Részletes keresés

Kérjük, állítsa be a paramétereket!


 

Találatok száma: 208

Lege Artis Medicinae

2022. MÁJUS 26.

Nemes Csaba Miklós: A hazai életmentés, műtéti érzéstelenítés és intenzív terápia történeti kronológiája és bibliográfiája

MATKÓ Ida

Győry Tibor magyar orvosi (1900) és Dörnyei Sándor hazai orvos- és gyógyszerésztör­té­neti bibliográfiái (1944, illetve 1960-ig) részben elavultak, részben pedig nem elégíthetik ki az egyes szakágak történeti kutatásának igényeit. A zö­mében még megírásra váró szakbibliográfiák sorába illeszkedik Nemes Csaba Miklós munkája. A hazai aneszteziológia közel 70 éves fejlődése elegendő távlatot és anyagot szolgáltatott a jelen írásban ismertetett történeti áttekintés és címszójegyzék számára, amely csatlakozik a Bogár Lajos professzor által szerkesztett, 2008-ban megjelent „Az önálló magyar aneszteziológia és intenzív terápia első 50 éve” című munkához. A szerző saját szavait idézve: „A munka fáradságos volt, de megérte: újra átéltem a magyar aneszteziológusok első nemzedékének csak a repülés kezdeteihez hasonlítható szakmai harcait és a hivatás elismertetéséért folytatott, sokszor szélmalomharcnak is be­illő küzdelmeit. Ezzel a kötettel ez volt az első célom: fejet hajtani pályaművük és életsorsuk előtt.”

Gondolat

2022. JANUÁR 04.

„Egy nagy író precízen leírja az agydaganatát a legelső tünettől a gyógyulásig, még a műtétet is” – Interjú Scherer Péterrel az Utazás a koponyám körül színházi előadásáról

CZIGLÉNYI Boglárka

Hogyan döbben rá valaki arra, hogy agydaganata van? Milyen kiszakadni az életből, majd visszatalálni belé? A világirodalom egyik legnagyobb betegségmemoárja, az Utazás a koponyám körül sebészi pontossággal elemzi az agydaganat felismerését és gyógyítását. Az egyszerre lírai, önironikus, kíméletlen és magával ragadó szövegben Karinthy Frigyes fantasztikus írói teljesítménnyel számol be a betegség drámájáról és katarzisáról. Mindez most már színpadon is látható, a szöveg nagyszerűségéhez méltó, felkavaró és igen szerethető előadásban. A Nézőművészeti Kft. 2021. október 7-én bemutatott darabjáról a rendező-főszereplővel, Scherer Péterrel beszélgettünk.

Hírvilág

2021. JÚNIUS 14.

A daganatos elváltozások hatékony diagnosztikáját segítő labort alakítottak ki Szegeden

A daganatos elváltozások hatékony diagnosztikáját segítő laboratóriumot alakítottak ki uniós támogatással a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) patológiai intézetében – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.

Hírvilág

2021. JANUÁR 04.

A pénzügyi problémák is lehetnek a dementia korai jelei

Anyagi nehézségek, könnyelmű pénzköltés, vagy egyáltalán a financiális dolgokban való teljes elveszettség a dementia korai jelei lehetnek. Egy legfrissebb, a Johns Hopkins Egyetem kutatása igazolta a szakemberek napi gyakorlatában tapasztaltakat: az összefüggést a betegség, és a pénzügyek kezelésének ellehetetlenülése között

Hivatásunk

2020. AUGUSZTUS 24.

Az orvosképzés kezdetei Magyarországon

HIDEGKÚTI Alexa

Idén lesz 250 éve, annak, hogy a nagyszombati egyetemen megnyílt az első magyar orvosképző kar. Győri Tibor 1900-ban kiadott „Magyarország orvostörténeti bibliográfiájá”-ban részletesen leírja, hogy miként lett a Pázmány Péter esztergomi érsek, illetve a jezsuita rend által 1619-ben alapított és rá egy évre az eredetileg papneveldének szánt intézményből 1769-re öt karral rendelkező egyetem.

COVID-19

2020. MÁJUS 14.

Diabetológus megjegyzése

A teljes magyar lakosság nagyjából 10%-a érintett cukorbetegség szempontjából. Sajnos, ahogy a legtöbb fertőző betegség lefolyását, a COVID-19-ét is jelentősen rontja a cukorbetegség. A cukorbetegség a COVID-19 fertőzés letalitását 50%-al növeli. A népbetegségnek számító cukorbetegség csak úgy, mint a súlyos tünetekkel járó koronavírus fertőzés gyakrabban érinti az egyébként is idősebb, polimorbid és ezért esendőbb betegeket. A két betegség között ezen kívül is számos kapcsolat lehet (ACE-2 expressio, DPP4, immunrendszer), mely a szemle tömören összegez. Maga a COVID-19 is rontja a glikaemiás paramétereket, ugyanis egyaránt károsítja az inzulinszekréciót és fokozza az inzulinrezisztenciát. Ez összhangban van azzal régi megfigyeléssel, mely szerint a lázzal járó betegségek esetén eddig is hasonló jelenséget láttunk.

Gondolat

2019. NOVEMBER 29.

Hírvilág

2019. OKTÓBER 30.

X. Magyar Fenntarthatósági Csúcs – 2019 Végre megértettük?

A X. Magyar Fenntarthatósági Csúcs konferencia fókuszában az idén a rendkívüli katasztrófákat okozó felmelegedés és kontinenstüzek miatti tömeges tudatra ébredés áll. Fákat ültetnek az emberek világszerte. A fiatalok az utcán követelik jogukat a jövőhöz. Ráébredtünk: nincs tovább!

Gondolat

2019. ÁPRILIS 15.

A terápiák társadalmától a teremtő vágyakig

Gerevich doktor sokrétű érdeklődési körére világít rá a jelen kötet tanulmányainak sokszínűsége a szakmán és annak határterületein belül és azon túl, továbbá azt is ábrázolja, hogy a pszichiátria és a pszichológia tudománya mennyire átszövi a hétköznapjainkat is és jelen van az élet minden területén, legyen szó pszichiátriai kórképek gyógyításáról vagy az ezirányú kutatómunkáról, esetleg éppen arról, hogy vajon hol a határ az egészséges és a beteg psziché között, mi jelent már devianciát vagy fogadható el a normalitás keretein belül.

Korszerű Kaleidoszkóp

2018. ÁPRILIS 01.

Hidvégi Tibor - Winkler Gábor: A cukorbeteg-gondozás kézikönyve

HIDVÉGI Tibor

A cukorbetegek számának járványszerű növekedése jól ismert. Napjainkban a Nemzetközi Diabetes Szövetség (IDF) becslése szerint 415 millió cukorbeteg él Földünkön, ez a teljes népesség mintegy 8,8%-a. 2040-re 642 millió diabeteses személlyel kell számolnunk, a növekedés azt jelenti, hogy a lakosság 10,4%-a, azaz minden tizedik felnőtt cukorbeteg lesz. A csökkent glükóztoleranciával élő személyek száma 318-ról 482 millióra növekszik a fenti időszakban.