Hírvilág

Csontos Erika és Szurovecz Illés kapták 2019-ben az Antistigma-díjat

2019. JÚLIUS 22.

Szöveg nagyítása:

-
+

A NYITNIKÉK - Magyar Antistigma Kezdeményezés szakemberekből, civil szervezetekből és magánszemélyekből álló csoportja a tagok javaslatai alapján évente ad ki Antistigma-díjat. Az elismerést olyan alkotók, közéleti emberek, szakemberek és sorstárs segítők nyerhetik el, akik a nyilvánosság előtt korrekten és meggyőző erővel lépnek fel a mentális problémával küzdők kirekesztése, diszkriminációja ellen. Az utóbbi években örvendetesen megszaporodtak a díjra érdemes alkotások, ezért idén is több díjat ítéltünk oda. ANTISTIGMA-díjakat kapnak: Szurovecz Illés, az Abcug.hu újságírója - Jobban lesz attól, ha bilincsben visszük a pszichiátriára? című cikkéért, amelyben a pszichés gondokkal küzdő emberek kötelező kórházi gyógykezelésének körülményeit mutatja be korrekten és empatikusan tájékoztatva, a megbélyegzést elkerülve. Szurovecz Illés 2014 óta a szociális ügyekkel, társadalmi problémákkal foglalkozó Abcúg újságírója. Cikkeiben gyakran ír a gyermekvédelem problémáiról, szociálpolitikáról és különböző kisebbségi csoportok helyzetéről, például romákról, fogyatékossággal élő emberekről és hajléktalan emberekről. Csontos Erika Életműdíjat kap! Csontos Erika irodalomkritikus, szerkesztő, számos irodalmi életmű-interjút publikált, a 2000-es években kezdte a mentális problémákkal kapcsolatos érzékenyítő tevékenységét. 2008-tól érdeklődése homlokterébe a medikalizáció, a pszichiátriai diagnózisok érvényessége, valamint a stigma jelensége került. Interjúi, tanulmányai, esszéi részben orvosi, illetve szociológai szakfolyóiratokban (Lege Artis Medicinae, Esély), részben a művelt nagyközönségnek szóló, társadalomtudománnyal is foglalkozó folyóiratokban, periodikákban jelentek meg (2000, ÉS, Alibi). A legelső, átfogó jellegű publikációk az Ébredések Alapítvány Hanghalló Önsegítő Csoportjáról az ő nevéhez fűződnek, közülük két interjú személyes felépüléstörténet. Az életműdíj odaítélésekor következő tanulmányokat és cikkeket értékeltük: • GM-game című tudományetikai tanulmányát a 2000 folyóiratban publikálta 2011-ben. Malacka fejfájásától Pilátus migrénjéig című, az Élet és Irodalomban megjelent „érzékenyítő” esszéje következtében 2013-ban felvették egy neurológusokat és migrénes érintetteket tömörítő szervezetbe. • 2008-ban Feldmár Andrással a pszichiátriai diagnózist kapott emberek stigmatizációjáról, 2009-ben Szendi Gáborral a szerelmi bánat medikalizációjáról készített interjút a 2000-nek. Dr. Kovács József professzorral, a modern orvosi etika magyarországi megteremtőjével Kognitív apartheid címmel készített interjút 2009-ben, a pszichiátriai zavarok osztályozási rendszereinek ellentmondásairól és a stigmáról. • Emellett rendszeresen könyvkritikákat is publikált az Élet és Irodalomba, többek között írt dr. Kovács József: Bioetikai kérdések a pszichiátriában és a pszichoterápiában és Buda Béla: Az elme gyógyítása című összefoglaló művéről. • 2014 augusztusában megfigyelőként részt vett az Ébredések Alapítvány által szervezett, a hanghalló mozgalom karizmatikus alakja, Ron Coleman által vezetett hanghalló tréningen. • Az Ébredések Alapítvány Hanghalló Csoportjának egykor „paranoid skizofréniával” diagnosztizált, felépült tapasztalati szakértővel készült, Mi az, hogy véletlen? c. mélyinterjúja az Esély 2015. május-júniusi számában olvasható. • A budapesti Hanghalló Csoport másik tapasztalati szakértőjével készült beszélgetését Folyóhoz A Medret címmel publikálta. • A Hanghalló Csoport vezetőjével készült interjút A Hang nem tud elmosogatni címmel a Lege Artis Medicinae c. orvosi folyóirat közölte 2015 augusztusában. • Az Ébredések Alapítványt vezető közösségi pszichiáterrel, dr. Harangozó Judittal készült átfogó interjú a 2000 c. folyóirat 2015. áprilisi számában jelent meg A pszichiátria szent Grálja címmel. • Csontos Erika 2015 augusztusától 2016 novemberéig az Ébredések Alapítvány kommunikációs vezetőjeként dolgozott. 2016 januártól novemberig a NYITNIKÉK Magyar Antistigma Kezdeményezés koordinátora is volt. Részt vett a világhírű kutató, Jim van Os „Nem létezik szkizofénia!” c. kiáltványának terjesztésében. • 2017-ben a Lege Artis Medicinae számára a Nobel-díjas matematikus John Nash-ről Mérey Zsolttal közösen írt tanulmányában a hanghalló mozgalom szakirodalmát foglalta össze. • 2018-ban interjút készített Marius Rommével és Sandra Esherrel, a hanghalló mozgalom alapítóival, amely az Élet és Irodalomban jelent meg, Szétmálló hangerdő címmel. • Az Alibi jubileumi száma adott lehetőséget „Hanghalló vagyok és ez fantasztikus!” c. esszéjének közlésére. Ebben a Romme és Esher által szerkesztett, Mérey Zsolt által lefordított 50 felépüléstörténetből válogatott. • A Mérey Zsolt által írt Hanghalló példatárból idéz Körülötted forog? c. esszéjében (Alibi hat hónapra, Véletlen c. tematikus szám, 115-121 o. 2019 június, megjelenés előtt). Az Antistigma Kezdeményezés munkatársai és aktivistái folyamatosan figyelemmel kísérik a médiában megjelenő mentális problémákról szóló híradásokat és más eseményeket. A Kezdeményezéshez kapcsolódó szakemberek és civilek elengedhetetlennek tartják a mentális problémával élő emberek stigmatizációja és társadalmi kirekesztése elleni közös fellépést egy olyan országban, ahol a mentális zavarok és az öngyilkosság gyakorisága kiemelkedően magas. A díj átadásával célunk a pozitív példák kiemelése, és az alkotók ösztönzése arra, hogy figyelemmel legyenek a fenti szempontokra. Ébredések Alapítvány

