Hírvilág

Művészetek Völgye 2012

2012. JÚLIUS 02.

Szöveg nagyítása:

-
+

Két település, Kapolcs és Taliándörögd ad otthont a 22. Művészetek Völgye kulturális fesztiválnak július 27. és augusztus 5. között. Márta István fesztiváligazgató szerint az idén visszatér a "családiasabb hangulat". A fesztiváligazgató a hétfői sajtótájékoztatón elmondta, hogy a rendezvény 76 millió forintból valósul meg, ebből 10 millió forintot a Nemzeti Kulturális Alap ad, 20 milliót Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere bocsátott a szervezetők rendelkezésére saját keretéből. A jegy- és szponzorációs bevételt 46 millió forintra becsülte Márta István, aki emlékeztetett arra: tavaly még 190 millió forintból rendezhették meg a Művészetek Völgyét. Az idei rendezvényről kiemelte: fokozottabban koncentrálnak a családosokra és a gyerekekre. A programokat ezúttal is udvarokba szervezik. A Művészetek Hölgye idén is Palya Bea lesz, aki tíz napon keresztül várja vendégeivel a közönséget. Fellépnek a Snétberger Zenei Tehetségközpont diákjai, Snétberger Ferenc gitárművész, Gryllus Dorka színész-énekes, Dresch Mihály dzsesszzenész, Szokolay Dongó Balázs népzenész, a StereoPartizan együttes vagy például a Szőke Nikoletta Trió. Immár másodszorra rendezik meg a Kaláka Versudvart, amelynek a Kaláka együttes mellett Lackfi János költő lesz a házigazdája. Gryllus Dániel, a programok egyik szervezője kiemelte: augusztus 4-én itt mutatják be a Hangzó Helikon sorozat új darabját, amelyet Ferenczi György és a Rackajam készített Gérecz Attila verseiből. A Kaláka Versudvar vendége lesz továbbá Kányádi Sándor költő, Malek Andrea színész-énekesnő és Korpás Éva népdalénekes, a Szélkiáltó együttes, Novák János zeneszerző, Szabó T. Anna költő, Szirtes Edina Mókus énekes, Kis Judit Ágnes költő vagy például Bognár Szilvia és zenekara is. Tíz nap alatt tíz különféle koncert lesz hallható a Kapolcsi Hobo Klubban - emelte ki Földes László, megjegyezve, hogy a programot Póka Egon basszusgitárossal együtt szervezik. Elmondta: a koncerteken hallhatók lesznek Rolling Stones-, Doors-, Jimi Hendrix-dalok magyarul, Viszockij-versmegzenésítések és a Vadászat album dalai is. Ezenkívül lesznek versfelolvasások, beszélgetések, filmvetítések is. A vendégek közül Földes László kiemelte Tátrai Tibor gitárost, Ferenczi György énekes-szájharmonikást és Fekete-Kovács Kornél zeneszerzőt. A kapolcsi Óvodakert ad otthont a BluesPot nevű helyszínnek, ahol a bluesból, a rockból táplálkozó és építkező zenekarok lépnek fel. A Művészetek Völgye vendége az idén a Kaposvári Egyetem Művészeti Kara lesz, az ő programjaikkal Taliándörögdön az Új Iskolában és környékén lehet találkozni. Márta István ezek közül a tervezett fényfestést és a pajtaszínházat is megemlítette. A kapolcsi katolikus templom ad helyet a komolyzenei koncerteknek, amelyeket Kállay Gábor, az Excanto Együttes művészeti vezetője ismertetett. A programok közül kiemelte a régizenei hangszerekről szóló előadásokat. Mint fogalmazott, az idén a pénzhiány miatt csak kamarazenei produkciókat hívhatott meg a fesztiválra. A fellépők között megemlítette a Marqiuse Együttes barokk kosztümös koncertjét, a Tercina együttes, illetve a Cantores Ecclesiae Rézfúvós Együttes koncertjét. Márta István hangsúlyozta, hogy az idén is számos természetjáró program színesíti a kínálatot Művészetek Zöldje néven. Vigántpetend helyett Kapolcs ad otthont az Országos fazekas és keramikus találkozónak, emellett a Magyar Írószövetség is tíz napig a fesztivál vendége lesz. Újdonság, hogy az idén először megrendezik a kapolcsi "közös piacot", amelyen helyi termelők portékáit lehet megvásárolni. A rendezvénysorozat keretében mintegy 50 képzőművészeti kiállítást is rendeznek. A bérlet 7 ezer forintba, a napjegy 3 ezer forintba kerül, emellett bevezették az úgynevezett esti jegyet, amely 21 óra után jogosít belépésre és 1300 forintba kerül. MTI 2012. július 2., hétfő

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Az önmagunkkal való foglalkozás mint gyógyítás – Interjú Kis Judit képzőművésszel

„Mentális egészséggyakorlatok. A művészet közösségi helyzetekbe terelése.” Saját munkáiról szólva fogalmaz így Kis Judit képzőművész, akinek az önreflexióra építő művei önmagunkkal és másokkal egyaránt interakcióra hívnak. Kis Judit 2020-ban kapta meg az ACAX_Leopold Bloom Képzőművészeti Díjat, akkor, amikor a Covid-járvány globális szinten ébresztett rá mindannyiunk kiszolgáltatottságára, gyengeségeinkre és erősségeinkre. A rangos képzőművészeti díj nemzetközi zsűrije szerint Kis Judit munkái arra a lehetőségre hívják fel a figyelmet, hogy „úgy hagyjuk majd magunk mögött a jelenlegi helyzetet, hogy közben újra felfedezzük képességünket az empátiára és a törődésre”. A fiatal képzőművésszel sebezhetőségről, egyéni és közösségi gyógyulásról beszélgettünk.

Gondolat

A terápiák társadalmától a teremtő vágyakig

Gerevich doktor sokrétű érdeklődési körére világít rá a jelen kötet tanulmányainak sokszínűsége a szakmán és annak határterületein belül és azon túl, továbbá azt is ábrázolja, hogy a pszichiátria és a pszichológia tudománya mennyire átszövi a hétköznapjainkat is és jelen van az élet minden területén, legyen szó pszichiátriai kórképek gyógyításáról vagy az ezirányú kutatómunkáról, esetleg éppen arról, hogy vajon hol a határ az egészséges és a beteg psziché között, mi jelent már devianciát vagy fogadható el a normalitás keretein belül.

Gondolat

Megoszthatatlan belső magány

Börcsök Enikő Nemsenkilény - monológ nemmindegyembereknek címmel hozott létre egy előadást, mely egy autista egy napját dolgozza fel. A magányról, a normális meghatározásáról, a nem figyelés trendjéről, a gondolat megosztásának a képtelenségéről beszélget vele Gyimesi Ágnes Andrea.

Hírvilág

LAM-díj 2009

A LAM-díj a legnagyobb összdíjazású orvostudományi díj - hangzott el az ünnepségen.

Gondolat

A költő és az orvos az élet határán

Ugyan már középiskolás korában publikált, és az orvosi és a bölcsészkarra egyaránt felvették, az orvosi tanulmányokat választotta. Választását így indokolta meg egy interjúban: „Hirtelen rájöttem, hogy mielőtt szólnék az emberekhez, előtte tennem is kellene valamit értük.”