Részletes keresés

Kérjük, állítsa be a paramétereket!


 

Találatok száma: 205

COVID-19

2020. MÁRCIUS 27.

A COVID-19 és a kardiovaszkuláris rendszer

A SARS- CoV-2-fertőzés nemcsak pneumoniát, de akut myocardialis és krónikus kardiovaszkuláris sérülést is okozhat. A Nature Review Cardiology-ban megjelent kommentár összefoglalja a COVID-19-cel kapcsolatos kardiológiai tudást.

Lege Artis Medicinae

2019. SZEPTEMBER 10.

Elismerés a jövő építéséért

KUN J. Viktória

A Prof. Dr. Romics László Akadémikus Emlékére Alapítvány pályázatának díjait idén is a Semmelweis-napon, június 28-án adták át. A pályázatot az akadémikus fia, ifj. dr. Romics László hozta létre testvére, barátai és tanítványai részvételével a névadó munkássága előtti tisztelgésként. Ebben az évben négy fiatal orvost díjaztak a pályázaton, de ezúttal két további különdíjat is kiosztottak.

Egészségpolitika

2019. AUGUSZTUS 30.

Béremelés, úgy érdemes, ha az érezhető

Orvoshiány – talán az egészségügy egyre égetőbb és az egyik legnagyobb problémája. Külföld, illetve a magánszféra mind többeket csábít a megélhetés és persze a munkakörülmények miatt. Bérrendezésük folyamatosan napirenden van, érdemi változás azonban eleddig nem történt. A napokban nagyjából egy időben a Magyar Orvosi Kamara lépett fel határozottan a bérrendezés ügyében, illetve Lázár János beszélt arról, másfél és három millió forint lenne a reális bérezése a magyar orvosoknak.

Lege Artis Medicinae

2019. MÁRCIUS 20.

A betegség-központúságtól a P4 orvoslásig

VÁLYI Péter

Az egészségügy jelenleg még szinte mindig „betegségügy”, ami az egyes betegségek diagnosztikájával, gyógyításával, rehabilitációjával foglalkozik. Sokszor hagyják figyelmen kívül vagy fordítanak a szükségesnél kevesebb figyelmet arra, hogy az emberről, egészségi állapotáról, annak károsodásáról, következményeiről van szó.

Gondolat

2017. OKTÓBER 29.

Gyógyító szerkentyűk képeskönyve – nem csak orvosoknak

Akár fiatalon, akár idősebb korban ébred fel ez az igény az orvostörténelem iránt, kiváló ajándék minden gyógyító szakember számára Magyar László András Solenoid és Pelithe. Régi gyógyszerkentyű című könyve.

Hírvilág

2017. ÁPRILIS 04.

Információval a rákbetegek hatékonyabb gyógyításáért

Az OncompassMedicine egy viszonylag új szervezet, amely a KPS Molekuláris Diagnosztikai Központba utóda, s amelyet két hazai kutatóorvos, dr. Peták István és dr. Schwab Richárd hozott létre több mint 10 éve.

Egészségpolitika

2017. FEBRUÁR 21.

A borítékok mindennemű csúsztatása

A Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete az igazságügyi miniszterhez fordult, hogy a "borítékok mindennemű csúsztatását" is nevezzék törvénysértőnek —ne legyen mód munkaadói engedéllyel sem a felmentésre.

Egészségpolitika

2016. DECEMBER 07.

Törzskarton-rendszer - sok bizonytalanság

A háziorvosi rendelők új, tavasz óta tervezett törzskarton-rendszerének bevezetését első körben idén szeptember elsejével indították volna, majd második dátumként 2017. január elsejét jelölték meg. A jelenlegi állás szerint az év eleji kezdés is elodázódhat, hiszen legújabban a döntéshozók ezt a dátumot jelölték meg a kartonok kitöltéséhez és a feladat teljesítésének mibenlétéhez szükséges alapelvek kidolgozásának a zárónapjaként. Ebből pedig arra lehet következtetni, hogy az elvek és a gyakorlati alkalmazás között bizonyos időnek kell még eltelnie.

Hírvilág

2016. NOVEMBER 08.

Tyúkkal fizetnek a műtétért

Hardi Richárd, az Afrikában gyógyító szemorvos-szerzetes a napokban a Millenáris parki Európa pont vendége volt. Hallgatóságának mesélt az itthoniak által talán egzotikusnak gondolt orvosi munkájáról, szűkebb és tágabb afrikai környezete jelenlegi állapotairól és arról a különleges élményről, ami visszaadja betegei látását.

Gondolat

2016. AUGUSZTUS 31.

Az elmegyógyintézet csak ürügy - Horváth Csaba rendező a Száll a kakukk fészkére című előadásról

A székesfehérvári Vörösmarty Színház az egyik legizgalmasabb vidéki színház mostanában. Kiváló társulata magas művészi igényű, markáns, merész rendezésű, mégis széles közönség számára befogadható előadásokat játszik, számos műfajban. 2016 tavaszán mutatták be a Száll a kakukk fészkére című produkciót. Az előadás rendezőjével, Horváth Csabával beszélgettünk.