Részletes keresés

Kérjük, állítsa be a paramétereket!


 

Találatok száma: 319

Gondolat

2020. JANUÁR 20.

Filmet varázsolni az életből

A For Sama (Kislányomnak, Samának) valódi kordokumentum, amelyben testközelből szembesülhetünk egy háború börtönszerű csapdahelyzetével. Amikor egyik napról a másikra kell eldöntenünk, hogy maradunk, ahol vagyunk, vagy mindent feladunk, és új életet kezdünk - mindezt hihetetlen gyorsasággal, a halál veszélye pedig mindkettőnél fennáll. Hamza Al-Kateab egyike azon kevés orvosoknak, akik hivatásukhoz és esküjükhöz ragaszkodva még nem hagyták el háború sújtotta hazájukat, Szíriát, egy szebb jövő érdekében. Felesége, Waad Al-Kateab rendezőnő a saját szemszögéből követi nyomon életüket a szíriai civil háború idején. A lányuknak, Samának címzett dokumentumfilm az első a műfajban, amit négy kategóriában is jelöltek BAFTA-díjra, mostanra pedig egy Oscar-díj várományosa is. A For Sama (Kislányomnak, Samának) január 27. és február 2. között lesz látható a VI. Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon, ennek apropóján beszélgettünk Sós Ágnes dokumentumfilm-rendezővel.

Hírvilág

2020. JANUÁR 02.

Tudatos jelenlét a 21.században - elméletben és gyakorlatban

A Magyar Pszichiátriai Társaság 2020. évi Vándorgyűlésének előzetes workshopjaként akkreditált képzés, mely a konferencián való részvételtől függetlenül minden érdeklődő számára nyitott.

Lege Artis Medicinae

2019. DECEMBER 10.

Orvosi-élettani Nobel-díj - 2019

VARGA János

A 2019-es orvosi-élettani Nobel-díjat három kutatónak, William Kaelinnek, Sir Peter Ratcliffe-nek, illetve Gregg Semenzának ítélte a Svéd Királyi Akadémia Nobel Bizottsága. Felfedezéseik az élet talán legalapvetőbb jelenségét, a légzést érintették. Megdöbbentő lehet, hogy noha az oxigén központi szerepét az életfolyamatok fenntartásában már a modern biológia kezdetei óta érti az emberiség, az oxigénhiány következtében fellépő folyamatokról egészen a legutóbbi évtizedekig csak spekulációk voltak. A hypoxiára adott reakciókban központi szerepet játszó jelátviteli útvonalak jelentőségét Mócsai Attila, a Semmelweis Egyetem Általános Orvosi Kar Élettani Intézetének egyetemi tanára foglalta össze.

Gondolat

2019. DECEMBER 06.

Paracelsus Magyarországon 24 igaz történet

Dr. Magyar László András orvostörténész, író és műfordító munkássága kiválóan illusztrálja, milyen szerteágazó és sokszínű kutatásokat folytathat az, aki az orvostörténet iránt érdeklődik. Könyveinek, ismeretterjesztő és szaktanulmányainak, valamint fordításainak köszönhetően betekintést nyerhettünk – hogy csak néhány példát említsünk – a démonológiába, a kísértettanba, a régmúlt idők gyógymódjaiba, megismerhettük a régi orvosi eszközöket, a görög dietetikát, valamint azt, hogy mit gondolt a 16-17. század embere a házastársi kötelességről.

Hírvilág

2019. NOVEMBER 29.

Taroltak a digitális megoldások az idei Nekem Szól! Egészségértés pályázaton

2019-ben negyedik alkalommal adta át ünnepélyes keretek között az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete a Nekem Szól! Egészségértés Díjakat. A verseny résztvevőit Dr. Horváth Ildikó egészségügyi államtitkár, a pályázat fővédnöke köszöntötte. A fődíjat idén az „Együtt könnyebb” Női Egészségért Alapítvány digitális egészségügyi naptárának ítélte a zsűri, amely a női egészséggel kapcsolatban nyújt támogatást, így hatékonyan segít a családtervezésben, valamint a nőgyógyászati betegségek korai felismerésében.

Hírvilág

2019. OKTÓBER 30.

X. Magyar Fenntarthatósági Csúcs – 2019 Végre megértettük?

A X. Magyar Fenntarthatósági Csúcs konferencia fókuszában az idén a rendkívüli katasztrófákat okozó felmelegedés és kontinenstüzek miatti tömeges tudatra ébredés áll. Fákat ültetnek az emberek világszerte. A fiatalok az utcán követelik jogukat a jövőhöz. Ráébredtünk: nincs tovább!

Hírvilág

2019. OKTÓBER 10.

Horváth Ildikó államtitkár a Nekem Szól! Egészségértés Díj fővédnöke

Még két hétig, október 20-ig lehet pályázni a www.nekemszol.hu honlapon keresztül az idén negyedik alkalommal meghirdetett Nekem Szól! Egészségértés Díjra, melynek fővédnökségét Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár vállalta el.

Hírvilág

2019. JÚLIUS 31.

Postumus díjjal ismerik el Németországban Heller Ágnes munkásságát

Nemzetközi Friedrich Nietzsche-díjjal tisztelegnek Németországban Heller Ágnes filozófus életműve előtt - közölte szerdán a naumburgi központú Friedrich Nietzsche Alapítvány.

Hírvilág

2019. JÚLIUS 22.

Csontos Erika és Szurovecz Illés kapták 2019-ben az Antistigma-díjat

A NYITNIKÉK - Magyar Antistigma Kezdeményezés szakemberekből, civil szervezetekből és magánszemélyekből álló csoportja a tagok javaslatai alapján évente ad ki Antistigma-díjat. Az elismerést olyan alkotók, közéleti emberek, szakemberek és sorstárs segítők nyerhetik el, akik a nyilvánosság előtt korrekten és meggyőző erővel lépnek fel a mentális problémával küzdők kirekesztése, diszkriminációja ellen. Az utóbbi években örvendetesen megszaporodtak a díjra érdemes alkotások, ezért idén is több díjat ítéltünk oda.

Hivatásunk

2019. MÁJUS 10.

„Igazi családként élünk, ezt a munkát csak így lehet végezni”

KUN J. Viktória

Az osztály, amelyik egyedülálló az egész országban. Az osztály, ahol talán a legszigorúbb biztonsági előírások betartása szükségeltetik. Az osztály, ahol zömében olyan betegek vannak, akiknek helyzete súlyos, még a szakdolgozóknak is sokszor embert próbáló a róluk való gondoskodás. Itt mégis igazi családként él a dolgozói team, szívvel és sok szeretettel fordulnak nemcsak ápoltjaik, hanem egymás felé is. Igazi csapatmunka van, katonás rendben, de e nélkül nem tudna működni ez a rendkívüli hely. A Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktatókórház Szeptikus Részlege lett a MESZK által adományozott Év kiváló szakdolgozói közössége díj második helyezettje.