Egy, az International Journal of Environmental Research and Public Health című lapban nemrég megjelent tanulmány a katasztrófahelyzetek mentális egészségre gyakorolt hatásai és a gyász kontextusába helyezve vizsgálja a kérdést. Emellett segít tisztázni, hogy a hasonló, de a mégsem ugyanazt leíró fogalmakat. (Humánökológiai szempontból problémás, hogy az ökológiai gyász itt tárgyalt megközelítésében túl nagy hangsúlyt kap az éghajlatváltozás az ökológiai válság egyéb tényezőihez képest. Az ökológiai veszteségek ugyanis számos, nem az éghajlatváltozásra, de emberi tevékenységekre visszavezethető okokból is bekövetkeznek. Helytállóbb lenne ökológiai válságként keretezni a környezeti problémákat – a szemléző megjegyzése).

Ökoszisztémák, tájak, fajok és sajátos életmódok egyaránt veszélybe kerülnek, átalakulhatnak, elveszhetnek az éghajlatváltozás következtében, és ennek a megtapasztalása a jövőben egyre gyakoribbá válhat. Az erre adott válaszok egyike a veszteségfeldolgozás, a gyász lehet. Az ökoszorongás, a szolasztalgia és az ökológiai gyász mind ide kapcsolódik. 

Az ökológiai gyász egy természetes válasz az ökológiai veszteségekre, és feltehetően különösen kifejezett azoknál, akiket a természeti környezethez erősebb kapcsolat fűz. Főleg kvalitatív ismeretekre alapozva háromféle veszteségtípus határozható meg, ami kiválthatja az ökológiai gyászt. Az egyik az akut vagy múltbeli ökológiai veszteség, az élőhelyek és fajok eltűnésétől a hurrikánok okozta pusztításokig. A másik a környezeti tudás elvesztése, melynek része a személyes és a kulturális identitásban bekövetkező veszteség – ezek ugyanis gyakran erősen függnek a környezettől. A harmadik típust pedig a még nem bekövetkezett, de várható veszteségek – fajok, élőhelyek, vagy akár életmód, megélhetés elvesztése – alkotják. A helykötődésnek igen fontos szerepe van az ökológiai gyászban.

A szolasztalgia egyfajta elhagyatottság, ürességérzés, ami egy számunkra kedves hely elvesztéséhez kapcsolódik. Olyan, mint a honvágy, csakhogy otthon vagyunk. Akkor jelenik meg, amikor visszavonhatatlanul megváltozik a táj, amihez kötődünk.

Az ökoszorongás inkább a várhatóan bekövetkező veszteségekről, fenyegetettségről szól, tehát már a súlyos veszteségek megtörténte előtt jelentkezik. A reménytelenség és a bizonytalanság fontos kulcssszavak. A szorongás általában egy a jövőorientált, adaptív válasz a lehetséges jövőbeli veszélyekre. Ennek megfelelően az ökoszorongást tekinthetjük egy adaptív válasznak az éghajlatváltozásra, és összefüggésbe is hozták a környezetileg pozitív viselkedéssel való elköteleződéssel. Ugyanakkor előfordulhat az is, hogy elhatalmasodik és akár szorongásos problémák kialakulásához is vezethet.

A szolasztalgia és az ökológiai gyász átfedő jelenségek, és a szerzők szerint utóbbi magában foglalja a szolasztalgiát. Az ökoszorongás jövőorientált, így a környezeti változásokkal összefüggő várható veszteségek kapcsán ez kerülhet leginkább előtérbe. A szerzők szerint az ökológiai gyász olyan sajátosságokat mutat, mint más gyászfolyamatok. A természeti környezethez fűződő erős kötődés az identitásunkkal is kapcsolatban áll, így az azzal kapcsolatos veszteségek is mélyen meghatározóak lehetnek.

 szemlézte: Pribéli Levente

Eredeti közlemény: Comtesse, H., Ertl, V., Hengst, S. M., Rosner, R., & Smid, G. E. (2021). Ecological grief as a response to environmental change: a mental health risk or functional response?. International journal of environmental research and public health, 18(2), 734.