisztrált szlovákiai gyógyszerészeti klinikai vizsgálat protokollját. A tervezett vizsgálat elsődleges célja annak megállapítása, hogy a standard gyógyszerészi ellátáson felül nyújtott személyre szabott napi SMS-emlékeztető milyen mértékben javítja az 55 évnél idősebb, ambuláns ellátásban részesülő hypertoniás betegek gyógyszerszedési fegyelmét.

Gondolat

Buzzati a bornírt

1906. október 16. született Dino Buzzati olasz író