A hatályos BTK és az '50-es évek pszichiátriája
2011. DECEMBER 08.
2011. DECEMBER 08.
Szöveg nagyítása:
Vizi János pszichiáter, jogász arról beszél, hogy a hatályos BTK-nak a beszámítási képességről szóló rendelkezései, az ehhez kapcsolódó bírósági határozatok nagyjából az '50-es évek pszichiátriájának a színvonalát tükrözik. Felhívja a figyelmet arra, hogy a szakmabéliek által a diagnosztizálásban a leginkább közkedvelt DSM-IV az öngyilkosság 'betegséget' nem ismeri. eLitMed.hu
Gondolat
Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.
A paleontológiai leletek és a genetikai vizsgálatok egyértelműen azt mutatják, hogy az emberiség Afrikából származik. Nem kellene használnunk az ezt tagadó, elavult kifejezést.
Gondolat
A látásra vonatkozó igehelyek és értelmezésük, szimbolikus jelentőségük a Bibliában.
Gondolat
VIII. Henrik betegségei
Gondolat
Tiltakozó közleményekkel „szavaznak” sorra az egyetemek az alapítványi átalakítás, illetve annak intézési módja ellen. Professzorok, munkatársak, hallgatók, legutóbb az MTA doktorai adtak ki hivatalos állásfoglalást. Megkérdeztünk „kívülállókat”, Freund Tamást, az MTA elnökét, Tillmann József filozófus, esztéta, egyetemi tanárt, Fleck Zoltán jogász, szociológust, tanszékvezető egyetemi tanárt a kialakult helyzetről, a folyamatról, illetve Fábián Istvánt, a debreceni egyetem korábbi rektorát is. Többen a tudományos és kutatómunka, az egyetemi autonómia ellehetetlenülésétől félnek, veszélyes ugyanis, ha ezek a szellemi műhelyek politikai irányítás alá kerülnek. Az MTA elnöke kiemelte az egyetemi autonómia tiszteletben tartásának és a döntések előtti tisztázó vitáknak a fontosságát.
Gondolat
Az ember számára olykor fontosabb, hogy meg tudja élni érzelmeit, mint hogy azonnal csökkentse, vagy elviselhetőbbé tegye azokat. Ebben a folyamatban sok esetben egy film is segíthet. Kapitány-Fövény Máté pszichiáter, az „Ember a filmben” videók alkotója a filmek pszichológiájáról mesélt.
Helyünk a világban
Szeptember 10-e az öngyilkosság megelőzésének világnapja, ennek apropóján bemutatjuk az EUROSTAT legfrissebb vonatkozó statisztikáit.
A rák megelőzésének új iránya, az otthoni rendrakás 22-es csapdája, a Covid-19 kitörésében szerepet játszó egzotikus állatok és a csokoládé felmentése a pattanások okozásának vádja alól; növekvő szuicidhajlam a magyar fiatalok körében. Hétvégi lapszemle – külföldről és itthonról.
Célzott szerek a krónikus lymphoid leukaemia kezelésében
Római kori orvostudomány a jászsági lelet fényében
1.
2.
3.
4.
5.
Egészségpolitika
Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”1.
2.
Mesterséges intelligencia
A legújabb, MI által asszisztált robotsebészet megérkezett Magyarországra3.
Orvoslás és társadalom
Különleges nap halmozottan sérült gyermekeket nevelő szülők számára a Bükki Nemzeti Parkban4.
5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás