Magyar Immunológia

Helyi irányítók és fenotípusválaszok a lép érszegmentumainak ontogenezisében és a születés utáni fejlődésében

BALOGH Péter

2006. JANUÁR 30.

Magyar Immunológia - 2006;5(01)

Összefoglaló közlemény

Az ember és az immunológiai kutatásokban leggyakrabban használt kísérleti állatok perifériás nyirokszövetei közül a lép mutatja a legnagyobb fokú változékonyságot a szövet funkcionális aktivitása szempontjából, amelyhez a szerv ontogenezise és a fellépő immunválaszok során egyaránt jelentékeny szerkezeti átrendeződés is társul. Az eredetileg primer lymphohaemopoeticus szövetnek (a postmyeloid B-sejt-képző, valamint járulékos myelopoeticus potenciáljának megőrzésével) jelentős perifériás nyirokszövetté való irányított átalakulása együtt jár a különböző nem haemopoeticus szövetalkotók kompartmentalizációjával, amelyben az érelemeket bélelő endothelsejtek is részt vesznek. Ebben az összefoglalóban a szerzõ bemutatja a lép különböző érszakaszait borító, heterogén összetételű endothelkészlet funkcionális és strukturális jellegzetességeit, amelyek együttesen vesznek részt a lép komplex keringéshálózatának kialakításában, a részvételükkel zajló szabályzó folyamatokkal együtt. Ezek közé fontos transzkripciós faktorok, valamint a tumornekrózis- faktor/limfotoxin (TNF/LT) családba tartozó morfogenetikai szabályzó ligandok és receptoraik tartoznak; ezek hatása elsősorban a marginális zónában érvényesülő szelektivitást mutat. A megismert fejlődéstani- funkcionális összetettség ennek a régiónak a lymphocytavándorlásban játszott jelentőségén túl felveti annak a lehetőségét is, hogy a lép érrendszeri fejlődésében betöltött szerepe mellett egyéb stromaelemek származási helyeként is működhet.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Magyar Immunológia

Antifoszfolipid-szindróma - fókuszban a gyermekkori kórforma

KÁLOVICS Tamás, PONYI Andrea, BENSE Tamás, MÜLLER Judit, DANKÓ Katalin, FEKETE György, CONSTANTIN Tamás

Az antifoszfolipid-szindrómára ismétlődő thromboemboliás események, illetve a szérumban foszfolipidekkel reagáló autoantitestek jelenléte jellemző. A kórkép mortalitását és morbiditását a klinikai manifesztáció határozza meg. A leggyakrabban kialakuló szindrómák: mélyvénás thrombosis, cerebrovascularis események, myocardialis infarktus, pulmonalis embolia, artériás thrombosisok a végtagokban, ismétlődő spontán vetélések, illetve koraszülések. A közlemény az antifoszfolipid-szindróma patogenezisét, klinikai jellemzőit, a terápiás lehetőségeket tekinti át, különös tekintettel a gyermekkori kórformára.

Magyar Immunológia

Az Amerikai Reumatológiai Kollégium kongresszusa, 2005

SZŰCS Gabriella, SZÁNTÓ Sándor

Az Amerikai Reumatológiai Kollégium (ACR) rendszeres évi kongresszusát - a korábbi évek hagyományainak megfelelően - ismét az Egyesült Államok egy déli nagyvárosában rendezte. A körülbelül tízezer résztvevő 2005. november közepén a kaliforniai San Diegóban gyűlt össze. A város késő ősszel is kellemesen meleg szubtrópusi időjárása és a homokos óceáni strandok közelsége sem jelentett komoly konkurenciát a kutatók és gyakorló orvosok többsége számára, így - akárcsak a korábbi években - most is jelentős részvételi arányt tapasztalhattunk az időnként hat-nyolc különböző témában párhuzamosan folyó előadásokon és szimpóziumokon.

Magyar Immunológia

Az interferonaktivációs utak primer és átmeneti defektusai

ERDŐS Melinda, MARÓDI László

A molekuláris diagnosztika fejlődésével az elmúlt évtizedben számos primer immunhiánybetegség immunológiai és genetikai hátterét sikerült tisztázni. Az immundeficientiák legújabb csoportjának felismerése további ismereteket szolgáltatott a citokinkaszkád működésére és jelentőségére az intracelluláris kórokozókkal szembeni immunitásban.

Magyar Immunológia

Természetes immunitás

SZEGEDI Gyula

Bevezetésként el kell mondanom, hogy örömmel vettem kézbe ezt a könyvet, mert a kitűnő szerzők - közöttük több honfitársunk - nagyon aktuális témát dolgoztak fel.

Magyar Immunológia

Az La gén mutációi - Az immunrendszer helyesen reagál

SEMSEI Imre

Az autoimmunitás problémájának megoldására, a patomechanizmusok felderítésére számtalan elméleti megközelítés jött létre ez idáig. A vírusoktól a neuroendokrin rendszer elemeiig sok tényezőről feltételezték már, hogy szerepet játszhatnak az autoimmun betegségek etiológiájában. Az elméletek legtöbbje abból indult ki, hogy valami hiba alakulhatott ki az immunrendszerben, s ezért az a szervezet normálisan funkcionáló sejtjeire támad. Az alábbiakban azt láthatjuk azonban, hogy - legalábbis egyes esetekben - az autoimmunitás valójában az immunrendszer tökéletes működésének eredménye, a betegség létrejöttét előidéző hibát máshol kell keresni. A kísérleti adatok azt mutatják, hogy Sjögrenszindrómában és SLE-ben az La autoantigénnek nem csak diagnosztikus szerepe van, de patológiai folyamatok kiváltásában is részt vehet. Az La gén 7- es exonjának pontmutációi olyan következménnyel járnak, amelyek elvezethetnek az észlelt autoimmun reakciók kialakulásához.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Lege Artis Medicinae

A nitrogén-monoxid ellentétes hatásai: integritás és toxicitás

KISS Róbert Gábor, BÉRES Bernát János

A nitrogén-monoxid az emberi szervezet egyik kulcsmolekulája. Felfedezése óta könyvtárnyi irodalom jelent meg élettani és kórélettani szerepével kapcsolatban. Szinte az összes kórfolyamatban jelen van. Egészséges szervezetben alapvető a keringésszabályozásban - az érelmeszesedés, a szívinfarktus, az agyi érkatasztrófák bekövetkezése elleni folyamatokban - játszott szerepe. Az idegrendszerben a szinaptikus plaszticitás, a tanulás, a memória és számos neuroendokrin szabályozási folyamat a nitrogén-monoxid mint neurotranszmitter segítségével zajlik. Az immunrendszer gyulladásos sejtjei (macrophagok, neutrophilek) nitrogén-monoxidot termelve baktericid, antivirális és tumorellenes hatást fejtenek ki a gazdaszervezet védelmét szolgálva. Kóros körülmények között a szuperoxid anionnal peroxinitritet képez, s ez károsítja a mitokondriális légzési láncot, a szuperoxid diszmutáz enzimet, a redukált glutationt, valamint inaktivál vagy aktivál jelátviteli fehérjéket. Kimutatták, hogy az ischaemia és a reperfúzió során részt vesz a nitratív, illetve nitrozatív stresszfolyamat, a DNS-károsodás, valamint a következményes poli-ADP-ribóz-polimeráz-1-aktiváció létrejöttében mind szívinfarktusban, mind agyi érkatasztrófákban.

Ideggyógyászati Szemle

A ketamin hatása a fejlődő központi idegrendszerre

VUTSKITS László, GASCON Eduardo, KISS Zoltán József

A ketamin a gyermekanesztéziában gyakran alkalmazott szer, elsődlegesen az N-metil-D-aszpartát (NMDA) típusú glutamátreceptorok blokkolásán keresztül fejti ki hatását. Egyre több kísérletes bizonyíték gyűlt össze az elmúlt években, amelyek szerint a ketaminnak potenciális mellékhatásai lehetnek a fejlődő idegrendszerben. Ebben a rövid cikkben az a célunk, hogy összefoglaljuk azokat a kísérletes adatokat, amelyek megjelentek a ketamin fejlődési neurotoxicitásával kapcsolatban, valamint áttekintsük, hogy milyen mértékben extrapolálhatók a kísérletes eredmények a klinikai gyakorlatban.

Klinikai Onkológia

Biomarker - ma és holnap

KOPPER László

A biomarkerek (onkológiában tumormarkerek) olyan mérhető jelzőanyagok, amelyek meghatározott csoportok pontos, reprodukálható és objektív elkülönítésére alkalmasak. A biomarkereket a legkülönbözőbb célokra használják, pl. túlélés becslése (prognosztikai markerek), terápiás válasz előre jelzése (prediktív markerek), betegség kimenetelének követése (monitorozó markerek), tumortípus azonosítása (diagnosztikai markerek). Az onkológiában a biomarkerek legfontosabb feladata az, hogy adott betegnél jelezze a várható terápiás választ, a legkedvezőbb toxicitással (azaz segítsen kiválasztani adott tumorral szembeni legoptimálisabb kezelést). A biomarkerek alkalmazásának legnagyobb problémája a tumorok heterogenitása, a tumorsejtek geno- és fenotípusának állandó változása, ami magyarázza a részleges szenzitivitást és specificitást. A jelenleginél nagyobb gondot kell fordítani a standardizálásra és a validálásra. Valószínű, hogy nemsokára előnybe kerülnek a biomarker-panelek, és a markerekre alapozott, szelektált betegeken végzett klinikai vizsgálatok.

Magyar Immunológia

Az endothelsejtek immunológiai funkciója

CERVENAK László

Az endothelsejtek funkciója messze túlmutat azon a régóta ismert szerepen, hogy válaszfalat képezzen a vér és a szövetek között. A legkülönbözőbb stimulusok futnak össze az endothelsejtekben, amelyek jelintegrátorként működve, a bejövő információ alapján szervezetünk több létfontosságú folyamatát szabályozzák. E folyamatok közül az egyik leglényegesebb az immunválasz. Befolyásolják a leukocyták vándorlását (homing), anatómiai hely, aktiváltsági állapot- és értípusfüggő módon, felszíni adhéziósmolekula- mintázatuk és citokintermelésük által. Fő hisztokompatibilitási komplex- (MHC-) és kostimulációs molekulákat expresszálnak, ezáltal hatékonyan tudják bemutatni az antigéneket a T-sejteknek. Az endothelsejtek fenotípusán múlik, hogy vajon az antigénbemutatás aktivációt vagy toleranciát indukál- e. Komplementreguláló molekulákat hordoznak felszínükön, és saját maguk is képesek komplementfehérjéket termelni. Részt vesznek az immunglobulinok katabolizmusában és az immunkomplexek keringésből való eltávolításában. Végül, a gyulladás folyamatát több ponton, többféle mechanizmus által is szabályozzák, ami alapvetően befolyásolhatja az immunválasz lezajlását.

Lege Artis Medicinae

Haptoglobin polimorfizmus Magyarországon

TAUSZIK Tamás, SZABÓ László

A haptoglobin fenotípusok csak nem négy évtizede folyó kutatása mindmáig őrzi aktualitását. Jelen közleményben számot adunk a hazai kutatások e téren elért korábbi és újabb eredményeiről. Smithies (1) módszerével, keményítőgél elektroforézis segítségével végeztük a haptoglobin fenotípusok kimutatását. A vizsgálatot hazánk valamennyi megyéjéből származó 2609 személy mintáján végeztük el. Az egész országra kiterjedő haptoglobin vizsgálat nyomán azt találtuk, hogy az ország különböző helyeiről származó minták átlagos fenotípus megoszlása meg egyezik a budapesti vizsgálatok fenotípus gyakorisági értékével. Ugyanakkor azt tapasztaltuk, hogy az ország keleti és nyugati felében élő népesség átlagos fenotípus gyakoriságában eltérés mutatkozik. Az ország keleti részén élő népességet a nyugati részen élő népességhez viszonyítottan az alacsonyabb Hp frekvencia jellemzi. Ez alól az általános kép alól csak néhány kivétel fordul elő (Veszprém és Baranya megyék relatíve alacsony Hp gyakorisága). Különböző genetikai markereken végzett megfigyelések azt igazolják, hogy a gének gyakorisága egy-egy nagyobb tájegységre nézve (Bodrogköz) nemzedékről-nemzedékre megőrzi állandóságát. Ugyanez érvényes a haptoglobin fenotípusok gyakoriságáért felelős Hp és Hp2 gének arányára. Ennél fogva ez utóbbi gén is felhasználható a magyarság etnikai történetének rekonstruálásában. és Vértranszfúziós Intézet 1502 Budapest, Pf. 44. Human populációgenetika, haptoglobin fenotípusok, Hp'gén gyakoriság, heterogenitás