Részletes keresés

Kérjük, állítsa be a paramétereket!


 

Találatok száma: 58

Nővér

2023. MÁJUS 03.

Diétás nénétől a diplomáig – Fejezetek a dietetikusképzés történetéből

TÁTRAI-NÉMETH Katalin, DOBÁK Zita, VERESNÉ BÁLINT Márta

Tavaly ünnepeltük a diétás nénék oktatásának kezdetét, amely száz éve, 1922-ben Soós Aladár professzor (1890–1967) vezetésével kezdődött meg a Pázmány Péter Egyetem Orvostudományi Karán. A „diétás néne” fogalma akkor még csak az Egyesült Államokban volt ismeretes, így Európában elsőként Magyarországon indulhatott el a képzés.

Lege Artis Medicinae

2022. OKTÓBER 28.

Hogyan és mit tehetünk közösen a hypertoniás betegek gondozásáért a praxisközösségekben?

TORZSA Péter, CSATLÓS Dalma, MÓCZÁR Csaba

Az alapellátás átalakításának első lépése­ként – a kompetenciák, az eszközpark, az alapellátás által nyújtott szolgáltatások bővítésének lehetőségét keresve – létrejöttek az első praxisközösségek. Ennek struktúrája már nem hasonlít a háziorvosi ellátási modell korábbi jellemzőire, az egymástól elszigetelten dolgozó, két-három orvoskollégából álló csapatra. Az új forma a közösségbe szerveződő praxisok hálózata.

Lege Artis Medicinae

2022. SZEPTEMBER 30.

A szégyen mint medicinális jelenség

KELEMEN Gábor

A szerző új szempontokat javasol a medicinában a 21. századra megváltozott problémaként jelentkező szégyen leírásához, megértéséhez és kezeléséhez. Áttekintést nyújt a szégyen jelenségvilágáról és röviden összefoglalja a vonatkozó empirikus pszichológiai, neurobiológiai, valamint csecsemőmegfigyelési eredményeket. Kitér azokra a zavarokra, melyek kialakulásában a szégyen központi szerepet játszik.

Hivatásunk

2022. AUGUSZTUS 28.

III. szekció - A képzés, a szakképzés és a továbbképzés aktuális kérdései

Tartalom:

  • A képzés, a szakképzés és a továbbképzés aktuális kérdései
  • Iskolapadból a műtőasztal mellé?
  • Gyakorlóhelyek felelőssége az egészségügyi szakképzésben
  • Aneszteziológiai asszisztensek kompetenciáinak vizsgálata végzettségek szerint
  • „Ki mint vet, úgy arat” – A segédápolók képzésének szerepe a munkaerőhiány pótlásában
  • „Az egészségügyi szakdolgozók jogai a fekvőbeteg szakellátás területén”
  • A skill labor, az egészségügyi oktatás új platformja és az abban rejlő lehetőségek

  • Hivatásunk

    2022. AUGUSZTUS 28.

    XI. szekció - A pandémia során bekövetkezett változások és annak hatásai, következményei a szociális ellátórendszerre

    Tartalom:

  • A pandémia kezelése, hatásai, következményei és tapasztalatai a szociális ellátórendszerben
  • A pandémia hatásai a Csongrád-Csanád Megyei Szivárvány Otthon dolgozóinak életére
  • Merre tovább idősellátás?
  • A segítő kéz ereje!