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Hétvégi lapszemle: bajnokok reggelije

LAPSZEMLE eLitMed

Kései ébredés és palacsinta reggelire; többéves várólisták a hazai idősotthonoknál; megrendítő írás arról, mennyivel különb egy rákbeteg fogadtatása, mint egy mentális betegé. Hétvégi lapszemle – külföldről és itthonról.

Idegtudományok

Egymásra ható elmék

SZEMLE eLitMed

Az agyak közötti szinkronitás szintje – ami minél erősebb, annál nagyobb élvezettel jár – szociális állatoknál, így az embernél is, előre jelzi a kapcsolat minőségét, állítja a gyorsan növekvő új kutatási terület, a kollektív idegtudomány.

Idegtudományok

Hogyan csökkenthetnénk a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát?

SZEMLE eLitMed

A magányosság 1,4-szeresre növeli a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, míg számos gyógyszer szedése csökkenti, még több gyógyszer pedig növeli incidenciáját.

Egészségpolitika

Az egészségügy vergődik a túlzott centralizáció és a pénzhiány miatt

KUN J Viktória

Interjú Sinkó Eszterrel, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ egészségügyi közgazdászával. Meglátása szerint az egészségügy jelenleg „betegelhárító üzemmódban” dolgozik, zajlik az összeomlása.

1.

Lege Artis Medicinae

2024;34(9)
2024 OKT 04.

2.

Lege Artis Medicinae

2024;34(9)
2024 OKT 04.

3.

Lege Artis Medicinae

2024;34(9)
2024 OKT 04.

4.

Lege Artis Medicinae

2024;34(9)
2024 OKT 04.

5.

Lege Artis Medicinae

2024;34(9)
2024 OKT 04.