Hírvilág

Kezdeményezés a gyógyászati segédeszközök áfájának csökkentésére

2012. MÁJUS 30.

Szöveg nagyítása:

-
+

A gyógyászati segédeszközök áfájának csökkentése érdekében levélben fordult Rogán Antalhoz, a Fidesz frissen kinevezett frakcióvezetőjéhez kedden az Orvostechnikai Gyártók és Forgalmazók Szövetsége. A közlemény szerint levelükben azt kérték a Fidesz új frakcióvezetőjétől, hogy az adózást érintő egyes törvények parlamenti tárgyalása során a Számvevőszéki és költségvetési bizottság nyújtson be módosító indítványt a támogatott gyógyászati segédeszközök áfájának csökkentése érdekében. Ezzel együtt a szövetség a többi országgyűlési képviselőtől, valamint a gyógyászati segédeszközöket használó betegek és rászorulók érdekképviseleteitől azt kérte: támogassák a kezdeményezést. Mint írták, az orvostechnikai szövetség január 12. óta folytat tárgyalásokat az erőforrás minisztériummal, valamint részben a Nemzetgazdasági Minisztériummal (NGM) arról, hogy a gyógyászati segédeszköz társadalombiztosítási támogatására szánt ez évi előirányzat tartása érdekében miként lehetne a leghatékonyabban módosítani a támogatási rendet. A szövetség véleménye szerint "a gyógyászati segédeszközök áfa-mértékének csökkentése nélkül csak olyan támogatáscsökkentő intézkedésekkel lehet az előirányzatot tartani, amelyek körülbelül 800 ezer szegény, zömében nyugdíjas, beteg ember számára drágítják meg elviselhetetlen mértékben" (másfélszeresére, vagy akár ötszörösére) a gyógyászati segédeszköz termékeket. "A szektor tartalékai, lehetőségei elfogytak: nyolc éve nem történt árkarbantartás, az árfolyam-változások és az infláció hatására drasztikusan emelkedtek a beszerzési árak, a foglalkoztatási és adminisztratív, valamint az energia költségek" - fogalmazott a szövetség, amely még április elején komplett racionalizálási javaslatcsomagot juttatott el a két minisztérium illetékes vezetőinek. Kifejtették: a javaslatcsomag egyik legfontosabb eleme szerint a társadalombiztosítás által támogatott gyógyászati segédeszközök áfa-mértékét olyan módon csökkentenék, hogy a 98 százalékos támogatású gyógyászati segédeszközök áfája 5 százalékra, míg a többi (átlagban 80 százalékban) támogatott gyógyászati segédeszköz áfája 18 százalékra csökkenjen. A szövetség közlése szerint ezt a javaslatot az erőforrások minisztériuma támogatta, de úgy tudják, az NGM is mérlegelte ezeket a javaslatokat. Mivel a parlament előtt lévő, az adózást érintő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslatban nem szerepel a gyógyászati segédeszközök áfa-mértékének csökkentésére vonatkozó rendelkezés, a szövetség elkészítette módosító javaslattervezetét. Ezt a dokumentumot május közepén az Országgyűlés Számvevőszéki és költségvetési bizottsága, valamint egészségügyi bizottsága elnökének és alelnökeinek egyaránt elküldték - hangsúlyozták. MTI 2012. május 29., kedd

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Klinikum

A biológiai terápia leépítésének tapasztalatai rheumatoid arthritisben - A Figyelő 2015;2

ROJKOVICH Bernadette

Rheumatoid arthritisben (RA) a krónikus progresszív ízületi gyulladás krónikus fájdalomhoz, az ízületek destrukciójához, funkciókárosodáshoz, a komorbiditások révén élethosszcsökkenéshez vezet. A krónikus gyulladás minél korábbi megfékezése javítja a betegség hosszú távú lefolyását, az ízületi károsodások kialakulását.

Hírvilág

Alábecsülik a CT-vizsgálatok jelentette sugárterhelést

A CT-vizsgálat egyes típusai igen nagy sugárterheléssel járnak, és szignifikánsan növelhetik a rosszindulatú daganatok kockázatát.

Klinikum

Átoltottságot növelő stratégiák

Az Egyesült Államok 10 milliárd dollárral támogatta a Covid-19 elleni oltások fejlesztését, az USA állami szervei ezért is fontosnak tartják az átoltottság növelését. Tavaly novemberi adatok szerint az amerikai lakosság 40%-a nem akarta beoltatni magát, és az oltást nem akarók mindössze 46%-a mondta, hogy esetleg megfontolja a vakcinációt, ha majd több információ áll rendelkezésre. Ezek az adatok is alátámasztják, hogy az oltásfelvételt promotáló kommunikációs szakmai csoportoknak hatalmas munkát kell elvégezniük: ahhoz, hogy az élet visszatérhessen a normális kerékvágásba, az átoltottságnak el kell érnie a 80%-ot.