  • Nővér

    2022. AUGUSZTUS 31.

    A körzeti ápolás mint perspektíva a Semmelweis Egyetem ápolóhallgatói körében

    GALVÁCS Henrietta, BALOGH Zoltán

    A vizsgálat célja: Felmérni a BSc ápolóhallgatók körében a pályaválasztással kapcsolatos elképzeléseket az alapellátás vonatkozásában. Továbbá megvizsgálni, hogy mely tényezők dominálnak a szakterület-választásukban. 2021. december és 2022. január között online kérdőív segítségével vizsgáltuk meg a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán az ápolóhallgatók jövőképét a körzeti ápolással kapcsolatosan. Kérdőívünket 188 hallgató töltötte ki. A hallgatók 6,4%-a szeretne alapellátásban dolgozni a diplomája megszerzését követően. Azok, akik biztosan ezen a területen kívánnak elhelyezkedni, 67,6%-ban a családbarát körülmények, 40,5%-ban az alacsonyabb napi munkaóra, 39,2%-ban pedig az önálló munkavégzés miatt választanák ezt a szakterületet. Viszont a megfelelő bérezés és kompetenciák biztosításával a hallgatóknak már több mint 60%-a választaná ezt a szakterületet. Az ápolók kompetenciarendezése és a bérezés újragondolása elengedhetetlen ahhoz, hogy ez a szakterület vonzóbb legyen a leendő szakemberek számára. A képzőintézményeknek pedig mind az elméleti, mind a gyakorlati képzést a jelenkor elvárásaira fókuszálva kell megszerveznie és biztosítania.

    Lege Artis Medicinae

    2022. MÁRCIUS 31.

    Eredményesen oktatjuk-e azt, amit fontosnak tartunk? Ahogy az orvosképzés oktatói látják

    VARGA Zsuzsanna, PÓTÓ Zsuzsanna, CSATHÓ Árpád, FÜZESI Zsuzsanna

    Magyarországon az általános orvostudományi szakra vonatkozó Képzési és Ki­me­neti Köve­tel­mények határozzák meg, hogy a végzett orvostanhallgatóknak milyen tudással, va­lamint jártasságokkal, készségek­kel, képességekkel, azaz kompetenciával kell rendelkezniük. Kutatásunkban egyrészt azt vizsgáltuk, hogy az orvosképzéshez a Képzési és Ki­meneti Követelményekben megfogalmazott kompetenciák fontosságát hogyan ítélik meg az oktatók, másrészt, hogy ezeket milyen mértékben közvetítik oktatói tevékenységük során. Az empirikus kutatást 2017 őszén végeztük négy magyarországi orvosképző intéz­mény­ben, saját fejlesztésű kérdőív használatával. Az elemzéshez GAP-analízist, Wil­coxon-próbát, faktoranalízist alkalmaztunk. Kérdőívünket a négy orvosképző intézmény összes oktatójához eljuttattuk (1790 fő), közülük 439-en töltötték ki a nyomtatványt (24,5%). A kutatási eredmények azt mutatják, hogy az oktatók a képzés során egyetlen kompetenciát sem közvetítettek olyan mértékben oktatási gyakorlatukban, mint amennyire azokat fontosnak tartották (egy kivételével). A fontosság és a közvetítés mértéke között – kompetenciánként eltérő mértékű – statisztikailag is igazol­ható negatív rés (GAP) található. A vizsgált kompetenciák jól azonosítható faktorokba sorolhatók, melyek megfelelnek a nemzetközi szakirodalomban elfogadott háromkörös modellnek. A kutatás rámutatott arra, hogy az or­vos­képzésben – a szűkebben vett orvosszakmai ismeretek mellett – további fejlesztési és fejlődési lehetőségek rejlenek, amelyek fontosságát az oktatási folyamat végrehajtói, az oktatók is megerősítették. A hiányok és a szükségletek felismerése mellett ezek megvalósításához az oktatók saját készségeinek fejlesztése is fontos, köztük a pedagógiai, módszertani ismereteké is.

