Hírvilág

Anyagcsere-rendellenességek és leépülés

2012. AUGUSZTUS 21.

Szöveg nagyítása:

-
+

Az elhízás és egyes anyagcsere-rendellenességek gyorsíthatják a szellemi leépülést - állítják francia és brit kutatók a Neurology című szakfolyóirat legfrissebb számában közzétett tanulmányukban. A tanulmányba összesen 6401 embert vontak be Nagy-Britanniában, akiknek az életkora a vizsgálat kezdetekor átlagosan 50 év volt: ekkor gyűjtötték össze először a résztvevők testsúlyára és egészségi kockázati tényezőire vonatkozó adatokat. Készítettek velük emellett teszteket is, amelyekkel memóriájukat és más kognitív funkcióikat mérték fel. A vizsgálatokat a követés tíz éve alatt háromszor végezték el. Az anyagcsere-rendellenességek között olyan kockázati tényezőket vettek számba a kutatók, mint a magas vérnyomás, a védő (HDL) koleszterin alacsony szintje, a magas vércukorszint és az LDL-koleszterin magas szintje. A résztvevők közel harmadánál volt jelen legalább két kockázati tényező, kilenc százalékuk számított elhízottnak, 38 százalékuk pedig túlsúlyosnak. Az elhízottak hatvan százalékánál találtak legalább két kockázati tényezőt. A követés időtartama alatt ebben a csoportban 22,5 százalékkal gyorsabb szellemi leépülést jeleztek a kognitív teszteken elért pontszámok azokhoz képest, akiknek a testsúlya a normális tartományban maradt, és anyagcsere-paramétereik sem jeleztek kockázatot. A tanulmány cáfolta a "metabolikusan egészséges elhízás" elméletét is, amely szerint azok a kövér emberek, akiknél nem jelentkeznek anyagcsere-rendellenességek, nincsenek az átlagosnál nagyobb egészségi, benne szív- és kognitív kockázatnak kitéve - idézte Archana Singh-Manoux-t, a tanulmány szerzőjét az EurekAlert című tudományos portál (https://www.eurekalert.org/pub_releases/2012-08/aaon-omf081412.php). MTI 2012. augusztus 21., kedd

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

Reumatológiai gyulladásos megbetegedések és családtervezés – a reumatológus szemével - A Figyelő 2017;1

SEVCIC Krisztina

Klinikai vizsgálatok igazolják, hogy az RA-s nőknek kevesebb gyermekük születik, illetve gyakoribb köztük a gyermektelenség, különösen, ha fiatal életkorban (30 éves kor előtt) diagnosztizálják betegségüket, illetve ha a diagnózis felállításakor még nincs gyermekük.

Klinikum

Klinikai vizsgálatokról

A klinikai vizsgálatok célja megtalálni a betegségek megelőzésének, diagnosztikájának vagy kezelésének megfelelő módját. A kezelést tekintve a klinikai vizsgálatok célja gyakran annak megállapítása, hogy az új kezelés hatásosabb és kevesebb mellékhatással jár, mint más, már a gyakorlatban használt eljárás. A klinikai vizsgálatokat a félig-kísérletek közé sorolják és akár több vizsgálat együttes kiértékelésére is szükség lehet az eredmények általánosításához (metaanalízis, evidence synthesis).

Hírvilág

Az infectiv endocarditis megelőzése szívbillentyű-betegségben szenvedők esetében

Az American College of Cardiology és az American Heart Association utoljára 2006-ban közölt irányelveket a szívbillentyű-betegség kezelésére. Azóta az infectiv endocarditis (IE) megelőzésével kapcsolatban számos új eredmény született, amelyek szükségessé tették az irányelvek jelen frissítését. Egyes szakembereket meglephetnek majd az irányelvek, amelyek jelentősen eltérnek a korábbiaktól…

Idegtudományok

Funkcionális neurológiai rendellenességek sürgősségi osztályos diagnosztikája

A funkcionális neurológiai rendellenesség (functional neurological disorder, FND) vagy konverziós zavar egy olyan, motoros vagy szenzoros funkciókban fellépő akaratlan változás, mely a klinikai jellemzők alapján nem felel meg más neurológiai vagy egyéb kórképnek.

Klinikum

Reumatológiai gyulladásos betegségek és cardiovascularis rizikó a reumatológus szemszögéből - A Figyelő 2016;1

SZEKANECZ Zoltán

A gyulladásos reumatológiai kórképek (arthritisek és autoimmun betegségek) nagy részében akcelerált atherosclerosis és következményesen megnövekedett cardiovascularis (CV) morbiditás és mortalitás észlelhető. Ennek háttere leginkább rheumatoid arthritisben (RA) ismert (ezért a továbbiakban döntően erre fókuszálunk), de jellemző a spondylarthritisekre, köszvényre, juvenilis arthritisre, SLE-re, sclerodermára, myositisre is.