Részletes keresés

Kérjük, állítsa be a paramétereket!


 

Találatok száma: 450

Ökológia

2023. JÚNIUS 26.

Az erdőfürdő egyben illatfürdő

A növények sokféle illékony szerves vegyületet termelnek, melyek az emberi egészségre is hatással vannak. A Forest volatile organic compounds and their effects on human health: A state-of-the-art review című tanulmány ezek sokféleségét, bizonyított egészségügyi hatásait foglalta össze.

Hypertonia és Nephrologia

2023. JÚNIUS 18.

A magyar vesepótló kezelések 2020. évi jelentése az ERA-EDTA Regiszternek

KULCSÁR Imre, WÁGNER László, ROSIVALL László

A szerzők röviden ismertetik az ERA-EDTA (European Renal Association – European Dialysis and Transplantation Association) – ma csak ERA – Vesepótló Kezelések Regiszterének, illetve a hazai adatgyűjtések történetét. Ezt követően bemutatják a 2020. évre vonatkozó, krónikus vesebetegek (chronic kidney disease – CKD) KRT-incidens és prevalens betegszámait, amelyeket ismét jelentettek az ERA központi KRT Regiszterébe.

Idegtudományok

2023. JÚNIUS 06.

Érző lények-e a neuronok a Petri-csészében?

Az idegtudomány alapjait érintő vita bontakozott ki a Neuron című folyóiratban egy tanulmány körül, ami azt állítja, hogy a laborban növesztett egér- és humán kérgi idegsejtek szentiens, érző lények. A vita után kialakulni látszó konszenzus szerint a tanulmány olyan relevanciát követel magának, amivel egyáltalán nem rendelkezik.

Immunonkológia

2023. JÚNIUS 01.

Immunellenőrzőpont-gátló terápiák okozta bőrmellékhatások

LENGYEL Zsuzsanna

Az elmúlt évtizedben az immunellenőrzőpont-gátlók (ICI) megjelenésével az onkológiai betegek ellátása jelentős változáson ment keresztül. Ezen új terápiás szerek megjelenésével új mellékhatásprofilt is meg kellett tanulnunk.

Immunonkológia

2023. JÚNIUS 01.

A CheckMate-649 vizsgálat hároméves utánkövetési eredményei alátámasztják az első vonalbeli nivolumabbal kombinált kemoterápia eredményességét előrehaladott nyelőcső-, gastrooesophagealis junctio és gyomor-adenocarcinoma esetén

LAKATOS Gábor

A gastrooesophagealis daganatok továbbra is jelentős egészségügyi problémát jelentenek. Az előrehaladott stádiumú rák prognózisa kedvezőtlen, a hagyományos első vonalú kemoterápia alkalmazásával a várható életkilátás HER2-negatív betegség esetén nem éri el az egy évet (1). Az immunterápia megjelenése fontos mérföldkövet jelentett számos rosszindulatú kórkép gyógyszeres kezelésében. A legjelentősebb előrelépést az immunogén tulajdonságú tumortípusok ellátásában sikerült elérni. A gastrooesophagealis daganatok ugyanakkor rendkívül heterogének, nem minden esetben várható az immunterápia hatékonysága. Az immunkezelés szempontjából prediktív értékű biomarkernek tekinthetők a mikroszatellita-instabilitás (MSI) és a programozott sejthalál ligandum 1 (PD-L1) expressziója (2).

Ökológia

2023. MÁJUS 31.

Vajon mit csinálnak a gombák a bélrendszerünkben?

Az emberi mikrobiótát nemcsak baktériumok, hanem archeák, protisták, vírusok és gombák is alkotják. Mostanában kezd fény derülni arra, hogy az utóbbi csoport is mennyire jelentős az emberi egészség szempontjából. Az International Journal of Medical Microbiology szakfolyóiratban jelent meg egy tanulmány Fungi of the human gut microbiota: Roles and significance címmel, amely összegzi az eddigi fontosabb ismereteket.

Lege Artis Medicinae

2023. MÁJUS 31.

Angiotenzinkonvertálóenzim-gátló vagy angiotenzin-1-receptor-blokkoló legyen az elsőként választandó gyógyszer a magas vérnyomásban szenvedő beteg kezelésekor?

BENCZÚR Béla

A RAAS-gátlók (az ACE-inhibitorok és az ARB-k) egyaránt első vonalbeli vérnyomáscsökkentők mind a tengerentúli, mind az európai (így a magyar) hypertoniaajánlások alapján is. Ennek ellenére a gyakorló orvosok körében jóval kifejezettebb az ACE-gátlók preferenciája, mint az ARB-ké. Jelen összefoglaló áttekintést kíván nyújtani a két hatóanyagcsoport közötti különbségekről, az elérhető direkt összehasonlító vizsgálatokról az evidenciák csúcsát jelentő metaanalízisekről.

Lege Artis Medicinae

2023. MÁJUS 31.

Confabulare necesse est? Az orvos-beteg kapcsolat és a chatGPT

BALKÁNYI László

Mire ezek a sorok megjelennek, a LAM olvasóinak praxisában már bizonyára megtörtént az az első beteg-orvos találkozás, ahova páciensünk a chatGPT mesterséges intelligenciával folytatott „internetes konzultáció” után érkezik, vagy így próbál „második véleményhez” jutni. A helyzet hasonló, mint korábbi esetünk dr. Google-lal, amikor is betegünk az interneten keresgélve próbál kórisméhez és tanácshoz is jutni.

Ökológia

2023. MÁJUS 24.

A fényszennyezés is befolyásolja a szúnyogok által terjesztett betegségek kockázatát

A mesterséges fény a fertőző betegségek vektoraiként is ismert szúnyogok életére is hatással van, így hat(hat) az általuk terjesztett betegségek kockázatára. Ezt a kapcsolatot elemzi az Artificial light as a modulator of mosquito-borne disease risk című tanulmány, amelyet a Frontiers in Ecology and Evolution szakfolyóiratban publikáltak.