    Gondolat

    2022. MÁRCIUS 16.

    „Gyakran egyetlen információval is tovább lehet lendíteni valakit a kritikus helyzeten” – Interjú Gazsi Adrienn ügyvéddel a fogyatékossággal élő embereknek nyújtott jogsegélyről

    Hogyan tud a jog úgy működni, hogy mindenkinek javára legyen? Hogyan lehet minél több ember számára elérhetővé tenni a jogi tudnivalókat és képviseletet? A budapesti székhelyű PILnet Alapítvány ebben a szellemben kutat, oktat és segíti Magyarország és a régió civil szervezeteit azáltal, hogy széles körben elérhetővé teszi az ingyenes jogi támogatást. A pro bono tevékenység népszerűsítése érdekében a PILnet a Magyar Ügyvédi Kamarával közösen minden évben átadja „Az Ügyvédek a Közjóért – Magyar Pro Bono Díjat” is. Gazsi Adrienn ügyvéddel beszélgettünk a társadalmi elkötelezettségéről annak kapcsán, hogy 2020-ra visszamenőleg ő kapta meg az Év Pro Bono Ügyvédje Díjat.

    Nővér

    2020. AUGUSZTUS 30.

    A kiterjesztett hatáskörű ápolói rendszer fogadtatása a magyar társadalom megítélése tükrében

    SAIN Henrietta, BÁNFAI Bálint

    A kiterjesztett hatáskörű ápolók egészségügyi ellátásba való integrálása javíthatja az ellátás minőségét. Kutatásunk célja volt felmérni, hogy milyen fogadtatásra számíthatnak a kiterjesztett hatáskörű ápolók (APN) a magyar társadalom megítélése tükrében, fókuszálva a sürgősségi ellátásra. Célunk volt egy jó nomenklatúra meghatározása, valamint az új ellátók és a mentőtisztek közötti párhuzam megvilágítása, az új rendszer elfogadásának segítése céljából. A vizsgálatot 2019 szeptembere és novembere között végeztük. Adatgyűjtési eszközként saját szerkesztésű online kérdőívet készítettünk, melyet a 18. életévüket betöltött magyarországi lakosok tölthettek ki. A kérdőív tartalmazott szociodemográfiai kérdéseket, a kiterjesztett hatáskörű ápolók elfogadására vonatkozó kérdéseket, valamint a megfelelő nomenklatúrát vizsgáló kérdéseket és egy tájékoztatót is. A kérdőívet összesen 372 fő töltötte ki (N=372). Az APN-ekkel kapcsolatban megfelelő ismeretekkel rendelkezők jobban elfogadják az APN-ek szerepét (p=0,002), mint akiknek az ismereteik hiányosak. Az egészségügyi dolgozók fogékonyabbak az új rendszer megismerésére (p=0,018), mint a laikusok. Akik a mentőtisztek kompetenciáit ismerik, jobban elfogadják az APN-ektől a vizsgálatokat (p<0,001). Legtöbben az APN, a vizsgáló ápoló/mentőtiszt és mesterápoló kifejezéseket javasolják a nomenklatúrához. A társadalom és az egészségügy hozzáállása nem elutasító, megfelelő tájékoztatás, a kompetenciák pontos meghatározása és a megfelelő jogi háttér kialakítása mellett integrálható rendszerré válhat.

    Hírvilág

    2021. JÚNIUS 04.

    A táplálkozáshoz szinte mindenki ért, pedig csak a dietetikusok!

    Harminc éve alakult meg a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ), tagjai főiskolát végzett dietetikusok és egyetemet végzett táplálkozástudományi szakemberek, akik ma már nem csak az egészségügy különböző területein, az élelmezésvezetésben és a megelőzésben dolgoznak, hanem az élelmiszeripari cégek munkáját is segítik. A szövetség célja a lakosság egészségi állapotának javítása a helyes táplálkozás és életmód népszerűsítésével, az egészséges táplálkozási szokások kialakításának előmozdítása, valamint a táplálkozással összefüggő betegségek kezelésében való részvétel. A szakmai szervezet a közelmúltban kidolgozta a magyar felnőtt lakosság és a 6–18 éves gyermekek számára a legfrissebb tudományos ismereteken alapuló, hazai táplálkozási ajánlást, az OKOSTÁNYÉR®-t.