Hírvilág

Putyin a hatóságok felelősségét feszegeti

2012. JÚLIUS 08.

Szöveg nagyítása:

-
+

A hét végén pusztító dél-oroszországi árvíz halálos áldozatainak száma vasárnapra 150-re emelkedett. Az esőzések pénteken kezdődtek. Az ár házakat, pincéket, gazdaságokat öntött el, több helyen szünetel az áramszolgáltatás, több személyvonatot más irányba tereltek. A nyomozóhatóság legutóbbi adatai szerint 150 ember halt meg az áradásban, köztük öten áramütést szenvedtek. A víz levonulásával a mentőegységek újabb és újabb holttesteket találtak. Többségük idős ember, a legtöbben Krimszk városában haltak meg. A rendkívüli helyzetek minisztériuma szerint több mint 12 ezer kárvallottja van az árvíznek Kubanyban. A közigazgatásilag a Krasznodari területhez tartozó területen három városban és három kisebb településen 5 185 házat és több mint kétezer udvart öntött el a víz. Krimszkben, Gelendzsikben és Novorosszijszkban, valamint Gyivnomorszkojéban, Kabardinkában és Nyizsnyebakanszkojéban a legnagyobbak a károk. A katasztrófa sújtotta területen közel 27 ezer ember él, 2 756 embert kellett kimenekíteni. A jelentések szerint ugyanakkor a helyzet stabilizálódik a dél-oroszországi területen. A rendkívüli helyzetek minisztériuma Moszkvából repülőgépet és helikoptereket küldött, amelyek mentőalakulatokat szállítanak az elemi csapás következményeinek elhárítására, segítségnyújtásra. Vlagyimir Putyin elnök még szombaton a térségbe repült, és helikopterről megtekintette a tragédia helyszíneit. Az orosz lakosság körében a tragédia hírére feléledt a szolidaritás szelleme. Moszkvában előbb interneten kezdődött gyűjtés, majd pártok is csatlakoztak, és egy hivatalos adománygyűjtő helyet is nyitottak az árvíz áldozatainak megsegítésére. Több orosz városból indítottak útnak hivatalos segítőket, de önkéntesek is elindultak a helyszínre, ahol több száz rendőr és katona, orvos, pszichológus is dolgozik a katasztrófavédelem embereivel együtt a kármentesítésen. A Krasznodari terület ügyészségi nyomozóhivatala büntetőeljárást indított az esőzésben életüket vesztett emberek nagy száma miatt. A nyomozók "gondatlanságból elkövetett, több ember halálát okozó bűnügyben" kezdték meg a vizsgálatot. Putyin elrendelte annak kivizsgálását, hogy a helyi hatóságok lehetőségeikhez mérten figyelmeztették-e a krasznodari lakosokat az árvízre. Az orosz médiában napvilágot láttak olyan találgatások, amelyek szerint a tragédiát egy Krimszk melletti víztározóból leengedett víz idézte elő, egy másik változat szerint átszakadt a tározó gátja. Vízügyi szakemberek jelentése szerint a víztározók állapota normális, és kizárták, hogy azokból zúdult volna a víz a Fekete-tenger partján lévő, vagy ahhoz közel fekvő településekre. Az orosz államfő hétfőre országos gyásznapot rendelt el a pusztító árvíz, valamint a 14 orosz életét követelő szombati ukrajnai buszbaleset áldozatainak emlékére. MTI 2012. július 8., vasárnap

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Egészségpolitika

Gyerekek és gyermekeket várók, tervezők – szabad-e oltani?

Úgy tűnik ebben a hazai álláspont egyértelmű, de számos országban már kismamákat oltanak. A jelenlegi szakértői vélemények szerint az mRNS-oltások nem veszélyesek a terhes kismamákra, de klinikai kísérletek hiányában ezt mégsem lehet százszázalékos biztonsággal állítani. Magyarországon éppen ezért nem ajánlják az oltást várandósoknak, de az Egyesült Államokban, Izraelben, vagy Angliában a kismamákra bízzák a döntést. Gyermekeknek egyelőre sehol sem adnak vakcinát.

Klinikum

Átoltottságot növelő stratégiák

Az Egyesült Államok 10 milliárd dollárral támogatta a Covid-19 elleni oltások fejlesztését, az USA állami szervei ezért is fontosnak tartják az átoltottság növelését. Tavaly novemberi adatok szerint az amerikai lakosság 40%-a nem akarta beoltatni magát, és az oltást nem akarók mindössze 46%-a mondta, hogy esetleg megfontolja a vakcinációt, ha majd több információ áll rendelkezésre. Ezek az adatok is alátámasztják, hogy az oltásfelvételt promotáló kommunikációs szakmai csoportoknak hatalmas munkát kell elvégezniük: ahhoz, hogy az élet visszatérhessen a normális kerékvágásba, az átoltottságnak el kell érnie a 80%-ot.

Ökológia

Minamata kór – Valami új a nap alatt

A kötet alapján teljes bizonyossággal látható, hogy a klíma változása, a tiszta ivóvíz hiánya, a lecsökkent biológiai sokféleség rengeteg viszontagságot hoz még az emberiség számára.

Gondolat

Bevezetés a szomato-pszichoterápia szerteágazó világába

A szomato-pszichoterápia szemléletében a test és az elme nem különválasztható jelenségek, hanem egyazon dolog, a testelme két aspektusa. Ám ebben a szemléletben mégis a test az elsődleges, a „bölcsebb fél”: a test, a testi élmény biztosíthatja a biztonság, az önbizalom, az önkontroll és a lelki gyógyulás és öngyógyítás lényeges elemeit az egyén számára.